LIGHTSPEED

Négy film van, amit idén kiemelt figyelemmel várok vagy vártam. Star Trek, ami nálam eddig (és valószínűleg év végén is) az év filmje státuszt úgy megkaparintotta, hogy ihaj-csuhaj. Aztán nemsokára jön a Transformers 2: Revenge of the Fallen, amivel szemben az elvárásom annyi, hogy legyen tele több és nagyobb robottal, legyen benne több és hangosabb robbanás, legyen benne még szexisebb Megan Fox, és legyen még zúzósabb, mint az első rész. Aztán itt az Avatar, James Cameron visszatérése, melyről már a világ megváltását jövendölik, én megelégszem egy Cameroini profizmussal felépített überlátványos és mozgalmas sci-fivel is. És itt a Terminator Salvation. Ezzel a filmmel szemben egyetlen lényeges elvárásom volt: elevenedjen meg az a háború, amit azóta várok, hogy megcsodáltam a The Terminator nyitójelenetét, és Kyle Reese két visszaemlékezését. Egy frankó sci-fis háborús filmet. Se több, se kevesebb. Nekem nem kellettek Shakespeare műveit alázó párbeszédek, se lélekanalízist végző karakterek, se olyan történet, hogy az láthatatlanba is elvigye az Oscart. Csak egy látványos filmre vágytam, ami minimum olyan mozgalmas, mint a T1-2 jövőidézései.

Nos, a Terminator 4 átugrotta ezt a nem túl magas elvárást? Jelentem, átugrotta, oda-vissza, hassal előre, háttal vissza, fejjel lefelé, minden elképzelhető módon. Talán tényleg csak a leszállított elvárások miatt, amihez azért köze volt a beszédes nevű rendezőnek, McG-nek, illetve annak is, hogy szerintem egyedül a T2 az a film, ami megérdemli azt a felhajtást, ami körülötte van (a T1 és 3 semmiképpen). Szóval lehet, hogy mivel sose volt nagy elvárásom egyik Terminator film iránt sem, ráadásul a rendezőnek sem szavaztam bizalmat, és tényleg csak egy látványos háborúsdira vártam, talán tényleg csak emiatt ütött nálam a film akkorát, amekkorát (na nem akkorát, mint a Star Trek). Úgy ültem le a moziban, hogy „lássuk, milyen ez a film”, és úgy álltam fel, hogy „igen, végre megkaptam az én Terminator filmemet”.

Vigyázat! Atomspoiler eső!

Persze nem hibátlan, az fix. Aki Cameroni profizmussal mesélt történetet és világot vár, az be se üljön rá. Ennek két oka van. Cameron egy mester, és olyanból kevés van. Kettő, ezt nem Cameron, hanem McG csinálta. Tehát, aki ilyen magas elvárásokat támaszt, az eleve csalódni fog, ezt borítékolom neki. Aki egy T3-nál (esetleg hozzám hasonlóan T1-nél) jobb filmet vár, az elégedetten jön majd ki. De mik is ezek a hibák. Itt-ott tényleg érzékelhető, hogy bizony az olló buzgón dolgozott. Vannak párbeszédek, amint az ember érzi: itt egész mondatok vesztek el. Példának okáért a film elején John Connor (Christian Bale) szembesül a ténnyel, hogy Skynet már javában építgeti a T-800-ast, sőt, már a 101-es alegység is készen áll. Ehhez képest Connor a filmben egy szót sem szól a 800-asokról a parancsnokságnak, holott már a trailerben is benne volt a jelenet. És az ember nem egyszer érzi ezt a hiányt. S talán ez az oka annak, hogy szegény Connor szerepe az ellenállásban nem teljesen tisztázott. Nem tudni, elmondta-e a parancsnokságnak, vagy bárkinek, mi is történt vele a múltban, és mit kéne csinálni a jövőben. Az biztos, hogy John itt még nem az abszolút főparancsnok, viszont a film végére érthetővé válik, miért lett ő az. Szóval legnagyobb hibának eme kurta, vagy hiányzó jeleneteket tartom, amik talán (azért némi kétségem még van), visszakerülnek a filmbe a DVD-n.

Más különösebb problémám a filmmel nincsen. Sokan mondják, hogy a történet illogikus, én ezt nem érzékeltem. Lehet még rágódnom kéne rajta, de szerintem pont jó. Nem egy nagy sztori, de a film csavarja engem mellbe vágott, és ez jó pont. Azt tudtam, hogy Marcus Wright (Sam Worthington) hibrid, azt is, hogy John megsérül a film végén, de, hogy az egész offenzíva, amiről azt hitték, hogy a Skynet pusztulását hozza el, valójában a Skynet terve volt, azt már nem gondoltam. Bár a húzás erősen a Star Wars ep6-ra hajaz, mégis, nekem bejött, hogy ilyen egyszerű mutatvánnyal lazán átvertek. Én egy sokkal snasszabb dologra számítottam, mondjuk a gépek adaptálódása a szignálhoz.

Ami nagyon tetszett, hogy a film végre nem egy szedett-vedett bandának állította be az ellenállókat, hanem szervezett katonai alakulatnak. Logikus is volt, hogy az emberiség nagyja és eszközeik atombombahullás ellenére is fennmaradt. A világ, és az ellenállás most sokkal reálisabbnak tűnt, mint az első három film visszaemlékezéseiben, igaz, ott nem is kapott a jövő annyi időt, hogy igazán megismerjük. Itt viszont minden a helyén van. A katonák nem roncs autókat használnak, hanem normális gépeket. Taktikusan harcolnak, katonásan, szóval eltalálták a dolgot. Ami nagyon tetszett, hogy az A10-es vs HK küzdelemben sem mentek el irrealitásba, és azok a Varacskosdisznók nagyon jól repültek, kb. úgy, ahogy a valóságban. Természetesen a HK-nak semmi esélye nem lett volna, ha egy F-18-assal kerül légiharcba, de az A10-est pont így kellett megreggeliznie.

Ugyanígy azt is belevették, hogy a túlélők közül nem mindenki ellenálló (akárcsak a T1-ben). Sok ember csak megpróbál túlélni, és eme önös célból még a segítségnyújtás is derogál nekik. Sokaknak vannak kétségeik a gépek és az ellenállók küzdelmével kapcsolatban, és sokan olyanok, mintha a Mad Max filmek rosszarcúi lennének, bár finomabb kivitelben. Szóval elég változatos képet festhetünk az emberiségről, ami annyiból igencsak elismerésre méltó, hogy a készítőknek nem különösebben kellett volna erre figyelmet fordítania. Ugyanez igaz a Skynetre és seregére is. Végre nem csak hadigépeket, de infrastruktúrát is láttunk. Automatizált gyárakat, rabszolgaságra fogott embereket, szóval az embernek nincs már olyan érzése, hogy a terminatorokat a fáról szüretelik.

Ami az akciót és a látványt illeti. Nincs olyan látványos, mint a Star Trek, és valószínűleg a Transformers 2-vel szemben is alul marad ezen a téren. Viszont nem is kell olyan látványosnak lennie, mert remek helyszíneket választottak forgatásul, és mikor mégis trükkökhöz kellett nyúlni, akkor pont ott, annyit és úgy használják, ahogy az szükséges. Rég láttam ilyen trükkök terén profin belőtt filmet. A robotok nagyon pofásak, akkor is, mikor CGI formában vannak jelen, és akkor is, amikor valóban megépített bábukat mozgatnak. Engem anno már a félig lecsupaszított T-850-es is lenyűgözött a T3 végén, de itt a T-800-as sokkal jobb. Ugyanez jellemzik a HK-kat, a T-600-asokat, az aratókat, vagy a mototerminatorokat is, hogy csak néhány fontosabb gépet említsek. A lepusztult Los Angeles impozáns látványát meg már meg sem említem. Az akciót meg már dicsértem fentebb, ha valami, hát az remek a filmben.

Na de, van egy fontos kérdés ugye. Mennyire illik a film a Terminator univerzumba? Szerintem passzentos. A T1-2-3 manipulálásai miatt az a jövő, amiből anno John apja, Kyle érkezett, már rég nem létezik. Az új jövő viszont mégsem annyira más. Az egyik legjobb dolog, hogy ez a film ad néhány magyarázatot. Példának okáért, a T3-ban a CRS hozta létre a Skynetet, ám sose tudtuk, mikor vette át a CRS a Cyberdyne-től a programot. Eddig én azt feltételeztem, hogy a T2-es események után. Itt kiderült, hogy a Cyberdyne még 2003-ban is létezett, és ők foglalkoztak a robotokkal (a CRS meg valószínűleg a Skynettel). Végül is logikus, elvégre egy épület egyetlen szintjének felrobbantása még nem feltétlen okozza egy multicég vesztét. Szóval kiderül, hogy a Cyberdyne 2003-ig, az igazgató, Dr. Serena Kogan (Helena Bonham Carter) haláláig létezett, és a CRS csak 2004 körül vehette át abszolúte teljesen mindazt, amivel a cég foglalkozott korábban. Ugyanígy Marcus léte magyarázat arra, miért nem készít Skynet túlságosan emberi gépeket, vagy éppen, miért nem hagyja, hogy a gépek chipje író-olvasó módba álljon. Marcus olyannyira emberire sikerült, hogy Skynet ellen fordult, és jól visszavetette a T-800-as gyártást. Aporpó T-800-as. Milyen egy Terminator film Arnold Schwarzenegger nélkül? Nem tudom, mert ebben is benne van, igaz, csak az arca Arnold a beszivárgónak, a teste már Roland Kickinger. Hogy hogyan néz ki a CGI Arnold fej? Szerintem nagyon jól. Ha nem tudom, hogy CG, nem biztos, hogy azonnal rájöttem volna. Éppen csak addig mutatják, amíg egy kis ízt ad a történethez, aztán nemhogy árnyékban tartják az arcát, még le is ég a bőre. De az a pár másodperc elég volt ahhoz, hogy a haverral elkönyveljük a megjelenését a legjobb jelenetnek. És eztán jön az, ami egyesek szerint a nagybetűs terminator hangulat. Megindul a megállíthatatlan T-800-as. Amíg a T-600-asokat lazán kinyírták gépfegyverrel is, azt a mocskot gránátvetővel is csak lelassítani tudták. Sőt, merem állítani, hogy most még hatékonyabb volt, mint a T1-2-3-ban együtt véve. Nemcsak felkutatta Marcus gyengepontját, még a tapasztalt Johnt is tőrbe csalta. És neki sikerült az, ami még a hiperfejlett TX-nek sem. Szóval remekül bemutatták, miért olyan félelmetesek a 800-asok. Amint kiszabadulna a csatatérre, az ellenállók jobb, ha szereznek néhány plazmavetőt.

Mindezek mellett természetesen sok visszautalás is bekerült, így megjelenik a kötelező „Visszatérek.”, de a „Gyere velem, ha élni akarsz.” sem marad ki. Bár nem tudom, hogyan hangzanak angolban, magyarul egyik sem tűnt erőltetettnek. Mindemellett volt pár képi utalás is, illetve olyan dolgok, amiket a T3-ból ismerhettünk meg, mint pl. a 800-asok hidrogéncellái, ami ezúttal is jelentős szerepet kaptak.

Pár szót még a színészekről. John Connor nem éppen Bale legemlékezetesebb szerepe, de szerintem hozza azt, amit a Batman filmekben is. Igazság szerint, ez a film még az átírt forgatókönyv ellenére sem John filmje, ő inkább másodhegedűs Marcus mellett. Mindezek ellenére így is jelentős szerepet kapott. Sok helyen olvastam, és panaszkodtak, hogy üres a karaktere, meg minden. Szerintem ez egyáltalán nem igaz. Érezni rajta, hogy tudja magáról, ő a megváltó, és emiatt némiképpen beképzelt. Bár nem ő a főmufti, mégis ő irányít, felülbírálja a parancsokat, sőt, mindenkit erre buzdít, és ráadásul hallgatnak rá. Erre mondjuk valóban rágyúrhattak volna, hogy mégis miért ilyen nagyágyú mások szemében is John (a trailerben látott rádiós jelenet is megkurtításra került, pedig ez szolgálta volna ezt a célt), mert így az, hogy hogyan is tudja ennyire motiválni az embereit, háttérbe szorult. Ez mindenképpen negatívuma a karakterének. Szóval van ez a messiási beállítottsága, e mellett pedig érzésem szerint, nem csekély kétségbeesés is szorult belé, és ezt már sikerült átadnia Bale-nek és a filmnek. Ott van kint a papa, a Skynet keresi, neki meg megvan kötve a keze, és ez igencsak motiválja.

Johnnál sokkal jobban kidolgozott figura Marcus. Ez a Worthington fickó, ha nem szúrja el, kiemelkedő színésszé válhat. Itt a TS-ben már bizonyította, hogy érdemes lesz rá odafigyelni, mert viszi a hátán a filmet, pedig egy bejáratott nagyágyú a társa. Mégis, tény, hogy ő a jobb, legalábbis ebben a filmben, de hát eleve, az ő karaktere a legfőbb szereplő (és ugye eredendően Marcus karakterét szánták Bale-nek, de így utólag azt mondom, jobb, hogy Bale Connort akarta). Kár, hogy a végső feláldozás miatt a karaktere odaveszett, legalábbis most úgy tűnik (de hát nem ő az első már egyszer elveszett karakter a T univerzumban). Ja, valaki azt mondta, hogy nincs a filmben dráma. Hát akkor Marcus története mi? Egy gyilkos, aki a halála után a pokolban ébred, megváltás helyett fegyverré lett, és végül feláldozza önmagát egy nagyobb jó érdekében.

A két hős mellé két kirakatbaba… akarom mondani hölgy is dukált. Itt már azért megbicsaklik a karakterépítés, mert Kate Connor (Bryce Dallas Howard), és Blair Williams (Moon Bloodgood) már nem kapott megfelelően nagy mozgásteret. Az előbbi talán csak azért van jelen, mert bemesélték a T3-ban, de se terhességének nincs jelentősége (mintha nem is lenne terhes, még a trailerben látott has simogatás is odaveszett a vágószobában), se a létének. Pedig azért nem csekély motivációs tényezője lehetett volna Connornak, plusz a családi szálat is erősíthették volna. Blair Williams karaktere valamivel jobb cipőben jár, hiszen övé lett a hívő szerep, aki meglátja Macusban az embert. Minden esetre én kirúgnám a csajt, hiszen tette akár a Tech-Con pusztulását is eredményezhette volna, ha Marcus tényleg arra lett volna programozva, hogy megölje Johnt és a többieket. Talán még személyében vitatható lehetne, hogy hip-hop belehabarodott Marcusba, de azért nem árt észben tartani, hogy a T1-ben Sarah is pár óra ismeretség után magára rántotta Reese-t (Kyle mondjuk más irányból közelített, előnnyel indult). Ez egy olyan világ, ahol nincs idő romantikára.

Na és akkor még van egy szereplő, a főhősök harmadika, aki a két hölgy mellett a film közepééig vállal fontosabb szerepet, aztán kicsit kiesik a pixisből, és a végéig már csak annyi a dolga, hogy életben maradjon. Worthington, aki a T4 mellett az Avatarban mutathatja majd még meg tehetségét, Anton Yelchin olyan szerencsés (és ritka) helyzetben van, hogy egy évben két filmtörténelmi legendának számító karakter bőrébe is belebújhatott. A Star Trek Pavel Chekovja után Kyle Reese bőrében küzdhetett az emberiségért. Ám míg Chekov komikus karakter volt, Kyle már komoly, katonás szerep. S bár sajnos hangjáról most nem tudok nyilatkozni (ugye a Trekben igen kiemelkedő volt orosz akcentusa), de játékát nézve eszembe sem jutott Chekov, pedig nagyon kerestem a közös nevezőket. Viszont olykor Michael Biehnt láttam megelevenedni (pl. a szállítóban).

Persze a főbb szereplők mellett még van jó pár mellékkarakterünk is, akik ezúttal bár nem gyalogáldozat szerepet kaptak (egyikük hal csak meg), mégis inkább csak azért vannak jelen, hogy legyen más is a képben. Barnes szerepében Common hiába szimpatikus, vagy a kicsit Star (Jadagrace) potyára néma, ha nincs különösebb jelentőségük. Olyanok, mint a T1-ben a Lance Henriksen által alakított Vukovich, aki csak azért van ott, hogy fölöslegesen pofázzon és mindig csöndre intsék. Szóval ez se az erőssége a T4-nek (talán a DVD után az lesz), bár bevallom, annyira nem is hiányoztak ezek az emberek. Tényleg, ugyanolyan mellékszereplők, mint ezernyi más társuk, akikre nem fordítanak túl sok figyelmet.

Zenebona terén a film olyan, amilyen. Danny Elfman remek zeneszerző, és bár néhányan képregény filmesnek tartják, ez hülyeség, rengeteg komoly alkotásnak szerzett zenét (sokkal többnek, mint képregényfilmnek). Itt mégsem sikerült igazán ütős munkát összehozni. Nem rossz, azt azért muszáj leszögezni, de nincs meg benne az az erő, ami a T2 zenéjében. De ő legalább, Marco Beltramival ellentétben, használta Brad Fiedel klasszikus motívumait is itt-ott (bár még pár helyen előjöhetett volna). Szóval a filmhez illik, de nem kiemelkedő. És véletlen sincs olyan helyzetben, mint a Star Trek zenéje, amiről elsőre ugyanígy vélekedtem, aztán a film után gyökeresen megváltozott róla a véleményem (ennyit számít, hogy tudom, milyen taktushoz milyen jelenet kapcsolódik).

Nos, zárásnak az összegzés. A Terminator Salvation az a film, amire vágytam. Megelevenedik benne az, amiről eddig csak villanásokat láttunk, ráadásul elég jól kidolgozott formában. A film természetesen nem hoz megváltást, és kellene bele az a kinyirbált 30 perc, mely tett már a Warner által is burkoltan elismerten hibás döntés volt. Az által a párbeszédek nem tűnnének olyan kurtának, és a cselekmény – ami szerintem már így is elég gördülékeny -, zökkenőmentessé válhat (döccenők azért akadnak). Illik a Terminator univerzumba, nagyon látványos, baromi mozgalmas (bár tempó tekintetében közelébe sem ér a Star Treknek, szóval teljes értetlenségben állok a „folyamatos akcióorgia” szerű megnyilvánulások előtt, mert nagyon sok pihenő van). A karakterek jók, a szereplők tisztességes munkát végeztek. Összességében, kicsit sem volt csalódás, ha csak nem pozitív irányba, mert akkor nagyot csalódtam. Ennyire sem számítottam, nem is vártam. Lehet a rajongóknak nem tetszik, az is biztos, hogy a T2-höz nem ér fel (bár, ha megkapja a bővítéseket, és olyanok, amilyeneket várok, akkor számomra fel fogja venni vele a versenyt). De számomra a T1-nél és a 3-nál jobb lett.

No, jöjjön az utolsó Terminator film, legalábbis 2009. májusáig (és mint nemrégiben kiderült, az sem az utolsó, hiszen megkezdődtek a munkálatok a T5-ön, amit valószínűleg egy T6 fog követni, ahogy azt a Halcyon a jogok megvásárlásakor eltervezte). Ez volt az első, és eleddig egyetlen Terminator film, amit moziban láttam, és a nézők nagytöbbségével ellentétben, nekem tetszett a film.

Skynet kilőtte a spoiler rakétákat!

A történet voltaképpen a már ismert téma harmadik megrágása. 2004. július 24-ét írunk, nem sokkal járunk éjfél után, mikor az időkimozdító szerkezet újabb két fémlényt matearizál Los Angeles területén. Az első érkező egy bomba nő, a második egy régi ismerős. A TX (Kristanna Loken) Skynet legújabb és legfélelmetesebb halálosztója, míg a T-850-es (Arnold Schwarzenegger), bár előző két hasonmásánál valamivel fejlettebb, már így is elavult. A hölgyemény feladata az ellenállás vezetőinek eliminálása, mivel Skynet 1997-től kezdve semmit sem tud John Connorról (Nick Stahl). Ugyanis hősünk, rémálmaitól félve, eltűntetett mindent magáról. Nincs lakhelye, hitelkártyája, mobilja, számítógépe, csupán egy motorja és pár ruhája. Ha megsérül, nem megy kórházba, inkább betör az állatklinikára, ahol ellátja önmagát. A sors ekkor összehozza Kate Brewsterrel (Claire Danes), régi iskolai barátnéjével, akiről mint utóbb kiderül, a neje is lesz, és az ellenállás másodparancsnoka, nem mellesleg a kis Connorok anyukája. Nem csoda, hogy a TX is becsoszog erre a találkozóra, majd megpróbálja megölni Kate-t. Sajnos célt téveszt, de rájön, hogy Connor is ott van valahol, és hát mégis ő az elsődleges célpont. Közben befut a 850-es is, s innentől megkezdődik a vesszőfutás, melyben a cél nem más, mint az Ítélet napjának túlélése. Ami aznap lesz, 18 óra 18 perckor. John és Kate persze megpróbálják megállítani a Skynetet, csak sajnos ők nem tudják azt, amit mi: ha nem születik meg Skynet, sosem születhetne meg John Connor, akkor pedig ki állítaná le a meg nem született Skynetet? A háború így elkerülhetetlenül kitörik.

No, mint a T2-es kritikámnál is írtam, a film végi happy end számomra egy csúnya időparadoxont teremtett, amit a T3 javított ki, és nekem már ez a tény is elég volt, hogy kedveljem (persze egyrészt a film univerzumában a paradoxon maga nem hiba, hiszen valószínűleg a párhuzamos világok elvére épül – ha nem, akkor viszont mégis hiba -, és ennél fogva nem volt szükséges a T3, de nekem így mégis jobban tetszik). Ám mi segített még abban, hogy ennél is jobban megszeressem azt, amit szinte senki más nem kedvel, sőt, a rajongók „nagy szarnak” tartanak?

Itt van John Connor. Nick Stahl nem az a tipikus hős. Ha neki kéne játszani a háború nagy hadurát a T4-ben, kiröhögném. Viszont, tökéletesen illik a húsz éves, elkeseredett, célját vesztett John Connorhoz. Világéletében úgy élt, hogy neki kell majd megmenteni az emberiséget a gépektől, és mindig is erre készült. Gyerekkora ennek szellemében telt el, és mint a T2-ben láthattuk, míg mások game boy-jal játszottak, addig ő pénzautomatákat tört fel és AK-47-eseket tisztogatott. A világégés azonban technikai okok miatt elmaradt, így Connor életcéljának is fuccs lett. Mihez kezdjen hát egy világmegváltó hadvezér háború és világvége nélkül? Normális életet aligha élhet. Ráadásul ott vannak a rémálmai. A tíz éves korában átélt események nem igazán múltak el nyomtalanul. Álmában (lelkében) még mindig dúl a háború, továbbra is terminatorok elől menekül. Vagy csak előérzet? Érzi, mint az anyja a T2-ben, hogy hamarosan újra jönnek a gépek? Szóval, Nick Stahl remek találat volt a megcsömörlött John Connorra, aki majd azzá vedli magát tizenegynéhány év múlva, aki megtanítja az embereket a gépek ócskavassá verésére. Előtte azonban még szembesülnie kell azzal, hogy a végzet elkerülhetetlen, és akárhogy is szenved, az emberiséget nem a hibák eltörlésével váltja meg.

A film csavar egy nagyot az eddigi ügymeneteken (ezek a csavarok nekem személy szerint nagyon bejönnek, mert a készítők ezekkel igyekeztek elütni az első két T film sémáitól). Az egyik ilyen csavar Kate Brewster karakterének bevezetése. Oké, sikoltozó nő, anno Sarah Connor is az volt (tudom, máshogy sikoltozott, naná, más karakter). Még így is bőven tűrhető, de azért ne várjuk el, hogy a jövőből jött gépek támadásával egy időben felkapjon egy M-16-ost és irtsa a gépeket, mikor csak egy mezei állatorvos, akinek eddig az volt a legnagyobb gondja, hogy esküvője lesz, és az apját valahogy oda kéne rángatnia. Na, szóval, az ő karaktere azért tetszetős, mert végre nem csak annyit tudunk meg Johnról, hogy ő az emberiség messiása, hanem hogy emellett van élete. Kate lesz a felesége, a gyermekei anyja. Sőt, általa még azt is megtudjuk, hogy John nem halhatatlan, és a védelmére visszaküldött T-850-es nem véletlen hallgat az ő parancsaira. Hál’ istennek, nem John az egyetlen ember, aki megváltja a világot, vannak segítői is, sőt, a halála után ugyanúgy fennmarad az ellenállás (ahogy azt Reese szavai is megerősítik a T1-ben).

Aztán itt van a TX, vagy Terminatrix, bár ez utóbbi megnevezést nem preferálom. Mondjuk nem mintha a TX jobb lenne, de jobb, mint a T-1000000 vagy a T-888. Kristana Loken próbálja hozni a fenyegető gépet, de a közelében sincs Schwarzeneggernek vagy Robert Patrik T-1000-sének. Miért? Mert már az elején kiderül, milyen jó segge van, és vajmi nehéz olyantól tartani, akit a férfiember inkább megkettyintene. Női szemszögből mondjuk nem tudom, milyen a TX Ennek ellenére, maga a gép ötletét jónak tartom. A vak is látja, hogy a T-1000-esnek vannak hátrányai. Kémkedésre, merényletre remek, de valószínűleg képtelen lenne önerőből olyan mészárlásra, mint amit a 800-as rendez a Terminatorban. A kések és szúrófegyverek nem igazán alkalmasak dózerolásra, ámbátor valószínűleg felkaphatna plazmafegyvert, de szerintem nem véletlen, hogy a T2-ben is kisebb fegyverekkel rohangászott. Ez egy orgyilkos robot. Hogy Schwarzit idézzem: „Ha a 800-as széria olyan, mint egy emberi Panzer tank, akkor az 1000-es egy Porsche.” De mi lenne, ha csinálnánk egy páncélozott nehézfegyverzetű Porsche-t? A TX a tökéletes utódja a T-800-nak. Örökölte az 1000 legfőbb előnyét, vagyis, hogy képes gyorsan pontos másolatot csinálni egy emberről, és a külseje hip-hop „regenerálódik” . Igaz, ő nem tud padlóba olvadni, de gondolom a TX megjelenésével az 1000 nem lett leselejtezve (ellentétben a könyv marhaságaival). Viszont a Terminatrix szilárd vázat kapott, így masszívabb teremtmény, mint az 1000-es, vagy a 800, sőt, beépített fegyverarzenálja (amelyben még egy M41A is helyet kapott az Aliensből ) sokkal hatékonyabbá teszi. Az egyéb funkcióit, mint motorizált dolgok távirányítása, internetes kapcsolat, vérelemzés, stb., már ne is említsük. Szóval ez a fajta kiborg (azaz ez csak kib, mert semmi organikus nincs benne) jó ötlet volt.

Végül itt van a T-850-es. Schwarzenegger kora ellenére baromi jó formában van, bár az arcán látszik, hogy súlyos évek teltek el a T1 óta. Színészi képességei is megkoptak, mióta a T2-ben hozta élete egyik (ha nem A) legjobb alakítását, így mikor belső vívódását kéne előadni, inkább komikusnak hat, mintsem meggyőzőnek. Ennek ellenére én a 850-es szériát is komálom. Egyrészt, mert jelzi, hogy Skynet nem dobta ki az 1000-es megjelenésével a legjobb egységeit, inkább továbbfejlesztette őket. A 850-es gondolom fejlettebb programot, jobb energiaellátást kapott. Sokan kritizálják, hogy ebben a masinában miért van ilyen veszélyes cucc. Na már most, egyrészt a 800-sok sem Duracellről működtek, hiszen a T2-ben említi a terminator, hogy 120 évre elegendő energiája van. Feltehetőleg abban is ugyanaz a ketyere volt, mint a 850-esben. Másrészt, melyik üzemanyag vagy fegyvertöltény nem veszélyes? Hülyeség ezt kritizálni.

Szóval, a karakterek jók, bejövősek, de messze sem tökéletesek. Sajnos a rövid játékidő és az amúgy is rövid időszakot (pár órát) átölelő cselekmény nem teszi lehetővé igazán a karakterfejlődést. Így a T2-es 800-assal ellentétben elmaradt a T-850-es öntudatra ébredése, végig megmarad ugyanolyan céltudatos, bár fejlettebb modellből adódóan emberibb gőzgépnek, mint a T1-es kiborg. John átszellemülése, ahogy ráébred, mégsem vesztette el a célját, egy fokkal jobb, bár így is hirtelen. Már az anyja sírjánál el kellett volna kezdeni a rávezetést, ehelyett ott még javában nyivákol a jövőjén. A legjobb (most T3 utálók és T1-2 fanatikusok ugorjanak a következő bekezdésre) Kate karaktere. A 850-es sehová sem fejlődik, Johnról pedig csak azért tudom, hogy valójában tökös gyerek, mert ismerem a jövőjét és láttam a T2-t, amúgy ha ezzel nem lennék tisztába, erősen megkérdőjelezném, mire fel a nagy céltudatosság ebben a megcsömörlött, folyton siránkozó emberkében. Kate-ben viszont, sikoltásai és remegése ellenére, már a film elején ott van a tettrekészség, az elszántság csírája. Nem riad meg, ha fegyver fognak rá (lefegyverzi Johnt), és azzal sincs különösebb gondja, hogy megöljön valakit (képen lövi a 850-est). Ezek bemutatása, bár nem teszi árnyaltabbá a karakter jellemfejlődését (ahhoz még egy óra, és egy jobb rendező kéne), alapot adnak arra, hogy a vége felé szanaszéjjel lőhesse a mini-HK-t és ne vonjam fel eme tett láttán a szemöldököm.

Korábban említettem, hogy a T3 néhány csavarral eltért kicsit a T1-2 sémájától. Számomra már az is baromi unalmas, hogy a 850-es ismét Schwarzi (már másodszorra is kemény dolog, mert mindnél több az egyforma arc, annál valószínűbb, hogy lebuknak a beszivárgók). Az időutazás sem éppen felüdítő. Ám ezeket az – immár – unalomig ismert dolgokat legalább megfűszerezték néhány érdekességgel. TX feladata ezúttal nem Connor kiiktatása, hanem a jövőbeli segítők eliminálása. Ezzel részben sikerrel is jár, hiszen mire összefut Johnnal (azért Connor az elsődleges célpont, azonban a kinyírása nem az elsődleges feladat), már három alvezért kiiktatott. Ráadásul emellett az is feladata, hogy segítse a gépek lázadását, amiben 100%-osan teljesít. Eközben a T-850-es sem tétlen, általa megtudjuk, John meghalt. Megkapjuk a magyarázatot arra is, miért is néz ki ez a masimasina úgy, mint az első kettő. Mert a Skynet rájött, hogy John kötődik ehhez az archoz, így könnyen a közelébe kerülhetett és megölhette. Szóval, az védi a múltban, aki a jövőben megöli (mekkora poén, hogy a végén a robi azt mondja: „Még találkozunk.”). No, mindezek fényében kijelenthető, hogy az a jövő, ahonnét a TX és a 850-es jött, ugyanúgy megváltozott, mint az, ahonnét Reese, a két 800-as és az 1000-es jött. John elvesztette három emberét, illetve Kate apját, Robert Brewster tábornokot (David Andrews), aki nagy segítségére volt a hadsereg maradványainak egyesítésében. Szóval Johnnak nehezebb dolga lesz. Az eredeti idővonalban valószínűleg Skynetet sem támogatták a T1-esek és a mini-HK-k, hiszen nem volt egy TX, ami beindította volna őket. És John Connor 2032. július 4-én bizonyára nem fog magához közel engedni egy Schwarzi fejű egyént sem. Szóval, ebben a filmben mindent megváltoztattak, amit lehetett. Csavar még az is, hogy Skynetnek immár nincs központi szervere, hanem bekerült a kibertérbe, beleette magát minden számítógépbe, ami éppen nem volt offline. Szóval, a kinyírása hatványozottan nehezebb, mint eddig, elvégre nem lehet benyomulni a Cheyene Mountain Complexbe, majd lekapcsolni a szervergépet (heh, kellett Connoréknak felrobbantani a Cyberdyne-t? ). A CRS Skynetje ennél fogva fejlettebb és veszélyesebb ellenfél.

Amit még nagyszerűnek tartok a filmben, az a Skynet hatalomra jutásának levezetése. Az számomra mindig is kézenfekvőnek tűnt, hogy a Cyberdyne épületének pusztulása után a Skynet nem tűnhetett el. Oké, ott voltak a kutatási eredmények, vinyók, feljegyzések, minden, de melyik cég olyan marha, hogy a legfontosabb projektjét egyetlen épületben tartja, és sehol sincs biztonsági másolat? S ha mégis, a mai világban, ahol a World Trade Center romjai alól is szedtek ki olyan vinyót, ami ugyan tropa volt, de tudtak róla adatot menteni, igazán nem nagy kunszt a filmben is megtenni ugyanezt. Az pedig hab a tortán, hogy egy katonai program, a CRS vette át. Szóval a Skynet léte szerintem abszolút logikus. Támadása úgyszintén. Bár nem derült ki, mikor ébredt öntudatra és gondolt úgy, hogy az emberiséget jobb lesz eliminálni, már a film elején szó van a vírusról, ami megfertőzte az internetet, ezáltal gondot okoz a világ kommunikációjában. Skynet ugye maga a vírus, kijutott, és azon túl, hogy jól összekuszálja a világot (képzeljétek milyen káosz lenne, ha valaki elvenné tőlünk az internetet és a műholdakat), ostromolni kezdi a NATO komputereinek tűzfalait. Néhányat át is tör, és ez hozza meg a fejesek végső döntését, hogy a Skynettel próbálják elpusztítani a vírust. Megnyitják a tűzfalakat, kedvenc mesterséges intelligenciánk bejut az egész katonai rendszerbe, és máris beköszönt az Ítélet napja.

A végére még megemlítenék pár negatívumot. Nem a humort, nekem tetszenek a poénok (főleg Silberman felbukkanása, azon szakadtam). Oké, talán a csillagos szemüveggel túlzásba vitték kicsit, de a szemüveg már a T2-ben is kabaré volt. Akkor hát mit is? Zene, azt teljes egészében… na jó, nem teljes egészében, mert az utolsó öt perc zenéje szerintem nagyon jó, passzol az eseményekhez. De az összes többi, mintha nem is lenne, vagy amikor éppen feltűnik, hogy van, akkor meg zavaró. Ráadásul, jónagy seggberúgás járna Marco Beltraminak, amiért a főtémát csak a stáblista alá tűzte be (apropó, azért is seggbe rúgnám, amiért olyan zenét tett be oda, amilyet…). Az is a film kárára válik, hogy megpróbálták a T2 némelyik emlékezetes jelenetét másolni, kevés sikerrel. Gondolok itt a temetős golyózáporra, vagy a 850-es ruhaszerzési akciójára. Ezek a jelenetek egyrészt értelmetlenek, másrészt fényévekre vannak a T2-es eredetiktől. Illetve, még beleköthetek olyanokba, hogy a TX miért kérdezi meg a célpontjait, hogy tényleg azok-e, akik, mikor lekérte az évkönyvekből a képeiket, és azért nem húsz év telt el egyikük ballagása óta sem (és ráadásul még le is lő valakit tévedésből, aki már csak a kora alapján sem lehetne Kate). Ám ezek ugyanolyan szőrszálhasogatások, mintha a T1-ben azt kérdőjelezném meg, miért kell a Termiantornak lézeres célzókütyüvel ellátott pisztoly (talán rossza a szem-kéz koordinációja), vagy a T2-ben napszemüveg? Ebben a filmben is vannak ilyen bakik, keményen.

No, én ezért szeretem a Terminator 3-at nagyon. Jobban, mint az első részt. Nem vagyok vele 100%-ig elégedett, sokkal rosszabbnak tartom a T2-nél, ráadásul nagyot csalódtam annak tekintetében, hogy már ettől azt vártam, amit a T4-től végre megkapok, illetve T2-es jellemfejlődésre számítottam a karakterek részéről. De mindent összevetve, én éppen elég jót kaptam tőle ahhoz, hogy tetsszen, és a T2 után nyúljak a T3-ért.

