Végre sort tudtam keríteni a Terra antológia elolvasására is. (A Bookline-on is beszerezhető, én is így jutottam hozzá.) Már a borítóról is kiderül, hogy a Terrában a sci-fi mellett, fantasy, mágikus realista és a természetfölötti témájával foglalkozó novellákat is találhatunk.
Nagy örömmel láttam a borítón felsorolt írók között Csupor Béla nevét, mivel az ő novellái közül sokat olvastam már a neten régebben, és azok nagyon tetszettek. (Kár hogy Corpusnak nem jelent még meg novelláskötete.) A Terra első számában neki mindjárt négy novelláját is olvashatjuk.
Vankó András karácsonyi témájú sci-fi novellája (A karácsony szelleme) szintén jó irás volt. Először azt hittem, valami giccses, karácsonyos történet lesz, de aztán mégsem ilyennek bizonyult. A vége pedig kifejezetten nagyot ütött.
A határon túli magyar, idáig csak szépíróként ismert Csóka Ferenctől is szerepel még a kötetben öt novella, amiket szintén érdemes elolvasni.
Pásztor Miklós és Kovács Ákos történeteivel is kellemesen telt az idő, és rajtuk kívül is van még néhány szerző, akivel megismerkedhetünk a Terra antológia jóvoltából.
Az abszolút favorit a számomra mégis Olaszki Tamás japános, erdős rémtörténete, amely hangulatával, szavaival, megformáltságával, azonnal teljesen megfogott és magával ragadott. Remélem, többet is olvashatok még tőle.
Végül, de nem utolsó sorban megtalálhatjuk a kötetben a szerkesztők, Antal József és Szentesi Ágnes egy-egy írását is. Az utóbbi egy humoros szösszenettel jelentkezik az SF írói beszélgetésekről és ötletelgetésekről (A Hugód!) , így nem véletlen tehát, hogy az SFPortálos sörözéseket juttatta eszembe.
Linkek:
www.terrafia.hu






Recent Comments