Az első SFPortál meetup-on különböző, számomra is érdekes témák voltak: videotelefon, cyberpunk, szimulált marsbázis, a hazai könyvkiadás problémáinak lehetséges megoldása. Én pedig mivel Merras felkérését követően azt találtam ki, hogy a rendelkezésemre álló öt percben arról fogok beszélni, hogy miben különbözik a „rendes” meg a „sci-fi író”, ezért kénytelen voltam átgondolni a témát (tehát - számomra - már csak ezért is megérte részt venni a rendezvényen).
Kiinduláisi pontul számomra Richard Shusterman amerikai filozófus Pragmatista esztétikája szolgált, mely szerint
- „csak egy, a dualizmus rabságába esett elme tételezheti fel, hogy a populáris művészet elismerése a magas művészet elutasítását jelenti, és vice versa”; illetve, hogy
- az ezen két terület „közötti határozott különbségtételt sem filozófiailag, sem esztétikailag nem lehet igazolni”. Vagyis: mindkét területen születhetnek akár kiemelkedő, akár pedig fércművek, és ennek megfelelően az, hogy „magas” vagy „alacsony” (vagy még inkább: „populáris”) egyfajta besorolás, nem pedig minősítés, és persze az egyikből időnként át lehet kerülni a másikba, miként mondjuk Shakespeare esetében is történt (aki ezért „cserébe” egyébként aztán el is veszítette valahai popularitását)..
- Amihez Shusterman azt is hozzáteszi, hogy „a művészet (akár magas-, akár alacsonyrendű) egyik alapvető jellemzője, hogy különböző módokon és különböző szinteken lehet élvezni.”
A hagyományos, az utóbbi évtizedeket leginkább meghatározó main stream analitikus művészetkritika azért próbált határozott válaszvonalat húzni a két terület közé, mert a 20. századi tudományos felfogásra (is) jellemző logikai atomizmussal összhangban úgy gondolta, hogy van néhány, mindenki számára egyformán létező és elfogadott „tény vagy dolog”, amiből kiindulva aztán felépíthetjük a világot. És ha van ilyen, akkor mindenki egyet fog majd érteni abban is, hogy mi az esztétikailag értékes és mi nem az.
Mára persze ez nem tartható álláspont: Thomas Kuhn még az 1960-as évek elején kimutatta, hogy még az is időtől és helytől függően változik, hogy mi számít tudományos kérdésnek, és mi nem. És persze a társadalomtudományokban (meg az irodalomkritikában is) is ugyanez a helyzet: bármennyire is szeretnénk vagy nem szeretnénk egy abszolút mércét, ilyen nem létezik. Earl Babbie (A társadalomtudományi kutatás gyakorlata című könyvében) példaként a pitypangot hozza fel a szemléletek változására:
- a premodern ember úgy gondolta, hogy a pitypang vagy gyom, vagy pedig szép virág, de egyéb értelmezéseket nem tartott lehetségesnek
- a modern azt mondta, hogy sem nem szép, sem nem káros: egyszerűen egy sárga virág zöld levelekkel;
- a posztmodern (vagyis a mai) pedig azt, hogy számos, egyformán „igaz”, a pitypangról kialakított kép létezhet (bár nem lehet bármelyik kép „igaz”):
Azonban – legalábbis a mai Magyarországon - léteznek olyan tényezők, amelyek alapján ugyanúgy nagy biztonsággal elkülöníthetőek a sci-fi írók meg a „rendes írók”, mint ahogyan egy rovartanász és meg tud különböztetni a sajátosságai alapján két rovart. A mi esetünkben természetesen mindig lehet kivételeket találni, lévén nem természeti törvényről szó, de ezek a szabályt inkább erősítő, semmint gyengítő kivételek.
A következőkre gondolok:
- Piaci mechanizmusok: a sci-fi-ken nem szokott állami támogatás lenni, tehát a kiadónak oda kell figyelnie arra, hogy milyenek a piaci igények; folyamatosan reklámoznia kell a terméket; adott esetben a szerzőtől is el kell várnia, hogy tegyen engedményeket a remélt sikerért stb. Ugyanekkor - némileg egyszerűsítve - egy ún. szépirodalmi mű kiadója megteheti, hogy bármit kiad és semmilyen olvasói visszajelzést nem vesz figyelembe, mivel a kiadás költségeit leginkább állami támogatás fedezi. Természetesen mindkét útnak megvannak a maga veszélyei.
- Írástechnikai megoldások: nem kérdéses, hogy máshogy kell írnia annak, aki számára fontos az eladott példányszám (rendszerint – bár persze nem kivétel nélkül - elvárás a „filmszerűség”, a pörgős cselekmény, a párbeszédesség stb. Vegyük észre, hogy önmagában ez sem befolyásolja a mű „minőségét”: minden „sikerkellékkel” együtt lehet értékes művet írni – és persze szemetet is. A sci-fin belül is gyorsan találhatunk akár az egyikre, akár a másikra példát).
- Eltérő publikációs fórumok: gyakorlatilag – legalábbis jelenleg – nincs átjárás a sci-fi és az irodalom között. Aki az ÉS-ben jelentet meg novellát, az nem ír a Galaktikába, és vice versa (ez persze ismét csak nem kivétel nélküli természeti törvény).
- Eltérő szerzők: az eddigiek alapján nem túlságosan meglepő módon - rendszerint - a két terület szerzői sem fedik át egymást. Képes Gáboron és magamon kívül hirtelenjében nem is tudok olyan mai magyar SF szerzőt, akinek írása mind a Galaktikában, mind az ÉS-ben megjelent volna, ráadásul mi sem ugyanazokkal (ugyanolyan) művekkel jelenünk meg az egyik, illetve a másik helyen, még ha a szerző ugyanaz volt is.
Mindent egybevetve tehát állítható – és ez nem esztétikai értékítélet -, hogy ma a „sci-fi szerző” és az „író” jól elkülönülnek egymástól még akkor is, ha immár (leginkább Burger István szervező tevékenységének köszönhetően) a Magyar Írószövetségen belül is létezik SF Szakosztály.
Filed under: Kategória, sci-fi, irodalom, SF, regény, tudomány, írás, kritika, művészet, író, magyar, irányzat, siker, kiadó, műfaj, SPortál, meetup, logikai atomizmus, analitikus művészetkritika, Shusterman | No Comments »