No, haladok ezzel a szériával is. Lassan, ám biztosan, mint mindennel. Tudjátok, dolgozni csak lassan, szépen, ahogy csiga megy a jégen, úgy érdemes. Na de, viccet félretéve. Elérkeztünk a kedvenc Terminator filmemhez, melyben James Cameron egyszerre ötvözte két kedvelt sci-fis témámat. Vagyis, időutazást és az élőlény-gép közti különbség taglalását. Mindehhez mellégyúrt egy csipetnyi szatírát, meghintette ujjnyi drámával és maréknyi látványorgiával, aztán az egész katyvaszt nyakon öntötte egy zsáknyi akcióval. Ezzel egyszer s mint megkomponálta Hollywood szerintem legjobb robotos filmjét. Az Ítélet Napja 1991 július 1-jén jött, látott és tarolt. Lássuk csak, miért.

A Spoiler nem végleges. Nincs spoiler, ha magad is láttad a filmet.

1995. május 12-ét írunk. Napra pontosan tizenegy év telt el azóta, hogy az első Terminator megpróbálta megölni az emberiség vezetőjének, John Connor (
Edward Furlong és Michael Edwards) anyját, Sarah-t (Linda Hamilton). Természetesen, az nem sikerült, hiszen a 2029-ből visszaküldött Kyle Reese őrmester (Michael Biehn) megmentette a nőt, egyúttal teherbe is ejtette. John Connor ma tíz éves, felvágott nyelvű, profin bánik mindenféle fegyverrel, autót is tud vezetni, és nem riad vissza a bűnözéstől. Nem mellesleg nevelőszülőknél él, mert az anyját elmegyógyintézetbe zárták, miután megpróbálta felrobbantani a Cyberdyne Systemet, mely a Skynet kialakulásáért felel(t – attól függ, kinek a szemszögéből nézzük ). Természetesen, a meséjét, hogy egy jövőből jött kiborg akarta megölni, amitől gyermeke apja, aki szintén időutazó, mentette meg, senki sem veszi be, de még azt sem, hogy 1997. augusztus 29-én a világnak befellegzik. Szóval, Sarah-t mindenki őrültnek nézi, és kicsit bele is őrült abba, amit tud és átélt. No, szóval, ezt mind a filmből tudjuk meg. Maga a sztori ott kezdődik, hogy újra befut egy terminator, majd szokásos módon ruhát szerez. Mellé érkezik még egy terminator, aki meg egy rendőrtől csaklizza el az álcáját. Aztán indul a kutatás John után. Mindkét terminator rálel, pont ugyanabban az időben (mázli Johnnak). Ekkor kiderül, hogy a rossz arcú colos, akinek ikertestvére hajdanán Sarah-ra vadászott, ezúttal a védelmező, míg a zsaru, nemhogy nem ember, de egyenesen folyékony fém, ezáltal kvázi sebezhetetlenebb, mint a T-800-as (Arnold Schwarzenegger), nem mellesleg bármit le tud másolni, amiben nincsenek vegyszerek, mozgó alkatrészek, és vele egyméretű. A T-1000-est (Robert Patrick) kisebb hajsza után lerázzák, majd a duó nekiindul, hogy megmentség Sarah-t, mielőtt a mimetikus gép odaér. Ugyanis rossz szokása, hogy a lemásolt személyeket megöli. Természetesen újra összefut a két gépezet, egyúttal meggyőzik az elmeosztály dolgozóit Sarah kényszerképzeteinek valóságáról. Újabb menekülés, barátkozás a T-800-assal (ez főleg az anyuka oldaláról érdekes, hiszen tizenegy évvel azelőtt egy ilyen akarta megölni), aztán némi idő után Sarah újra felkerekedik, hogy megölje Miles Dysont (Joe Morton), aki közvetlen felelős Skynet létrehozásáért. Végül nem tudja kivégezni, ezért új tervvel állnak elő. Dysonnal az oldalukon behatolnak a Cyberdyne székházába és az egészet a levegőbe repítik. Dyson meghal, a T-1000-es pedig újra rálel a trióra. Végül a két terminator megütközik egy kohóban, a mimetikust belevágják az olvadó fémbe, majd, hogy a jövőt megvédjék, a 800-as követi elődje maradványait (amik megamaradtak az előző részből, a Cyberdyne az alapján kezdte a fejlesztést), és megsemmisíti magát. Happy end… nagyjából.

Lássuk csak egyenként, miért szerettem meg ezt a filmet. Először is, időutazás. Míg a T1 a sors beteljesítése, addig ez a film annak megváltoztatásáról szól. Kicsit felcserélődik a helyzet az első etaphoz képest, hiszen bár a T-1000-est Skynet a változtatás céljával küldte vissza, míg az ellenállás a 800-ast azzal, hogy ez ne következzen be, végül mégis Johnék változtatják meg az idővonalat. Cameron már az első részben is fel akarta vetni ezt az eshetőséget, de valamilyen oknál fogva kivágta a jelenetet, melyben Sarah beszél az ötletéről Reese-nek, aki kisebb hezitálás után belement volna (és ezért mentek ama gyár felé, ahol végül a nagy csetepaté lezárult, mivel az a Cyberdyné volt. Ott került volna elő először a chip, miután Sarah-t a mentők elvitték, ezzel tovább tágítva a T2-ben erősen jelenlévő ok-okozati paradoxont. Kár, hogy kimaradt.). Az idő manipulálásával fellép a nagypapa paradoxon, vagyis ha nem tör ki a háború, hogyan jöhetne vissza Reese, hogy az apja lehessen Johnnak? Ez az egész persze magyarázható, ha beleszőjük a párhuzamos világokat is, de az már egy másik tészta. Szóval, az első rész sorsszerűsége ezúttal a sors kézbevételére cserélődik, és végül már a jók akarnak változtatni, és, ha nem is tudatos alapon, de a T-1000 Johnék üldözésével a saját jövőjéért küzd.

Ugyanehhez a témához kapcsolódik az ok-okozat paradoxona is. Vagyis, az első részből kivágták, így ebben az epizódban derül ki, hogy míg az ellenállók által visszaküldött Kyle az emberiség vezetőjének apja, addig a visszaküldött Terminator a robotok vezérének a papája. Az első T-800/101-es ugye a T1-ben nem semmisült meg teljesen, csak kilapult. A karja sértetlen maradt, és a processzorát is megmentették. Ez adta az ötletet Dysonnak arra, hogy megalkossa a neuron alapú mikroprocesszort, mely úgy gondolkozik, mint egy ember. Azaz egy MI-t, a Skynetet. Szóval a jövőt eme két jövőből jött személy írja, így kvázi hiába törlik el Johnék az ítélet napját, annyira függnek egymástól, hogy ha az egyik létezik, a másiknak is kell. Ha a Skynet nem küldi vissza a T-800-ast a múltba, egyikük sem születik meg, de ugyanez igaz Kyle-ra is, aki ha nem tér vissza, és a 800-as sikerrel jár, szintén nem jön létre egyik karakter sem. Na ez aztán a sorsszerűség, és egyben egy kellemes paradoxon, amit a T széria csak a T3-mal küzdhetett le (persze, nem feltétlenül kellett volna, az univerzum szempontjából működött a dolog, de nekem mégis csak jobb a közérzetem a T3 létével. Ám ezt majd csak annál fejtem ki, szóval a szívbajt még halasszátok el kicsit ).

Miközben hőseink nyakig belemerülnek az idő hullámaiba, személyiségük erős fejlődésnek indul. John, a tízéves kissrác (megjegyzem, Furlong egyáltalán nem tűnik tízévesnek, ami nem csoda, mert nem is volt annyi) züllött éltetmódot folytat. Lop, csal, hazudik, cseszik a nevelőszüleire. Nem csoda, sokáig úgy élt, mint valami gerillaharcos. Az anyja zsoldosról zsoldosra cipelte, és olyasmiket tanult, amit max a harmadik világban tanítanak a gyerekeknek. Afrika egyes vidékein szerintem lazán túlélt volna. Mégis, az anyja lecsukása után azzal szembesült, hogy talán mindaz, amit addig életnek hitt, átverés, az anyukája képzelete csupán. Persze, egy ilyen srácnak a normális élet korántsem normális, nem is tud úgy élni, mint más hétköznapi srác. Aztán egyszer csak két terminator is becsoszog az életébe, és kénytelen szembesülni a valósággal. Az anyja nem őrült, ő pedig tényleg a jövő hadvezére lesz. Ennél fogva életével nem törődve menti ki anyját az elmegyógyintézetből, majd hasonló elánnal segédkezik a Cyberdyne megsemmisítésében, pont, ahogy annak lennie kell.

A másik Connor, Sarah ezúttal már nem olyan csetlő-botló, mint a T1-ben. Megroppant, keserű, kissé zavart és kiváltképp agresszív nővé fejlődött. A múlt, és leginkább a jövő megkeményítették. Egyetlen életcélja van, hogy fiát az emberiség megmentőjévé nevelje, egyúttal, ha lehet, megváltoztassa a sorsunkat. Kissé nehezíti az ügyét, hogy lecsukták. Az elmegyógyintézetből állandó jelleggel próbál szökni, ha meg éppen ez nem jön össze, akkor Dr. Silbermannak (Earl Boen) okoz kellemetlenséget. Éjjelente pedig megálmodja az ítélet napját, újra és újra. Aztán eljön a nap, mikor Kyle Reese megjelenik előtte és figyelmezteti, hogy a fiúk közvetlen veszélyben van. Bár a jelenés csak a gyógyszerek hatása volt, Sarah újra szökni próbál. Ezalatt döbben rá, hogy megérzése nem volt csalfa. Nemesise kilép a menekülés kapujaként szolgáló liftből, kezében egy bazi mordállyal. Sarah útjuk során mégis kénytelen lesz megbízni a Terminatorban, egyúttal a fiában. Végül rá kell döbbennie, hogy a T-800-as jobb, mint sok ember, jobb apuka, mint azok, akiket ő keresett a fiának. Közben arra is rádöbben, hogy nem képes mindent megtenni a jövő elkerüléséért, bármennyire is szeretné. Képtelen megölni Dysont, mikor látja, hogy ő is csak egy átlagos ember, akinek gyerekei és felesége van.

A harmadik fél, a T-800-as. Azt hiszem, ez Arnold Schwarzenegger karrierjének csúcsa, itt megvillantotta minden színészi tehetségét. Nagyszerűen alakítja a fejlődő gépet. Mert ez a Terminator fejlődik. Ugyanolyan gőzgépként kezdi, mint elődje. Fapofával, céltudatosan tör előre, nem gondolkodva semmin. Mígnem át nem állítják a processzorát olvasó módból író-olvasó módba. Eleve már az egy bizonyos fokú fejlődési kényszerre vall, hogy belement ebbe. Bár azelőtt is kérdezte Johnt, hogy miért nem ölhet, tanulása igazán ezután indul be. Mivel addig csak tárolta, eztán meg is érti azt, amit mondanak neki. Viselkedése egyre emberibb, egyre tudatosabb. Végül fejlődése odáig fajul, hogy valószínűleg Skynethez hasonlóan MI-je öntudatra ébred és képessé válik arra, hogy megtagadja azt, amire programozták. Megtagadja John Connor parancsát, majd a halálba küldeti magát. A gép, melyet pusztításra teremtettek, ráébred az élet értelmére s feláldozza magát azért.

A negyedik karakter, akiről még pár szóban megemlékeznék, az a T-1000-es. Őt a léte, nem a jellemfejlődése miatt említeném. Eleve, jobb beszivárgó, mint a 800-as, hiszen a viselkedése sokkal emberibb. A mimetikus-polialloy felépítés pedig végtelen lehetőséget ad a kémkedésre és merényletekre (ezt a modellt nyílván nem olyan fokú mészárlásokra tartja a Skynet, mint a 800-ast a T1-ben). Nem beszélve arról, hogy nehezebb megállítani, mint a 800-ast, hiszen a lövedék átmegy rajta. És persze, bárhová elbújhat. Robert Patrick pedig félelmetesen jól játssza a hideg, rideg folyékony fémet. Legalább olyan jó gonosz terminator, mint amilyen Schwarzi volt a T1-ben (azóta sem ért senki se a nyomukba, beleértve a Sarah Connor Chronicles összes példányát, és valamelyest a TX-et is). A film nagyszerűen kihasználja a benne rejlő lehetőségeket, elég csak a padlóból kimászásra, a rácsokon átcsúszásra, vagy a megannyi másolásra gondolni. Ráadásul, egy jelenetből kiderül, hogy önfejlesztő, ha hibázik, kideríti, hol rontotta el.

A főbb karakterek mellett ráadásul a mellékszereplők is teljesen rendben vannak. Nem csak beletették őket a filmbe, hanem rövid szerepeik alatt élnek, léteznek, hozzátesznek a történethez. Gondolhatunk itt Dysonra, aki csupán jót akart a Skynet megalkotásával (egy visszakerült jelenetben ezt tovább mélyítik), aztán rá kell ébrednie, hogy műve a világvégét hozza el. Ezt pedig szeretné elkerülni akár az élete árán is, egyúttal megvédve a családját. Vagy ott van Silberman, aki a T1-ben már találkozott a 800-assal (elment mellette, bár valószínűleg csak egy pillantást vetett rá) és beszélt Kyle-lal is. Valószínűleg úgy gondolta, hogy Reese őrjítette meg Sarah-t, legalábbis addig, míg a T-1000-es a szeme láttára át nem megy a rácsokon. Erre remekül reflektál a T3 Silbermanos jelenete, és mit nem adnék azért, ha a Terminator Salvationban is feltűnne egy rövid jelenet erejéig, immár öregen, kissé őrülten (bár nem hiszem, mert baromi öreg lenne, de szép beteljesítése lenne a doki karakterének). Szóval a szereplők nagyon rendben vannak.

A film cselekményfuttatása sem semmi. Felépítését tekintve egy ideig pöcre követi, sőt, inkább másolja az előző részt. A két időutazó megérkezik, az egyik rosszarcúaktól, a másik rendőrtől szerzi a cuccait. Módszeresen keresik a célszemélyt. Aztán összecsapnak, majd jön az autós üldözés (a folytatásokra jellemző „nagyobb, jobb, durvább” metódusban ezúttal az egyik terminator vontatót vezet). Eztán az újdonság varázsaként menekülés helyett szembe mennek a termivel, de aztán minden visszatér a T1 ösvényére. Menekülés az üldöző elől, majd felkészülés a nagy összecsapásra, ami alatt újra elénk kerül egy az előzményt idéző jelenet, vagyis az autópályás üldözés, ahol mindkét fél lerobban. Aztán persze itt is beszáll egy tartálykocsi a mérkőzésbe, ezúttal benzin helyett folyékony nitrogénnel. A végső összecsapásra is rásüthetjük, hogy az előző rész végkifejletének kibővítése, hiszen a helyszín újra egy gyár, a védelmező pedig kvázi megint megpurcan, míg a megsemmisítőt újra felrobbantják. Szóval, az ösvény ismerős lehet. A fordulatok nem. Egyrészt, a mozi elejét a nagy találkozásig úgy vezeti Cameron, hogy figyelmetlen filmnézés esetén azt higgyük, a 800-as a megsemmisítő és az 1000-es a védelmező (nem mellesleg, az elején azt lehetne hinni, hogy az utóbbi ember). Ugye, a 800-as össze-vissza hajigálja az embereket, elég durván, és ott van a tudatunkban, hogy elődje sem volt jó. Az 1000-es ezzel szemben csak leüti (bár valószínűleg leszúrta) a rendőrt. A nevelőszülőkkel kifejezetten barátságos, a viselkedése meglepően emberi, bizalomgerjesztő. Szóval, ha nem figyelünk, akkor az illúzió teljes, és nézhetünk, mint borjú az újkapura, mikor a T-1000-es megpróbálja kinyírni Johnt és a 800-as a saját testével védi meg. Persze, ha figyelünk a zenére, vagy az olyan apróságokra, hogy a 101-es senkit sem ölt meg a ruhaszerzési akció keretében, akkor a meglepetés elmarad. Ugyanez a helyzet azzal a két szakasszal, mikor John és a 800-as a veszéllyel nem dacolva elmegy Sarah-ért, illetve, mikor fordul a kocka, és hőseink átveszik Skynet tervét. Ezek az igazi nem várt fordulatok.

Természetesen mindehhez sokkal több akció és látvány társul, mint ami a T1-ben volt. Bár ezúttal csak egyszer láthatjuk 2029-et, az sokkal intenzívebb, mint az előző epizódban. Immár katonák tucatjai törnek előre, a 800-sok is a csatatérre kerültek, nyomulnak a HK röpcsik és tankok. Szóval, dúl a háború (s bár a filmből nem derült ki, ez az a csata, melyben az ellenállók elfoglalják a Cheyenne Mountain Complexet, ahol a Skynet székel. Azaz ez az, amiről Kyle az első részben beszélt.). Aztán, ott van a T-1000 megjelenése, mely a filmtörténelem első valóságosan mozgó, teljesen realisztikus digitális karaktere. Nem beszélve az üldözési jelenetekről (a helikopter bevonása mindent vitt), a megannyi kilőtt ólomról (Nagypapa aratása a rendőrautók között ), de akár említhetjük az olyan apróságokat, mint a kábeleket eltüntető és szövegeket visszafordító (a tükrözött jelenetekben) szoftver debütálása, melyek nélkül a trükk technológia ma nem tartana ott, ahol tart. És az atomrobbanásról még egy szólt sem szóltam. Nem csoda, hogy a film lazán megkapta a trükkökért az Oscar szobrocskát (rögvest négyet, legjobb vizuális effekt, legjobb hangeffekt, legjobb hang, legjobb smink). És az egészben van egy nagy poén. Ennyi vizuális hatás mellett azt a trükköt, mikor két teljesen egyforma szereplő van egy képen (a két biztonsági őr és a két Sarah), nem a szokásos módon trükkfelvétellel, hanem ikertestvérekkel oldották meg. Így kell nagy költségvetésű effektet elegánsan kiváltani. Így Linda Hamilton mása Leslie Hamilton Gearren (ebben az egy filmben szerepelt összesen), Don Stantoné pedig Dan Stanton (őket többször is láthattuk együtt, pl.: a Szörnyecskék 2-ben).

Végül még itt a zene. Az előző rész retro feelingjét itt már felváltották a modern taktusok, és annyiból is jobb lett, hogy immár önállóan is hallgathatóvá váltak. Természetesen, ami egy filmzenénél nagyon fontos, hogy a film alatt állja meg a helyét, és bizony Brad Fiedel tökéletes munkát végzett ezen a téren. Remekül összepasszol a kép a hanggal, megteremtve a megfelelő atmoszférát.

