The Terminator, azaz A Halálosztó (milyen érdekes, hogy a későbbi részekben lazán elhagyták ezt a magyar ferdítést), egy szvsz elég B kategóriás történettel megáldott sci-fi-akció csakhamar dollármilliókat hozó kultusz franchise lesz. James Cameron tehetségét elég nehéz lenne vitatni, mert olyan sok jó filmje van, hogy annyit egy rendező már meg sem érdemelne. Bár azért a Piranha Part Two: The Spawning nem ezek közé sorolható, de hát mindenkinek el kellett valahol kezdenie. A Terminatorral minden esetre berobbant a köztudatba, és ezt folytatta az Aliens-el (A bolygó neve: Halál), The Abyss (A mélység titka) és sok-sok filmmel. Aztán miután elsüllyesztette a Titanic-ot, átszellemült sorozat epizód és dokumentumfilm készítővé. Hogy miért is hoztam őt témába? Mert kicsit okolni akarom azért, ami a Terminator szériával történt. Egy alkotó hogy a búbánatba hagyhatja szó nélkül, hogy így félremenjen valami, amit ő talált ki? Mert bezony ő írta, producerkedte, alkotgatta meg a T sorozat alapjait, két filmjét. Aztán legyintett és hagyta kicsúszni a markából, ez pedig keresztbe is tett a sorozatnak. Ezért becsülöm én az olyan alkotókat, akik nem hagyják, hogy a stúdiók elvegyék a gyermeküket (George Lucas, Gene Rodenberry és J. Michael Straczynski jó példák rá). És Cameronra még azt sem lehet mondani, hogy a pénz miatt tette, amit, mert nála a szó szoros értelemben az volt, amit mi szép magyarosan így fogalmazunk meg: Le se szarta. Ezt még az Aliensre is értelmezhetném, de ott annyi mentsége van, hogy nem ő találta ki. No mindegy, itt most nem Cameront, hanem a Terminator sorozatot kell pocskondiázni.
Nos, The Terminator, nekem spec nem gyütt be annyira. Jó kis akció múvi, némi sci-fivel, időutazással, ebből fakadó érdekes felütéssel. Meg szoktam nézni, ha nincs jobb a TV-ben. Terminator 2: Judgment Day, százszor jobb, mint elődje, bár a vége pofán vágja az időutazásból fakadó nagypapa paradoxont (ugye, Connor hogyan születik meg, ha nincs Skynet, ami létrehozza az időgépet, amivel végül Connor visszaküldheti az apját?). Azonban, amit ott a karakterekkel műveltek, az frenetikus. Schwarzenegger szerintem azóta sem játszott olyan jól, ráadásul szépen elemezgették, mitől lehet élő valaki (számomra az egyik legszebb jelenet, mikor a Terminator végül felülemelkedik a programján, és ellent mond neki, ettől megszűnik gép lenni). A T-1000-es meg ugye magáért beszél. Ellenben, mivel az időutazás nekem a mániám, nem tudtam elmenni az említett paradoxon mellett és a T3-ban lezajló eseményeknek kifejezetten örültem, és imigyen a T2-vel is megbékélhettem. Szóval a Terminator 3: Rise of the Machines nekem kifejezetten tetszett, bár tény, a T2 közelébe sem ér, a T1-et viszont lekörözi. Persze, én nem vagyok rajongó, szóval megértem, ha nekik nem jött be. Ezt a T sorozatot viszont vártam, bár tudtam, hogy úgy lesz egy halom kutyagumi, ahogy van. Elég volt megtudnom, hogy Sarah Connor szerepel benne, és hogy a jelenben játszódik. Ekkor magasra emeltem a tekintetem, széttártam a kezem és feltettem a kérdést: „Ezek a producernek nevezett esze ment állatok miért nem teszik a jövőbe a sorozatot, ami adná magát, amiben milliónyi lehetőség van, mi a bánatos fa… fagylaltért erőltetik azt a mocskos időutazást?” Kérdésemre választ ugyan nem kaptam, de a sorozat sem lett jobb, mint vártam.
A pilotnak, mely csodálatos mód kering a neten (az a nyomorult Skynet, nem kijutatta?
) egyetlen nagy baja, hogy magasról tojik mindegyik filmre. A sztori elméletileg a T2 után játszódik, csak hát sajnos bő három évvel későbbm mint kéne. Ugyanis a T2 cselekménye ‘94-ben zajlik, a sorié meg ‘99-ben, és azt mondják benne, hogy a Cyberdyne felrobbantása és Miles Dyson halála két éve voltak, azaz ’97-ben. Valószínűleg az okos író(k) a Sarah Connor által előre jelzett ‘97-es armageddont számolta, és hitte, hogy a film is akkor játszódik… és ilyenek csinálják ezt a sorozatot, akik jó esetben is csak látták, nem nézték a filmet. Rossz esetben a szomszéd kisrác barátjától már majdnem hallottak róla. Aztán itt van Sarah Connor, aki 33 éves, ezt több ízben is láthatjuk a rész alatt. Hehe, vicces, mert ‘59-ben született, ez benne van a T2-3-ban (de talán még a T1-ben is, arra most nem emlékszem). ‘99-ben hogy az anyjába lehetett 33 éves? Az én matematikám szerint az 40 év. Amúgy az is király, hogy a csaj meghalt ‘97-ben a T3 szerint, de oda se neki. Majd kitalálja valaki, hogy ide-oda időutazva és kutyulva a dolgokat lett az, amit a T3-ban láttunk. Apropó, T3, ez abszolúte 100%-ra semmibe van véve, cuzammen, mintha sose készült volna el. Persze, ennek páran biztos örülnek, de én nem azoknak a sorát erősítem. Pláne azért, mert…
És innentől atomspoilereső hullik
A történet kellemes T3 kopi, legalábbis az alapok. Skynet a Cyberdyne felrobbanásával átkerült máshoz (CRS T3 szerint ugye, most meg a fene tudja). OK, elfogadható, elvégre nem egy ember dolgozott a projekten, nem feltétlenül őriztek ott minden kutatási anyagot, és az egész épület alapból nem dőlt le. Nagyot szólt, de hát a WTC-ből is mentettek ki adatokat törött vinyókról. Ezt már a T3 esetén sem kritizáltam, sőt, már az elkészülte előtt is gondoltam erre a lehetőségre. De mi az, hogy a terminéni nem tudja, hogy ki készítette? Mikor elfogták az ellenállók, véletlen kitörölték a fejéből? A T2-3-ban is mindent tudott a termi a készítőjéről, sokkal többet, mint pl. Kyle Reese.
Aztán itt vannak ezek a deffektes termik. Na jó, csak a gonosz deffektes szerintem, a csajt csak szimplán nem nézném terminatornak. Szóval, gonosz termi, hát, nem valami fenyegető, sőt. Inkább lett volna a gonosz ficsúr az állomból, mint ez a másik. Halál pontosan tud mellé lőni, buszt felborítani puszta kézzel (ezt nem értem, mire volt jó), egyre inkább lerongyolódni, illetve Connort életben hagyni. Ahogy a trailerből (vagy jelenetből, szóval mikor gonosz termi szorongatja Sarah nyakát) már sejthető volt, itt bebizonyosodott, Sarah-t lazán kinyírhatta volna, az életben hagyásának nem volt értelme. Hiába mondta, hogy felhasználhatja. Mire? Semmit nem kezdett vele. Aztán a combfelvágós Glockos jelenet meg mindennek a teteje volt. Ekkora baromságot régen szültek. Mi a pöcsért tesz a terminator a hús alá egy mai fegyvert, amit zsebben is bevihetne? Ha még egy jövőbeli csúzlit kap elő, azt mondom, hogy igen, ez egy remek ötlet volt. Ám ez a briliáns gépemeber egy mai darabot rántott elő a combjából. Ráadásul hogyan tette bele? Felvágta a lábát, betette a Glockot, aztán összevarrta? Azonban ha összességében egy cool jelenet lenne, még akkor is legyintenék. Erre viszont számítani sem érdemes, mert ostoba, szörnyű, vontatott. Ráadásul T koma még poénkodik is egyet, hogy „Az óra elmarad.” Persze mindezt az ablakon lazán kivetődő Connor után való rohaná… akarom írni, sétálás közepette beiktatott megállás és Anakinos kamerába visszanézés közepette. Eztán indul a nagy üldözés, mely Connor értelmetlen autók mögé lapulásában, és a Terminator sétálhatnékában, valamint buszdöntögetésben merül ki javarészt. Végül megtalálja Johnt, rázummol, TARGET-olja, de mi a pöcsért nem lő? Húsos másodpercei voltak arra, hogy az egész tárat a csávóba ürítse, ő meg csak állt, mint a faszent. Ilyen lassú gépet a Comodorok óta nem láttam. Eztán meg sem lepődik az ember, mikor a váratlan felbukkanó jó terminator (aki valójában már az iskolában stréberkedett) elgázolja. Azt már csak félve kérdem meg, hogy milyen logikai együtthatóval számolta ki, hogy a célpontjai majd a megboldogult Miles Dyson családjához mennek? Persze, ő meg gyalog ment utánuk. Az autó meg csak úgy magától a levegőbe repült az autóriasztó hatására… szutykos amcsi verdák. A film elején meg volt egy hatásosnak szánt szemvilágítós momentum, ami meg aztán külön díjat érdemelne. Gonosz T, arcát gondosan leplezve, nehogy rájöjjünk kicsoda idő előtt, leül a laptop elé és a tükörképén látszódik a vörösen izzó T szem. Csókolom, ha ennyire átvilágít, akkor igencsak rossz beszivárgó egység. Ám nem kell izgulni, nem a szemén világít át… nincs is ott a szeme, lerí, hogy a Terminator fejet tették oda. S akkor ő már itt van a jelenben. Cuppancs a beszivárgó fémfejére.
De szidalmazzuk kicsit Sammer Glaut (Firefly, Serenity, 4400, The Unit) is, aki a Firefly-ban enyhén hibbant tyúkot alakított frenetikusan, így most nagyon meg kellett magam erőszakolni, hogy elhiggyem, ő bizony egy Terminator, és nem különleges képességekkel megáldott River Tam (bár a Serenity után ennek nem is kellett volna olyan nehéznek lennie). Tehát, azt kell mondjam, ez nem is ment. Nem tudok egy huszonévesre halálosztóként nézni. Oké, a logika szerint nyugodtan bújhatnak olyan bőrbe, bár a jövőben nézve a vázak elégé szabványméretre készültek, szóval nem tudom, hogyan került egy ilyen pöttöm és törékeny lánykába. Persze mondjuk az sem derült ki, hogy egyáltalán milyen modell. Az biztos, hogy nem T-1000-es vagy TX, bár a szeme neki is kéken világított (át a szemén). T-800-nak és 850-nek meg túl kicsi. Viszont kiborg, nem mimetikus polialoid, vagy mi a búbánat. A T látásmódja meg olyan semmilyen, hogy azt a kevés grafikát is kár volt belesajtolni, amit beletettek. A gonoszé legalább vörös. Bár megjegyzem, olyan messze van a két látásmód a filmekhez képest, mint az AVP-s predator látás a Predator filmekben lévőkhöz képest.
Na, kicsit a két Connorról is. A Johnt játszó ifjonc, Thomas Dekker (Heroes) egész jó, valahogy el tudom róla hinni, hogy ő az átmenet a T2 és T3 közötti Johnoknak. Jól is játszik. A Sarah-t megformáló Lena Headey (300) színészi teljesítményével sincs bajom, de annyira nem Sarah, hogy az már zavaró. Hiányzik belőle a hibbantság, a keménység, illetve mikor ezt a kettőt próbálja, olyan szerencsétlen szavakat adtak a szájába, hogy erőltetetté válik. Pedig igazán igyekszik.
De azért néhány pozitívum: tetszett az ötlet, hogy valakit visszaküldtek ‘63-ba jövős cuccokat építeni. Persze ennek az a hátulütője, hogy ha ez így van, akkor Kyle-t már lazán odairányíthatták volna, és elmaradhatott volna a „Csak ő van itt és én.” szöveg. Jó volt az időben utazás is, bár az meg fölösleges momentum szvsz, mivel SkyNet csak 2011-ben törné ki a háborút. Akkor meg lenne közelebbi dátum is, ahol gyorsabban és könnyebben kideríthetnék, ki is építette. Plussz, ha hozzá teszem, hogy 2007-be rittyentek át, és minden olyan mint ma, holott a T3 szerint már 2003-ban kitört a háború, akkor nem is tűnik ez olyan pozitív dolognak. Ezzel azt hiszem, ki is fogytam a pozitívumokból.
Ez egy borzalmas sorozat lesz, pedig én messze nem vagyok Terminator rajongó, sőt, az elsőt nem is tartom túl jó filmnek, a másodikat annál inkább, a harmadikat meg jó folytatásnak vélem. De ez. Ez szutyok. Félre értés ne essék, nem ragaszkodom makacsul a Terminator filmek szabályaihoz, mert a Stargate sorozatok ugye a kedvenceim, pedig alapvetően sok mindent megváltoztattak a filmhez képest (amit mondjuk annyira nem szeretek, szóval lehet azért nem zavart). Tehát legyintenék, ha csak a Terminatorok látásmódja, a szereplők kinézete és valamicskét a jelleme lenne más (Jack O’Neill sem éppen olyan, mint Jack O’Neil). Még a T3 totális figyelembe vételét is lenyelem, ha az lesz a végkifejlett, hogy a sorozatban való matatás miatt alakult minden úgy, ahogy a T3-ban láttuk (bár ebben az esetben kérdezhetjük, hogy a T3-ban John miért nem beszél erről?). De itt olyan alapvető hibák vannak, mint értelmetlenül cselekvő Terminator, bárgyú akciójelenetek (fotel mögé bújnak fedezékbe, és a Glock nem viszi át… a verekedés meg a T3 gyenge utánzása), és még a T2 idővonalára is legyintettek egy kellemeset. És én csak egyszeri néző vagyok. A Terminator rajongók még inkább kibuktak. Szóval, a sorozatnak én már most Cancelt jósolok (ha csak a T rajongók nem tartják fenn). Ja, és az is biztos, hogy az iskolai lövöldözést a Virginia Tech tragédia miatt megkurtították. Azt nem tudni, hogy már az 1×00-ás pilotban is vagy csak a tévébe kerülő végleges verzióban.
Utolsó kommentek