Marha gyorsan terjed a legújabb bloggerlista őrület. Világos volt, hogy sokáig én se maradhatok ki. Hackett meginvitált engem is, úgyhogy színt kell vallanom. 
1. László Zoltán: Keringés
2. Brandon Hackett: Poszthumán döntés
3. F. Tóth Benedek: Mellékhatás
4. Anthony Sheenard (Szélesi Sándor) : A csonkolás művészete
Ezek közül mindegyik könyvről írtam már ajánlót, (ld. korábbi bejegyzések).
5. Hogy az ismeretterjesztő művek se maradjanak ki: Tracey Cox - Forró szex: Ahogy művelnünk kellene…
Én pedig listázásra kérem a következőket: Cyberina, FTóth, Orka, Hadiösvény és Cornelius.
Az Opera, pontosabban a Terror At The Opera újabb remekmű Argento mester műhelyéből. Ezt a filmet tegnap este láttam először, és elképesztő módon a képernyőhöz, pontosabban elé szegezett.
Előzőleg bekészítettem a mosnivalót a masinába, így bosszankodnom kellett, amikor véget ért a program, és ki kellett mennem centrifugálást kezdeményezni. Később pedig még a teregetés erejéig is föl kellett álnom a tévé elől… Szerencsére van szünet gomb a DVD-lejátszó távirányítóján.
Lenyűgözően kontrasztos film, ahol a végletes szépség váltakozik az elképesztő brutalitással. Itt most nem a fehér ruhás, ártatlan kinézetű hősnő és a gonosz gyilkos kontrasztjára gondolok. Szépségesen szép a zene; a helyszínek, a kosztümok, a sminkek mind a pazar kategóriába tartoznak. Az egyik pillanatban csupa olyan dolgot látsz, amire jó ránézni, a másikban pedig már következik a borzalom. Majd újra ez, és újra az, de megy ez még a fenséges zene és az izgalmas, paráztató, véres cselekmény párosításával is.
A főhős egy szép, fiatal operaénekesnő, a helyszín pedig részben az operaház. Egy őrült gyilkosos (rajongós?) történet van itt briliáns módon tálalva. Nagyon régen nem láttam már ilyen jó horrorfilmet.
Opera az IMDB-n
Nagyon örültem neki, hogy végre alkalmam lesz újra megnézni ezt a filmet. Először zsengén, kora tizenegynéhány éves koromban láttam ezt a filmet, és máig emlékeztem rá. Azt hiszem, ez már önmagában is elmond valamit, de még többet sejtet az, hogy felnőtt fejjel újra megnézve, ez a film még mindig marha jó.
A főhős egy fiatal lány (amerikai), aki egy balettintézetbe érkezik tanulni Németországba. (Hozzáteszem, ez egy olasz filmje, majdnem csupa olasz szereposztással.) Már a megérkezésekor, már a reptéren is érezzük, hogy itt valami félelmetes fog történni, pedig az még egy icipicit odébb van.
Mégis tudjuk, mert ezt sugallja a zene, ezt sugallják a fények és a színek, és a szereplők maguk is folyton paráznak. A legártatlanabb helyek és tárgyak mind félelmetessé válnak.
Hamar tudható, hogy valakik itt nagyon jól teszik a dolgukat, meg persze az is hogy rögvest csúnya dolgok fognak történni… , és hamarosan történnek is…
A filmet kivételessé mégis elsősorban a rendkívüli színhasználat teszi. Ami szép, az egyszerűen pazar, nassolnivaló a szemnek, s így remek kontrasztot képez a tettek egynémelyikének rútságával.
Suspiria az IMDB-n
Elkezdtem újranézni illetve bepótolni néhány klasszikust ezen a téren, és az az ötletem támadt, hogyha jót látok, majd írok róla. Először csak egy ilyen bejegyzést terveztem vagy kettőt, és ez is akkor jutott eszembe, amikor tegnapelőtt belekezdtem a régi Dario Argento filmekbe. Aztán rá kellett jönnöm, hogy bőven lesz az több is…
Nyitottam is hozzá egy új kategóriát, klasszikus horror címen. Aki nem szereti az ilyet, ezeket a blogbejegyzéseket kihagyhatja.
Recent Comments