Mit csinálnék, ha eme univerzumokban élnék?

5 01 2009

Volt már annyiféle toplista, szép jövőről, nyomasztó jövőről, jók nőkről, robot nőkről, űrhajókról, na meg még az isten tudja miről. Most én megpróbálok listát írni arról, hogy kedvenc, vagy kevésbé szeretett univerzumokban mit is csinálnék, ha esetleg valamelyikbe beleszülettem volna (de nem feltétlen jelenti azt, hogy szeretnék is élni bennük). Biztos ilyen is van már valahol, de ma nagyon nem tudtam mit kezdeni magammal :)

 

Star Wars

Ebben az univerzumban aztán lehetne válogatni a szakmákban, hiszen van itt minden az egyszerű étterem tulajdonostól a roncskereskedőn át egy Birodalmat irányító Uralkodóig. Azt hiszem, a Galaxisban legszívesebben egy „független vállalkozó” lennék. A születésem közel egy időben történhetne Anakin Skywalkerével, így a Birodalom bukását sem vén fejjel érném meg, de a klón háborúkat sem gyerekként kéne végignéznem. Mondjuk valami köztársasági világban kéne felnőni, mint Coruscant, vagy Alderaan, esetleg a peremvidéki Bespin. Aztán amint lehet, felvételiznék valami pilótaképző suliba. Miután elvégeztem, irány egy teherhajó. Pár évnyi gürizéssel megpróbálnék összeszedni annyit, hogy vegyek egy saját hajót, nem valami nagyot, egy YT-1300-ast (Millennium Faclon, ep3-4-5-6), használtan nem is olyan drága, csak 25000 kredit. Vagy egy G9 Riggert (Twilight, TCW), esetleg, ha jól kerestem, egy Consular-osztályú hajót (Radiant VII, ep1). A lényeg, hogy a klónok háborújára már legyen egy saját, lehetőleg rakodótérrel ellátott hipertérugrásra képes űrjárművem. Ugye a forrongó Galaxisban egyre több szükség lesz a csempészekre, naná, hogy annak állnék. Aztán jöhetne a háború, ekkor ott loholnék kis hajómmal a frontvonal mögött, és guberálóként gyűjtögetném a hasznos holmikat. Elszórt lőfegyvereket, páncélokat, szétcincált harcjárművek alkatrészeit, sőt, ha mázlim van, még működő harcjárműveket is szerezhetek. Ezekkel seftelnék. Aztán mikor hírül venném, hogy leállították a droid hadsereget, száguldanék is a legközelebbi Szeparatista bázisra, hogy annyi harci droidot pakolhassak fel a hajómra, amennyit csak tudok. B1-eseket hagynám a csudába, max muzeális értékük miatt szednék össze egyet-egyet, viszont droidekából és B2-esből jól felpakolnék. No meg a fegyvereket is vinném, szóval ellopnék mindent, amit mozdítani tudok (a legjobban akkor járnék, ha űrben rekedt cirkálókra tenném rá a kezem). Eztán irány a feketepiac. Jól megszedném magam, majd spuri Bespinre (ha ott születtem, akkor haza, ha nem, akkor azért, mert a legjobb világ a Galaxisban). Ott megvennék valami luxuskérót, saját kétsugaras felhőjáróval, és beindítanám a saját kis csempész üzletemet, természetesen törvényes üzlet mögé dugva. Bespin, főleg Lando irányítása alatt kiváló hely erre, még a Birodalom miatt sem kellene aggódnom. Lebratyiznék Jabbával (természetesen csak holon, vagy úgy tárgyalnánk, hogy ő jön hozzám), a Birodalomban is megpróbálnék barátokra szert tenni, hogy nézzenek félre, mikor a hajóim arra járnak (ekkorra már több hajóm is lenne). Természetesen a Lázadásból is kivenném a részem, biztosítva magam arra az esetre, ha esetleg ezek az erkölcscsőszök legyűrnék szeretett Birodalmamat. No persze, azért nekik úgy szállítanék, hogy a Birodalom ne fogjon gyanút, mert Lázadásért még engem is levernének. Aztán, miután tényleg nyert a Lázadás, és megalakult az Új Köztársaság, szépen visszavonulnék, hiszen kuncsaftjaim és barátaim java odalett, a Köztársaságnak meg már nem csempészkedhetnék. Sebaj, addigra már dúsgazdag lennék és nyugodt szívvel indíthatnék törvényes vállalkozást.

 

Star Trek

Születésemet a Trek univerzumában a TNG idejére, olyan 2340-es évek végére, ’50-es évek elejére kéne datálni, lehetőleg Föderációs területen. Itt nem kezdenék egyéni vállalkozásba, mindent annak rendelnék alá, hogy csillaghajó kapitány lehessek. Természetesen a megfelelő sulikba járnék, majd jelentkeznék a Csillagflotta akadémiájára. Azt hiszem, itt sem lennék kiváló tanuló, de igyekeznék mindig úgy teljesíteni, hogy azért ne csapjanak ki. Ennek megfelelően, miután végre zászlós leszek, nem is kapnék kezdetben túl jó állomáshelyeket. Szóval keményen kellene küzdenem azért a négy aranypöttyért. Kezdetben nem lenne rossz valamelyik Deep Space állomáson szolgálni, aztán mikor beindul a 9-es, oda tuti átkéretném magam. Egy űrállomás a kardassziai határon, egy féregjárat mellett, tuti jó karrier lehetőség, plusz végre nem az a steril föderációs designben kéne élni. Amikor meg befut a Defiant, akkor oda kéretném át magam, hogy azért szolgáljak már hajón is, ha egyszer kapitány óhajtok lenni. A háború alatt aztán valószínűleg engem is utolérne a végzet, ha nem halok meg, akkor a DS9 elfoglalása után tutyibiztos elzavarnának a Defiantról, na ekkor megpróbálnék kilobbizni magamnak egy kormányosi posztot valamelyik nagyobb hajón, esetleg a Galaxy osztályú Venture-on, vagy a USS Sovereign-en (bepróbálnám az Enterprise E-t is, de úgyis mindenki oda akar menni, szóval az esélyeim minimálisak lennének). A lényeg, hogy összejöjjön a kormányosi poszt. Ott aztán megmutatnám, milyen bravúros pilóta vagyok, és addig tepernék, míg ki nem neveznek valahová első tisztnek. Onnan meg már csak életben kell tartanom a kapitányomat, és megvan az áhított rang. Ekkor aztán csüccs (ha lehet választani, akkor mindenképpen egy Sovereign, vagy egy Galaxy), kitartanék a hajóm és a rangom mellett, belőlem senki sem csinálna admirálist.

Ha véletlen az Enterprise vagy a TOS érába születnék, mindezt akkor sem csinálnám másként, csak ugye akkor más állomásokat és hajókat pécéznék ki. Ent. érában mondjuk egy NX-et, TOS-ban meg egy Constitutiont, vagy egy Mirandát (illetve, ha később születnék, akkor egy Excelsiort).

 

Stargate

Fő tényező, hogy előbb szülessek meg, mint a való világban, mondjuk a ’70-es évek közepén, és az USA területén. Aztán innentől kezdve semmi különleges nem kéne, élhetném úgy az életem, mint most, csak középsuli után a légierőhöz jelentkeznék, nem mennék számtech iskolába (ja, egyvalami azért még legyen más: ne legyen semmi baja a szememnek, mert amúgy is pilóta akartam lenni, de ezt az álmomat a szemem miatt kukába kellett dobnom… amit máig bánok :( ). Ott aztán meg igyekeznék úgy teljesíteni, hogy felfigyeljenek rám. Ez nem lenne nehéz, imádnék pilóta lenni :D Na mindegy, ha felfigyelnek rám, kis szerencsével bekerülhetek a Csillagkapu Programba. Kezdetben szívesen barangolnék egy CsK egységgel, bár mint pilóta, valószínűleg csak 2004-2005 körül kerülhetnék be, mikor elkészültek az első F-302-esek. Természetesen azonnal elfogadnék egy ilyen posztot, egészen addig, míg hírét nem venném a BC-304-eseknek. No, akkor aztán mindent beleadnék, hogy egyszer legyen egy sajátom, addig meg hadd röpködjek eggyel. Rögvest átkéretném magam a Prometheusról (már ennek a kapitányi székéért is hajtanék) a Pegazusba induló Daedalusra, és ha lehet, azon is maradnék, míg ezredes nem lesz belőlem, és nem tudok kilobbizni magamnak egy 304-est (összehaverkodom Jack O’Neill-lal, és máris sínen vagyok).

 

Firefly

Pepitában a Star Wars, annyi különbséggel, hogy nem lennék barnakabátos. Sőt, szívesen születnék a szövetségi világok valamelyikén. Ott jobb esélyeim lennének egy jó hajót szerezni (nincs bajom a Serenity-vel, de valami jobban összerakott inkább tetszene). Saját legénységem nekem is lenne, csak én lennék a pilóta is, mert ebben az univerzumban is megtanulnék repülni. Meg nekem megbízhatóbb erőemberem lenne, nem olyan, mint Jane. A hajómon lenne fegyver, valami nagy kaliberű, mert a fene sem akarja a seggén ülve megvárni, amíg a fosztogatók nagy komótosan elmennek mellette, vagy sem. Megjelennek, durr a szemük közé, azt jónapot. A munkákban én sem válogatnék, főleg azért nem, mert a Star Wars univerzummal ellentétben itt nem várna rám egy jó kis háború, ami nyomán mindenfélét összeguberálhatnék, és a Szövetség sem olyan romlott, mint a Birodalom. Szóval, itt valószínűleg a Serenity legénységéhez hasonlóan éppen, hogy megélnék.

 

Terminator

No, itt nincs sok minden. Ha elég mázlim volt ahhoz, hogy túléljem az Ítélet napját (következzen az be 1997-ben vagy 2004-ben), az internáló táborokat, akkor tuti csatlakoznék Connor hőseihez. Nem lennének ambícióim, csak adjanak egy plazmavetőt, hogy ócskavassá verjem azokat a rohadt gépeket. Egyetlen cél lebegne előttem: túlélni az aktuális napot.

Alien

Mindenképpen az Aliens-Alien3 idejében kéne születni, mert szerintem az volt a legjobb évszak. Valószínűleg itt is katonának állnék, és ezúttal is pilóta lennék. Nagyon jó kis munka lenne számomra, ha különböző bolygókra kéne hurcolásznom a tengerészgyalogosokat egy UD-4L Cheyenne leszállóegységgel. Persze, én azért nem hagynám nyitva a rámpát egy olyan bolygón, ahol az elmondottak szerint gyilkos szörnyek vannak, de még akkor sem, ha csak gyilkos emberek. Az időmet leszolgálva pedig irány a nyugdíj, aztán letelepednék valami kolónián, jó messze a Földtől (na nem az LV-426-on :D ).

Ha meg véletlen az Alien Resurrecition idejében születnék, ott meg pepita Star Wars és Firefly. Saját hajó, saját legénység, törvényen kívülre, aztán hajrá. Bár itt is inkább a Firefly vonal érvényesülne, vagyis a végére nem lennék milliomos, de azért megélnék valahogy.

 

Mátrix

No, valószínűleg akkor születnék, mint a való világban, és azt csinálnám, mint most. Írnám, hogy mi a fenét csinálnék egy másik világban :D De, ha véletlen eközben a telefonom fehér nyulak követésére szólítana fel, és egyszer csak kirántanának a Mátrixból, akkor én is jelentkeznék egy olyan légpárnás csodamasinára, mint a Nebuchadnezzar volt. A PSzT-s karrier sem rossz, de jobban vonzanak a röpködő masinák. Persze így is, úgy is szarul járnék, mert a végső csatában a légpárnások közül három hajó kivételével az összest ledarálták, de a PSzT-sek java is odaveszett (mondjuk, ha benne vagyok a kevés túlélőben, akkor jó :) ). De hát nem minden univerzumban érhet pozitívan véget az életem.

 

Babylon 5

Természetesen itt is úgy kéne születnem, hogy a sorozat idejére már minime huszonéves legyek. A gyerekkoromat jó lenne a Földön élni, de Clarke elnökségének idejére már elhúzni onnan. De, hogy hova? A B5 univerzumában mindenhol nyakig ér szar. A Naprendszert minden esetre kerülném. Talán elmennék a Babylon 5-re, hogy aztán onnan kiindulva elindíthassak valamiféle független szállítmányozói karriert. Csak ezúttal törvényesen. Legalábbis, amíg lehet. De azt hiszem, a B5-ben olyan figura lennék, aki ha zűrt lát közeledni, a távozás mezejére lépne. A fene se akar az árnyakkal hadakozni, vagy polgárháborúzni. Ebben az univerzumban a katonai karrier sem vonz. Túl sok körülöttük a politika. Szóval itt elég tingilingi életet élnék. Aztán lehet, hogy elkapna Sheridan magasztos céljai, és beállnék mellé a harcba. Ami biztos, hogy ha lehet, itt is az űrben bóklásznék. S persze itt is megtanulnék űrhajót vezetni.

 

Battlestar Galactica

Alap, hogy a második cylon támadás idejére már jó lenne felnőtt embernek lenni. A pilóta irányvonal itt is adott, talán valamilyen cégnek dolgoznék egy teherhajó pilótájaként. A katonai karrier ebben az univerzumban sem vonzana, legalábbis a támadásig. Aztán, ha mázlim van, és a hajómon volt FTL, és éppen az űrben voltam, és Roslinékkal tartottunk, és a hajóm része lett a konvojnak, nos, akkor már megpróbálnék Viper pilóta lenni. E mögött egyetlen ok lenne, a franc sem akar egy lomha, fegyvertelen teherhajón lenni, mikor a Cylon riderek és Báziscsillagok atombombákkal lődöznek ránk. Beülni egy fürge Viperbe, amivel vissza lehet lőni. Nem is szívesen mennék el onnan, maximum a CAG beosztást vállalnám még el. De engem vissza nem raknak egy nagy hajó kormánya mögé, még egy Battlestar parancsnoki posztját is visszautasítanám.

 

Andromeda

Ha a szövetség idejére születnék (jó lenne, bár ne a végnapjaiba :D ), úgy beállnék az űrgárdába, mint a sicc, és addig hajtanék, míg nem kapok a kezem alá egy olyan szép hajót, mint az Androméda. Ha a szövetség után születnék, akkor sem esnék kétségbe, mert újra beindul a csempész futam. Sőt, talán itt járnék a legjobban, mert egy ilyen korrupt világban akinek jó érzéke van, tuti megszedheti magát. Abban a világban még talán a Star Warsos alteregómnál is alvilágibb személy lennék, aki a kalózkodástól sem riad vissza. Egy szép, gyors, jól fegyverzett hajó, marcona legénységgel (pilóta itt sem kellene). Szépen járnánk az űrt, folyamatosan figyelnénk, hol volt csata, aztán sipirc oda guberálni (végigjárni a Nietzschei-Szövetség háború csatatereit, már kifizetődő üzlet lehetne, de az sem lenne rossz, ha csak a portyázó Nietzscheiek mögé, aztán összeszedni, amit meghagynak). Persze a szövetség újraéledésével kicsit kezdenék bajba kerülni, hát még mikor megjönnek a magógok, meg a Nietzscheiek is újra háborúzni kezdenek. Az utóbbiakkal igyekeznék jóban lenni, még nem is lenne nehéz, az előbbieket meg úgy kerülném, mint a huzat. Meglátok egy magóg fullánkhajót, aztán irány a siklópálya.

 

Starship Troopers

No, az utolsó univerzum. Gondolom sejtitek, hogy itt sem az űrgyalogságot választanám, hanem Zander és Carmen példáját követve, igyekeznék egy olyan böszömnagy monstrumra felkerülni. Bár ebben az univerzumban valószínűleg ugyanott hasalnék el, ahol Rico, mert a matekkal mindig is hadilábon álltam. Bár ki tudja, ebben a világban lehet, hogy jó lennék benne. Max magolok sokat, mert űrgyalogosnak nem mennék (báááár… Dizzy-ért egy arachnid fészekbe is bemennék fegyvertelenül, szóval talán mégis :D ). Ha pedig sikerülne hajóra kerülnöm, naná, hogy nekem is a kapitányi szék kellene, de azelőtt még bebizonyítanám annak a beképzelt Carmen-Zander párosnak, hogy nem ők a flotta legjobbjai.



16 meghatározó filmjelenet

17 10 2007

Felébredve álmomból, melyre furcsa mód emlékszem, és melyben egyik volt barátnőmtől kezdve a középiskolámon át néhány zombin és egy Zirc belvárosán átrobogó vonatig, amiről le kellett ugranom, mert elindult… na szóval, egy ilyen álom után ugrott be ez a téma. Ugyanis visszaaludni, bármennyire is akartam, nem tudtam. Helyette valamiért elkezdtem azon agyalni, mik voltak azok a filmes jelenetek, amik nagy hatással voltak rám. S hát, ha úgyis tombol a listaőrület, miért ne dobjak össze egy ilyet. Ám előre leszögezném, hogy ez nem igazán sorrend, mivel azt iszonyú nehéz, ha nem lehetetlen lenne állítani.

1. „A harc senkit nem tesz naggyá” – Star Wars Episode II. Attack of the Clones: Yoda fénykardot ragad. Nálam ez a best. Bevallom, az „Én vagyok az apád.” nekem semmit sem jelent, mert olyan kiskorom óta nézem egyfolytában az ep4-5-6-ot, hogy mire elkezdtem felfogni, miről is szól (na már azon kívül, hogy Jedi, fénykard, űrlények, lézerpisztolyok, űrhajók), már számomra ez evidens volt. Ellenben, ugyan ez a kisrác képes volt feltenni a kérdést: Yoda hogyan tud fénykardozni, ha egyszer ilyen kicsi? Sajnos az ep6 nem hozta meg a választ, így sokáig csak a képzeletemre hagyatkozhattam. Két lehetőséget is láttam, az egyik, hogy Yoda pattog (vagy repül, bár ezt nem tartottam annyira elképzelhetőnek), a másik, hogy Vader (akkoriban ki gondolt még Dookura vagy az Uralkodóra… érdekes, hogy őt sosem képzeltem el fénykarddal) lehajol, ül vagy guggol, miközben harcol. Ez utóbbi azért mókás lett volna. Aztán jött az ep1, megtudtam, hogy Yoda szerepel benne, és remélni kezdtem, hogy láthatom majd vívni. Pláne, miután kiderült, hogy nem Darth Vader az egyetlen fénykardforgató gonosz a Galaxisban. Sajnos, az ep1-el ez az álom nem teljesült (furcsa, nem furcsa, de tényleg gyermeki vágyálmom volt látni Yodát vívni). Aztán jött az ep2, ahol már a bemutató előtt megtudtam, hogy Yoda előveszi a fénykardját. Igen, mondtam, ez lesz az a rész, amit óvodás korom óta várok. El is jött a pillanat. A moziban sokan nevettek, de én nem. Én szerintem azt éreztem, amit azok, akik anno szembesültek azzal, hogy Vader Luke apja. Először – és azóta is utoljára – a szám tátva maradt, a lélegzetem a szó legszorosabb értelmében elakadt, a pislantás fogalma is törlődött az elmémből, nehogy egyetlen képkockáról is lemaradjak. Dooku aktiválta a kardját, majd felcsendült a kórus, a zene, Yoda félrelebbentette köpenyét, az Erővel előrántotta a kardját, aktiválta, majd támadásba lendült. És a jelent végégig köpni-nyelni nem tudtam. Az már csak hab volt a tortán, hogy zöld kardja van, amelyik nekem speciel a kedvenc színem, imigyen a kedvenc fénykardom is az ep6 óta. Egyetlen bánatom, hogy a párbaj alatt szóló zene nincs rajta a soundtrack albumon.

2. „De hisz az már idebenn van.” – Aliens: lehettem vagy hét éves, mikor először láttam a banánfejű uraságok radikális kolonizációs módszereit. Szerencsére szüleim sose érezték szükségét, hogy korlátozzák lelki torzulásom, mivel úgy gondolták, ha foglalkoznak velem, és netalántán megbeszélik velem a dolgokat, tehát nevelnek, akkor nem leszek láncfűrészes-baltás-shotgunos tömeggyilkos. Lám, nem lettem. Az is nyilvánvaló volt számukra eddigre, hogy bolondulok az űrhajós-jövős filmekért (Star Wars, Star Trek, Power kapitány eddigre már mind mögöttem voltak). Így nyugodt szívvel nézhettem meg videón (azt hiszem, mert mint sok egyébre, az ezzel való első találkozásra sem emlékszem igazán, de az tuti, hogy még az HBO-n ment). Két jelent volt, amitől nagyon féltem, de ebből csak az egyik volt olyan, amitől annyira féltem, hogy el sem mertem mozdulni a helyemtől. Ripley álmát sokáig csak a fotel mögül mertem megnézni. Na de a jelenet, melyben a főhősök a lehegesztett ajtót bámulják a vezérlőben, miközben Hudson számolja, hogy már csak hány méterre vannak a dögök, de azok még egyáltalán nem látszódnak, az a helyemhez szögezett. Legalább annyira rettegtem, mint a szereplők, majd jött Ripley pillantása. Fel a mennyezetre. Hudson kifakadt, Hicks pedig halálmegvető bátorsággal felpattant az asztalra és egy zseblámpával benézett az állmennyezet alá. Végig a szörnyek egész hadán, alig egy méterre a fejétől. A felcsendülő zenei hang, a jelenet kimértsége tökéletesen átadta azt, hogy mit érezhetett Hicks abban a pillanatban.

3. „Raptorokat nevelnek?” – Jurassic Park: tegye fel az a kezét – főleg a fiúk, de lányoknak is szabad – aki gyerekkorában nem szerette a dinoszauruszokat. Én igen, nagyon, és ha nem lettem volna csapnivalóan lusta tanuló, még talán paleontológus is lehettem volna :) Bár mára kikopott belőlem a dinolexikon, azért a Jurassic Park trilógia, főleg az Elveszett világ idején lazán feltudtam volna sorolni közel száz dinot és az adataikat. Bár magát a Jurassic Parkot sosem láttam moziban (sok más filmhez hasonlóan), a gyatra minőségű másolt VHS-en is megbabonázott a végső jelenet. Grant, Sattler, Tim és Lex kikecmereg a dinocsontváz-roncsok közül a látogatóközpont csarnokában. Előugrik az őket üldöző velociraptor is, míg egy másik kívülről érkezik meg. Hőseinket mindkét oldalról körülfogták, elállták a bejáratot. Sehol egy fegyver, a raptorok egyike már ugrásra készül. A vég beteljesülni látszik. A raptor el is rugaszkodik és ekkor a Tyrannosaurus Rex berobban a csarnokba, és röptébe kapja el a zsákmányát. A másik raptor társát mentené, hiába, a rex vele is elbánik. S aláfestésnek John Williams klasszikusa szól. Hát kell ennél több egy kiváló jelenethez?

4. „A neved ettől a perctől kezdve legyen Darth… Vader.” – Star Wars Episode III. Revenge of the Sith: a keresztség nagy pillanat. A 66-os parancs még nagyobb. De Luke, Leia és Darth Vader megszületésénél ebben a filmben nincs nagyobb. Ahogy a szülők egyike ténylegesen, a másikja átvitt értelemben haldoklik, miközben kettejük frigyéből két új élet születik, az frenetikus. A pontot az I-re pedig a jól ismert sisak elhelyezése teszi föl. Nem csak először és utoljára láthatjuk a maszkot belülről, hanem ahogy a helyére kattannak a reteszek, és sziszegve távozik a levegő… a nézőtér a filmben lévő neszekkel együtt elnémult. Szerintem senki sem mert lélegzetet venni. Várt… várt… majd felharsant a lélegeztető gép klasszikus hangja. És a közönség ezzel együtt sóhajtott. Körbe ért egy élet meséje.

5. „Apám… kérlek… segíts…” – Star Wars Episode VI. Return of the Jedi: tulajdon képen, ez a jelenet az előzmény filmekkel értékelődött fel bennem. Annak idején, csak úgy mint az egész ep4-5-6, mire rácsodálkoztam, már teljesen kézenfekvő volt minden pillanata. Mondhatni a részemmé vált. Mégis, ahogy kezdtem megismerni Darth Vader, azaz Anakin Skywalker előéletét, egyre jobban átéreztem azt a lelki tusát, amit Vader él át, mikor fia kínok között vergődve vívja haláltusáját, s neki újfent döntenie kell két fél között. Az ep2, de főleg az ep3 után kapott igazán erőre ez az amúgy sem gyenge gyenge jelenet. Borsódzik a hátam, ahogy Vader maszkján ugyan úgy visszatükröződik a villámok fénye, mint több, mint két évtizeddel azelőtt az arcán. Csak míg akkor olyasvalaki volt a villámok áldozata, akit közel sem kedvelt, most az egyik szerette lett a célpont. A döntés pedig nagy nehezen megszületik. Dacolva az Uralkodó energiaíveivel, mit sem törődve a saját életével, lehajítja a gonoszt az aknába, ezzel beteljesítve a sorsát.

6. „… hogy eljussanak az összes nem ismert tartományba.” – Star Trek VI: The Undiscovered Country: bár szeretem a Star Treket, 10 film megannyi grandiózus jelenetéből csak egyetlen egy fogott meg igazán. Mikor Kirk elmondja az utolsó hajónapló bejegyzését és az NCC-1701-A USS Enterprise belerepül a napba, mely az ismeretlen, fényes jövőt jelképezi. A sors iróniája, hogy eztán egyre sötétebb tónusú filmek születtek, és a Star Trek fénye szép lassan leáldozott. De ez a momentum akkor is klasszikus marad.

7. „Patkánymajom?” – Hullajó: már lehettem vagy tíz, tizenkét éves is, mikor ez a film (melyet sokan Dead Alive címen ismernek, holott az eredeti címe Braindead) a videónkba került. Eddigre rengeteg horror volt már a hátam mögött, de a zombikkal – amiket azóta is komálok – ekkor hozott össze először a sors. Hát durva megismerkedés volt, mert kevesebb véresebb zombifilm létezik. Az meg aztán tényleg érdekes, hogy ezt az a Peter Jackson csinálta, aki később a Gyűrűk Ura trilógiával robbantott, és aki azóta iszonyúra elfelejtett filmet vágni, ezért minden filmjét három-négy órásra nyújtja. Szóval, adott ez a vérnő, groteszk feketehumorral megáldott horror-paródia. Ebben van az egyetlen olyan jelenet, ami alatt lekapcsoltam a videót, mert nem bírtam idegekkel. Tíz perc múlva ugyan visszakapcsoltam és végignéztem a filmet, de se az előtt, se azóta nem volt olyan jelenet, ami miatt félbehagytam volna filmet. Ez a momentum pedig a patkánymajom volt. Mikor hőseink, Lionel és új barátnője, Paquita az állatkertet járják, találnak egy feltűnően ronda és agresszív majomivadékot, azaz a patkánymajmot. A kis kedves egyetlen ütéssel kinyír egy másik majmot, majd mintegy passzióból – nem volt kint a „Vigyázz! Az állat harap és zombit csinál belőled.” tábla – szépen kiharap egy darabot Lionel élőnek sem túl emberi anyjába. Nem a patkánymajom förtelmes látványa, sem a harapás vérfröcskölős és bőrletépős jelenete ütötte ki nálam a biztosítékot. Hanem mikor a mamzi fejbe csapta az őt marcangoló dögöt, majd tűsarkú cipőjével kitaposta az állatka agyát a szemein és felrepedő koponyáján át. Hát itt le kellett kapcsolnom a videót, hogy megnyugtassam nem kicsit felzaklatott lelki világom, és legyűrjem hányingerem. Aztán leszögeztem anyámnál, hogy ez egy durva film, ettem gyorsan, ittam kicsit, aztán végignéztem. Ezek után a pudingos jelenet, a szanaszéjjel szakadó emberkék, még a sok-sok gusztábbnál gusztább jelenetre már vállrándítással reagáltam. És azóta sem tudnak nagyon meghatni a hasonló jelenetek.

8. „Kane fia.” – Alien: Mire az Alient láttam – príma kis alámondásos verzióban – már betéve tudtam az Aliens minden szövegét, ismertem a film minden pillanatát. Sőt, addigra talán már az Alien3-at is láttam egyszer-kétszer. Az Aliensnek ráadásul van egy olyan jó tulajdonsága, hogy tökéletesen elmondják benne, miről szólt az első film, így azt nem is kellett hozzá látni, hogy megértsem. Mi több, sokáig azt sem tudtam, hogy van előzménye. Így mondhatni, éppen csak nem láttam azokat az eseményeket, amit Ripley felvázolt (sajnos akkor még nem láttam a DC-t, melyben szerepelt az idegen űrhajó, így azt csak elképzelni tudtam). Az Aliensben ráadásul még az Alien szereplőinek arcát is láthattuk, így csak a neveket kellett párosítani. Nos, a lényeg, hogy mindent pontosan tudtam. Kicsit sem lepődtem meg, mikor Kane lement a tojáskamrába, igaz azért összerezzentem mikor az arctámadó előugrott, mivel az Aliensben békésebben másztak ki. De amikor kikelt a mellkasrobbantó… az ütött. Tudtam, hogy mi lesz. Mikor Dallas bejelenti, hogy a hibernáció előtt vacsoráznak, már jól tudtam: Kane ekkor fog „szülni”, hiszen Ripley mondta a tengerészgyalogosoknak. Az Aliensben is láttam már egy ilyen szülést, az Alien3-ban is. De vitathatatlanul az Alienben a leghatásosabb ez a jelenet. Kane agonizálása, a csont repedése, a vér fröcskölése, a szereplők leblokkolása – mely tényleges érzelem volt, mivel John Hurton kívül mindenki csak annyit tudott, hogy véres lesz a jelenet. Az első felvételnél így minden szereplő halálra rémült, Veronica Cartwright (Lambert) hanyatt esett (ez kicsit látszik is a filmben, de igazán a werkfilmeken látható), Harry Dean Stanton (Brett) pedig visszaadta az ebédjét és Sigorney Weaver (Ripley) sem volt ettől messze. És végül a kis aranyos előbújt, megcsodálta anyukáját, majd rávinnyogott közönségére és sebesen elszelelt. Az ember pedig a szereplőkhöz hasonlóan csak pislog. Egyetlen bánatom, hogy ezt úgy élhettem át, hogy mindent előre tudtam.

9. „Nem ajtó az égre, hanem… Csillagkapu.” – Stargate: bár maga a film közel sem jött be annyira, mint az abból készült két sorozat, viszont maga a kapu már ekkor megbabonázott. Amikor elkezdték kódolni a szimbólumokat, egyre tempósabb lett a zene, rázkódott az egész bázis, végül nagy váratlanul megnyílt a kapu. Kicsapott belőle az örvény elől-hátul… egyszerűen mesés pillanat volt. És ezt az élményt még egyszer átélhettem cak-pak. Nem kaptam heveny amnéziát, egyszerűen csak VHS-ről DVD-re került a film, amin ott volt a jótékony DTS hangsáv. Ez és a házimozirendszer félelmetes kombinációja két dolgot eredményezett. Először is már nem csak a földalatti bázis, de a hangzavarban az egész lakás remegett. Másodszor, tovább romlott az amúgy sem felhőtlen viszonyom a lakóközösséggel.

10. „Ezt a tempót.” – Stargate: másodszor. A film pár perccel az első lenyűgözés után képes volt még egyszer elvarázsolni. Természetesen ez is a kapuhoz köthető. Mikor Daniel Jackson átlép az eseményhorizonton, és az váratlanul energiává bontja és átröpíti – a film szerint – az ismert világegyetem túloldalára. Az az effekt azzal a hangorkánnal – DTS megint zúzás, szomszédok még jobban utáltak – szinte beszippantott. Öröm volt, mikor a Stargate SG-1-ban visszaköszönt, és mélységes bánatom, hogy először az Atlantiszban, majd a 9. évadon az SG-1-ban is lecserélték egy sokkal-sokkal gagyibb effektre.

11. „Na jó. Ki a következő?” – Predator 2: a Ragadozó filmekben van egy cool szörny, király fegyverekkel, de annyira nem tudott lenyűgözni. Kivétel a második rész vége. Az első részből már tudtuk, hogy egy predacsot elég nehéz a másvilágra küldeni. Harrigan is rendesen megizzadt, de végül képes volt megnyúvasztani a vadászt. Az ember megkönnyebbül, akár a hős, majd mindenki megdöbbenhet, mikor egy újabb három pontból kirakott vörös háromszög jelenik meg a zsaru homlokán. És a meglepetés tovább fokozódik, ahogy sorban majdnem egy tucat ragadozó lép ki álcából. A jelenet megvett kilóra.

12. „Mert minden halálban, legyen az bármily jelentéktelen is, benne van egy új élet ígérete.” – Alien3: az Alien első három része az, amik sorra elő tudtak rukkolni lenyűgözőbbnél lenyűgözőbb jelenetekkel. A sokáig befejező részként számon tartott Végső megoldás… rögvest két ilyet is felvonultatott, amit mondjuk az SE-ben laza mozdulattal vágtak tönkre. Az első a dogalien kikelése. Iszonyúan megkomponált jelenetsor, ahogy Nyuszit és Hickset temetik, közben szól az a fantasztikus zene és Dillon a gyászmonológját szavalja. Ezzel párhuzamban pedig egy kutya agonizál szörnyű kínok között, s a testéből előbújik egy idegen. Dillon szavai a szemünk láttára elevenedik meg, hiszen az alien születése szó szerint „halálból egy új élet”. Sajnálatos mód az SE-ben lecserélték a kutyust egy döglött bocira, amitől a jelenet maga igencsak megcsonkult. Ez mindenképpen a bővített verzió negatívuma.

13. A végső megoldás a halál – Alien3: a második jelenet ebből a filmből Ripley öngyilkossága, ami voltaképpen tényleg csak egy végső megoldás az alien problémára, hiszen a nő maga már azóta halott, hogy belekerült a királynő. Újra a zene, a kép és a hanghatások tökéletes összhangjáról beszélhetünk. Ripley végül megteszi azt, amit nem tudott egészen addig. Öngyilkosságra vetemedik, hiszen már senki nincs, aki megölné. Illetve, a Társaság valószínűleg megölné, csak a királynőt nem. Zuhanás közben azonban kikel belőle a királynő, ezzel beteljesül Ripley rémálma. Amitől annyira retteget, végül utolérte. Úgy kellett meghalnia, hogy egy idegen kikelt belőle. Számomra a legszomorúbb mégsem ez, hanem az, ahogy a kis királynő küzd az életéért. Sikolt, vonaglik, de nem tud szabadulni Ripley élettelen kezei közül. Sajnálatos mód az SE vágói túl komolyan vették Fincher jegyzeteit, és szinte teljes egészében azzá vágták a filmet, pedig eme két jelenet Fincher maga változtatta később meg, gondolom nem véletlenül. Így én azt mondom, az A3 úgy az igazán teljes, ha az SE-hez ezt a két jelenetet a mozis verzióból vesszük hozzá.

14. „A nyúlon túl?” – Gyaloggalopp: ezernyi pillanatot lehetne kiemelni ebből a filmből, kezdve a töketlen fecske tökcipelő problematikájától a fekete lovag esélyein és a hullaszállításon át egészen a hídőrig, hogy a lovagokról, akik azt mondják: Ni, már ne is szóljak, de ami máig odavág, az a vérnyúl. Nem kell itt sok, elég az akkor lezajló párbeszéd:

- Már késő! Ott van!
- Hol?
- Hát ott!
- A nyúlon túl?
- Dehogy is, a nyúl az.

15. „My name is Optimus Prime.” – Transformers: lehet sok mindent mondani a Transformersre, de azt nem, hogy nem látványos. Szerintem ezen kívül nincs is más célja, és ennél komolyabban nem is veszi magát. Sőt. Viszont engem lenyűgözött. Az Autobotok érkezése a meteoresőtől Optimus bemutatkozásáig hosszú idő után újra egy olyan jelenetsort alkotott meg, melyben a zene, a hangeffektek és a kép tökéletes összhangban állnak egymással.

16. „Fizetek!” – Űrgolyhók: az Alien szülési jelenete lenyűgözött. Az Űrgolyhók szülési jelenetén kidőltem. A röhögéstől. Nem tudom, mi a humorosabb. A táncoló mellkasrobbantó a kis kalapban és a sétapálcával? A dala? Vagy a tény, hogy újra John Hurt alakította Kane-t? Esetleg, hogy ez a specialitás? Vagy, ahogy Lone Starr és Morzsa elkerekedett szemekkel, teljesen egyszerre gépiesen int a pincérnek, hogy „Fizetek!” Az biztos, hogy az eredetihez hasonlóan ez is egy klasszikus jelenet lett a számomra.



Nagy Nyári SFToplista 2. forduló

3 08 2007

És kezdetét veszi…” mondta Kosh, és indult a B5 ötödik évad. Ez esetben pedig a Második Forduló a nagy nyári SFToplistából, mely folyamán a filmeket kell rangsorolni. Bevallom, ez sokkal-sokkal nehezebb feladat, mint a sorozatokkal, mert azokból jó eséllyel is kb tizet szeretek, de filmekből rengeteg van. Itt vannak mindjárt a franchise-ok, amikért rajongok, és önmagukban is több filmet számlálnak. És ha az egyik részt kiemelem, biztos, hogy más miatt a másikat is odatenném (illetve, teszem is, mint ahogy az utólag kiderült). Arról nem is beszélve, hogy vannak filmek, amiknek a mozis verziója éppen csak tetszik, a bővített kiadását meg imádom. A színészekről, színésznőkről meg már ne is beszéljünk, melyekből mennyi is van jó esetben? Millió? No mindegy, elég a panaszkodásból, elvégre 100×1 pontot most is kioszthatok, ámbátor azt hiszem, akkor nyilvános lincselés lenne :D Bár úgy érzem, ezután a lista után is szeretni fogtok :)

Legjobb mozifilm

Star Wars ep1 – The Phantom Menace 7p

Star Wars ep2 – Attack of the Clones 10p

Star Wars ep3 – Revenge of the Sith 7p

Star Wars ep4 – A New Hope 7p

Star Wars ep5 – The Empire Strikes Back 7p

Star Wars ep6 – Return of the Jedi 7p

Alien mozis + rendezői (DC) 7p

Aliens rendezői (DC) 10p

Alien3 mozis + kibővített (SE) 7p

Alien Resurrection kibővített (SE) 7p

Jurassic Park 7p

The Lost World: Jurassic Park 10p

Jurassic Park III 7p

Egyszerűen nem tudok dönteni, sajnálom. Az Alieneknél annyi magyarázat, hogy mivel azoknál megesett az is néha, hogy a kibővített változat rövidebb, mint a mozis (Alien), illetve a kibővítésnél átalakítottak valamit (Alien3), így nálam ezeknél általában a kettő mixe adja a teljes filmet. Star Warsnál meg mindig a legutolsó változat a nyerő. Tudom, komplikáltabb már nem is lehetnék :)

Legjobb filmszínész

- Ron Perlman 5p
Vajon hányszor esett már meg Perlmannal forgatáson, mikor szörnyikét alakított, hogy rászóltak: „Most már leveheted a maszkot, Ron!” Erre ő meghökkenve bámulhat a kezében lévő szörnymaszkra. Hát igen, az arcát már megint összetévesztették a rémalakkal. Kevesebb ronda embert találhatnánk a filmiparban. Talán jobb lenne, ha végig maszkban mászkálna. Hellboy, Reman alkirály, Reinhardt, Johner, mind-mind valódi szörnyeteg, még ha nem is maszkírozták el teljesen mindegyik kedvéért. És remekül hozza eme karaktereket. Szvsz a Hellboy-ból is csak ő ér valamit, de az Alien Resurrectionban is övé a pálma Weaver mellett.

- Sam Neill 5p
Az ember, aki megszeretette velem a paleontológiát. Az ómen. Merlin. Az Event Horizont megtervező Dr. Weir. A láthatatlan Chevy Chase-t üldöző ügynök. Ez az ember is volt már minden a film világában, és ezek közül nem egy remek sci-fi is.

- Lance Henriksen 5p
Egyetlen dolgot nem bocsátok meg neki, még ha ő volt az egyetlen valamire való karakter az egész filmben, akkor sem. Mégpedig, hogy elvállalta Charles Bishop Weyland szerepét az Alien vs Predatorban. Amúgy egy igazi karakterszínész, Bishop, Michael Bishop, a Terminator rendőre… mind-mind emlékezetes alakítás.

- Patrick Stewart 5p
Picard kapitány, Xavier professzor, Gurney Halleck, szóval igazi kis sci-fis figura, és színész nagyágyú.

- Charles S. Dutton 5p
A Mimic zsaruja nekem egy másik szörnyes film miatt lett az egyik kedvenc színes bőrű színészem. Dillon, bár nőket erőszakolt meg, és talán még ennél is szörnyűbb dolgokat tett, a végső nemes tett feloldozta. Nem csak igyekezett életben tartani embereit, lelket önteni beléjük, de meg is fegyelmezte a gyilkosokból és egyéb ocsmány alakokból álló nyáját („Meg kell beszélnünk pár lelki problémát.”). És végül ő az egyetlen, aki puszta kézzel ki mert állni egy alien ellen :)

- Charles Dance 5p
Mit mondjak, elég csak arra a monológra gondolni, amit az Alien3-ban ad elő, hogy miért is került a börtönkolóniára. Azok a múltba révedő, szomorú szemek, az a megbánó hang. Eztán az embert kétszeresen is mellbe vágja, ahogy az alien fél perccel később megöli.

- Raplh Brown 5p
Az ember, akiről tényleg elhittem, hogy az IQ-ja csak 85, s bár végig meg akart menekülni az alien karmaitól, annyira, hogy cseszett segíteni a társainak, végül csak fejbe kólintotta Bishopot. Igaz, az életével fizetett érte. Később ő játszotta el az egyetlen emlékezetes pilóta, Rick Olié szerepét az SW ep1-ben.

- Pete Postlethwaite 5p
Hogy ki? Dave? Roland Tambo? Gillbert barát? Szerintem elég erre a három karakterre gondolni, és máris megtudható, miért válogattam be.

- Jeff Goldblum 5p
Goldblum urat kergették már dinoszauruszok, győzött le ufót, ő is volt már az. Léggyé is átszellemült. Egy szóval ő is egy elég univerzális figura ahhoz, hogy ezen a listán legyen.

- Michael Biehn 5p
Cameron kedvence. Ha éppen nem ő, akkor Paxton ugrik be. Ő nem egy élvonalbeli színész, nem is csoda. De a mintakatona/mintazsaru skatulyájába úgy beleszorult, mint egér az egérfogóba. Terminator, őrmester; Aliens, tizedes; A Szikla, ezredes; The Abyss, hadnagy. Vagy éppen Cameron készülő sci-fijében, az Avatarban is katona lesz. És a legérdekesebb, hogy szegényt majdnem mindig leölik.

- Bill Paxton 5p
A másik Cameron kedvenc, aki legalább annyiszor hal meg… nincs az élvonalban, pedig ott lenne a helye. Mesése játszotta a kezdetben nagyszájú, majd pánikoló, végül összeroppanó és kiakadó katonát (Hudson – Aliens), a szintén nagyszájú, de a szorult helyzetben is kitartó zsarut (Jerry – Predator 2), vagy az agresszív punkot (Punk – Terminator :) ). De valós személy megszemélyesítése sem esik nehezére (Fred Haise – Apollo 13). Az egyebekről nem is beszélve.

- Sir Alec Guinness 5p
Erre csak hasonlót tudok írni, amit Zed. Egy ember, aki saját bevallása szerint nagyon utálta ezt a szerepet (már ha ez nem csak szóbeszéd, mert olvastam már cáfolatot is rá), mégis, legalább ilyen hitelességgel játszotta el.

- Ewan McGregor 5p
Az ep1-ben még olyan messze állt az öreg Ben Kenobitól, mint Tatooine-tól az Alderaan. Az ep2-ben már fel-felbukkant Ben, az ep3-ra viszont teljesen elhittem, hogy ő az. A mozzanatok, ahogy leutánozta Guinness Kenobis mozdulatait, páratlanok. S bár a The Islandban nem volt valami frenetikus, de a Robotsban remekül játszott a hangjával. És persze rengeteg egyéb érdeme van még.

- Liam Neeson 5p
A Jedi. Ha olyan lett volna minden lovag, mint Qui-Gon Jinn, akkor a történelem kicsit másképpen alakul. Nagy szívfájdalmam, hogy az ep3-ban végül csak említve lett. Neeson remek választás volt a bölcs, kissé renegát Jedi lovag szerepére, aki Obi-Wanból is hozzá hasonló lovagot farag, és akinek szellemiségét végül Luke is követi. Neeson persze nem csak jóemberek megformálására képes, a Batman Beginsben engem is megtévesztett, olyan jól hozta Henri Ducard/ Ra’s Al Ghul kettősét.

- Ian McDiarmid 5p
Nem hiszem, hogy sok színész mondhatja el magáról, hogy öreg korára eljátszhatta annak a karakternek a fiatal énjét, akit fiatal korábban alakított, csak éppen öreg korában. Vagy mi… :) A lényeg, McDiarmid szvsz viszi a hátán az SW ep1-2-3-5-6-ot. Pedig az ep3-at leszámítva, egyik részben sem szerepel olyan nagyon sokat (de azért keveset se, kivétel az ep4). De mégis, elmondható, hogy ha képernyőn van, viszi a filmet. Már abba is félelmetes belegondolni, ahogy az ep1 és 3-ban váltogatta Sidious és Palpatine hangszíne és beszédstílusa között. Az a kimértség, az a ridegség. Brrrr… az Uralkodó méltán lehet büszke hírére.

- Peter Chusing 5p
A megtestesült Birodalom. A Halálcsillag sötét lelke. A Birodalmi Vezérkar fekete szíve. Az önhittség mintapéldája. Mégis, a modora sima, nyájas, kenetteljes, de lazán kiirtaná a Galaxist, ha kéne. Ez Tarkin nagymoff.

- Harrison Ford 5p
Azt hiszem, bárki mást választanak Han Solo szerepére, az SW sokkal kevesebb lenne. Ford kultfigurát alkotott. Azóta minden űrkalóz poénos, rongyos űrhajót vezet, és zsigerből lelő bárkit, aki az útjába kerül. Solo szerepénél pedig már csak Indy-t alakítja jobban (vagy fordítva, döntse el ki-ki maga), de ugyan ilyen jól hozza a Szárnyas fejvadászt, vagy azt a több tucat szerepet, ami munkásságát jellemzi.

- Ian Holm 5p
Eredendően Billy Dee Williams volt itt, de lecseréltem Holmra. Nem tudtam elmenni Ash és Vito Cornelius megformálója mellett, akiket lazán isteni magasságokba emelt.

- Arnold Schwarzenegger 5p
Nem egy nagy tehetség, de mégis, van valami a karakterében, ami miatt számomra (és ezrek számára) emlékezetes. Ő is volt már minden, a sci-fi repertoárja sem semmi. Terminatorként harcolt ember és terminator ellen, klónokat pusztított A 6. napon, és legyőzte a Ragadozót is.

- John Hurt 5p
Az ember, akinél jobban senki sem játszotta el, hogy egy alien kitör a mellkasából. És az egyetlen, aki kétszer is átélhette :) De igazán akkor lepett meg, amikor a Hellboy stáblistáját olvasva rádöbbentem, hogy ő játssza az öreget.

És a többi, most nem állítok 100-as listát, pedig iszonyúra tudnék (gondolom nem én vagyok az egyetlen, de én nem tudom fékezni magam). Bár lehet, hogy merras megint tudja előre, mit fogok számolni :D

Legjobb filmszínésznő

- Sigorney Weaver 30p
Ellen Ripley hadnagy haláláig küzdött az idegenekkel. Kis híján sikerült is neki kiirtani őket. Halála után folytatta hobbiját. Mindezt olyan magas színvonalon, hogy azt megközelíteni sem tudták társai, pedig igyekeztek. Közben meg még a szellemekkel is szembe szállt, kik kutyává alakították, majd a kisfiát akarták elorozni, de őket is lealázta. Legutoljára pedig szőke cicababaként rongyolódott le kis híján melltartóig, és hiába a kor, még mindig el tudott érni ezt-azt a férfi nézőkben.

- Natalie Portman 25p
Bár nem a Star Warsban hozza a legkiválóbb alkotását, de szerintem ott is jól teljesít, egyes jelenetekben pedig kiválóan (bár úgy érzem, a főbb szereplők közül ő a leggyengébb). Pedig nem volt könnyű dolga. Nehéz ruhák, ott nem lévő partnerek, és mégis elhittem neki, hogy ő a Naboo királynője, aki hajlandó seggbe rúgni azokat a rusnya Kereskedelmieket, vagy éppen Dooku grófot, ha arról van szó.

- Dina Meyer 20p
Egyrészt, ő az egyik ok, amiért a Sárkányszív az egyetlen olyan fantasy, amit szeretek. Másrészt, a Starship Troopersben újraalkotta a katonanő fogalmát, ami Vasquez óta azt jelentette, hogy legyenek férfiasak, kigyúrtak és minimum géppuskával rohangásszanak. Harmadrészt, kevés romulant kedvelek, bár akkor a maszk eléggé elfedte a kilétét (csak a castból jöttem rá, hogy ő az).

- Veronica Cartwright 15p
Tulajdonképpen csak az Alienben láttam, de ott annyira jól játszotta el a bepánikolt pilótanőt, hogy örökre emlékezetes maradt.

- Linda Hamilton 10p
A Terminator bizonytalan pincérnőjéből egy Vasquezzel lazán harcba szálló, pötyikét flúgos nővé szellemült át, és mindezt olyan jól, hogy már-már elgondolkodik az ember rajta: vajon Linda Hamilton tényleg megőrült a szerep kedvéért?

Legszexisebb filmszínész / színésznő

- Natalie Portman 18p
Kulcsmomentum: bármelyik filmje, bármelyik jelenete.

- Dina Meyer 18p
Kulcsmomentum: Starship Troopers zuhanyzós és sátras jelenetei.

- Jessica Alba 15p
Kulcsmomentum: bármelyik filmje, bármelyik jelenete.

- Jewel Staite 14p
Kulcsmomentum: mivel egy filmje van, így csak azt mondhatnám, de érte inkább a Firefly-t, illetve a civil képeket kell megnézni. Persze a Serenity-ben is van azért mit nézni.

- Nicole De Boer 12p
Kulcsmomentum: hasonlóan, mint Staite-nél, csak érte a Deep Space Nine-t érdemes megnézni. Persze a Kockát is szemügyre vehetitek érte.

- Morena Baccarin 11p
Kulcsmomentum: szintén a Firefly „fürdés” jelenete inkább, bár a Serenity jelenetiben is van pár egész jó.

- Racheal Taylor 7p
Kulcsmomentum: Transformersben végig.

- Megan Fox 5p
Kulcsmomentum: Transformers, mikor felnyitja Bumblebee motorháztetejét. A jelenet önmagáért beszél.

Legjobb főgonosz (karakter / faj / szervezet)

- Sith 30p
Darth Sidious, Darth Maul, Darth Tyranus és Darth Vader (Darth Plageuis meg ugye csak legenda, bár Sidious mosolyából ítélve valószínűleg több annál :D ) olyan gonosz karakterek, akiket szerintem még vagy ezer évig, akkor is csak egy messzi-messzi galaxisban fognak tudni überelni. A ruházatuk iszonyú cool, hadonásznak fénykarddal, ráadásul szép vörössel, az Erőnek hála tombol bennük a feszültség, ráadásul prímán ármánykodnak és még harcolni is egész jól tudnak. Egyikük-másikuk meg olyan mérhetetlen gonosz, hogy az már külsőleg is meglátszik rajtuk. Szóval, a Sith a király!

- A Társaság (Weyland-Yutani Crp.) 25p
Nincs arca (nem, nincs, annak a kedves, aranyos „Jaj maradjon fenn a nevem valami hihetetlen felfedezésen, mert a halálom után csak a részvényeim értékei zuhannak 0.9999999 pontot… brühühühűűűűűűű” Bishop utánzatnak semmi köze nem lehet a Weyland-Yutanihoz). Szóval, ez a lélektelen, arctalan, de mégis mindenhová elérő emberi szervezet talán a filmtörténelem leggonoszabb találmánya. A haszon kedvéért három Alien film alatt több száz embert áldoztak fel, az egyszeri fuvarozóktól kezdve, egy kolónia családjain és katonákon át egészen kéttucat börtöntöltelékig, csakhogy megszerezzenek egy iszonyú veszélyes űrbéli szörnyeteget. Hála Ellen Ripley-nek és aktuális segítőinek végül mindig hoppon maradtak és végül rajta is vesztek az Alien Resurrection tanulsága szerint (a kibővített változatban ugyanis Dr. Wren elmondja Ripley-nek, hogy a WYC-t felvásárolta a Walmart Társaság), ami nem is csoda, hiszen elég sokat buktak az alienek hajkurászásán.

- Borg 20p
Hát mit kell ezekről a kedves, aranyos, mindenkit a keblére ölelő fajról mondani? Beszéljenek ők helyettem dallamos visszhangzó gép hangjukon (és nem azon az ordenáré békés emberi hangon, mint a Star Trek: Kapcsolatfelvétel szinkronjában… fúúúj): „We are the Borg. Lower your shields and surrender your ships. We will add your biological and technological distinctiveness to our own. Your culture will adapt to service us. Resistance is futile.”

- Jabba a Hutt 15p
Azt hiszem, nincs még egy olyan hájas giliszta, ami ilyen élvezettel dobna oda gyönyörű, ifjú, félmeztelen nőket a Rancor szörnynek. Vagy úgy általában, minden áldozatát felzabáltatja valamivel. Ha olyanja van, kiszemeltje megy a Carcoon verembe, ahol 1000 évig emésztődhet, megtudva mi az igazi kín és szenvedés. Jabba egy valódi förtelem.

- Újszülött 10p
Na, ez vajon mi lehet, mi? :) Hát az Alien Resurrection randa mutáns alienje, amit a királynő szült, akit hálából kinyírt. Az alieneket nem tartom gonosz teremtésnek, elvégre csak azért ölnek embert (és mást), mert ilyenné fejlődtek. Hát tehetnek ők arról, hogy élő szervezetben kell kifejlődniük? Amúgy gyorsan ölnek a fejlékeléssel. De ez az ocsmányság, ez az undormány, ez a valami, aminek halálát egyenesen követeltem, ez valóban gonosz. Nem csak szemeket, fehér bőrt, nyelvet és vörös vért örökölt anyukájától, hanem az emberi gonoszságot is. Rendkívül nagy élvezettel skalpolta meg Gedimant, passzírozta szét Distephano fejét és matatott Call belsőjében.



Blogolva szavazzunk, vagy szavazva blogoljunk – szóval, SFToplista Dzséjt módra

14 06 2007

Elindult a Nagy Nyári SF Toplista, melyben feltett szándékunk a hazai blogélet aktív résztvevőivel összedobni egy toplistát (ha már úgyis akkora divat ez mostanság) a sci-fi világából.

Így hát én sem szaporítom tovább a szót, jelölök és pontozok:

LEGJOBB TV SOROZAT

- Stargate SG-1 40p

Sokat filóztam azon, hogy ez kapja-e a legtöbb pontot tőlem, vagy a Firefly, esetleg a DS9, de végül a Csillagkapu lett a befutó. A sorozat tíz éve alatt majdnem minden részét maximálisan élveztem, ráadásul militarista beállítottságom tobzódhatott benne. Amióta pedig űrhajók is röpködnek benne, még jobb lett. A felbukkanó karakterek bár nem túl bonyolultak, azért emlékezetesek, de a sorozat igazi ínyencsége, hogy a mai ember szemszögéből viszi a kalandokat és fejlődik a mi társadalmunkból sci-fis univerzummá.

- Firefly 20p

Szerintem is méltatlanul kinyírt sorozat. Nem túl eredeti, hiszen űrwestern stílus már a Star Wars ep4-ben is láttunk, de Han Solo és a Tatooine világa itt kiteljesedett, a benne lévő humor pedig nem hagy szárazon szemet, mivel annyit lehet rajta röhögni. Ráadásul sok, nem hagyományos megoldást is tartalmaz, ami üde színfolt a sci-fik világában. Csempészek és csempészhajó, mi kellhet még?

- Star Trek – Deep Space Nine 15p

Az általam legjobbnak vélt Star Trek sorozat a harmadik helyre szorult. Űrcsaták, űrhajók, kidolgozott történet, remek karakterek jellemzik ezt a mesterművet, ráadásul talán az utolsó maradéktalanul jó Star Trek sorozat.

- Stargate – Atlantis 15p

Nem maradhat le a második Csillagkapu sorozat sem. Ismét felvonultat több remek karaktert, ráadásul igazi varázst maga Atlantisz városa ad neki, mely teljes egészében idegen és fantasztikus. A lidércek pedig félelmetes ellenfelek, akikről már többször kiderült, hogy nem gonoszak, ami ritka az ellenséges fajok gyűjteményében.

- Battlestar Galactica (új) 5p

Az új sorozat első két évada nagyon magasra tette a mércét és már-már kiütötte személyes dobogómon az első hármast (SG-1, Firefly, DS9), mikor jött a harmadik évad, és rendesen leverte azt a rudat. A kezdetben jó karakterek szétestek, a történet igencsak háttérbe szorult, a hangulat pedig már feleslegesen komorrá vált.

- Star Trek Enterprise 3p

Bár sokak szerint a legrosszabb Star Trek sorozat és kezdetben én sem akartam jelölni, mégis úgy érzem, itt a helye a listán. Igazából itt is az nyűgözött le, mint ami a Stargate-ben, vagyis a fejlődés, ahogy az emberiség elindul a maihoz közeli állapotból a Star Trek utópiája felé. Sajnos a sorozat záró epizódja iszonyú nagy melléfogás volt.

- Captain Power and the Soldiers of the Future 2p

Gyerekkorom kedvence nem maradhat le. Iszonyú B feeling, összelopkodott történet, de mégis, ősöreg klasszikus, amin máig tudok szórakozni.

LEGJOBB TV SZÍNÉSZ

- Patrick Stewart 16p

Színészi nagyságát mi sem bizonyíthatná jobban, mint, hogy több ízben is játszott Shakespeare színdarabokban és rengeteg filmben már jóval azelőtt, hogy Jean-Luc Picard kapitányként az Enterprise hídjára lépett volna.

- Edward James Olmos 15p

William Adama admirális szerepében hihetetlen, amit nyújt. Erről nem lehet írni, ezt látni kell.

- Nathan Fillion 11p

Malcolm Reynolds kapitányként jött, látott, győzött. A való életben is állandóan humorizáló Fillion Mal karakteréből is humordudort csinált, s mindezt bámulatosan formálta meg. Pofavágásai lekörözik Harison Fordot (pedig ő sem salam-balam e téren), apró megnyilvánulásai, rögtönzései pedig bámulatosak.

- Richard Dean Anderson 10p

MacGyverként ismerte meg a világ, de a csúcsra Jack O’Neill ezredes, majd később tábornok emelte. Anderson bár nem egy Shakespeare színész, sőt, de ahogy a cinikus, nem kicsit lökött katonát megformálta, az valami fantasztikus.

- Adam Baldwin 9p

Kőkemény izomember, IQ kb 0, erőszakra való hajlam 100%. Mégis, a marcona Adam Baldwin szerethetővé tett Jayne Cobb-t, ami nem kis teljesítmény.

- Avery Brooks 9p

Benjamin Sisko kapitány alakítója nálam szintén ott van a toppon. Brooks nagyszerűen alakítja a karrierista, a kötelesség és a vallási szerep, a jó és a rossz örök dilemmája között vívódó tisztet, aki korántsem a megszokott, mindig helyesen döntő Csillagflotta kapitány.

- Ben Browder 8p

Szintén egy Stargate színész, de a jelölést nem Cameron Mitchell alezredes, hanem John Crichton megformálásáért kapta. Remekül formálta meg a szó szerint idegen környezetbe került, állandó életveszélyben élő és emiatt némi elmezavarra szert tevő űrhajóst.

- Ron Glass 7p

No, még egy Firefly karakter, ezúttal Book tiszteletes megformálója. A titokzatos, kiszámíthatatlan pap szerepében nyújtott játéka alapján Glass legalább olyan magasságokba emelkedett, mint Fillion.

- Leonard Nimoy 6p

Nem tudom, mennyit gyakorolhatott Nimoy, hogy mindenféle arcrezdülések nélkül játssza végig Spock szerepét (illetve, a legtöbb, amire futotta, az egyik szemöldöke felvonása), de a hideg vulcani kutatótisztből egy csapásra ikont varázsolt.

- DeForest Kelley 5p

Szvsz Shatnernél sokkal jobb színész, és hát Dr. Leonard McCoy legalább olyan híres, mint Kirk, ami nem is csoda, hiszen a baráti-trió második tagja.

- William Shatner 4p

Nem túl nagy színész, sőt… legtöbbször inkább csapnivaló. Mégis, James T. Kirk kapitány szerepében maradandót alkotott, egy legendát, akinek fénye 40 évvel színrelépése után sem halványult.

LEGJOBB TV SZÍNÉSZNŐ

- Summer Glau 35p

River Tam megformálása önmagáért beszél. Véleményem szerint iszonyú nehezen játszható karakter, Glau mégis remekül megformálta.

- Claudia Black 30p

Félelmetes, ahogy ez a színésznő egyik karakter bőréből a másikéba bújik. Legyen szó a rideg Aeryn Sunról (Farscape), a vidám és szeleburdi Vala Mal Doranról (Stargate SG-1) vagy éppen az anyáskodó Shazza (Pitch Black), Claudia Black mindig helyt áll.

- Nicole de Boer 15p

Szintén egy olyan színésznő, aki könnyedén bújuk egyik szerepből a másikba, ezt a DS9-ban is remekül bizonyította, hiszen rögvest két különböző Ezri Daxot is eljátszott.

- Nana Visitor 15p

Újfent, mint az előző kettő, ráadásul akárcsak Boer, ő is remekül alakította ugyan annak a karakternek (Kira) két különböző aspektusát.

- Amanda Tapping 5p

Samantha Carter megformálójaként a legjobb ellenérv lett a „buta szőke” kifejezésre. Tíz év alatt ráadásul össze is nőtt a karakterrel.

LEGSZEXISEBB TV SZÍNÉSZ

Ebben az esetben élnék a passzolás lehetőségével. Az a helyzet, hogy ebből a szemszögből nem igazán szoktam a színészeket szemlélni :)

LEGSZEXISEBB TV SZÍNÉSZNŐ

- Jewel Staite 17p

No comment… azaz van, nézz rá és megtudod. A mosolya, az arca, a szeme, a hangja, az alakja… szóval, az egész lénye.

- Nicole de Boer 15p

Mint Jewel Staite, ő is az egész lényével hódít.

- Lexa Doig 14p

Na, ő megint olyan, mint Staite vagy Boer, egyszerűen a lényéből fakadóan gyönyörű.

- Linda Park 10p

Szexi, a szó legszorosabb értelmében.

- Terry Farrell 9p

No comment. Nézzetek meg egy Deep Space Nine részt és rájöttök.

- Jeri Ryan 9p

Gondolkodtam rajta, hogy felvegyem-e a listára, de végül – mint látjátok, felvettem. Túl sokat nem kommentálnám, ő megint az általános szexszimbólum példája.

- Morena Baccarin 8p

Ő megint a tipikus „rá kell nézni”, bár ő a tökéletes nő karakter. Alakja, arca, szóval az a kategória, akire a férfiember ránéz, és valami megmozdul.

- Amadna Tapping 6p

Ha éppen nem gyakorlóban és taktikai mellényben feszít, hanem valami nőiesebb ruhában, igazán szemrevaló jelenség.

- Jessica Steen 5p

Ahogy mondani szokás, „nem mai csirke”, de én akárhányszor látom (már pedig a Power kapitánytól az NCIS-en át a Világűr Robinsonjaiig láttam már pár dologban), mindig megállapítom, hogy nagyon szép.

- Gigi Edgley 4p

Ő megint olyan „nézz rá” nőszemély, kiváltképp a szeme az, ami elragadja az emberfiát.

- Nana Visitor 3p

Ő szintén szép. Igazából a szeme miatt tartom szexisnek, igazán igézők, legalábbis engem megigézett.

LEGJOBB FILMES / TÉVÉS ŰRHAJÓ

És, most fogom kiakasztani a zsűrit :) (még jó, hogy benne vagyok, eztán tuti az én jussom lesz ez…)

- Millennium Falcon 1p

- Birodalmi Csillagromboló 1p

- Venator Csillagromboló (ep3) 1p

- Eta-2 Actis Jedi interceptor (ep3) 1p

- Delta-8 Jedi vadász (ep2) 1p

- TIE vadász 1p

- TIE Interceptor 1p

- Naboo királyi űrjacht (ep1) 1p

- Naboo szenátori jacht (ep2) 1p

- Padmé jachtja (ep2) 1p

- Padmé jachtja (ep3) 1p

- N-1 Naboo vadász 1p

- Köztársasági cirkáló (Radiant VII – Qui-Gon és Obi-Wan hajója az ep1 elején) 1p

- Coruscanti teherhajó (ep2-ben Anakin és Padmé ilyennel mentek Naboora) 1p

- T-65 Incom X-Szárnyú 1p

- BLT-A4 Y-Szárnyú 1p

- ARC-170 Klónvadász 1p

- Slave I 1p

- Acclamator csapatszállító (ep2 rombolói) 1p

- Alpha-3 Nimbus V-szárnyú (ep3) 1p

- Tri-vadász 1p

- Keselyű-vadász (droidvadász) 1p

- Recusant romboló (ep3 – Vállalatszövetség hajója) 1p

- Invisible Hand (Grievous rombolója – Providence osztály) 1p

- Munificent fregatt (ep3 – Bankárklán kommunikációs hajója) 1p

- Belbullab-22 (Grievous hajója, mellyel Obi-Wan menekült) 1p

- Theta osztályú komp (Sidious hajója az ep3-ban) 1p

- Lambda osztályú komp (Tydirium) 1p

- Sentinel osztályú birodalmi leszállóegység (ep4-ben, mikor a rohamosztagosok a sivatagot járják) 1p

- Kereskedelmi Szövetség leszállóhajója (ep1) 1p

- Kereskedelmi Szövetség droidvezérlő hajója 1p

- Super osztályú csillagromboló (Executor) 1p

- BS-04 B-Szárnyú 1p

- AF-03C A-Szárnyú 1p

- YT-2400 (Outrider – ep4, Mos Eisley felett röpköd) 1p

- TIE X1 Advenced (Vader TIE vadásza) 1p

- TIE Bombázó 1p

- Scimitar (Sith Beszivárhó – Darth Maul hajója ep1) 1p

- Geonosisi vadászgép 1p

- Mon Calamari cirkáló 1p

- Corelliai Korvett (Tantive IV ep3-4-5-6) 1p

- Nebula B fregatt (szanitéc hajó ep5-6) 1p

- Lázadó Transporter (ep5-6) 1p

- NCC-1701 USS Enterprise 1p

- NCC-1701-A USS Enterprise 1p

- NCC-1701-C USS Enterprise 1p

- NCC-1701-D USS Enterprise 1p

- NCC-1701-E USS Enterprise 1p

- NCC-2000 USS Excelsior 1p

- USS Voyager 1p

- USS Defiant 1p

- USS Reliant 1p

- NX-01 Enterprise 1p

- Akira osztályú csillaghajó 1p

- Steamrunner osztályú csillaghajó 1p

- klingon ragadozómadár 1p

- romulan harcimadár 1p

- Valdor (Nemesis) 1p

- Scimitar (Nemesis) 1p

- Oberth osztályú csillaghajó 1p

- Negh’var klingon cirkáló 1p

- Borg kocka 1p

- Borg gömb 1p

- F-302 vadászgép 1p

- X-303 Prometheus 1p

- F-304 (Daedalus) 1p

- X-301 1p

- Goa’uld halálsikló 1p

- pocsolyaugró 1p

- lidérc dárda 1p

- lidérc cirkáló 1p

- lidérc kaptárhajó 1p

- ha’tac (goa’uld anyahajó) 1p

- Ré hajója 1p

- Ori cirkáló 1p

- Ori vadászgép 1p

- Ős cirkáló (Orion) 1p

- Serenity 1p

- A Végrehajtó hadihajója (Serenity) 1p

- Fosztogató hajó (Firefly) 1p

- USS Sulaco (Conestoga osztály) 1p

- USCSS The Nostromo 1p

- USM Auriga 1p

- The Betty 1p

- UDL-4L Cheyenne leszálló egység 1p

- Narcissus 1p

- Roger Young 1p

- Battlestar Galactica (új) 1p

- Battlestar Pegasus 1p

- Viper Mark II (új) 1p

- Viper Mark VII 1p

- Raptor 1p

- Colonial One 1p

- Fehér csillag 1p

- Aurora csillagvadász 1p

- Omega romboló 1p

- Predator hajó (Predator 1) 1p

- Predator hajó (Alien vs Predator) 1p

- Csillagvadász (Gunstar – Az utolsó csillagharcos) 1p

- Moya 1p

LEGJOBB TV / MOZI VILÁG

- Star Wars 30p

- Alien 20p

- Stargate 20p

- Star Trek 15p

- Firelfy 15p

Hát ennyi.



Top 10 űrhajó a filmcritic.com szerint

28 05 2007

Böngészve a netet egy érdekes dologba botlottam. A filmcritic.com összedobott egy tízes listát az általuk legdögösebbnek vélt filmes űrhajókról.

10. Thunder Road (Űrrandevú) – bevallom, fogalmam sincs, ez milyen hajó. A filmcritic.com is csak annyit ír róla, hogy láthatatlanná válhat, 9 voltos elem hajtja (LOL :)), sebezhetetlen, és áthatolhat a Földön (???). ja és Bruce Springsteen dala után kapta a nevét. Hát azt hiszem, ez a hajó jóval az én születésem előtt róhatta az űr végtelenjét.

9. Gunstar (Az utolsó csillagharcos) – erre a hajóra viszont annál jobban emlékszem, gyerekkorom (egyik) kedvence. Mai szemmel sem egy ronda hajó, bár valószínűleg az egyik leggyengébb űrvadász az univerzumban. Hagyományos lézerekkel küzd, elég lassúcska, de amint a halálvirág beindul, jobb, ha azonnal teret váltasz, vagy úgy jársz mint a Ko-Dan armada.

8. Anyahajó (ID4) – az idegenek Halálcsillag méretű dögje, mely magában 30 kisebb, de még így is egyenként Manhattan méretű csészealjat szállít, plussz egy teljes populációnyi idegent és megszálló hajóikat. Szóval jó nagy dög, jó erős is… csak éppen ez is Neumann-elveken működő számítógépet használt és jól megfertőzhette egy vírus.

7. Klingon ragadozómadár (ST filmek) – a dicső klingon nemzet leghíresebb hajója, és talán tényleg a legdögösebb hajó a Trek világában. Lendületből álcázható, bár ilyenkor nem tud lőni (ez utóbbit egy prototípus erejéig azért kiküszöbölték) és pajzsa sincs. A Trek történelme alatt már vagy 80, 90 éve használják, eredményesen. A ragadozómadarak nevéhez két Enterprise pusztulása is köthető.

6. Dicovery One (2001 Űrodisszea) – ceruza-hajó, forgó gravitációs rendszerrel, hosszú távú felderítéssel, meg három EVA kishajóval. Elég barátságos, ha nem lenne HAL 9000, aki Anyával együtt bebizonyították, hogy szuperszámítógép nem kéne űrhajóra, mert kapca lesz a legénységnek pumpával :)

5. Apollo 13 (Apollo 13) – balszerencsés nevű hajó, balszerencsés utazás, de szerencse a legénységnek, hogy ez a hajó volt alattuk. Az Apollo 13 bár félúton a Holdig megadta magát, de ennek ellenére épségbe hazavitte mindhárom utasát.

4. Heart of Gold (Aranyszív - Galaxis útikalauz stopposoknak) – bevallom, nekem nem tetszik ez a hajó, alma, mikrohullámú sütő… vagy ki tudja, milyen alakot nem vett fel miközben ugyan abban a pillanatban az univerzum összes pontjára utazol a meghajtó-rendszerével… vagy mi… vagy hogy…

3. Nostromo (Alien) – bazi nagy, bazi nyugodt, bazi lassú, bazi csendes… ja, bocsi, az a vontatmány, a Nostromo az a kicsi bakfity ott az elején. Ja, nem is olyan kicsi, sőt, ahogy landol az akkor még el nem nevezett LV-426 Acheron bolygón, egész nagynak tűnik. Koszos, koszlott, ütött-kopott, fegyvertelen, gyorsan tönkremegy és még fel is robbantható (és ilyenkor akkorát szól, hogy két ID4-es anyahajó belesárgulna). Azonban egy gond van vele, a számítógép a legénység ellen van, akár csak az egyik tiszt, és még a nyolcadik utas is maga a halál… vagy a macska :D

2. USS Enterprise (Számtalan verzió) (ST sorozat) – egyre egzotikusabb forma, egyre nagyobb, egyre modernebb, egyre erősebb. Az NX-01 Enterprise-tól egészen az NCC-1701-J Enterprise-ig számos formájú, fajtájú és méretű hajó volt már. És még egy valódi űrsiklót is elkereszteltek róla. Személyes kedvenceim a D és az E kivitel, de az NX-01 sem megvetendő.

1. Millennium Falcon (Star Wars ep3-4-5-6) – „De hisz ez egy ócskavas!” nyögött fel Luke Skywalker, mikor meglátta ezt a különc formájú hajót. Igen ám, de ez a leggyorsabb ócskavas az egész Galaxisban. Sőt, mint kiderült, sok lövést bír ki (akár csillagrombolóktól is), kimanőverezi a TIE vadászokat is és akár a Halálcsillagot is a levegőbe repítheti. Otthonnak is kiváló. Ha pedig baj van, csak be kell bújnunk a csempészüregekbe.






Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek