LIGHTSPEED

Már rég tervezek egy ilyen postot, mert tavaly egy hasonló írásom eléggé lenyugtatott az akkori feszült időszakban. Mostanában megint teli a hócipőm úgy alapból mindennel, és egy ismerősöm által linkelt macskás videó láttán eszembe jutott, hogy talán megint jót tenne, ha kicsit irkálnék-firkálnék a macskáinkról, meg a többi állatunkról. Szóval egy újabb rövid post, ezúttal az életemből, azon belül a macskáimról. Szóval akit érdekel, az kattogjon a “továbbra”
Read the rest of this entry »

Olyan jó, hogy felújítják a házunkat. Oké, húsz éves, akkor volt új, mikor ideköltöztünk Veszprémbe (húsz éve ), azóta már megkopott kicsit, a szabványok is megváltoztak (ja, példának okáért szabvány lett a derékszög), szóval ráfér (bár inkább ráférne arra a város közepén terpeszkedő ritka ocsmány tizenkilenc emeletes húszemeletesre). Szóval, a nyár közepe óta tart itt nálunk a házfelújításnak. Hosszú évek után a lakótömbünk végre megnyerte az önkormányzat támogatását a felújítására. Ez két négyemeletes, valamint egy hat és egy öt emeletes épületet jelent egy tömbbe építve. Burkolás, szigetelés, újrafestés, illetve akik elég türelmesek voltak, azoknak ablakcsere is (mi nem voltunk, tavaly saját pénzből megcsináltuk… Ha tudtuk volna, hogy öt év után a hatodikban végre megkapja a ház a támogatást…).

Na mindegy, a lényeg, hogy kb. három hónapja fúrnak-faragnak itt. Ez addig elviselhető volt, mígnem szó szerint az ablakunk alá értek. Az erkélyt szétzúzták, a ruhaszárítót kérdés nélkül elvágták, és fúrnak… Fúrnak már egy hete. Lassan szerintem több lyuk lesz a ház falán, mint egy ementáli sajton. Aludni nem lehet, mert nyolckor kezdenek és négyig csak a zum-zum megy. Hogy arról a kellemetlen érzésről már ne is beszéljek, amit az okoz, hogy idegen emberek járnak-kelnek az erkélyünkön, meg a konyhaablak előtt. Tetejébe még a macskákat is őrizni kell, mert ezek meg ki akarnának mászni az állványzatra. Mondanom sem kell, az ötödik emeleten ez nem tölt el minket lelkesedéssel. Mert nem attól tartunk, hogy leesnek, inkább attól, hogy elkezdik bejárni és a csuda tudja, kinek a lakásában kötnének ki.

Az egészben a legrosszabb pedig az, hogy egyelőre még csak a mi tömbünk nyugati oldalán járnak. Az én ablakom a keleti oldalra néz, itt viszont még csak most húzzák fel az állványzatot. Vagyis a furka-piszka újra indul, amint a másik végen befejezik… És milyen jó lesz, mikor a szobám falát fogják farigcsálni, vagy az ablakomon bekukkantani… Életemben először bánom meg, hogy nincs függönyöm… Sebaj, van redőnyöm, majd jól az orrukra ejtem.

Pár hónapja érlelődött bennem már ez a gondolatsor, de lehet, hogy már években kéne mérni az időt, a franc se tudja. Két fórumon már ki is fejtettem ezzel kapcsolatos gondolataimat az elmúlt hetekben (részben azokból építkezem most). A lényeg, hogy bár Hollywood filmgyártási hozzáállását manapság nem minden alap nélkül éri kritika (mert a remake-k, folytatások, előzmények és rebootok már az én rendkívül toleráns könyökömön is kezdenek lassan kijönni), néha érzékelek némi túlkapást a mélyen tisztelt közönség részéről is. Mert átalakult Hollywood, és átalakul a fogyasztói társadalom. Hogy melyik a tyúk, és melyik a tojás, abba most nem akarok belemenni, bár valószínűleg a kérdés legalább olyan filozófikus, mint a kotkodács és fiókájának evolúciós versenye. Szóval Hollywooddal baj van (most arról is igyekszem elfeledkezni, hogy a filmipar nem csak Hollywoodból áll, és a publikum akár kikacsintgathatna angol, francia, sőt, mostanság magyar filmekre is érdemes, hogy csak hármat soroljak fel). Na de, a hollywoodi filmekre jobban figyelő közönséggel is akad néminemű probléma (tisztelet a kivételnek, ami erősíti a szabályt).

Szóval, a közönség részéről a legfőbb probléma szerintem az, hogy szélsőséges lett igények tekintetében. Mert mi számít manapság? Játékidő, költségvetés, sztárok és kasszarobbantás. Mindez amellett, hogy olyan filmeket éltet a nép, aminek a játékideje olykor jó, ha elérte a 120 percet (és már hosszú filmnek számított akkoriban), potom pénzekből készült akkori viszonylatban is, a sztárok még igencsak névtelen kezdő színészek voltak, és a kasszarobbantás baromira nem érdekelt akkor senkit. De ma már, ha nincs benne egy sztár sem, nem készült minime 100 millióból, nem lépi túl a játékidő a 120 percet, és a moziknál nem kasszarobbantó, akkor a film csalódás, szar, borzasztó, stb. És ennek fő mozgatórugója az internet, amin már szinte naprakészen követhető egy film készülése (sajnos, pedig mennyivel jobb volt, mikor már a kész film után nézhettünk meg a werkfilmeket). Így még egy abszurd dolog jön az egész defektes közönségi igényekhez, a „de hisz azt ígérték, hogy…”. Közben meg elfelejtik, hogy az alkotói munka, így a filmkészítés is képlékeny dolog. Ami egyik percben még remek ötlet, az a következőben már megy a kukába. Csak most ezeket a kukába került dolgokat a film megnézése előtt megismerjük, aztán a hülyegyerek elvárja, hogy benne is legyen. Régen csak utólagosan ismertük meg ezeket, és maximum egy „de jó lett volna, ha…” kijelentésre futotta, aztán lapoztunk tovább. Pl. sok ember kesereg, hogy az előzetes ígéretekkel szemben a Star Wars ep3-ban Obi-Wan és Anakin végső párbaja nem lett 20 perc folyamatos, vágás nélkül hepajkodás. Sok pillanatot kivágtak (ez itt-ott meg is látszik), és közbeszúrták Yoda és Sidious párbaját. Abba bele sem gondolnak, hogy valószínűleg azért jutott Lucas erre a döntésre, mert már a 10. percben rohadt unalmas lett volna a csihi-puhi. És persze, senki sem fájlalja a tényt, hogy az ep6 párbaja is sokkal hosszabb lett volna, de a röhej, hogy még az ep1-nél sem, pedig ott is kimaradt jó pár perc, pedig csak hat év választja el a két filmet, meg a tény, hogy akkoriban még nem volt szokás a film készítésének helyszínére webkamerát tenni, amin át az egyszeri (fizetni hajlandó) rajongó élőben nézhette a forgatást.

Szóval, a közönség igényei is változtak, és a filmkészítéshez hasonlóan azok is többségében nem a jó irányba. Régen mi volt (régen alatt azt értem, hogy „tíz-tizenöt évvel ezelőtt”, mert nyílván csak arról tudok beszélni, amit megéltem). Meglátott az egyszeri ember egy plakátot, esetleg a TV-ben egy trailert (amit akkoriban még előzetes néven ismertünk), talán a Dóra mozijában, a Cinemában vagy a Mozi, mozi, moziban kicsit jobban is foglalkoztak vele, elolvashatott néhány zanzásított cikket a VOX-ban vagy a Cinemában, aztán ha mindez együtt, vagy külön-külön felkeltették az érdeklődését, beült a filmre. Megnézte, kijött, haverokkal/családdal/sarki patikussal megbeszélte, mi volt jó, mi nem, aztán ennyi, a történet talán folyatódott a videomagnón/DVD-n, vagy nem. Manapság mi van? Már a film elkészülte előtt tudni, mi a fő fordulat (pl.: Terminator Salvation), ami végül is csak a film történetét csapja agyon. Ugye mennyit ért volna az „Én vagyok az apád!” vallomás, ha már a trailer ellövi, vagy ha már a mozi előtt tudjuk, hogy Ripley az Alien3 végén meghal, mert van benne egy királynő. Ma már ilyen nincs. Vagy egy interjúban, vagy a trailerben magában elmennek a fordulatok, sőt, olykor a komplett sztori. És nem ez a legrosszabb eset, mert az az, amikor már a forgatókönyv a forgatás megkezdése előtt a neten van.

Ám itt nincs vége a mai egyszeri nethuszár mozilátogató igényeinek. Mert a következő lépcsőfok, hogy sasolni kezdi a stáblistát, miféle emberek kerültek fel, és ha csupa noname emberekkel van tele, már megjelenik a fanyalgás az arcon. Aztán költségvetés? Címlaphír! Egy sci-fi csak 60 millát kap? Akkor már szar lehet. Játékidő 110 perc? Jön a kérdés: „Hogyan lehetne ilyen kevés időbe elmesélni bármilyen sztorit?” Ja és persze, hál’ isten, már a premier előtt (még ha az világpremier, akkor is) elolvashatunk vagy 100 kritikát, és mintha szép lassan kiveszne az emberből az egyéni értékelés képessége, már azelőtt hangoztatja, hogy a film jó vagy rossz (kritikák mérlegének billenésétől függően), hogy látta a filmet. És naná, hogy figyeli, mennyit kaszált a moziknál, mert ugye az is már baromi fontos. Alig pár millát bezsebelt filmre beülni ciki. Vagy mennyin áll a rottentomatoson, az imdb-n. A kedvenc blogján mit mondanak róla azok, akiknek se a nevét, se az arcát nem ismeri. Manapság sajnos nem mindig az dönt egy film minőségéről, hogy az ténylegesen milyen. Szórakoztató-e vagy sem. Régen ez volt a mérőléc. Ma az, hogy mennyit költöttek rá, mennyit hozott, ki játszik benne, milyen hosszú, valamint hány ismeretlen mit mond róla, meg könnyen manipulálható honlapok milyen számértéket adnak ki.

És most jöhet a nagy fordulat, a teteje mindennek. Mikor mindezzel azok kezdenek el dobálózni, akik hol nézték meg a filmet? Otthon a kis 17” vagy 19” monitorjukon, a kamerás verziót. Látni a film negyedét, abba is néha belemászkálnak, a beszédet egyszerre nyomja el a sistergés és/vagy zizegés, meg a közönség hangja. A kép, ami látszódik, az életlen, fakó. Ez az igénytelenség netovábbja, és még van pofája véleményt mondani, „a történet így sem változik” kitétellel. Igen? Hát ez igaz, ha sikerül a zizegés-süsögés közepette megérteni a szöveget, a homályos foltokból kivenni a történéseket, és kitalálni, mi történik a film nem látható háromnegyedében, plusz kitoldjuk a kazettacseréből fakadó részleteket is, akkor valóban nem. Csakhogy a filmművészet sajnálatos mód audiovizuális irányzat, így lényeges eleme a rendező által vizionált kép és hang tökéletes átadása. Mert szép a zöld szűrő a Terminator Salvationon, csak sajnos a cam verziókon ez szürkés akármi. Remekül szól a Star Trekben az új térváltási hang, de a számítógépen úgy hangzik, mintha lezuhant volna egy zongora. És, ha már Star Trek, nagyszerűen alakítanak a színészek, kár, hogy általában a camos verziók mindegyikét az álluk, a nyakuk és a mellkasuk van fókuszban. És még nem változik… de, változik, drasztikusan. Mintha egy hetekre esőben hagyott könyvet próbálnál elolvasni. Lehet, hogy végül sikerül kibogarásznod a történetet, de rohadtul nem a könyvet olvastad el. Persze félreértés ne essék, nem a letöltés ellen vagyok, a Trek és a Terminator még nekem is megvan camos verzióban… csakhogy, a Star Treket kétszer, a Terminator Salvationt meg egyszer láttam moziba előtte, és csak azután töltöttem le. Nem fordítva, és pláne nem egy camos verzió alapján formálok véleményt. Persze lehet jönni azzal, hogy nincs pénz mozira. Megértem, benne van a pakliban, de akkor várd meg a nyamvadt R5 verziót, vagy a DVDRipet, legalább a véleményeddel. Legalább azt a filmet nézd meg (jó vagy rossz, tök mindegy), amit a rendező álmodott a vászonra, és ne azt, amivé a DV kamerák korcsosítják.

Persze, mindez nem igaz mindenkire, csak nagy általánosságban lett megfogalmazva a gondolatom. Akinek nem inge, nem veszi magára. Az biztos, hogy Hollywood már nem olyan, mint a boldog ’70-es és ’80-as években. Na de a közönség sem olyan már, se összesítve, se egyénileg. És a neten a nagy anonimitás biztonságában meg aztán mindenki kedvére kiélheti magát fröcsögésben, és sajna, ez a divat.

És az is igaz, hogy Hollywoodot sem kell félteni. Mert az ottani rudik meg erre játszanak rá. Legyen minden vágott, hogy DVD-re kibővíthessük, PG-13, hogy a tini is elmenjen rá, és persze a cenzúra is működjön, nehogy már megrontsa a film azt a gyereket, akinek semmi keresnivalója azon a filmen. Mert bár vágott PG-13-as film is lehet jó, de azért nem úgy, hogy eredendően nem arra lett tervezve. Nem beszélve a tényleg túlzásba vitt remake, folytatás, előzmény, reboot és egyéb nyalánkságok, amiknek léte nem lenne feltétlen gond, ha mellette megfelelő mennyiségű egyéni film is készülne. Mert elégítsék ki a tinik igényeit, de közben azért szegény felnőttről se feledkezzenek meg. Ugye nem sok olyan embert hord a hátán a Föld, aki mindenevő, így a Grand Torinot és a 2001 Űrodüsszeiát ugyanolyan lelkesedéssel nézte végig, mint a Transformers és a Halálos iramban filmeket. Ilyen emberekre sem lehet alapozni, mint ahogy csak tinikre, gyerekekre, családokra sem. Szóval változtatni kéne mindkét fronton. Méghozzá mindkét félnek ugyanazon: vissza kéne térni a régi szemlélethez. Amikor a rendezők a saját elképzelésük szerint rendezték a filmeket, nem a producerek a statisztikák és felmérések szerint, és amikor a közönséget még nem költségvetések, sztárok, szavazási átlagok, és az ilyen, a film valódi értékéhez vajmi keveset adó marhaságok érdekelték, hanem maga a film. És persze, valaki vegye már észre, hogy a film készítése ne legyen része a marketingnek, legalábbis ne olyan mértékben, mint manapság, a fordulatokat meg ne a trailerekre tartogassák, hanem a filmekre.

Persze, ehhez minimum egy kisebb csoda kéne. Talán ha Hollywoodban elkezdenének sorra csődbe menni a már túl nagyra nőtt stúdiók, vagy esetleg a közönség nagy része inkább a világ más tájairól származó filmek felé fordulnának, akkor az óceánon túl is észbe kapnának. Ám valahogy nem hiszem, hogy ilyen pálfordulás fog bekövetkezni az elkövetkező… ide képzeljetek egy tetszőlegesen nagy számot.

De talán majd egyszer megalkotja valaki a tökéletes filmet, aminek ezeknek a kritériumoknak kell csupán megfelelni:

A főszereplő legyen egy gigasztár, a mellékszereplők megasztárok, a statiszták meg sima sztárok. Egy milliárd dollárba kerüljön, és legalább tíz órás legyen! Minden képkocája legyen álleejtő, de azért ne vigyék túlzásba a látványt. A zenéjének minden taktusa altesti folyást eredményezzen, ám mégis legyen visszafogott, simuljon a filmbe. A rendezés legyen páratlan, megismételhetetlen, felülmúlhatatlan, legalábbis a következő három folytatásig, mert minimum két rész még kell, és minden epizód múlja felül az előzőt minden téren. Természetesen ebből következik, hogy a film története legyen kerek, jól elvarrt, mégis hagyják nyitva az egyes szálakat a folytatások kedvéért. Természetesen kapjon hard R besorolást, ugyanakkor a családdal is le lehessen ülni elé. Tocsogjon a vérben és az erőszakban, mégse legyen öncélú. A párbeszédek legyenek kifinomultak, jól átgondoltak, csavarosak, mély gondolatokat közlőek, ugyanakkor életszagúak, könnyen érthetőek. Káromkodjanak rengeteget, ám azért ne vigyék túlzásba. Legyen teli dögös, karcsú, nagymellű, jó seggű, szép arcú nőkkel és szívdöglesztő, kigyúrt, jóképű, macsó palikkal, ám az összes színész életszagú, reális karaktereket keltsen életre. A történet pedig legyen csavaros, egyedi, mély gondolatokat közlő, jól átgondolt, fantáziadús, komoly, ugyanakkor könnyen emészthető, reális, könnyed, humoros. És persze a nyitónapon hozza vissza mind az egy milliárdot már az USA-ban (természetesen a film Hollywoodba készüljön, de ne legyen teli hollywoodi alkotókkal), nyitóhétvégén ezt fejelje meg még tízzel. Világviszonylatban hozzon száz milliárdot. A DVD-re bővítsék ki a tíz órát húsz órára, és a bővítés mellé újítsák is fel, és természetesen mindez érintsen mindent, minden karakter kapjon új mondatot, új cselekményt, minden képkocka essen át tatarozáson, minden hangfoszlány legyen még tisztább. Ja, és a DVD-n legyen rajta minden extra: interjú, trailer, így készül, úgy nem készült; a rendező így megy a WC-re a romlot halleves után; az operatőr úgy túrja az orrát, mikor azt hiszi, senki sem figyeli, csak az összes kamera rá lett állítva; a producer amúgy vonul el a gigasztárbombázólánnyal a lakókocsiba, stb. Az extrák pedig legyenek 365 napot kitöltőek, plusz a rejtet extrák is legyenek egy napot átölelőek. Mindez kerüljön rá száz lemezre, és tegyék őket extrahiperszuperspecialeditionmilleniumgyűjtői kiadásba, dombornyomásos fém dobozba, mely a főhős mellszobrának a száján át vehető ki. A mellszobor meg legyen minimum porcelán, és minden egyes darabot valami száz éves kézművessel csináltassanak meg. És persze a DVD kerüljön 1$-ba így cak-pak. Na, ilyen a lenne a tökéletes film. Bár az interneten nevelkedett hülyegyerekek tuti ebbe is belekötnének.

Kis munkaügyi kesergés újfent, mert már régen volt (plusz így végre eltűnik Captain Valyon a színről, akit megölni nem akartam, de módfelett kezdett idegesíteni ). De most nem a munkaügyi hivatal, bár annak is megtapasztaltam pár érdekes húzását – különösen kihegyezve az általuk kínált képzésekre -, hanem az álláskeresés rejtelmei lesz a téma. Két éve főleg abból éldegélek, hogy feketén elvállalok számítógép javítást a lakótelepünkön, szülők ismerőseinél, stb. Ennek hátrányait ugye nem kell ecsetelnem, van pár. E mellett pedig küldözgetem az önéletrajzomat ide-oda, már amikor olyan munkát találok, amire azt tudom mondani, hogy igen, ezt tudnám csinálni. Sajnos ilyen sok nincsen, szakmán kívül még csak-csak akad (főleg raktáros vagy eladó), szakmán belül meg olyan évi egy-két lehetőség. De még ez sem annyira téma most. A mai nap volt alkalmam elmenni egy állásinterjúra, amit egy ismerős segítségével pályázhattam meg. Ez sem szakmám belüli, egy műszaki boltban kéne eladónak lenni, szóval csak érintőlegesen van köze a rendszerinformatikához, de mivel amúgy is sokat szórakozok gépekkel, így naná, hogy bevállalnám (nem mellesleg, az ismerős szerint a napom kb. ugyanabból állna, mint amit otthon is csinálok). Na már most, ott vagyok, megy a szöveg, én is hazudok, a főnök is hazudik, és elérünk egy pontra, azaz egy kérdéshez: Hol dolgoztál eddig? Semmi gond, mondom magamban, jött a szöveg, aminek igazságtartalma is volt: saját szakállamra számítógépeket szerelek magánvállalkozásoknak, magánembereknek, dolgoztam a PCGurunak rovatszerkesztőként, és ha már ilyen tapasztalatom is van, bedobtam hogy segédkeztem rendezvényekben, hadd lássa, hogy az emberek előtt sem esek kétségbe. De a hivatalos megnevezésem még így is pályakezdő. Na már most, ez egy olyan varázsszó, ami után az ember minime leprássá válik a kedves munkáltató szemében. Ez a figura még konkrétan ki is jelentette, hogy nincs szándékában pályakezdőt alkalmazni (a többi interjúvolónak meg általában az arcára van írva; hogy melyik a rosszabb, arról lehetne vitatkozni). Kérdem én, hogyan lépjek túl a pályakezdő státuszon, ha senki sem alkalmaz, mert pályakezdő vagyok? A 22-es csapdájának szép mintapéldánya volt ez a jelenet. Mindez ebben a szép gazdasági helyzetben hatványozottan jelentkezik, mert ugye az embereket inkább elküldik, semmint felvennék, akik meg felvesznek, azok meg nem akarnak kockázatot vállalni pályakezdőkkel. Csak szegény pályakezdők nem tudnak mit kezdeni, azon kívül, hogy folytatják nem túl jól fizető, a TB-t nem finanszírozó, a nyugdíjat nem növelő, a megélhetést nem biztosító maszekolásukat.

Sose voltam nagy sportrajongó, így a mai napig én csak annyit tudtam, hogy az MKB Veszprém csapatában Marian Cozma. Volt… sajnos, az éjszaka folyamán egy nagyobb létszámot számláló roma csapat ki tudja milyen indokkal, megölte. Ráadásul, ha még ez nem lenne elég, a csapat irányítóját, Zarko Sesumot és a kapust, Ivan Pesicot is súlyosan megsebesítették. Egyes szemtanúk 20-30 romáról beszélnek, illetve szó van arról, hogy semmi provokáció nem volt. Amit én tudok közvetett hírforrásokból: a banda kb 15 főt számlálhatott és belekötött Cozmaba, aki természetesen nem akart semmi balhét. Erre a banda kirángatta és a többit már tudjuk. Megkéselték (egyesek szerint kard is volt, nem csak kés!), míg Sesum és Pesico igyekeztek segíteni társuknak, hiába.

Szomorú… szomorú, hogy ilyen megeshet. Egy nagyobb létszámú emberi csoport csak úgy hepajból, vagy az isten tudja milyen indíttatásból megöl egy embert, kettőt pedig súlyosan megsebesít. Leszarom, hogy romák voltak, ilyet ember ne csináljon. Ezek hárman, egyikük sem voltak magyarok, de többet tettek ezért az országért, azon belül ezért a városért, mint az ország egy része együtt véve. És EZT érdemelték néhány szemét fasz miatt. S most mi a helyzet? A fanatikus MKB drukkerek már szervezkedik. Ha rálelnek erre a bandára (és már az egész város tudja, hogy kik voltak), nem lesz tárgyalás, felmossák Veszprémet a belső szerveikkel. A belvárosban felháborodott tömeg, a rendőrség pedig… vannak már olyan pletykák, amely szerint a környék rendőrei is itt fognak éjszakázni. Megemlékezés az Arénában, aztán este a Patrióta előtt (gratula az origonak, hogy megnevezte, amúgy egy nagyon kulturált, ha nem a város legkulturáltabb szórakozóhelye volt) gyülekezés tiszteletadás címén, azután majd kiderül, mi lesz. A legoptimistábbak is összezördüléseket jósolnak.

Szörnyű, hogy ez megtörténhetett. Egy ember meghalt, kettő súlyosan sérült (egynek valószínűleg vége a karrierjének, ha nem mindkettejüknek), csak mert ott ünnepeltek, ahol, és mert néhány baromállatnak éppen oda kellett mennie, és beléjük kötni. Félre értés ne essék, nem a romák ellen vagyok, de a tény, az tény: ők csinálták. ÁM, ha magyarok, kínaiak, arabok, hinduk, buddhaák vagy a hupikék törpikék csinálták volna, akkor is azt mondanám (s most elnézést a szélsőséges megnyilvánulásért): azokat a SZEMÉLYEKET, akik részt vettek ebben, lőjék a Dunába. EMBER ilyet ne tegyen, hogy csak a hecc kedvéért, vagy bármi másért, megöl valakit, két másikat meg megsebesít. Az ilyen nem ember, hanem valami más. Valami, aminek nincs helye a társadalmunkban.

Veszprém… tegnap a helyi lap azt írta, ebben a városban nem történik semmi…

Az SFportalon olvastam a DVICE eredményét, melyben szerintem kétesen, minden tényt mellőzve, színtiszta részlehajlással hozták ki a BSG-t győztesen. Szerintük, ha ez a két hajó összecsapna, a BSG győzne. Nézzük csak miért is marhaság ez.

1. Fézerek vs Sínűgyúk
Bár itt az Enterprise jött ki győztesen, meg kell jegyeznem, egy csata a két hajó között már itt eldőlne. A sínágyú (felteszem, ezekkel van ellátva a BSG) nagyszerű szerkezet, bazi erős és gyors lövedékeket tud útjára indítani. De, szutykot sem ér, ha van energiapajzs, ami megfogja őket. Szóval, az Enterprise már itt súlyos előnyre tehet szert, amit fokozni tud a fézerekkel, melyek erősek és pontosak, már a TOS érában is. Annyira, hogy néhány sortűzzel akár az összes sínágyút fémmasszává olvaszthatnák a BSG fedélzetén, minden különösebb nehézség nélkül.

2. Foton torpedók vs atombombák
Na, hát itt nem tudom milyen alapon jött ki a BSG győztesen. Nézzük csak meg az atombombákat. Nyíl egyenes, viszonylag lassú jószágok, amiket simán be lehet érni és le lehet vadászni egy Viperrel. Ráadásuk a kilövésük körülményes. Ezzel szemben nézzük csak meg mit okoz egy „foton torpedók, teljes szórással” parancs. Ez egymás után 2-4 lövedéket jelent, melyek sokszorosan gyorsabbak az atomtölteteknél, de beállíthatóak, hogy akkorát robbanjanak, vagy nagyobbat (az Enterprise-ban ecsetelték, hogy robbanhat úgy, mint egy taktikai atomtöltet, vagy úgy, hogy leszedje a legyet a kompt tetejéről). Ráadásul célkövető, így akár még a Viperek ellen is bevethető, de akár egyéni pályát beléjük programozva még azt is elérhetjük, hogy átjusson a BSG védelmi tüzén. Multifunkcionális mivolta, állítható sebessége, robbanóereje és pályája, célkövetési tulajdonsága miatt egyértelmű, hogyha nincs részlehajlás, a foton torpedók megverik a BSG ócska atomrakétáit.

3. Szenzorok vs DRADIS
Még egy pont, ahol nem értem, miért jött ki a BSG győztesen. Szép, hogy a DRADIS egyszerűbb, viszont az Enterprise-on minden megvan eme egyszerű radar zavarásához. Nem beszélve arról, hogy Adama kompániája max annyit lét, hol van az Enterprise. Kirk és emberei teljes körű elemzést végezhetnek, megállapíthatják, hol vannak a BSG páncéljainak gyenge pontjai, energiaellátás, fegyvervezérlés, stb. Amivel sokkal pontosabb és hatékonyabb lövést adhatnak le, ami sokkal, sokkal nagyobb előny, mint az egyszerű DRADIS.

4. Űrkomp vs Viper
Itt tényleg a BSG a nyerő, mivel a kompok nem vadászgépek, és soha nem is vetik be őket, mint támogató hajókat. Szóval, eddig egy pont a BSG-nek. Csak éppen nem biztos, hogy lenne idejük bevetni őket, mivel ha Kirknek van egy kis esze, az érzékelők segítségével megtalálja a kilövőcsöveket, a fészerek segítségével pedig beolvasztatja a zsilipkapukat.

5. Impulzus hajtóművek & warp meghajtás vs. ion hajtóművek és FTL meghajtás
Az FTL lehet gyorsabb mozgást tesz lehetővé, viszont sokkal lassabban indítható el, mint a warp hajtómű, a bonyolultabb számítás miatt. Viszont az ionhajtómű semmilyen téren nem veri az impulzushajtóművet. Az Enterprise gyorsabb és jobban manőverezhető hajó, míg a BSG egy lomha jószág, aminek egy forduló is bonyolult, időigényes manőver. S itt jön az, ami miatt az Enterprise 100%-san megnyerné a csatát, s amiről a DVICE jótékonyan megfeledkezett. A Star Trekben csatában mozognak a hajók. Míg a BSG egy helyben álldogál, addig az Enterprise lazán körültáncolja. S itt bukik minden taktika, amit Adama bevethet, ugyanis az atombombákat nem küldheti rá mozgó hajóra (pláne nem ilyen gyorsra), a sínágyúk nem biztos, hogy le tudják követni a pályáját (pláne ha az random), és az Enterprise mindig csak egy oldalát mutatná oda az ellenséges tűznek, így a legyengült oldal erőre kaphat, ráadásul folyamatosan tűz alatt tarthatja a BSG-t a fézerekkel.

6. Transporterek vs Raptorok
Saját gyalogság fedélzetre juttatásában újfent az Enterprise nyerné a csatát. A BSG-t nem védi pajzs, így semmi akadálya egy fézerekkel felszerelt biztonsági alakulat betranszportálása egyenesen a CIC közepére. Sőt, ha kicsit drasztikusak akarunk lenni, rögvest egy beélesített foton torpedót sugározhatunk oda, aztán nesze neked BSG. Vagy az is blama lenne, ha Adamát kapnák ki onnan. Szóval, itt derül ki igazán, hogy az Enterprise akár egyetlen lövés nélkül is megnyerné ezt a csatát. S még az sem lenne probléma, hogy az Enterprise pajzsai fenn vannak, mivel a transzporter hatósugara több száz kilométer, olyan messzire viszont egyetlen sínágyú sem tud ellőni. Kirepül lőtávból, leereszti a pajzsokat és máris mehetnek a biztonságiak. Ellenben egy raptor? Cöcc… ha Kirk nem is szedeti le őket, még mindig át kéne jutniuk a pajzson, aztán a zsilipkapun, és ha netán ez mégis sikerülne, a fejlett belső érzékelőknek hála a csapat mozgása milliméterre pontosan nyomon követhető lenne (míg a BSG-n max a tűzharc hangjából lehetne tudni, hol jár a besugárzott ellen). Ennél fogva két gombnyomással elszigetelhetnék őket egy erőtér-ketrecben, de akár az ajtókat is rájuk zárhatják.

7. Pajzsok vs Elhárító tűz
Abszolút érthetetlen számomra, itt hogy jött ki győztesen a BSG a DVICE szerint. Már a szavak mögött rejlő jelentés is azt sugallja, a pajzs hangyányit jobb megoldás lehet, mint az elhárító tűz. Ráadásul laza kis ellentmondás, hogy az 1. pontban ők is a fézereket hozták ki győztesen. A sínágyúk tüze lehet akármilyen sűrűre és rövidre fogva, ha a fotontorpedók nem is, a fézersugarak átjutnak, és még néhány lövedéket is magukkal visznek (méretük miatt elhanyagolható lenne az energiaveszteség, nem gyengítenék meg számottevően, pláne nem oltanák ki). Az Enterprise előbb végezhet a sínágyúkkal a BSG felszínén, mint, hogy az össztűz 50%-ra lohasztaná az Enterprise pajzsát.

Tehát, ha objektíven nézzük a dolgokat, igazolódik Merras kijelentése: a Star Trek jövőbeli, futurisztikus technológiája magasan a BSG mai technológiáját idéző rendszerei fölé keveredik. Kirk akár úgy is csatát nyerhet, hogy egyetlen lövést sem ad le, hiszen semmibe sem kerülne neki a 12 kolónia maradványának teljes vezetőségét az űrbe sugároznia. Szóval, ez egyáltalán nem lenne fair küzdelem. A DVICE meg jobban tette volna, ha az NX-01 Enterprise-t ereszti össze a Battlestar Galacticával. Na, azt meg tudná verni

Jól kezdődik ez az év, alig telt el hat nap, máris azon gondolkodhatom, volt-e az elmúlt huszonhárom évben ehhez hasonló napom… sajnos a válasz igen, nagyon sokszor, még rosszabb is, ugyanezt, ami ma történt, hét-nyolc éves koromban is átéltem, és akkor rosszabb volt. Mindegy, nem ez a lényeg.

Hanem az, hogy ma úgy ébredtem fel, hogy mindezt szó szerint megálmodtam. Ha más mondaná, nem hinném el, de komolyan. Nem a pontos eseménysort, csak annyit, hogy egy bizonyos személy tesz valamit, ami durván hat majd az életemre. És ez az álomkép végig ott lebegett a szemem előtt, egész nap, és bassza meg, beteljesült. Ez az ember megcsinálta azt, amit megálmodtam.

Persze, nincs ebben semmi misztikum, hiszen mindez azóta része az életemnek, hogy az eszemet tudom, és valószínűleg csak a tudatalatti félelmem manifesztálódott álmomban. A szerencse meg úgy hozta, hogy ezúttal tényleg a legrosszabb teljesült be. Sebaj, hál’ égnek, tartom magam a jövőre vonatkozó alapelvemhez: készülj a legrosszabbra, annál csak jobb jöhet, vagy a legrosszabb, de arra legalább már felkészültél. És tényleg!

Szar az élet… és még én bíztattam újévkor a havert, meg azelőtt egy másikat, hogy ne kókadjanak, van fény az alagút végén. Lehet ezt a fényt holnap technikai okokból nálam is lekapcsolják? Vagy már ki is hunyt? Így akar kicseszni velem az élet, mert véletlen a sok gané mögül optimistán láttam a világot, és volt képem azt mondani, hogy 2009 az én évem lesz? Miért nem érdemlek meg egy átlagos, szürke életet? Tudjátok, amiben nem történik semmi rendkívüli, csak úgy van az ember. Na mindegy… spongyát rá. Bocs, hogy kesergek, de nincs pénzem pszihomókusra, és pillanatnyilag olyan haverom sincs elérhető közelben, akinek kiönthetném a szívem kínjait. Szóval, kiírom magamból, vagy valami ilyesmi. Aztán meg ki tudja, lehet holnap megálmodom életem legszebb napját, és az fog teljesülni. Ámen!

Április 15-én örültem, mint majom a farkának. Rovatom lett a PC Gurunál. Június 23-án jött a levél: megszűnt. Na nem csak az enyém, alacuzammen minden rovat megszűnt a DVD-n. A miértek végül is egyszerűek (minden dolgos ember számára ismert, vagy mert már szembe került vele, vagy mert retteg attól, hogy szembe kerül vele): a lapszám csökken, a tulajok ezért inkább megvonják a pénzt az egyes részlegektől, akik kénytelenek kirúgni az alkalmazottakat. Illetve, mivel jelen esetben egy újságról van szó, még az is közre játszódik, hogy a drága magyar (PC-vel játszó) emberek úgy tűnik tetemesebb része kurvára utál már olvasni, mert az ugye megterhelő a szemnek meg az agynak. Ezért sajnos a DVD-n lévő írott anyag már nehézkes, és elvesztették népszerűségüket.

Az egészben tényleg az a bosszantó, hogy szerettem is volna ebbe az újságba írni, és szerettem is a rovatot csinálni. És csak négy hónapot kaptam (ebből három volt a fizetésmentes próbaidő, ami bár teljesen jogos volt, mert sokan voltak már úgy, hogy a kezdeti lelkesedés elmúlása után inkább megpattantak, de hát esetembe ugye ez nem vígasz… viszont, tény, senki sem tudhatta ott, hogy én is ezen alakok közé tartozom, vagy sem. Bizonyítani meg sajnos nem maradt időm.). Szóval, négy hónap után újra teljesállású munkanélküli vagyok. Szóval, akinek kell egy írástól nem ódzkodó egyén, vagy esetleg egy rendszerinformatikus, az jelentkezhet nálam

Viszont, minden szar napban van valami jó, és igyekszem azt mindig megkeresni. Angelus komámnak hála sikerült hozzácsapnom Lego gyűjteményemhez egy olyan tagot, amit pár évvel ezelőtt nem sikerült megszerezni. Yeees!!!
Na, panaszkodás-blog OFF, rúgjuk vissza oda a Lightspeedet, ahová való.