'régi írásaim' kategória archívuma.

Verselések - a tegnap és a ma

2005 ősze. Jó régen volt. S én a kötetet valamikor előtte fejeztem be, valamikor nyár végén. Sok víz lefolyt azóta a Dunán. Sokminden történt velem is, én is már egy teljesen másik ember vagyok… Időről-időre, azért írtam azóta verseket, ha nem is sokat. Csak úgy a magam számára. Amikor kellett, amikor valami a papírra kivánkozott…

Valahogy mindig úgy gondoltam, hogy ezeket a verseket nem fogom majd megmutatni senkinek. Amúgy is kiábrándító dolog ma a vers. Nincsen becsülete, nem hoz anyagi hasznot. Persze ez régen sem volt másként. A költőségből meg nem tömöd a hasad. Ha verset írsz, azért teszed, mert neked számít. (Bár lehet olyan, hogy megtudod, valaki másnak is okoztál vele némi extra gondolatot, és az persze jó.)

Valaki más vagyok ma, mint aki azokat a megjelent verseket írta…, és megint más vagyok, mint aki azokat írta, amik utánuk jöttek. Ez rendjén is van így, hiszen természetes dolog a fejlődés, a változás…

Másrészt kellőképpen el is távolodtam már azoktól, amiket egy, két, vagy akárcsak fél éve írtam. Az utóbbi pár napban sokat gondoltam ezekre. Elő fogom keresni, össze fogom gyűjteni őket. Talán le is gépelek néhányat.

Bejegyzés a Scifipediában

Van rólam egy bejegyzés a Scifipediában. (Köszönet érte SZS-nek.) Itt olvasható:
http://scifipedia.scifi.hu/?p=104




  • Blogroll

  • statcounter

    free hit counter

    Music


    Find more music like this on SFport.net

    SF WIW

     

    Fairylona is an...


    Te is szeretnél egy ilyen jelvényt? Katt ide!

    SFhírek





    Más érdekesek


    Avana Egyesület
    Karcolat.hu
    Új Galaxis
    Terra Project
    Galaktika Magazin
    Rost Magazin
    Tinta Klub
    Delta Műhely
    Írókör.hu
    Napvilág Íróklub
    Fantázia Portál
    Holdudvar magazin
    Roham Magazin
    Endless.hu
    Scifipedia
    SF-kritikák a Wikipédián
    Fangoria
    Sci-fi történeti társaság
    Aurin
    Magyar Elektronikus Könyvtár
    Neumann-ház
    Sci-fi hírek
    Űrvilág.hu
    Agent Portál
    Origo/Tudomány
    Sg.hu/Tudomány
    National Geographic

     

    március 2010
    H K S C P S V
    « feb    
    1234567
    891011121314
    15161718192021
    22232425262728
    293031  

    Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek