'sci-fi, fantasy' kategória archívuma.

Jó sci-fi filmek: The Men Who Stare at Goats

Menwhostare

A The Men Who Stare at Goats egy egész jó kis amerikai-angol vígjáték, ami 2009-ben készült, remek kikapcsolódást nyújt, és a sci-fi szerető ember számára több szempontból is érdekes lehet.

Grant Heslov filmje egy vígjáték sok fekete humorral az újságíróról (Ewan McGregor), aki megismeri a meglepő és különleges képességekkel rendelkező illetve azokat kifejleszteni próbáló amerikai katonák történetét.
Ezt pedig az egyik katona, a magát jedi harcosnak nevező Lyn Cassady (George Clooney) meséli el neki, akivel ezután illetve eközben Irakban kezdenek csetleni botlani, egy titkos küldetés miatt, (amiről még az sem biztos hogy létezik-e, vagy az egész csak Cassady fantáziájának szüleménye).

A szexis hangú Clooney mellett, Jeff Bridges alakít még nagyot a filmben az erőteljesen hippi beállítottágú parancsnok személyében, a rosszfiút pedig Kevin Spacey alakítja.

A film Jon Ronson könyvéből készült, ami már egy dokumentumfilm-sorozat alapjául is szolgált.
A cím pedig egy érdekes gyakorlatra utal, amelyben a katonának addig kell bámulnia egy kecskére, amíg az állat eldől és fölfordul. Ennek eredménye a magyarban a kissé szerencsétlen hangzású Kecskebűvölők. (Trailer.)

Infók:
hivatalos oldal, wiki, Imdb .

Jó sci-fi filmek: Sleep Dealer (2008)

Sdealer

A Sleep Dealer egy remek mexikói sci-fi történet.

Alex Rivera filmje egy szegény falusi fiú története, aki apja halála után a nagyváros high-tech bugyraiban kényszerül munkát keresni. Egy olyan világban, aminek a megismeréséről mindig is álmodott, és amely a feljett technológia segítségével a végletekig kihasználja és lealacsonytja a munkát végző embert.

Az alapötlet kicsit hasonlít a Surrogates-éhez, de annál sokkal tovább megy, maibb és reálisabb képet adva arról, mi történhetne, ha a technológiai fejlődés valami olyasmi irányt venne, mint amit a Surrogates-ben és általában a cyberpunk regényekben, filmekben ábrázolni szoktak. Csak hát Mexikóról lévén szó, másképpen gondolkodnak mindennek a gyakorlati hasznáról és lehetséges hatásairól.
Szerencsére nincsenek még olcsó implantok és távolról irányítható robot munkások stb, mert különben a gazdag országokban szinte minden munkát szegények végeznének el, robotok segítségével, egy távoli országból a hálózatra csatlakozva.

Ugye hogy a történet mennyire aktuális? Emellett van még benne krimi-szál és szerelem is.
A Sleep Dealer a legjobb sci-fi film, amit az utóbbi időben láttam. (Trailer.)

Infók:
hivatalos oldal, wiki, Imdb.

Jó sci-fi filmek: The Box és Battle For Terra

Box

The Box (A doboz)

Tegnap megnéztem a The Box c. amerikai filmet, amely Richard Matheson Button Button c. sci-fi novellájából készült .

A történet egyszerűen indul, majd egyre bonyolultabbá válik. A nehéz anyagi helyzetben lévő Lewis házaspárhoz egy nap érdekes küldemény érkezik, amit nemsokára egy titokzatos látogató is követ, egy igazán tisztességtelen ajánlattal. Egymillió dollárral lehetnek gazdagabbak, ha megnyomják a dobozkán lévő gombot, ám ez esetben együtt kell majd élniük a tudattal, hogy a tettükkel egy másik ember halálát okozták. Valahol, valaki, akit nem ismernek, ugyanis meg fog meghalni. Kissé kételkednek is benne, hogy valóban lehet-e ilyen következménye egy gombnyomásnak, de az összeg hatalmas. Mégkevésbé tudhatják, hogy a különös eseményeknek a döntésüket követően korántsem lesz még vége…

A The Box egy igazán kellemes, szórakoztató, erkölcsi dilemmákkal és titokzatossággal teli alkotás, (szerencsére ezúttal csápos űrlények, űrhajók és posztapokaliptikus-túlélőtúrák nélkül).

A főbb szerepekben Cameron Diaz, James Marsden és Frank Langella látható, Diaz és Langella játékát csak dícsérni tudom.
Ráadásul még A.C. Clarke-ot is idézik a filmben.
(Any sufficiently advanced technology is indistinguishable from magic.)

Aki szereti a sci-fit, annak egy megtekintést mindenképpen megér. (Trailer.)

Infók: Wiki, Imdb.

BforTerra
Battle for Terra

A Battle for Terra (2007) egy jó kis sci-fi animációs film, aminek a megnézéséhez AP ajánlója csinált kedvet. Kicsit nehezen vettem rá magam, hogy elkezdjem, mivel nemrég láttam az eléggé közepesre sikerült Avatart, és tudtam, hogy a sztori itt is nagyon hasonló. (Az emberiség meg akar szerezni egy már lakott bolygót, és nem sok tiszteletet tanúsít az őslakosok és a kultúrájuk iránt. Ám ketten, ebből a két különböző világból összebarátkoznak, stb stb … )
Ennek ellenére nagyon jó volt nézni az egészet. Aki egy igazán klassz sci-fi mesét akar látni, ami egészen elvarázsolja az embert, az ne hagyja ki a Battle For Terrát. (Trailer.)

Infók: Wiki, Imdb.

SF Szemléző (dec-jan-febr)

Három hónap sci-fi megjelenései, letölthető novellái, érdekes cikkei és könyvajánlói egy szuszra:

Írásom az SFPortálon.

Deleted Lines from Star Trek - Mock the Week - BBC Two

Stand-up comedy-ket nézegettem Youtube-on, és érdekesnek tűnő linkekre kattintgattam, amikor az alábbi kis videóra bukkantam. :)

Jó sci-fi könyvek: A sötét sebessége, Feleségverseny, A változatlanság hullámhossza

sotet

Elizabeth Moon: A sötét sebessége (Metropolis Media, 2009)

Nagyon tetszett, bár ez várható volt, hiszen szeretem a lelkizős és elgondokodtató sci-fiket. A téma az emberi viselkedés és a kommunikáció a legkülönfélébb hétköznapi helyzetekben egy igen különleges ember, a bizonyos területeken zseniális, ám autista volta miatt könnyen nehéz helyzetbe kerülő Lou szemével.
Szó van benne az előítéletek természetéről, de azért a sci-fi ötlet se marad ki a regényből, ami néhol krimi elemekkel is meg van tűzdelve. Rendkívül érdekes és jól kitalált, a témája ellenére is izgalmas regény. (Adeptus ajánlója.)

Spiro

Spiró György: Feleségverseny (Magvető, 2009)
Egy jó ötletekben gazdag, ám cselekményben szegény könyv a jövő Magyarországáról, amit egy az eseményekkel mindössze végig csak sodródó fiatal lány sorsán keresztül ismerhetünk meg.
Rea eleinte nem szimpatikus, együgyűségének mértéke már-már olyan nagyfokú, hogy az majdnem hiteltelenné teszi őt magát is. Kezdetben női szereplőként is nehéz volt elfogadnom, bár a nőietlensége szándékos, többször is túlhangsúlyozott, és csak később válik érthetővé, hogy miért kellett ennek a szereplőnek ilyennek lennie.
Kacagtató és elszomorító írás ez, egy korrupció és cigány-magyar háború sújtotta, elbutuló, médiafüggő országról, amiben nagyon sok minden túlontúl ismerősnek tűnik. (S hogy a címe miért Feleségverseny? Azért, mert Reát egy tévés vetélkedő döntőjében aratott győzelme után végül maga az új magyar kommunista király veszi feleségül… )
A Feleségversenyt a részletek miatt éri meg elolvasni, de mivel kevés dolog történik benne, ezért csak több részletben fogyasztható. (Adeptus ajánlója csinált kedvet ahhoz, hogy elolvassam, és nagyon nem bántam meg).

Szepes Mária: A változatlanság hullámhossza (Kozmosz Fantasztikus Könyvek, 1986)
Ez egy nagyon erősen lelkizős sci-fi, amely elsősorban a felnőtt olvasóknak szól. Eleinte nem tűnt olyan jónak mint a Napszél, de aztán folytattam az olvasást és sikeresen magával ragadott a szöveg, amely ezúttal nagyon más, de mégis elgondolkodtató. Egy felelőtlen időutazásos kísérlet leírását kapjuk meg benne, amelynek során az időkapszulában átélt események valamilyen módon a saját életének megoldatlan problémáival szembesítik a főhőst újra és újra és még tovább… A kutatónak így rá kell jönnie, hogy idáig mennyire önző módon élt, h rengeteget ártott másoknak, és soha nem vállalta a felelősséget a saját hibáiért, gyengeségeiért, stb. Ki kell találnia, hogy hogyan kell cselekednie ahhoz hogy visszajuthasson, illetve hogyan éljen majd ezután.
Töményen lelkizős darab. Aki bírja az ilyet, az mindenképpen olvassa el.

Jó sci-fi filmek: Moon és Hardwired

Moon

Moon (2009)
Az év egyik legtöbbek által legjobban várt sci-fi filmje a Moon, a látványos akciók nélkül is élvezhető filmek családjából. Eléggé kiszámíthatóra sikerült, cselekmény sincsen túl sok, ennek ellenére mégis jó lett. A nagyon szimpatikus Sam Rockwell játssza benne az űrhajóst aki egyedül éldegél és dolgozgat a holdon. Segítőjének (aki egy számítógép), pedig Kevin Spacey a hangja. (Ez tehát az alapszituáció, a további történésekből viszont nem árulhatok el semmit, mert ilyen kevésből bűn lenne bármit is lelőni.) (Trailer.)

H-wired
Hardwired (2009) (Bedrótozva)
A Hardwired hasonlóképpen kellemes, de semmi eredetit nem nyújtó sci-fi. Az előzőnél jelentősen több akcióval, és a gyerekkorom sci-fi-jeit eszembe juttató, mostanában sajnos ritkán látható Michael Ironside-dal. A Hardwired egy olyan ember története (Cuba Gooding Jr), akinek akarata ellenére egy picike számítógépet építenek az agyába, hogy manipulálni tudják. (A főgonoszt pedig a vicces parókát viselő Val Kilmer alakítja.) Egyszernézősnek nem rossz. (Trailer.)

My Hero

A My Hero, egy a BBC legjobb vígjátéksorozatai közül (2000-2006), amelyben egy kisvárosi szuperhős, Thermoman kalandjait kísérhetjük figyelemmel. Az első évadot már láttam, és kifejezetten aranyos. Aki kedveli az emberek közé keveset járó, és emiatt társaságban sokat bénázó, de alapjában véve szimpatikus alakokról szóló sorozatokat, annak ez is be fog jönni.

Íme egy kis ízelítő (az első rész eleje) :


Infók:
Wikipedia

Jó könyvek, amiket mostanában olvastam: Anansi fiúk, A céltalan szépség, It’s Only Friday Night, Blade Runner

anansi

Neil Gaiman - Anansi fiúk
Az Anansi fiúk egy nagyon kellemes, szórakoztató fantasy. Egy dolog zavart csak benne, hogy túl sokszor volt olyan érzésem, h láttam én ezt már valahol. Ha nem is üdítően eredeti, de azért kitűnő kikapcsolódást nyújtó regény.

maupassant
Guy de Maupassant - A céltalan szépség
Egy csokornyi férfi és nő témájú történet egy másik korból, egy másik kor erkölcsei és képmutatásai szerint. Hol megnevettető, hol elborzasztó, hol
sajnálatot ébresztő. Mindenesetre jó kis olvasnivaló.

Szabolcs Sajgó - It’s Only Friday Night
Sajgó Szabolcs Még csak péntek este c. kötetének verseiből válogatták össze ennek a Kanadában megjelent kétnyelvű kötetnek az anyagát. Sajgó verseit nagyon megéri elolvasni, mert ez nem az a fajta kortárs költészet aminek bölcsészdiákos pózolása, felszínessége és hatásvadászata olyan gyakran elriasztja az olvasókat.
Engem is meglepett, hogy a szerzőjük amellett, hogy költő egy jezsuita pap is, mivel (szerencsére) egyáltalán nem próbálja meg ráerőszakolni a maga hitét és világképét az olvasóra, egyszerűen csak szavakba önt érzéseket, gondolatokat, nagyszerű költői képek garmadáját sorkoztatva föl, úgy hogy nem kis hatással van a befogadóra.

bladerunner
Blade Runner
Philip K. Dick regénye egy a nagy sci-fi klasszikusok közül. Mivel a filmet ismerem, a könyv sokáig olvasatlanul hevert nálam a polcon, de aztán amikor belekezdtem nem bírtam letenni. Ugyanis sokkal több van benne, mint amennyit a film alapján sejteni lehet, (pedig az se véletlenül lett sikeres). Ez egy nagyszerű, elgondolkodtató regény, aminek a zsenialitása a részletekben mutatkozik meg, és nagyon ajánlom mindenkinek, hogy megismerkedjen a szöveggel is, (ha eddig még nem tette meg.)

Egy jó sci-fi vígjáték: FAQ about time travel

faq

A Frequently Asked Questions About Time Travel (2009) egy nagyon aranyos kis angol sci-fi vígjáték, a főszerepben három az élet minden területén sikertelen sci-fi rajongóval, akik hirtelen az egész világ számára fontos események középpontjában találják magukat.
Az egyik pasi egy nap a kedvenc pubjukban találkozik egy lánnyal (Anna Faris), aki azt állítja, hogy időutazó. Hősünk ezt persze nem hiszi el, és a barátai tréfájának tudja be az egészet, amíg ki nem derül, hogy minden igaz. A férfi mosdóban ugyanis találnak egyfajta idő lyukat vagy szakadást, ami miatt minden alkalommal, más időben találják magukat, ahányszor csak kijönnek a mosdóból
A főbb szerepekben Chris O’Dowd, Marc Wootton és Dean Lennox Kelly, akik mindnyájan sokat tesznek azért h a nézőnek bőségesen legyen min nevetnie. (Chris O’Dowd itt is nagyjából ugyanazt az IT Crowd-ból ismert figurát alakítja, ami miatt olyan sokan megkedvelték, csak ezúttal nem informatikus, hanem sci-fis társaság részeként.)
Önfeledt kikapcsolódásra vágyóknak mindenképpen ajánlott. A vége alapján azt remélem, hogy folytatást is terveznek hozzá.

Infók:
Imdb, Wikipedia




  • Blogroll

  • statcounter

    free hit counter

    Music


    Find more music like this on SFport.net

    SF WIW

     

    Fairylona is an...


    Te is szeretnél egy ilyen jelvényt? Katt ide!

    SFhírek





    Más érdekesek


    Avana Egyesület
    Karcolat.hu
    Új Galaxis
    Terra Project
    Galaktika Magazin
    Rost Magazin
    Tinta Klub
    Delta Műhely
    Írókör.hu
    Napvilág Íróklub
    Fantázia Portál
    Holdudvar magazin
    Roham Magazin
    Endless.hu
    Scifipedia
    SF-kritikák a Wikipédián
    Fangoria
    Sci-fi történeti társaság
    Aurin
    Magyar Elektronikus Könyvtár
    Neumann-ház
    Sci-fi hírek
    Űrvilág.hu
    Agent Portál
    Origo/Tudomány
    Sg.hu/Tudomány
    National Geographic

     

    március 2010
    H K S C P S V
    « feb    
    1234567
    891011121314
    15161718192021
    22232425262728
    293031  

    Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek