Jó sci-fi filmek: The Men Who Stare at Goats

Menwhostare

A The Men Who Stare at Goats egy egész jó kis amerikai-angol vígjáték, ami 2009-ben készült, remek kikapcsolódást nyújt, és a sci-fi szerető ember számára több szempontból is érdekes lehet.

Grant Heslov filmje egy vígjáték sok fekete humorral az újságíróról (Ewan McGregor), aki megismeri a meglepő és különleges képességekkel rendelkező illetve azokat kifejleszteni próbáló amerikai katonák történetét.
Ezt pedig az egyik katona, a magát jedi harcosnak nevező Lyn Cassady (George Clooney) meséli el neki, akivel ezután illetve eközben Irakban kezdenek csetleni botlani, egy titkos küldetés miatt, (amiről még az sem biztos hogy létezik-e, vagy az egész csak Cassady fantáziájának szüleménye).

A szexis hangú Clooney mellett, Jeff Bridges alakít még nagyot a filmben az erőteljesen hippi beállítottágú parancsnok személyében, a rosszfiút pedig Kevin Spacey alakítja.

A film Jon Ronson könyvéből készült, ami már egy dokumentumfilm-sorozat alapjául is szolgált.
A cím pedig egy érdekes gyakorlatra utal, amelyben a katonának addig kell bámulnia egy kecskére, amíg az állat eldől és fölfordul. Ennek eredménye a magyarban a kissé szerencsétlen hangzású Kecskebűvölők. (Trailer.)

Infók:
hivatalos oldal, wiki, Imdb .

2 Hozzászólás - “Jó sci-fi filmek: The Men Who Stare at Goats”


  1. 1 Scal 2010. márc. 26. @ 1:14 pm

    ja ja, gondolkodtam is, hogy betegyem e a nagy filmes ajánlómba, csak ez nekem már annyira nem tűnt sci/fi fantasynak :)

  2. 2 fairylona 2010. márc. 26. @ 3:29 pm

    Hát, azért ha nagyon akarom, ráfoghatom. :)

Te mit gondolsz?

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.




  • Blogroll

  • statcounter

    free hit counter

    Music


    Find more music like this on SFport.net

    SF WIW

     

    Fairylona is an...


    Te is szeretnél egy ilyen jelvényt? Katt ide!

    SFhírek





    Más érdekesek


    Avana Egyesület
    Karcolat.hu
    Új Galaxis
    Terra Project
    Galaktika Magazin
    Rost Magazin
    Tinta Klub
    Delta Műhely
    Írókör.hu
    Napvilág Íróklub
    Fantázia Portál
    Holdudvar magazin
    Roham Magazin
    Endless.hu
    Scifipedia
    SF-kritikák a Wikipédián
    Fangoria
    Sci-fi történeti társaság
    Aurin
    Magyar Elektronikus Könyvtár
    Neumann-ház
    Sci-fi hírek
    Űrvilág.hu
    Agent Portál
    Origo/Tudomány
    Sg.hu/Tudomány
    National Geographic

     

    március 2010
    H K S C P S V
    « feb    
    1234567
    891011121314
    15161718192021
    22232425262728
    293031  

    Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek