2008. május. 24.
Uncategorized, Blogroll és zene-ban.
Már kapható az új Kalapács album. A címe Mítosz. Néhányat a dalok közül már volt szerencsénk élőben is hallani Sonja barátnőmmel, május 13-án.
A CD-t is akkor vettem.
A kedvenceim eddig: A sólymok fészke, a Csatadal, A pusztulás dala, és a leginkább közönséget megénekeltetősebb, sokkalta líraibb Összetartozunk. Utóbbi már a koncerten is nagyon bejött.
Ehhez kapcsolódik, hogy Kalapács József másik zenekarának, a Hard-nak is megjelent nemrégiben egy új, teljesen angol nyelvű albuma. Én azonban egyelőre még csak a tavalyi lemeznél tartok, a 100% Hard-nál, ami viszont határozottan a megunhatatlan kategóriába eső anyagnak bizonyult.
2008. május. 24.
Uncategorized, internet és szex-ban.
Az Origo cikke szerint elfogadták az első magyar szexuális felvilágositó tankönyvet, meghozzá a 9-11. évfolyamon tanulók számára. Ez valahol pozitív, (bár az utóbbi azért fölvet néhány kérdést, hiszen sokaknak közülük későn jöhetnek ezek az információk).
A cikkben olvasottak alapján a könyv stílusán is lehetne javítani, hogy inkább fiatal felnőttekként szolítsák meg a tiniket, mint gyerekekként, dehát nem akarok a kákán is csomót keresni.
A cikkből az is kiderül még, hogy a neten is van egy letölthető felvilágosító füzet a fiatalok számára. Ehhez közölnek egy döglött linket is.
Egy keresés a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapján - a keresőbe, a témához írjuk be azt, hogy szex - mindenesetre felnőtteknek szóló, kevésbé infantilisen megfogalmazott irodalmat is kidob. (Úgy láttam, lehet náluk tájékozódni a nemiségről, az emberi reprodukcióról, sőt még a szexuális funkciózavarokról és kezelési módjaikról is.) Fura, hogy a cikk irójának ez nem jutott eszébe. Vagy csak én gondolkodom egy kicsit még mindig könyvtárosként? Tudja a fene.
2008. május. 15.
Blogroll és személyes-ban.
Végre itt van a nyár. Az embernek egyre kevésbé van kedve a képernyő előtt ülni, (különösen, ha még a munkahelyén is azt csinálja). Nekem eddig még elég aktívan telik. Voltam opera-előadáson, kiránduláson, randikon, sörözéseken. Tegnapelőtt Sonja baratnőmmel kimentünk a Kalapács koncertre is.
Párszor még csajos mozizásokon is voltam, agyatlan romatikus vígjátékokat nézni.
Mászkáltam a Duna-parton és a Margit-szigeten. Megkóstoltam néhány indiai ételt.
A barátaimmal tervezünk is még néhány kirándulást. Még nem tudom, Hungaroconra megyek-e. Sok függ a munkától is, mert az is van persze. Szerencsére azért megint sikerült időt szakítanom egy jó könyvre is. Most fejeztem be Stanisaw Lem Solaris-át. (Hát nem bántam meg… )
A blogok olvasásával viszont lemaradtam, pedig jónéhány blog van, amit szeretek rendszeresen figyelemmel kísérni. Apránként igyekszem azért behozni a lemaradást. Lehet, hogy egy blogkörképet is fogok csinálni, és belinkelem majd a számomra legérdekesebb bejegyzéseket.
A Two and a Half Men egy vígjátéksorozat Charlie Sheen-nel. Nemrég kezdtem el nézni, és az első huszonnégy részen máris túl vagyok.
Sokat nevettem.
Sheen egy nőcsábász agglegényt alakít, akinek az élete hirtelen nagyon megváltozik, amikor beköltözik hozzá válófélben lévő bátyja a tízéves kisfiával.
Ebből már következik, hogy a sorozatnak van némi családi jellege, de meg így is egy elég kellemesre sikerült kis sitcom-ról van szó, (pasik, nők, randik, válás, család és gyerek témában). A Viasaton is megy, Két pasi - meg egy kicsi címmel.
Infók: Wikipedia, IMDB, hivatalos oldal
Nero Wolfe egy a nagy detektívek közül, bár idehaza közel sem annyira ismert, mint mondjuk Poirot, Miss Marple vagy éppen Sherlock Holmes. A haspók Wolfe és segédje, a szintén csavaros eszű és dörzsölt magánnyomozó, Archie Goodwin kalandjait, Rex Stout regényeiből ismerhetjük.
A két amerikai nyomozóról szóló történetek a harmincas évek közepén kezdtek megjelenni. (Szülőatyjuk összesen 33 regényt és 39 novellát írt róluk, és emellett még mások is írtak a sorozatba.)
Tizenegynéhány éve is van már, hogy utoljára Stout-féle krimit olvastam, de a minap eszembe jutott, és elkezdtem keresgélni. Lusta módon a tévés feldolgozások között, mivel régóta nem jutott már időm egy jó kis tévékrimire.
Erőfeszítéseimet siker koronázta, és rábukkantam a 2001-2002-ben készült A Nero Wolfe Mystery c. sorozatra, amely az ötvenes évekbeli New York-ban játszódik és igazán remekül sikerült.

Ebben a sorozatban Maury Chaykin alakítja a jó ételekért, könyvekért és az orchideákért bolonduló Wolfe-ot, Timothy Hutton pedig a sztorikat elmesélő segédjét, Archie Goodwin-t.
Infók a Wikipédiában:
Rex Stout , Nero Wolfe, A Nero Wolfe Mystery
2008. május. 7.
Blogroll, könyv, Irodalom és internet-ban.
A MEK-ben bukkantam az alábbi rövidke versgyűjteményre. Akit érdekel az angol irodalom vagy csak vágyik egy csöppnyi romantikára, nyugodtan kattintgasson bele.
Rád gondolok: Angol szerelmes versek
(Válogatta és az előszót írta: Baranyi Ferenc)
Recent Comments