2007. április. archívuma.

Saját részre is vigyen

Vicces dolog történt ma velem. :-) Munka után, amikor már éppen elhaladtam volna egy újságosbódé mellett, eszembe jutott, hogy meg kéne venni a Galaktikát. Ez meg is történt, ámde…
Miután a vétel megtörtént, az újságos bácsika rámnézett, és
kedvesen próbált volna rám tukmálni valami mást is. :-) Azt mondta:
- Saját részre is vigyen valamit… Cosmopolitan, Joy, Glamour…

:)))))))))

Még nincsen névnapom

Mint most megtudtam, az Ilma név is az Ilona egy régies változata, és úgy tűnik van, akinek a naptárában az Ilona is szerepel mellette. Köszönöm szépen a jókívánságokat, de még ne köszöntsetek föl. :) A nevem napját én ugyanis Ilona napján, augusztus 18-án ünneplem. :)
Jó érzés, hogy gondoltok rám. Puszi. :)

Még két film (300, Epic Movie)

300
A képi világ, a jó pasik és néhány kitűnőre sikeredett jelenet miatt (This is Sparta…, stb) nem tudom egyáltalán nem ajánlani a filmet. Aki nem szereti a képregényeken alapuló filmeket, elolvashatja az idevonatkozó nemajánlót is a portálon a Frank Miller és Zack Snyder nevével is csábítgató filmről.
Ami nekem nem tetszett benne, az volt, hogy a szereplők túl keveset beszéltek. Akármilyen mesterien kidolgozott legyen is egy filmnél a képi világ, ha túl hosszú ideig nincsen párbeszéd, akkor egy idő után kezd leülni az egész. Most pedig jónéhányszor volt ilyen. (A 2004-es Dawn of The Dead után Zack Snyder-től azért ennél többet vártam.)
Epic Movie
Az Epic Movie egy viszonylag rövidke film az ismert filmek kifigurázásából összeálló mozik családjából. Egy kicsit gyengécske, de azért vannak benne jó részek. A Narnia paródián például jó sokat röhögtem, az X-menes rész viszont elég erőltetett lett. (Nálunk Bazi nagy film a címe.)

Kellemes ünnepet!!

húsvétiképeslap

Képek rólam

Föltettem néhány képet Iwiw-re és a vadiúj SF WIW-re is. Sajnos nem sok normálisan sikerült képem van magamról, így kevésből válogathattam.
Több kép is a portálos/MU-s talikon készült. Néhányon mások is rajta vannak közületek. (Bár sajna ilyenekből sincsen még elég… ) :)

Akit esetleg zavar ez a fajta szereplés, vagy csak úgy érzi, nem a legelőnyösebb róla az adott kép, és szeretné h levegyem, az nyugodtan szóljon.
Itt megnézhető mind (slideshow):
http://wiw.sfblogs.net/photo/photo/slideshow?screenName=fairylo na&sort=mostRecent

Akinek van még rólam jól sikerült képe, és szeretne küldeni belőle, annak előre is köszönöm.

Moziajánló: Ahol az emberélet olcsó

Pontosan ott játszódik két film is, amit mostanában láttam. Az első A faun labirintusa c. film (Pan’s Labyrinth) , amely néhol kifejezetten durva eseményeket mutat a nézőnek. Nem, nem a fantasy elemek, faunok vagy a reklámban is szereplő ijesztő fejű szemetlen szörny miatt. Inkább a szörnyűségeket tevő, borzasztóvá vált emberi szereplők miatt.
Végül is ez az, ami igazán ijesztő tud lenni, ha olyasmi rémségeset látunk, amiről tudjuk, hogy a valóságban is megtörtént vagy megtörténhet.
Tulajdonképpen ez az, amiért ha meg is tudunk nézni bármilyen horrorfilmet, azért még nehezünkre eshet végignézni egy Afrikáról szólót, pontosabban egy a szépséges tájak és a mindennapos szélsőséges kegyetlenkedések világába kalauzoló fimet. Ezért is hagyták ki sokan A nap könnyeit annak idején.
A Véres gyémánt (Blood Diamond, 2006, DiCaprio-val) aprócskát hősös, ám végül is mégis csak inkább sokkolva elgondolkodtató, megrázó képsorokat előttünk lepergető alkotás.
Nekem mind a kettő tetszett, érdemes megnézni őket, de aki csak egy kellemes kis mozizást szeretne a vacsora mellé, az inkább másfelé keresgéljen. (Persze erre is akadnak azért tippjeim, ld. majd a következő begyzésekben… )
A színészek játékát szintén dícséret illeti mindkettőnél.
Az ellentéteivel gyönyörködtető spanyol nyelvű faunos filmről Norris is írt már egy ajánlót a portálra, a tovább is érdeklődők elolvashatják. Ám ennél sokkal jobb, ha elhúznak a moziba megnézni a filmeket, és nem csak holmi magamfajták élménybeszámolóit olvasgatják róluk. :)




  • Blogroll

  • statcounter

    free hit counter

    Music


    Find more music like this on SFport.net

    SF WIW

     

    Fairylona is an...


    Te is szeretnél egy ilyen jelvényt? Katt ide!

    SFhírek





    Más érdekesek


    Avana Egyesület
    Karcolat.hu
    Új Galaxis
    Terra Project
    Galaktika Magazin
    Rost Magazin
    Tinta Klub
    Delta Műhely
    Írókör.hu
    Napvilág Íróklub
    Fantázia Portál
    Holdudvar magazin
    Roham Magazin
    Endless.hu
    Scifipedia
    SF-kritikák a Wikipédián
    Fangoria
    Sci-fi történeti társaság
    Aurin
    Magyar Elektronikus Könyvtár
    Neumann-ház
    Sci-fi hírek
    Űrvilág.hu
    Agent Portál
    Origo/Tudomány
    Sg.hu/Tudomány
    National Geographic

     

    április 2007
    H K S C P S V
    « márc   máj »
     1
    2345678
    9101112131415
    16171819202122
    23242526272829
    30  

    Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek