2009. december. archívuma.

A szőke a sci-fi-seket szereti

Régi már, de hátha van olyan, aki még nem látta. :)

My Hero

A My Hero, egy a BBC legjobb vígjátéksorozatai közül (2000-2006), amelyben egy kisvárosi szuperhős, Thermoman kalandjait kísérhetjük figyelemmel. Az első évadot már láttam, és kifejezetten aranyos. Aki kedveli az emberek közé keveset járó, és emiatt társaságban sokat bénázó, de alapjában véve szimpatikus alakokról szóló sorozatokat, annak ez is be fog jönni.

Íme egy kis ízelítő (az első rész eleje) :


Infók:
Wikipedia

Jó könyvek, amiket mostanában olvastam: Anansi fiúk, A céltalan szépség, It’s Only Friday Night, Blade Runner

anansi

Neil Gaiman - Anansi fiúk
Az Anansi fiúk egy nagyon kellemes, szórakoztató fantasy. Egy dolog zavart csak benne, hogy túl sokszor volt olyan érzésem, h láttam én ezt már valahol. Ha nem is üdítően eredeti, de azért kitűnő kikapcsolódást nyújtó regény.

maupassant
Guy de Maupassant - A céltalan szépség
Egy csokornyi férfi és nő témájú történet egy másik korból, egy másik kor erkölcsei és képmutatásai szerint. Hol megnevettető, hol elborzasztó, hol
sajnálatot ébresztő. Mindenesetre jó kis olvasnivaló.

Szabolcs Sajgó - It’s Only Friday Night
Sajgó Szabolcs Még csak péntek este c. kötetének verseiből válogatták össze ennek a Kanadában megjelent kétnyelvű kötetnek az anyagát. Sajgó verseit nagyon megéri elolvasni, mert ez nem az a fajta kortárs költészet aminek bölcsészdiákos pózolása, felszínessége és hatásvadászata olyan gyakran elriasztja az olvasókat.
Engem is meglepett, hogy a szerzőjük amellett, hogy költő egy jezsuita pap is, mivel (szerencsére) egyáltalán nem próbálja meg ráerőszakolni a maga hitét és világképét az olvasóra, egyszerűen csak szavakba önt érzéseket, gondolatokat, nagyszerű költői képek garmadáját sorkoztatva föl, úgy hogy nem kis hatással van a befogadóra.

bladerunner
Blade Runner
Philip K. Dick regénye egy a nagy sci-fi klasszikusok közül. Mivel a filmet ismerem, a könyv sokáig olvasatlanul hevert nálam a polcon, de aztán amikor belekezdtem nem bírtam letenni. Ugyanis sokkal több van benne, mint amennyit a film alapján sejteni lehet, (pedig az se véletlenül lett sikeres). Ez egy nagyszerű, elgondolkodtató regény, aminek a zsenialitása a részletekben mutatkozik meg, és nagyon ajánlom mindenkinek, hogy megismerkedjen a szöveggel is, (ha eddig még nem tette meg.)

A nap hőse

Tegnap este, az sfportálos előkarácsonyon ez egyértelműen Timi volt, aki a széles körben rühellt Hogyhogy te lány létedre sci-fit olvasol? kérdésre visszakérdezett: Hogyhogy te férfi létedre sci-fit olvasol? :) Megkérdeztem, idézhetem-e, mert ez nagyon tetszett. :) :)

Teszt - Megjegyzéseket kérek ide…

Többen is mondták tegnap, hogy nem tudnak nálam kommentelni. (Pl. mert nem jelenik meg az anti-spam word, amit be kellene írni.) Akinek még ilyen problémája van, jelezze. Köszi. (Jó tudni, h nem az érdektelenség az oka, h ilyen kevesen szólnak hozzá.)

A politikáról az SF blogokban

Sokakat zavarnak a politikai viták, amik időnként kialakulnak az SF blogokban is. (Különösen, amikor a személyeskedés határát súroló vagy azt átlépő kommentekig is el-elfajulnak a szóváltások, de szerencsére ez errefelé ritkább.)
A blog egyfajta személyes napló, így mindenkinek joga van azt írni bele, amit csak akar. Én sem szeretném, ha valaki beleszólna. Jó lenne, ha teljesen meg tudnám állni, h ne olvassam el az ilyen bejegyzéseket és komment csattogtatásokat, de sajnos ez nem ilyen egyszerű. Hozzá mindenesetre már régen nem szólok. Egy ideig bele-bele olvasok abba h mi történik, bár nem kísérem végig figyelemmel a dolgokat. A befejezés általában az a pont, amikor az emberek belefáradnak a véleményük ismételgetésébe és megunják a témát, vagy eszükbe jut h okos enged…
Néha arra gondolok ilyenkor, amit Antal Józsi írt a sci-fi írók mindentudóként pózolásáról. :) Nem tudom, ez mennyire tendencia az írásokban, de ilyenkor néha valóban úgy tűnik, h ha valaki ír, tehát van valami köze legalább az irodalomhoz és ahhoz a szakmához amiből az irodalom helyett megél, úgy érzi, hogy mindjárt szakértőként szólalhat meg bármilyen témában, (legyen az nyelvészet, gazdaság, nemzetközi kapcsolatok, honvédelem, bűnüldözés vagy akármi más).
Ráadásnak itt van egy másik dolog is, ami gyakran úgy tűnik h egy magyar betegség. Nevezetesen az, hogy mindenkit, aki velünk valamiben nem ért egyet, valamilyen megtévesztett, ostoba tömeg részének kell tekinteni és ezt ki is kell mutatni. Ezután meg szidni kell azt a csoportot, amihez tartozónak a megszólalót a másik egyet nem értése által sértett ember véli. Innentől pedig már nem kell egyénnek tekinteni, csakis az én pártom ellenségének a támogatója lehet, (függetlenül attól h a valóság esetleg micsoda), hiszen mást gondol mint én, és rávilágít h esetleg butaságot is írhattam. :)
Naív dolog lenne azt mondani h legalább az íróemberek példát mutathatnának toleranciából, a küldetéstudatot úgyis inkább az irodalomtörténet meg az utókor szokta az alkotóknak tulajdonítani, akik többnyire pénzért írnak vagy kedvtelésből. :) Úgy gondolom, maximum azok az olvasók toleránsak, akik továbbra is szeretik a kedvenc íróikat és megveszik a könyveiket, annak ellenére is h azok szerzői esetleg sértő módon nyilatkoznak mindenkiről aki nem úgy szavaz, mint ők.
Nincsen végkövetkeztetés, továbbra is írja mindenki, amihez kedve van. Csak megosztottam veletek a gondolataimat. :)

Egy jó sci-fi vígjáték: FAQ about time travel

faq

A Frequently Asked Questions About Time Travel (2009) egy nagyon aranyos kis angol sci-fi vígjáték, a főszerepben három az élet minden területén sikertelen sci-fi rajongóval, akik hirtelen az egész világ számára fontos események középpontjában találják magukat.
Az egyik pasi egy nap a kedvenc pubjukban találkozik egy lánnyal (Anna Faris), aki azt állítja, hogy időutazó. Hősünk ezt persze nem hiszi el, és a barátai tréfájának tudja be az egészet, amíg ki nem derül, hogy minden igaz. A férfi mosdóban ugyanis találnak egyfajta idő lyukat vagy szakadást, ami miatt minden alkalommal, más időben találják magukat, ahányszor csak kijönnek a mosdóból
A főbb szerepekben Chris O’Dowd, Marc Wootton és Dean Lennox Kelly, akik mindnyájan sokat tesznek azért h a nézőnek bőségesen legyen min nevetnie. (Chris O’Dowd itt is nagyjából ugyanazt az IT Crowd-ból ismert figurát alakítja, ami miatt olyan sokan megkedvelték, csak ezúttal nem informatikus, hanem sci-fis társaság részeként.)
Önfeledt kikapcsolódásra vágyóknak mindenképpen ajánlott. A vége alapján azt remélem, hogy folytatást is terveznek hozzá.

Infók:
Imdb, Wikipedia

Amikor a sznob csak bőrkötéses könyvet akar venni (Black Books)

A fönti részletek a Black Books c. angol vígjátéksorozatből (BBC 2000-2004) valók, amely egy könyvesboltban játszódik. A karakterek zseniálisak. Ide tartozik az embergyűlölő bolttulajdonos Bernard Black és két barátja, akik szinte az egyetlen kapcsolatát jelentik a külvilággal: a csinos de meglehetősen flúgos Fran és Bernard segédje, a jóindulatú mackó Manny, (akinek időről időre fölmond). Mindhárman lúzerek, részegesek és egy kissé furák, ami jó alap a nevettetéshez. A színészek remek munkát végeztek, és a párbeszédek is kellőképpen szellemesre sikerültek. A készítők nagyot alkottak az első két sorozattal. (A harmadikat sajnos az ötlethiány jellemezte.)

Vigyázat: Már az első rész megtekintése is addiktív. :)




  • Blogroll

  • statcounter

    free hit counter

    Music


    Find more music like this on SFport.net

    SF WIW

     

    Fairylona is an...


    Te is szeretnél egy ilyen jelvényt? Katt ide!

    SFhírek





    Más érdekesek


    Avana Egyesület
    Karcolat.hu
    Új Galaxis
    Terra Project
    Galaktika Magazin
    Rost Magazin
    Tinta Klub
    Delta Műhely
    Írókör.hu
    Napvilág Íróklub
    Fantázia Portál
    Holdudvar magazin
    Roham Magazin
    Endless.hu
    Scifipedia
    SF-kritikák a Wikipédián
    Fangoria
    Sci-fi történeti társaság
    Aurin
    Magyar Elektronikus Könyvtár
    Neumann-ház
    Sci-fi hírek
    Űrvilág.hu
    Agent Portál
    Origo/Tudomány
    Sg.hu/Tudomány
    National Geographic

     

    december 2009
    H K S C P S V
    « nov   jan »
     123456
    78910111213
    14151617181920
    21222324252627
    28293031  

    Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek