booktourist

in: Asimov’s January 2009
Néhány hónapja olvastam, és akkor nem írtam róla. Most polcpakolászati okok miatt újra a kezembe került, így gyorsan megírom a bejegyzést, mert számomra olyan írás volt, amit kár volna elfelejteni.

Fagyasztásos alaphelyzet. Valamikor a nem túl távoli jövőben nemcsak az emberi test lefagyasztása, de a felélesztés is technikailag lehetségessé válik, habár drága mulatság újra működőképessé tenni a halál küszöbén archivált embereket. A költséget valakinek állnia kell, ezért a tárolók egyben “húspiacok” is, ahová azért jönnek az érdeklődő élők, novellánk esetében a férfiak, hogy igényeiknek megfelelő házi rabszolgát, akarom mondani feleséget kapjanak, és cserébe kifizessék az élesztés és a kezelés költségeit. Üzlet ez, melyben mindkét fél jól jár.

Az együttélés másik - szimbiotikus - fajtája ebben a világban a “hitching”, azaz emberek képesek más emberek tudatát is a sajátjukba fogadni, hogy azután egy testen osztozva, örökre összezártan éljék világukat, akár több generációnyian osztozva egyetlen elmén. Ez jó kapcsolat esetében öröm, és csak fokozza két ember közelségét, de ha eleve kényszerből történik, akkor pokollá változtatja a felek életét. Ez a helyzet a leszbikus főhős, Mira esetében is, aki engedve anyja zsarolásának annak tudatát befogadja, és a kialakult feszültség végül öngyilkosságba kergeti, hogy megszabaduljon tőle. Végakaratának megfelelően az ő testét lefagyasztják, és a novella az ő újjáélesztéseinek epizódjaiból áll.

A történet sok témát felvet: a női test / személyiség mint áru, a megfelelési kényszer, mely élet és halál felett dönt, és a túlélési ösztön, mely minden más igényt háttérbe szorít. A fagyasztott nők valójában holttestek, tárgyak, akiket a férfiak szeszélyeik szerint élesztenek fel, és halsztanak meg újra, mintegy gombnyomásra. A novella egyetlen hiányának azt éreztem - bár ez hangsúlyozottan személyes vélemény - hogy polarizálja a nemek szerepét, a nők csak holttestek, és az ébresztők mindig férfiak. Reálisabb lett volna számomra a koedukáció, hiszen nem csak nők kerülhetnek kiszolgáltatott helyzetbe, amikor kénytelenek a testük, a személyük elárverezéséből élni, ahogy nem csak férfiak tölthetik be a domináns, kihasználó fél szerepét.

Most kaptam a hírt, hogy vasárnap hajnalban örökre elment a brit fantasy egyik legeredetibb alakja Nyugodj békében, Robert!

http://robertholdstock.com/

in: Asimov’s (2009 december)

Már az előző novellája (Shoes To Run - Asimov’s 2009 július) is a nemi identitás kérdését feszegette. Ott poszt-apokaliptikus jövőbe helyezett többszörösen marginalizált transzszexuális lány felnőtté - felnőtt férfivá - érését követte nyomon az írónő, a mostani novellában egy másik bolygó kőkorszakba visszahelyezett bevándorló ember-társadalmának periodikus nem/test-cseréit járja körbe.

A háttér rendkívül finoman van érzékeltetve - ez nekem mindig jópont, számomra egyszerűen nem izgalmas, ha a világ az első néhány bekezdésben oda van téve, meg van magyarázva, ilyen szempontból szeretek aktívan részt venni a megismerésben, a kibontásban. Sokkal tágabb és teljesebb világ rajzolódik ki itt is, mint amennyire egy szűk novella keretei közt érdemben ki lehet térni, ugyanígy volt a “Shoes To Run”-nál is. De Genge nagyon ügyesen megtalálja az egyensúlyt a nyilvánvaló és beszűkített mikrovilág és a káoszt okozó irreleváns részletek közt. Annak ellenére, hogy a novella egy egész bolygót sejtet, a falusi közösség mikrovilágán kívüli részleteknek mind helye van, nem hatnak zavaróan a történet szempontjából.

A narratíva folyamán annyi derül ki, hogy a bolgyón élők egy múltbéli migráns embercsoport alapvetően kétnemű leszármazottai, akik a letűnt civilizáció technikai vívmányai közül már csak azt a négy pillért tartották meg, mely lehetővé teszi a nem / test cseréjét. A ritualizálódott technológia emlékezete már csak mitológikus foszlányokban él tovább. A “Küzdelem” kétnemű párok közt zajlik, és a győztes választhatja meg a következő évre a nemét, rákényszerítve a másik félre a maradvány-nemet. Mivel az írónő matriarchális társadalomba helyezte a történetet, a győztes általában a kedvezőbbnek ítélt női testet választja. A főhős belső konfliktusa a társadalmi elvárás és saját vágyainak ütközése.

A novella szerintem attól emelkedik felül a szokott sablonos feminista példabeszéden (ld. Marge Piercy és tsai), hogy nagyon érzékenyen járja körül a nemi identitás és a nemi sztereotípiák kérdéskörét, érzékeltetve, hogy az “előnyösség” mindig szubjektív fogalom. Nem kíván a “nők jobbak” mozgalom progpagandairata lenni, de jól ábrázolja, hogy a jelenlegi férfiközpontú kultúra hogyan nézne ki fejjel lefelé fordítva. Mégsem a tükörtartáson van a fő hangsúly, és ez is csak előnyére válik. Számomra LeGuin-t idézi, ahogy egy társadalom taburendszerét - mely a mi földi/európai-amerikai/stb. társadalmi taburendszerünktől eltérő koordinátarendszerben működik - nem példázatnak használja (vazze, ilyen is lehetne, a tiétek pedig amolyan, erre most jól ébredjetek rá, és vonjátok le a tanulságot), hanem egy egyén személyes vergődésén keresztül a háttérbe szorítja, nyomokra redukálja, és mégis ettől ad igazi hitelességet ezeknek az erőknek.

in: Asimov’s Science Fiction. March 2009

Nancy Kresst először a Beggars in Spain c. regénye kapcsán ismertem meg, ami valójában néhány kisregény egymás után fűzéséből született. Már akkor nagyon hangsúlyosan kijelölte témáit: genetikai módosítás, és az ebből származó társadalmi feszültségek. A Beggars in Spain fő motívuma az eredetileg alváshiányra kódolt gyerekek társadalmi marginalizációja, majd önkéntes szeparációja volt.
Az “Act One” c. novella ugyanezen a csapásirányon halad: egy génterrorista szervezet méhen belül csecsemők génállományát módosítja oly módon, hogy a születendő babák szuperempatikusak legyenek. Arlen génmódosítása következtében olyan gyerekek születnek, akik átérzik szüleik gondolatait és érzéseit, és így a géngerillák szándékai szerint egy empatikusabb, jobb emberiség építőköveivé válnak.
Ebbe a társaságba csöppen bele egy kiöregedett színésznő (Jane Snow) és törpenövésű menedzsere (Barry Tenler). Egy készülő filmhez folytatnak háttértanulmányokat, a gerillák pedig tudtuk nélkül felhasználják őket vírushordozónak, és egy olyan vírussal fertőzik meg őket, mely az “áldozatokban” bekapcsolja az oxitorin-receptorokat, és ezáltal erősíti a gondoskodási ingert.
A fertőzést követő társadalmi reakció - az embereket a változtatás milyensége abszolút hidegen hagyja, egyedül a tudtukon kívüli génváltoztatás tényét sérelmezik - elől a hegyekbe menekülnek.
A novell a “mennyire vagyunk az, ami a géneinkben van kódolva?” kérdésre keresi a választ. Predesztinálva vagyunk egy bizonyos viselkedésformára, vagy sokban számít az egyén szándéka és választása is?
Kress az utóbbi felé hajlik. Maga a novella korrekt, de nem nevezném kiemelkedő darabnak.

in: Asimov’s Science Fiction. February 2009

Egy készülő regény részlete. Ez alapján feltételnül meg szeretném venni a regényt is. Távoli jövőben játszódik, Ari (lány, a fejlett civilizációs réteg leszármazottja) bosszút szeretne állni családja gyilkosain. Az elitista “shkiinhe” civilizáció és a marginalizált Riftside civilizációk szembenállása. Ari anyját száműzték, apja nem shkiinhe, így Ari is “keverék”.
A bérgyilkosok hajóján utazva jutnak el a Pelago nevű hold méretű szerkezethez-űrhajóhoz, ami egy elpusztult(?) bolygó intelligens, de a civilizációs folyamat elején álló vizi élőlényeit szállítja új otthonba. A történet a körül bonyolódik, hogy a Pelagon hagyott “szerelő” megszökik ill. eltűnik. Az ő keresésére járják be a hajót.
A hajó intelligens, és arra kondicionálták, hogy a genetikai “tisztaságot” (Ari népének génállományát) értékelje mindenekfelett. Ezért a látogatóktól tisztaságuk foka szerint vagy megadja vagy megtagadja a belépést.
Ari egyfajta ellenőrző rendszerként is használja a Pelagót: vajon milyen tiszta a génállománya, és a beépített szerkezet-kontrolláló gének (melyekkel tulajdonosaik ellenőrzésük alá tudják vonni a kultúra által épített űrhajóka és egyéb mesterséges intelligenciákat) aktiválva vannak-e?
Témák: genetikai fajta-tisztaság, szubverzív társadalom, szuper-faj, identitás-keresés.

Ezt a blogot egyfajta olvasónaplónak szánom. Sok SF-novellát olvasok (főként az Asimov’s Science Fiction-ben megejelnőket), és az újak egyszerűen kiütik a régieket, pedig néhányukra jó lenne emlékezni…

Üdvözöl a SFblogs.net. Ez az első bejegyzés. Módosítsd, vagy töröld és mindent bele!