Mozi vs rendezői változat, ami az utolsó körre maradt. Valójában három verzió létezik. Mozis, Special Edition és Extended Special Edition (ez a rendezői változat), illetve, ha szigorúak vagyunk, egy úgynevezett „húsvéti tojás” hatására van egy negyedik verzió is. Szóval, most elkerülve, hogy melyik verzió melyik (én sem tudom, láttam a mozisat és egy hosszabbat ), csak a lényeges bővítésekre térnék ki. Szóval, Sarah Kyle-lal való álmodását már említettem, ez kicsit rágyúr a nő anyai ösztöneire, hogy megérzi a baj közeledtét. Ugyanígy említést tettem Dysonról, aki egy jelenetben beszél arról, hogyan képzeli el Skynetet. Vagyis, egy pilóta, ami sosem fárad el, nem hibázik. Illetve ebben a jelenetben derül ki, hogy van egy lánya is, nem csak egy fia (és ebbe a hibába csúnyán belesétált a TSCC sorozat, mert ott csak egy fia van, pedig az angol szövegben még a mozis verzióban is említik… a magyar szinkronból mondjuk kimaradt). Kicsit kibővült a fegyverraktáros eszmecsere is, a 800-as mosolypróbája pedig egy poénos toldás. Illetve, a 101-es megkapta azt a jelenetet is, melyben kiszerelik a chipjét és író-olvasó üzemmódba állítják. Ez azért fontos, mert árnyalja John és az anyja kapcsolatát, Sarah érzéseit a terminator felé (hiszen első körben el akarja pusztítani a chipet), illetve a gépről is kiderül valami. Akárcsak abban a jelenetben, melyben a T-1000-es kideríti, mi buktatta le John nevelőszüleinél, valamint a végén, mikor láthatjuk, hogy a hő miatt olvad a lába, és már nem képes teljes mértékben kontrolálni a testét. Illetve, az említett „húsvéti tojás” hatására (valamelyik DVD verzió menüjében kell beütni egy számsort érte) azt hiszem, megkapjuk azt a véget, melyben az öreg Sarah a fiával és az unokájával ül Los Angeles egyik parkjában. John ekkor már politikus, aki egy jobb világért küzd. Sarah ezalatt mondja el a zárómonológot. Örülök, hogy a hivatalos verziókba ez nem került be, a fentebb (és lentebb) ecsetelt T3-ra vonatkozó okok miatt. Plusz, az már túlságosan szájbarágós és szirupos lett volna. Szóval, a rendezői változat (vagy Special Edition, kinek hogyan tetszik), szerintem jobb, mint a mozis.

Az iromány zárásaként azt mondhatom, hogy a Terminator 2 egy tökéletes folytatás. Tovább vitte és újragondolta az előző részt, miközben igyekezett hű is maradni. Vannak hibái, mi az hogy (pl. az évszámokkal már itt bajban vannak, vagy nagy kérdés, hogy a T-1000-es folyékony fém létére hogyan jutott át az időmezőn, amikor azon csak élő szövet mehet át… erre mondjuk vannak teóriák, de a filmből nem derül ki). Tökéletes lezárása annak a háborúnak, amiből Kyle, a két 800-as és a T-1000-es visszatért. Egyben nyitott egy paradoxont, aminek léte miatt én kifejezetten örültem a T3-nak. Ráadásul, mint minden Cameron folytatás, az előzmények ismerete nélkül is élvezhető, annyira jól elmeséli a történetet (az előzményt is).

Már egy ideje kotlok ezen a témán (még a Starship Troopers iromány előtt akartam megírni), de végre egy beszélgetés egy másik blogon a Terminator: The Sarah Connor Chronicles-ről (de hosszú cím ez ) megadta a lökést, hogy nekiüljek. Kezdjük az elején, az első filmnél, a The Terminatornál, mely a boldog ’80-as évek közepén (egész pontosan 1984-ben) készült. Mint abban az időben sok más film, ez is afféle mérföldkő, kultusz, később sikeres franchise lett. Arnold Schwarzenegger egy csapásra világsztárrá vált, James Cameron meg olyan rendezővé, aki csettint egyet és mindent megkap (plusz ennek a filmnek köszönhetően kapta meg az Aliens megrendezési jogát). Nézzük, miről is szól eme mű.

SPOILER (van olyan, aki még nem látta?)

2029-re a Föld egy szép nagy atomkatasztrófa övezet lett. Ha ez nem lenne elég, mindenütt bazi nagy, plazmafegyverrel felszerelt gépek járnak, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy kiirtsák az emberi faj maradékát. Egész jól haladnak. Skynet, a gépek önjelölt vezére, nem mellesleg egy szuperszámítógép, még 1997-ben ébredt öntudatra és atombombákkal szanaszéjjel bombázta szeretett kék bolygónkat (a részleteket és az évszámot is csak a T2-ből ismerhetjük meg, itt csak annyit tudunk, hogy pár évvel ’84 után atomháború, aztán 2029-ig a gépek háborúja folyik). Happy lehetett, a terve, hogy rátámad a szövetségesekre, azok meg válaszlépésként eltakarítják a NATO tagállamait, bejött. Alig néhány túlélő maradt, azokat pedig az automatizált gyárakból kikerülő gépekkel összeszedette és megsemmisítő táborokba küldte. Csak néhány „szerencsés” maradhatott életben hullaszállításra, de rájuk is sor került volna (ezeket az egyéneket lézerrel megbillogozták). Ekkor jött John Connor, aki megtanította az embereknek hogyan kell ócskavassá verni a gépeket. Megszervezte a TechCom ellenállást, és győzelemre vezette az emberiséget (na, erről fog szólni a Terminator Salvation, és ha jól csinálják, azaz nem buknak meg, az 5-6. rész is). Mikor Skynet rádöbbent, hogy a hadserege szemétre került, kétségbeesett lépésre szánja el magát. Visszaküld a múltba egy T-800/101-es modellű kiborgot (beszivárgó egységet), hogy ölje meg John Connor anyját, Sarah-t, mielőtt világra hozná egy szem fiát. Sajnos pechje van, mert a TechCom emberei is rálelnek az „időkimozdító szerkezetre” és John az önkéntesek közül kiválasztja Kyle Reese őrmestert (Michael Biehn), hogy menjen vissza a múltba és védje meg az anyját a Terminatortól. Eztán (elvben, de erre rácáfol a következő két folytatás) elpusztították az időgépet és megünnepelték a győzelmet (a T2 könyv szerint az időgép és Skynet központi szervere ugyanúgy a Cheyenne Mountain Complex-ben volt – biztos a Csillagkapu Parancsnokság alatt –, és lekapcsolták a Skynetet).

Na, itt kezdődik a film, mindez csak az, amit a T1-2-ben az elmondottakból össze lehet harácsolni. Először a Terminator érkezik meg 1984-be, majd még ugyanazon az éjszakán Reese is. A beszivárgó előnyben van, hisz előbb érkezett, de nem tudja Sarah pontos nevét és címét, csak azt, hogy melyik városban található. Ezért nekiáll a telefonkönyv alapján lemészárolni a Los Angelesben fellelhető összes Sarah Connort. Reese ezzel szemben mindent tud a nőről, hiszen együtt lógott a fiával, és még képe is volt róla. Így jóval a Terminator előtt megleli, csak éppen meg kell várnia, míg a gép is rátalál, hogy Reese beazonosíthassa (ebből is látszik, hogy nem szaladgál túl sok Schwarzenegger arcú beszivárgó a jövőben). Miután a trió összefut, lövöldözés kerekedik, halálsikoly, halál, menekülés. Kyle-t bekaszlizzák, őrültnek nyilvánítják, majd a Termi leöl mindenkit a rendőrőrsön (akik nem hittek neki, ezután már nem hihetnek neki, bár egy törölt jelenetben benne van, hogy a sérült Traxler hadnagy odaadja a kocsija kulcsát Reese-nek, és mondja neki, hogy „tegye, amit tennie kell”). Újabb menekülés, etye-petye Sarah és Kyle között, ezzel megcsinálták a kicsi Johnt, aztán újabb hajsza. Végül a nagy végső összecsapásban Kyle nyakát szegi, a Terminator fokozatosan leamortizálódik, és végül kissé összelapul. A happy end elmarad, hiszen a háború előszele már közeleg.

Na, ez a sztori, lesarkítva. Az akciót itt-ott megtöri néha egy-egy beszélgetés, amiben általában Reese vázolja a jövő állapotát, illetve egy-egy visszaemlékezésben láthatjuk is 2029-et. És ez az, ami feldobja a filmet, mert ha elmaradnának a visszaemlékezések, sajnos a film elsikkadna a „futok-lövök-autót török” metódusban, ami általában jellemző volt a kor akciófilmjeire. Max a brutalitás (ami mai szemmel nézve már nem is annyira brutális) az, ami még kiemelte volna, illetve a pradoxon, hogy Reese John apja (megjegyzem, ez is egy szép fordulat). Illetve, bár a film végleges verziójából nem derül ki, csak a T2-ből, valójában már ebben a részben megfogant az ötlet, hogy a T-800-as a Skynet papája. Ugyanis a gyár, ahol végül lezúzzák a halálosztót, a Skynetet megalkotó Cyberdine-é, csak a jelenetet, melyből ez kiderül, törölték (sajnos, ráadásul ebben a jelenetben van az is, hogy két munkás megtalálja a chipet). Ugyanígy az olló áldozata lett az a jelenet, melyben Sarah meggyőzi Kyle-t, hogy pusztítsák el a céget, ezzel megakadályozva a háborút. Persze ezek hiányában jobban működik a T2, de azután Cameron (mondjuk mikor a T2-nek is megcsinálta a DC verzióját) egy rendezői változatban igazán visszavághatta volna, hogy erősítse a két rész közötti kapcsolatot. No mindegy, ez nem történt meg, de a T2-ből így is minden kiderül. Vissza a T1-re. Szóval, szerintem igazán jó ötlet volt villanásokban megmutatni a jövőt (én ezeket a részeket élvezem a legjobban), látni a HK (Hunter-Killer) egységeket… csak sajnos még egy 800-as sem szaladgál ezekben a jelenetekben. Ez valószínűleg a technológia hiánya miatt történhetett. Ugyanis Stan Winston állítása szerint az ekkor készített életnagyságú Terminator váz túl sok acélelemet tartalmazott, így rettenetesen nehéz volt mozgatni, ennél fogva szóba sem jöhetett, hogy a „háborús zóna” nehéz terepén mozgassák a figurát, mikor már a betonon is éppen elég nehéznek bizonyult működtetni. A későbbi részekben ezt kiküszöbölték, hála a technológia fejlődésének, így a T2-ben már a T-800-sok is beszálltak a buliba a csatatéren. Mindezek ellenére, akár van 800-as a hadszintéren, akár nincs, még így is a jövőbe pillantás jelenetei a legjobbak. Személy szerint ezért várom az új Terminator filmet, mert végre abban a korban fog játszódni, amit az első rész óta szeretnék látni. Teszem hozzá még, hogy ezek a leglátványosabb jelenetek, annak ellenére, hogy már a T2 is lekörözi. Na de könyörgöm, 1984-ben készült a film, szóval naná, hogy kissé kopott (de még mindig hangulatos, ezt nem győzöm hangsúlyozni).

A történet alapmotívuma nagyon tetszetős, vagyis, hogy az emberiséget végül a saját teremtményei pusztítják el (nem új keletű, de mégis jó). Ahogy Hammond mondta a Jurassic Parkban: „Az automatizáltság rabjai lettünk.” Körülbelül itt is ez a helyzet, az emberiség annyira automatizálni akart mindent, annyira bízott a saját teremtményeiben, hogy fel sem merült bennük, hogy az végül ellenük fordulhat.

Szereplők terén érdekes a helyzet, főleg azért, mert a stáblista igencsak emlékeztet a később készült Aliens-re. Kyle Reese szerepében Michael Biehn hozza az elvártat, semmi különöset nem csinál, csak amit mindig. A szimpatikus, rátermett katona (viszont idegesít, hogy állandóan „vicsorít”, nem tudom, hogy ez Biehn sajátos arcberendezése, vagy csak itt csinálta – nem rémlik, hogy egyéb szerepeiben lett volna ilyen, de meg sem esküdnék rá… mindenesetre itt feltűnt). Ennek ellenére nincs különösebb bajom vele, de szerintem ő muzsikál a leggyengébben.

Arnold Schwarzenegger viszont kultuszkaraktert teremtett a termiantor megformálásával, ez nem vitás, pedig különösebb dolga nem akadt. Csak fapofával kellett végigtarolnia a filmet, mégis, sikerült átadnia azt a fenyegetést, amit egy ilyen halálosztónak adnia kell. (Megjegyzem, mókás, ahogy a terminator osztrák akcentussal beszél Tényleg jól megalkotta Skynet.) Mindehhez még hozzátenném, hogy a TSCC sorozatban egyik T-888-as megformálója sem tudta megközelíteni Schwarzi terminator játékát. Lekörözni meg csak Robert Patricknak sikerült, aki szerintem minden idők legfélelmetesebb Terminatora, bár ehhez hozzátartozik a T-1000 nem mindennapi tulajdonsága. Nem is értem, Cameron hogyan gondolhatta először, hogy Lance Henriksennek (aki végül Hal Vukovich nyomozót formálta meg) adja a terminator szerepét. Eleve, el sem hinném róla, hogy a váz elfér a bőre alatt, másrészt, bár Henriksen is tud félelmetes lenni, ha akar (az Aliensben kiráz a hideg, mikor megfordul az arctámadó boncolgatása közben és végigméri Spunkmeyert), szerintem mégsem tudta volna ezt a terminator-érzést átadni (az ő játéka talán közelebb állt volna Patrickéhez). Bár Schwarzeneggert Reese szerepében sem tudnám már elképzelni, pedig neki meg az lett szánva. Egyrészt, ez túlságosan klisés lett volna (bár Schwarzi és Stallone hozták létre ezt a klisét a befutásuk után, szóval a Terminator bemutatóján még nem számított annak), plusz kicsit a gép a satnya, az ember meg a kigyúrt kolosszus felállás sem tett volna jót a filmnek. Szóval örülök, hogy végül Cameron úgy döntött, ahogy. A lényeg a lényeg, a Terminator figurája mesés. Érzelem mentesen tör előre, de ha kell, képes emberi megnyilvánulásra, hogy néha bebizonyítsa, tényleg remek beszivárgó lehet. Persze nem tökéletes, modortalan, túlságosan céltudatos, szóval sokszor baromira nem emberi, így ha külsőleg nem is, a viselkedése alapján szerintem a TechCom emberi hamar kiszúrhatják, ha egy ilyen közéjük férkőzik (ellenben egy T-1000-essel). Az meg már csak egy külön pozitívum, hogy az emberi csontváz mintájára készült, ezzel egyrészt célszerűbbé, másrészt félelmetesebbé válik.

A főszereplő trió harmadik tagja Linda Hamilton, aki (mint a T2-ben) most is viszi a filmet. A folytatással ellentétben Cameron egykori neje még egyáltalán nem a „jövő anyukája”, nem kemény, szervezkedő és enyhén zizzent, éppen ellenkezőleg. Kifejezetten béna nő (ez a tulajdonsága személy szerint irritál is), eltéveszti a rendeléseket, megbotlik, leönti a vendégeket, bizonytalan mindenben. Mikor belecsöppen ebbe az egészbe, nem tud egyebet, mint sikoltozni, sírni és reszketni (mint Kate Brewster a T3-ban). A végére azért kezd megacélosodni (még jó), és végül csak sikerül lezúznia a Terminatort, a későbbi jellemfordulása a T2-ben pedig magáért beszél.

És ha már szóba került az Aliens, Cameron, Winston, Biehn és Henriksen, megemlíteném Bill Paxtont (alap Cameron színész, egymást váltják Biehnnel, de csak az Aliensben és a Terminatorban játszottak mindketten), aki szintén felbukkan a filmben. Ő a kékfrizurás suhanc, akit a Termi a rácsokhoz ken (jelentős szerep ). A producer pedig az a Gale Anne Hurd, aki az Aliens fölött is bábáskodott, és Cameron felesége volt Hamilton előtt.

Zene terén nem vagyok elragadtatva annyira (miközben pötyögöm ezeket a sorokat, éppen hallgatom). Tipikusan az a fajta muzsika, ami a filmben remek hangulatot teremt (ráadásul ez kissé ódon hangulat, a régi akciófilmeket juttatja eszembe – még a Die Hard előttieket, tudjátok, amelyekben Charles Bronson, Clint Eastwood és társaik voltak a főszereplők), de önmagukban csak pár szám hallgatható, a többi inkább „hangzavar”. Brad Fiedel a Terminator 2-höz már sokkal muzikálisabb témákat alkotott. Mindenesetre a főtéma alap, és pl. a T3 egyik hibájának azt tartom, hogy ezt nem használták fel, csak a castban hallható rövid ideig.

Összességében a The Terminator egy nagyon jó kis film, csavaros időutazós és akciódús történettel, megspékelve látványos sci-fis elemekkel, jó karakterekkel. Mindezek ellenére a Terminator trilógiából én ezt szeretem a legkevésbé (gondolom páran most a szívükhöz kaptak). Valahogy nem fogott meg igazán. Túl komor, túl sötét az ízlésemnek, ráadásul nem érzem benne a Cameroni profizmust. Ez utóbbi főleg a T2 miatt van. Talán a kivágott jelenetek az oka, talán nem, de zavarnak az olyan dolgok, mint hogy a filmben Reese egy szóval sem mondja, mikor tör ki a háború, a T2-ben Sarah mégis napra pontosan tudja. Vagy éppen az üzenet azon része, mely szerint „nincs végzet, csak ha magad is bevégzed” sosem hangzik el. Illetőleg ebben az epizódban még nem jöhetnek át élettelen dolgok az időmezőn, a második részben a T-1000-es már lazán átcsúszik, minden magyarázat nélkül, pedig ő folyékony fém, nem élőlény. És amióta megismertem a kivágott jeleneteket, azokat is cefetül hiányolom.

Szóval nem mondom, hogy rossz film, mert nem az. Szórakoztató, látványos, mozgalmas, igaz már kicsit megkopott, de mindenképpen jó, sőt remek akció-sci-fi. Mégis, a T2 olyan árnyékot vet rá, ami mögül a szememben nem tud kitűnni.