2008. november. archívuma.

AXN Sci-Fi - SFPortal Con : Néhány szó utólag

Mivel itt írtam az őszről az Sfblogs-on, eszembe jutott a legutóbbi sf rendezvény is. Sokakkal találkoztam közületek szombaton, és mindenkinek nagyon örültem. (Sajnos nem volt időm mindenkinél egyenként kommentelni erről, meg féltem is volna, hogy kihagyok valakit.)

Átkelés - Kortárs amerikai költők

atkeles

Az Átkelés egy rövidke antológia nálunk kevéssé ismert amerikai költők verseiből. Huszonhárom hang, huszonhárom fölfedezésre váró világ, amivel megéri megismerkedni. Jó esély van rá, hogy ekkora választék mellett az olvasó talál a kötetben olyan szerzőket, akik miatt azt fogja mondani, hogy ez egy jó beruházás volt.

Én hamar találtam benne ilyet. Elsőként Wanda Coleman versei tettek rám nagy hatást. Rendkívül ütős szövegeket találunk ide beválogatva tőle. Az olyan fájdalmas, szorongásosakon át, mint a “Ne bízz senkiben, aki vonz/mint az ördög, menekülj azoktól, akik azt mondják/ szeretnek“(1), vagy a “Ma gyilkosság vagyok az északi városrészben“, egészen az olyan megnyugvókig hogy “néha megérint a blues és le kell feküdnöm/kiviszem a strandra és szétszórom a homokon“(2).
A kötet további női szerzői szintén figyelemreméltóak, örültem neki, hogy a szerkesztő beválogatott ilyen csemegéket is, mint pl Louise Glück Marinája. A föntiekből is következik, hogy a város, a magány, vagy éppen az idő témájával foglalkozó versek mellett, a szerelem témája is időről időre fölbukkan a gyűjteményben.
Steve Dalachinsky Csupasz torkokja, és Wanda Coleman szókimondása mellett, vannak a kötetben hagyományosabb, romantikusabb darabok is. Van itt minden szerelmi csalódásról, reményteljes várakozásról, együtt megöregedésről (Stanley Kunitz - Érints meg), de szintén érdekesek Sharon Olds elmélkedései is a szerelemről és a szexről. Hal Sirowitz Veszélyes csókokja pedig a humorérzéket se nélkülözi. Játékosságuk hamar megkedvelteti az olvasóval ezeket a rövidke írásokat. (Ld. még a Nem ma este és a Barátnő családi vacsorán c verseket is.)
Carter Revard-tól Az Újvilág felfedezése egy sci-fi témát boncolgat. Stephen Dunn Különböző órákja és Galway Kinnel Az éjszaka verse című írása pedig szintén a kötet legjobbjai tartozik.

A verseket Gyukics Gábor fordította és válogatta össze. A kötet végi életrajzokból megtudhatjuk, hogy Gyukics maga is költő, öt verseskötet szerzője. (Ezek után már az ő írásaira is kíváncsi vagyok).
Az Átkelés igazán kellemes olvasmány, még ha csak jövet-menet olvasgatjuk is, amikor éppen néhány percünk akad rá. S még ha tartunk nagyobb szüneteket is, hogy megemészthessük az olvasottakat, a könyv pár nap alatt, akkor is végigolvasható.
A pozitívumok számát gyarapítja az is, hogy a kötet vékonyka, és éppen megfelelő nagyságú ahhoz, hogy egy női táskában is könnyedén elférjen. Ráadasul ár tekintetében sem szaladt el a kiadóval a ló.

***
(1)=Cím nélkül
(2)= Lefekvő blues

Átkelés Kortárs amerikai költők, szerk es ford: Gyukics Gábor,

Nyitott Könyv 2007 .

Linkek:

Ismertető a kiadó honlapján

Gyukics Gábor a Wikipédiában

Sultanus Beatus ismertetője

Már megint politika :)

Mostanában annyi szó esett itt a blogokban poltikáról, hogy körbenéztem kicsit a Youtube-on. Többek között arra is kíváncsi voltam, hogy az ismertebb női komikusoknak mi mondanivalójuk volt a témáról. Íme egy kis válogatás. :-) (Angolul értők előnyben.)
Wanda Sykes on ‘08 Politics

Margaret Cho’s Worst Blind Date

Wanda Sykes on Gay Marriage

További érdekességek:
Paula Poundstone on getting “out” of Iraq

Ellen DeGeneres:
Ellen’s Monologue: Politics, Politics, Politics
Ellen DeGeneres vs John McCain:
John McCain on The Ellen DeGeneres Show - Marriage Equality

Tina Fey - Sarah Palin-ként
Sarah Palin, Tina Fey on SNL
Tina Fey quotes Sarah Palin word for word

Születésnapra, valamivel előbb

Ismét eltelt egy év. Sok jó dolog történt velem, talán több jó is mint az előző években. Igyekszem mindig emlékeztetni magamat rá, még ha sokszor nem is pont ilyennek tűnik az egyenleg.

Szerencsére vannak barataim, megvagyok, van néhány célom, tervem is. Jövőre talán nagyobb változtatások is lesznek. Új dolgokba szeretnék kezdeni, de még nem kiabálnék el semmit. Meglátjuk, mihez lesz kedvem, és mikor. :)

November 22-én leszek ismét egy évvel idősebb. A születésnapi bulival kapcsolatban még ki kell találni a részleteket.

Rowan Atkinson - Elementary Dating

Nézzétek meg. Nagyon tanulságos. :-)

Ingyen letölthető rockzenék

Többen is kérdezték, hogy az általam ajánlott zenék, amikről rendszeresen megjegyzem, h ingyen letölthetők a zenekarok honlapjáról, honnan is tölthetők le pontosan. Megnéztem a könyvjelzőimet, és most ideteszem a linkeket, amiket megtaláltam:

Benzin, Sinathrop, DhArMa, Live Mirror, Wendigo, Solution, Depresszió, Wisdom, Mándruc, Night Service, Dalriada, Soffi, Nereus, Kaukázus

(Különösen az első ötöt ajánlom a figyelmetekbe. Ezek nagyon jók.)

Valerie Tasso - A szex antikézikönyve

Valerie Tasso könyvére Sheenard ajánlója hívta föl a figyelmemet a Zóna.hu-n. Azon nyomban rendeltem is egyet a Bookline-on. Nem bántam meg. Valóban érdekes olvasmánynak bizonyult.

Tasso nemcsak szakember, hanem egykori luxusprostituált is, aki az Egy nimfomániás naplója című könyv szerzőjeként vált híressé, amelyet aztán újabb sikerkönyvek követtek. (A Párizsi éjszakák és A szex másik oldala).

Az Egy nimfomániás naplója szintén megjelent magyarul. (Ebből nemrégiben film is készült, úgyhogy valószínűleg fogunk még róla hallani.)

A szex antikézikönyve nem egy hagyományos kézikönyv, hanem elgondolkodtató olvasmány. Ajánlom a figyelmetekbe.

Linkek:
Valerie Tasso a wikipediaban
hivatalos oldal




  • Blogroll

  • statcounter

    free hit counter

    Music


    Find more music like this on SFport.net

    SF WIW

     

    Fairylona is an...


    Te is szeretnél egy ilyen jelvényt? Katt ide!

    SFhírek





    Más érdekesek


    Avana Egyesület
    Karcolat.hu
    Új Galaxis
    Terra Project
    Galaktika Magazin
    Rost Magazin
    Tinta Klub
    Delta Műhely
    Írókör.hu
    Napvilág Íróklub
    Fantázia Portál
    Holdudvar magazin
    Roham Magazin
    Endless.hu
    Scifipedia
    SF-kritikák a Wikipédián
    Fangoria
    Sci-fi történeti társaság
    Aurin
    Magyar Elektronikus Könyvtár
    Neumann-ház
    Sci-fi hírek
    Űrvilág.hu
    Agent Portál
    Origo/Tudomány
    Sg.hu/Tudomány
    National Geographic

     

    november 2008
    H K S C P S V
    « szept   dec »
     12
    3456789
    10111213141516
    17181920212223
    24252627282930

    Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek