LIGHTSPEED

Már a film előtt gondolkodtam azon, hogy össze kéne szedni, mennyi minden változott meg az új Star Trek filmnek hála abban az univerzumban. Gondoltam érdekes lehet, és ez tovább fokozódott bennem, miután láttam a mozit, hiszen hihetetlen apróságokat is beleírtak, amikre talán még egy megrögzött Trek rajongó sem emlékszik zsigerből. Látszik, hogy az írók, Kurtzman és Orci nem csak habókra mondták, hogy átnyálazták a Memory Alphat, hanem valóban megtették. Lássuk, mik ezek a kicsi és nagy változások, természetesen szigorúan azoknak, akik már látták a filmet, mert baromi spoileres lesz.

A USS Kelvin pusztulása átírja a történelmet
Ahogy volt: James Tiberius Kirk 2233. március 22-én született Iowaban (csillagidő 1277,1). Apja George Kirk és anyja, Winona Kirk békésen nevelték, illetve van egy négy évvel idősebb bátyja is, George Samuel Kirk (sajnos karakterét kivágták a filmből, Spencer Daniels játszotta, aki Johnny-ként bukkant fel – neki köszönt oda a kocsikázó gyerek Kirk). Jim az apja hatására lépett be a Csillagflottába a 2250-es évek elején, miután visszatért a Földre a Tarsus IV kolóniáról, ahol évekig lakott (és ahol szemtanúja volt Kodos kormányzó népírtásának). Első szolgálati helye a USS Farragut volt, ahol hadnagyként Garrovick kapitány alatt szolgált. Apja nagyon büszke volt rá, mikor 2264-ben, 31 évesen előlépették kapitánnyá és megkapta a USS Enterprise parancsnoki posztját. George Kirk végül 2265 után halt meg.

Ahogy lett: a változás elég nyilvánvaló. George Kirk 2265 helyett már Kirk születésekor, 2233-ban elhuny, mikor a Narada megtámadja a USS Kelvint. Valószínűleg a támadás hatására indult meg a szülés, így már a Kelvin 37-es orvosi kompján megláthatta a napvilágot, nem várta meg, míg hazaérnek Iowába (csillagidő 2233,04; a filmben új csillagidőszámítást alkalmaztak, amiben az egész az évszámot takarja). Mivel az apja nem buzdította, sőt, halála miatt inkább hátráltatta az ifjú Jimet, így az nem a 2250-es évek elején lépett be a flottába, hanem csak 2255-ben. Nero ténykedésének hála Kirk ráadásul nem is a Farragutra került először (jelenlegi helyzetben szerencsére), hanem az Enterprise-ra. És mindezen változásoknak hála hat évvel korábban, 2258-ban lett az Enterprise kapitánya, mindössze 25 évesen. Hogy Kirk élt-e valaha is a Tarsus IV-en, az nem derült ki a filmből.

A modernebb Enterprise
Ahogy volt: mikor James T. Kirk átveszi a Constitution-osztályú NCC-1701 USS Enterprise parancsnokságát, a hajó már 19 éves. Az Enterprise-t ugyanis 2245-ben San Fransiscoban építették és onnét lőtték fel, Robert April parancsnoksága alatt. Őt váltotta Chrisotpher Pike, aki a 2250-es évektől a 2260-as évek elejéig volt a parancsnoka, egészen addig, míg James T. Kirk le nem váltotta 2264-ben. A hajó osztályának adatai: 289 méter hosszú, 30 fedélzetes, 430 fős legénységgel bír.

Ahogy lett: a USS Kelvin pusztulásával elindult hullámhatás (elvégre 800 ember életét befolyásolta csak a támadás pillanatában) úgy tűnik az Enterprise-t is elérte, ugyanis a hajót mintegy 13 évvel később állították hadrendbe, 2258-ban, ami jelentős változásnak tekinthető. Az építést is csak a 2250-es években kezdték meg, ’55-ben már majdnem kész állapotban volt. Viszont San Fransisco helyett az iowai Riverside Hajógyárban épült meg. A hajó külső és belső terei is megváltoztak, ami jelentheti azt, hogy teljesen más tervezők dolgoztak rajta, vagy csak új felfogásban álltak neki. Fejlettsége az eredeti idővonalban látható Constitutionhoz képest vitatható, mert bár műszerezésben modernebb, gépháza immár egy egész fedélzetet elfoglal, több reaktormag működteti, ráadásul néhány rendszere visszamaradottabbnak tűnik (pl.: még használnak navigációs üvegtáblákat, illetve ablak van a hídon). Viszont magán viseli a 2270-es években elkészült refit (továbbfejlesztette NCC-1701, illetve az NCC-1701-A) jegyeit, szóval feltételezhető, hogy képességei jóval felülmúlják az eredeti idővonal nehéz cirkálóját. A fegyverzete minden esetre láthatóan sokkal ütőképesebb, hiszen a fézerek mellett védelmi lézerrel is ellátták, valamint jelentősen több komp szállítására képes. A hajó adatai is impozáns változáson estek át: a hossza 757 méteres lett (72 méterrel hosszabb, mint a 2372-ben hadrendbe állított Sovereign osztályú NCC-1701-E USS Enterprise), és 1100 fős legénységgel bír, míg a súlya 495 ezer metrikus tonnára nőtt.

Christopher Pike szerencséje
Ahogy volt: Christopher Pike volt az Enterprise kapitánya a 2250-es évektől 2264-ig, és alatta szolgált Spock is ugyanezen a hajón, hadnagyként. 2254-ben az Enterprise-sal a Talos IV-en csapdába esett egy illúziókat keltő fajnak köszönhetően. Később a Talost tiltott övezetnek nyilvánította a Föderáció. Kirkkel csak egyszer találkozott, mikor előléptették flottakapitánnyá, és Kirk átvette tőle az Enterprise-t. Legközelebb már csak a 11-es Csillagbázison hozta őket össze a sors, 2267-ben, mikor Pike már egy mechanikus „székbe” kényszerült, és a teste rabjává vált, amikor az súlyosan megégett egy balesetben. Ekkor Spock parancsnokhelyettes segítségével visszatért a Talos IV-re, ahol a talosiak segítségével újra teljes értékű emberré válhatott, igaz, mindez csak illúzió volt.

Ahogy lett: Pike kapitány sorsa fordult talán a legszerencsésebb módon meg, mivel 2254-ben nem látogathatott el a Talos IV-re, hiszen ekkor az Enterprise még csak készülőfélben volt. 2255-ben az Akadémián dolgozott, mint toborzótiszt, igaz, már kapitányi rangban. Hogy mit csinált ’55-től ’58-ig, az nem ismert, de 2258-ban őt nevezték ki a Föderáció új zászlóshajója, a USS Enterprise élére. Kirk már 2258-ban átvette tőle az Enterprise irányítását, így ő valójában egy évig sem volt a kapitánya, nemhogy több, mint tíz évig. E mellett nem flotta kapitánnyá, hanem admirálissá léptették elő. A más rang pedig más beosztással jár, így kevés a valószínűsége, hogy 2267-ben utoléri a végzete.

Spock mama balszerencséje
Ahogy volt: Spock anyukája, Amanda Grayson már azért csodálatra méltó, hogy képes volt élete egy részét a vulcanon leélni, vulcani férjjel és egy vulcani gyermekkel. Mindazonáltal élvezhette, hogy érző az érzelemmentes társadalomban, mert még 2286-ban is ott éldegélt, és segített a feltámadt fiának megtalálni az érzelmek értelmét.

Ahogy lett: sajnos Nero ténykedése tipikus példája annak, hogy valakinek jobban alakult a sorsa, valakinek sokkal rosszabbul. Amanda utóbbiak közé tartozik (mint a Vulcan lakóinak tetemes része), ugyanis 2258-ban, mielőtt kimenthették volna a széteső bolygóról, szó szerint kiszaladt alóla a talaj és elnyelte a feneketlen mélység.

A romulanok már a spájzban vannak
Ahogy volt: a Romulanokkal az első kontaktus 2152-ben történt meg, mikor a Földi Csillagflotta NX-01 Enterprise nevű hajója véletlen egy romulan aknamezőre tévedt. Ezt követően háború tört ki az emberek és a romulanok között, mely 2156-tól 2160-ig tartott, ám ez idő alatt ember nem láthat romulant, így nem is tudták, hogyan néznek ki. Ez egészen 2266-ig nem is változott, mikor az NCC-1701 USS Enterprise találkozott egy romulan ragadozómadárral, mely olyan fegyverrel bírt, ami bármit elporlasztott. Spock feltörte a hajó belső érzékelőit, így az emberek először ismerhették meg a romulanok arcát.

Ahogy lett: ez az incidens szintén egy olyan eset, ami valószínűleg ebben a formában már sosem zajlik le. Nero megjelenése ugyanis 2233-ra írta át a dátumot, amikor az ember megláthatta egy romulan arcát, méghozzá Ayel-ét.

Hősök hősei
Ahogy volt: Kirk később lépett be a Csillagflottába, mint eredetileg, és hamarabb lett kapitány, mint kellett volna. De nem ő az egyetlen, aki más utat járt be.
Spock 2254-ben már az Enterprise-on kutatótiszt hadnagyi rangban.
Dr. Leonard „Bones” McCoy 2245 előtt lett orvos, és 2251-ben már a Csillagflotta tisztje volt. Az Enterprise-ra pedig 2266-ban került, ahol Dr. Mark Pipertől vette át a főorvosi posztot.
Montgomery „Scotty” Scott 2241-ben lépett be a Csillagflottába, és 2265-ben lett a USS Enterprise főgépésze.
Nyota Uhura 2266-ban csatlakozott az Enterprise legénységéhez, s bár érdeklődött Spock iránt, sose jött vele össze.
Hikaru Sulu bár 2265-ben került fel az Enterprise-ra, először asztrotudományi poszton szolgált, és csak később lett kormányos.
Pavel Andreievich Chekov 2245-ben született, 2263-ban lépett be a flottába, és 2267-től szolgált az Enterprise-on.
Christine Chapel 2266-ban kerül fel az Enterprise-ra.

Ahogy lett: azt nem tudni, Spock mikor felvételizett a Csillagflottához, de az biztos, hogy jóval előbb, mint Kirk. Ugyanis 2254-ben ő programozta a Kobayashi Maru tesztet, illetve 2258-ban már parancsnoki rangban dolgozott az Akadémián. Lehetséges, hogy tizennyolc éves kora környékén, azaz 2250 körül léphetett be a flottába, ami mondjuk nem nagy változás, mivel nem tudni, hogy az eredeti idővonalban mikor lett kadét. Viszont, mivel az Enterprise később készült el, így 2254-ben ő sem szolgálhatott még rajta.
McCoy helyzete viszont sokkal tisztább. Ő 2251-ben már több, mint valószínű, hogy a Csillagflotta tisztje volt, ellenben most 2255-ben lett csak kadét. Viszont, Nero ténykedésének hála 2266 helyett nyolc évvel korábban lett az Enterprise főorvosa. A posztot viszont Dr. Puritól vette át, aki meghalt a Narada támadásakor. Hogy volt-e az eredeti idővonalban felesége, azt nem tudni, bár nem kizárt.
Scotty helyzete érdekes annyiból, hogy nem igazán tudni, mit csinált az Enterprise előtt. Az biztos, hogy eredetileg 2241-ben lépett be a flottába. Lehetséges, hogy eredetileg is eltöltött némi időt a Delta Vegán Archer admirális kutyájának eltűntetése miatt, ám az biztos, hogy ő is jóval előbb került fel az Enterprise-ra, mint eredetileg, méghozzá hét évvel. Ráadásul az elhunyt Olson főgépész helyére állt.
Uhuráról korábban szinte semmi sem derült ki, se az, mikor lépett be a flottába, se az, mit csinált Kirk csapata előtt. Most legalább már okunk sem lesz keresgélni, mi lehetett az Enterprise előtti élete, hiszen első beosztása, mintegy nyolc évvel megelőzve eredeti idővonalbeli önmagát, a USS Enterprise-on volt. Plusz azzal, hogy Spock a tanára volt (ez az eredeti idővonalban valószínűleg nem volt így, hiszen Spock akkor az Enterprise-on szolgált), már nem csak érdeklődött utána, hanem meg is szerezte magának.
Suluról előéletéről sem tudni sokkal többet, mint Uhuráéról, sőt, pont ugyanannyit. Ám nem meglepő mód, ő is hét évvel korábban került fel az Enterprise fedélzetére, viszont az ő esetében még a poszt is változott, hiszen azonnal kormányos lett, és kimaradt az asztrotudományi poszt.
Chekov helyzete a legérdekesebb élettörténet szempontjából. Míg a többiek valószínűleg ugyanakkor születtek, mint eredeti idővonalbeli önmaguk, addig Chekov 2241-ben látta meg a napvilágot, vagyis négy évvel korábban, mint kellett volna. Ebből kifolyólag élete abszolúte máshogy alakult, hiszen 2263 helyett már a 2250-es években csatlakozott a flottához, s míg eredetileg 18 évesen lett kadét, az új időben már 17 évesen zászlós. Természetesen az Enterprise-ra ő is jóval előbb kerül fel, méghozzá kilenc évvel.
Christine Chapel nővér 2258-ban már szintén tagja az Enterprise legénységének.

A USS Farragut tragédiája
Ahogy volt: USS Faragut rengeteg van a Star Trek történelmében. Az egyik legfontosabb a Garrovick kapitány keze alatt működő XXIII. századi USS Farragut, melyen James Kirk szolgált hadnagyként, mint navigátor. Ez volt élete első beosztása. 2257-ben a hajó meglátogatta a Tycho IV csillagködöt, ahol a legénység 200 tagja veszett oda az ott élő dikironiumi felhőlénynek köszönhetően, köztük Garrovick kapitány is. A hajót és maradék legénységét Kirk hadnagy mentette meg.

Ahogy lett: a Farragut az a hajó, amit az ág is húz. Hogy Kirk hadnagy nélkül (aki 2257-ben még az Akadémián tanult) találkozott-e a dikironiumi felhőlénnyel, az kérdéses, bár van rá esély, hogy igen, mivel a hajót 2258-ban újoncokkal töltik fel. Eredendően ide akarják beosztani Uhurát, aki lebeszéli Spockot, és áthelyezteti magát az Enterprise-ra. Viszont Kirket, akit felfüggesztett a bíróság, egyáltalán nem osztják be sehová. Az események eme fordulata mind Uhurának, mint Kirknek szerencsét hozott, hiszen a Farragutot a flotta többi hajójával együtt elpusztítja a Narada a Vulcannál.

Rura Penthe ostroma
Ahogy volt: a klingon börtönbolygóról nem sokat tudni az előttről, hogy Kirket és McCoyt bezárták oda Gorkon kancellár meggyilkolásáért 2293-ban. Illetve, nem ők voltak az első emberek, akik ezen a kedves helyen raboskodhattak, 2152-ben még a Földi Csillagflotta kapitánya, Jonathan Archer is tiszteletét tehette a dilithium bányákban.

Ahogy lett: Archer sajnos nem úszta meg a dutyit, elvégre Nero kis híján száz évvel utána érkezett, ám Kirknek és McCoynak lehet, hogy szerencséje lesz. Egyrészt, mert Nero által sok minden máshogy fog alakulni, másrészt, mert bár a filmből kimaradt, de a romulan bányász és bolygóirtó kisiparos eltöltött ott pár évet (a trailerben van is pár jelenet a rabságából), majd a Narada szabadította ki, mielőtt Spock nagykövet megérkezett a jövőből. A filmből már csak annyit tudhatunk meg, hogy negyvenhét klingon cirkálót pusztított el a bolygó mellett egy romulan hadihajó. Ezt az adást fogta Uhura, s végül ez vezette rá Kirket arra, hogy ugyanaz a hajó tért vissza, amelyik huszonöt évvel azelőtt megölte az apját. Hogy mit eredményez negyvenhét klingon cirkáló pusztulása, az jó kérdés, de biztos nem csekély változást.

Ismert emberek más poszton
Ahogy volt: James Komack admirális eredetileg a Csillagflotta Parancsnokság vezérkarának tagja volt, és a 9-es Szektor tartozott a keze alá 2267-ben.
Nensei Chandra kapitány 2267-ben a 11-es Csillagbázison tartózkodik, és tagja annak a bíróságnak, amely Kirk kapitány tárgyalását vezeti a Ben Finny ügyben.

Ahogy lett: bár 2267-ben még nyugodtan bekerülhet a vezérkarba, és megkaphatja a 9-es szektort, 2258-ban Komack admirális még csak az Akadémián dolgozik, és tagja a Kirket elítélni szándékozó bíróságnak, illetve a Nero incidens lezárultával jelen van, mikor Kirket kinevezik az Enterprise kapitányává.
Nensei Chandra élete Nero manipulációinak hála hatalmas fordulatot vehetett, mert 2258-ban már admirális, és kilenc évvel korábban próbálja meg elítélni Kirket, igaz, ezúttal a Kobayashi Maru ügy miatt. Később jelen van Kirk kinevezésénél is.

Vulcan
Ahogy volt: nincs mit ragozni, a Vulcan bolygó még 2387-ben is megvan, sőt, az NX-01 Enterprise-t sűrűn látogató Daniels nevű időügynöknek hála azt is tudjuk, hogy – legalábbis egy másik alternatív jövőben – még a XXVI. században is megvan.

Ahogy lett: Neronak hála a Vulcan a több millió főt számláló lakosával együtt elpusztul 2258-ban, a kihalás szélére sodorva a vulcani fajt, akik alig tízezren maradtak. A jövőből érkezett Spock nagykövet keresett a túlélőknek egy új otthont, ahol újrakezdhetik, és talán sikerül életben tartani a fajt.

Romulus és Remus
Ahogy volt: szintén nem egy túlságosan ragozható esemény. A Hobus nevű szupernova 2387-ben elpusztította a bolygót, feltehetően a Remussal együtt, ezzel a kihalás szélére sodorva a romulan és reman fajokat.

Ahogy lett: bár a filmből nem derült ki, de ritka nagy hülyeség lett volna Nerotól, ha nem pusztította el a Hobust 129 évvel azelőtt, hogy az szupernovává alakul (megemlíti, hogy az otthonát megmentette, így valószínűleg a Hobus odalett).

Na, mivel lassan itt az új Star Trek film, aminek főhősei újfent James T. Kirk kapitány és az első Föderációs Enterprise űrhajó kalandjait veszi elő, gondoltam, stílszerű lenne az utolsó hónapot az eredeti Star Trek sorozattal, azaz a TOS-sal kibekkelni. No nem a felújítottal, hanem a fapadossal, hogy teljes legyen az élmény (na jó, csak azért nézem azt, mert nincs meg az új ). Hosszú ideje készülök rá (és valójában, már vagy három hónapja megnéztem a 1×00 The Cage-t, de aztán valahogy megakadt a menet… mondhatni megértettem, miért nem akarta a Paramount ezt pilotnak ). Így egyrészt nosztalgiázhatok, hiszen nem láttam egyben a TOS-t úgy… van annak lassan 15-18 éve (sajnos nem emlékszem, mikor láttam először, de azt tudom, hogy német volt). Anno a TV3-on sem követtem igazán nyomon, és 5-6 évenként csak egy-egy epizódot láttam. Tehát, mivel ovis koromban azért mégis csak Kő kapitány voltam az udvari játékokban, a nosztalgia erősen beindult, ahogy nézem az egyes részeket és jövök rá, hogy abszolúte nem emlékszem semmire. Másrészt friss összehasonlítási alapom lesz az új filmmel. Harmadrészt az unalomig ismételt TNG-DS9-VOY és a még általam viszonylag kevésszer látott ENT inkonzisztenciáit is felfedezhetem. Van bőven, a durva az, hogy nem csak az Enterprise-hoz képest, de a The Next Generation is lazán üt pár dolgot, ami mondjuk nem csoda. Az első tíz rész után könnyen rájöhet az ember, hogy Gene Rodenberry-nek egyetlen koncepciója volt a Trek világával: legyen pozitív, aztán ezzel ki is fújt, sőt, nagyjából még ezt sem igazán tartotta, már ha azt vesszük, hogy hullanak az emberek, mint a legyek, az Enterprise meg nagyjából mindenre rálő, ami szembe megy vele. A TNG, igen, annál összejött ez a pozitív világkép, az első pár évad olyan rózsaszín, hogy az már émelyítő. A TOS-nál, nemigen. A The Cage-ben, ami elvben tökéletes Rodenberry elképzelés, hiszen a stúdió vissza is dobta, még szürkék a falak, egyszínűek a ruhák, Pike kapitány fegyverrel hadonászva kényszerít, és megy a kínzás ezerrel (ráadásul azok az agybannagy lények szerintem ijesztőek is…). Hm… hol láttam ilyet utoljára? Enterprise: szürkék a falak, egyszínűek a ruhák, Archer kapitány fegyverrel hadonászva kényszerít, és megy a kínzás ezerrel. Persze az egyik 1963-as, a másik meg 2001-es szinten. Szóval, valami hézag volt a null-akció és pozitív életkép szemlélettel is, de a többi, a Star Trek Univerzum ebben a tíz részben laza önellentmondásba került mindennel. Kezdjük azzal, hogy Suluék majd megfagynak a -80 fokban (celsius, egy szál lepedőbe csavarták magukat… azért tudtak ezek az írók), és nincs transzporter, ezért nem lehet felhozni őket. Khm… hol vannak a kompok? A hangár ott van a hajó farán, szóval gondoltak rá. Vagy, Kirk valamelyik részben így szólal meg egy idegen hajó felé: „Itt James T. Kirk az Egyesült Föld Enterprise nevű csillaghajójáról.” Mi csi’? Archer kapitány tényleg az Egyesült Föld Enterprise nevű űrhajójának volt a parancsnoka, de alapvető Trek ismereteim szerint az Egyesült Föld Kirkhez képest körülbelül 100 évvel átformálódott Bolygók Egyesült Föderációjává. És akkor olyanokról már ne is beszéljünk, hogy Spock szerint a Vulcannak nincsenek holdjai, amit lazán megcáfol a Star Trek The Motion Picture, vagy az a kérdés, amit Kirk tesz fel kedvenc hegyesfülű tudományos tisztünknek: „Mr. Spockt, tudja maga mennyi pénzt ölt a Csillagflotta önbe?” És erre egy konkrét szám a válasz, ergo a Föderáció Kirk idejében használt pénzt… inkorrekt.

Szóval, a TOS-sal szinte minden újabb Trek ellentmondásban van, beleértve a saját epizódjait is (pláne, ha vetítési sorrendben nézzük, mert akkor aztán az első pár résznél teljes a káosz). Ezek után az Enterprise klingon problémája (amit ugye ráadásul egész passzentosan megoldottak), vagy a romulan álcázó korai megjelenése nem is tűnik égbekiáltó hibának. Mivel a TOS-hoz igazodni elég nehézkes, hiszen részről részre változik. Így szerintem az új film eseményei is – időmanipulálás ide vagy oda – lehet, remekül beilleszthető lesz. Elvégre, ki emlékszik már Dr. Piperre, vagy Sulu tudományos tiszti beosztására, pláne, ha a vetítési sorrendet nézzük.

Miért lehet reménykedni a Star Trek XI-ben? Mert a Trek egy olyan filmsorozat, ami egyszer már felemelkedett a mélyrepülésből. A bűn rossz ötödik film után, melyben számomra csak a humor és a zene volt értékelhető, a hatodik rész a legjobb Star Treké nőtte ki magát, egyben remek zárása a TOS generációnak (ezért sem tetszik, hogy most az új film megint ehhez a brigádhoz nyúl…).

Spoiler következik!

A történet végre kibontja azt, amit már a III-IV. részekben emlegettek, vagyis a Klingon Birodalom és a Bolygók Egyesült Föderációja közötti béketárgyalásokat. A film elején az NCC-2000 USS Excelsior, fedélzetén Hikaru Sulu kapitánnyal (George Takei) több éves küldetéséről hazafelé tart a Béta Kvadránsból. Éppen a klingon és Föderációs űr között húzódó Semleges Zóna mellett haladnak el, mikor egy lökéshullám felrázza a legénységet. A mérések megállapítják, hogy a klingonok fő energiatermelő bázisa, a Praxis háromnegyede felrobbant. Hónapokkal később Spock (Leonard Niomy), apja kérésére megszervez egy találkozót a Földön a klingon kancellár és a Föderáció elnöke között. A klingonok ugyanis nem kicsit válságba vannak, amit tetézett a Praxis pusztulása. A kancellár űrhajóját pedig nem másnak kell átkísérnie a Föderációs űrön, mint a USS Enterprise nyugdíjazás előtt álló legénységének. Kirk (William Shatner) ennek persze nem örül, hiszen gyűlöli a klingonokat (az előző részben mégis bratyizott velük…). Az is kiderül, hogy a Flottaparancsnokság elenyészőbb része inkább támadást javasolna, mintsem baráti jobbot. Mindezek ellenére az Enterprise találkozik Qo’noS I-el, amin Gorkon kancellár (David Warner) és vezérkara utazik. Még egy közös, kissé ellenséges vacsorát is lezavarnak, mikor valaki váratlan tüzet nyit a klingon hajóra. Az adattár szerint az Enterprise. Két föderációs átsugárzik a magatehetetlen Qo’noS I-re, és lemészárolnak több klingont, köztük a kancellárt. Kirk és McCoy (DeForest Kelley) átszállnak hozzájuk segítségnyújtás végett, ezzel viszont jegyet béreltek a klingonok bíróságára, majd Rura Penthe fagyos bányáiba. Míg ők ketten a túlélésért küzdenek, Spock, Scotty (James Doohan), Chekov (Walter Koenig), Uhura (Nichelle Nichols) és az Enterprise új kormányosa, a vulcan Valeris (Kim Cattrall) azokat keresi, akik módosították az adatbankot és/vagy megölték Gorkont. A Föderáció pedig új helyen folytatja a béketárgyalásokat. Az idő azonban fogy, mivel újabb merényletre lehet számítani. Kirkék sikeresen megszöknek az alakváltó Martia (Iman) segítségével, aki szintén a vérdíjra hajtott. Ám az Enterprise időben érkezik és kimentik tisztjeiket, majd lebuktatva az Enterprise adatait módosító személyt, elindulnak a Kithomerre. Azonban a klingon Chang tábornok (Christopher Plummer) a nyomukban lohol egy olyan egyedi ragadozó madárral, amely álca alól is képes tüzelni. Össze is csapnak. A harc kemény, mivel az Enterprise egyáltalán nem tud lőni a láthatatlan klingon hajóra, míg az könnyedén lyuggatja szitává. Azonban befut a Sulu parancsnoksága alatt álló USS Excelsior, ami bár ugyan úgy nem tud lőni, de legalább a tüzet elvonja az Enterprise-ról, míg a legénység kitalálja, hogyan robbantsák fel Chang hajóját. Miután ez sikerült, lesugároznak a konferenciára és megmentik a Föderáció elnökét az újabb merénylettől, miközben szép sorban letartóztatják az összeesküvőket, melyben egyaránt van ember, vulcani, klingon és még romulan is. A történet jól zárult, Sulu útnak indul az Excelsiorral, az Enterprise legénységét pedig visszahívják leszerelésre. Kirk karrierjét egy utolsó parancsszegéssel zárja, irányba állítatja hajóját a nem ismert tartomány felé.

Ez tehát vázlatosan a történet. E tekintetben a legerősebb a hat (tíz) film közül. Fordulatos, változatos. Nem csak egyszerű hip-hop menjünk A pontból C-be B-n keresztül és intézzük el D feladatot. A kezdeti kísérőküldetés csakhamar nyomozó hadjáratba, ellenséges vonalak mögé surranásban, fogolyszöktetésbe, űrcsatába és merényletkísérlet megakadályozásába változik, miközben hőseink jobbnál jobb pillanatokat érnek át. Megfelelője adagolják az akciót, a humort, egyik sem megy a másik vagy a cselekmény kárára. Apropó humor, milyen jól lehet Scotty-val anélkül humorizálni, hogy nekivezetnénk egy tartógerendának.

A színészek játéka is nagyszerű, igazi jutalomjáték ez nekik, és úgy érzem, beleadtak apait-anyait. Shatnernek például itt sikerült velem elhitetni, hogy képes összeverekedni egy óriással, vagy átvetődni a pódiumon. Nimoy – mint mindig – továbbra is fantasztikusan hozza Spockot, ráadásul itt bontakozik ki teljesen emberi fele. Jó példa erre, mikor Valerisnek a logikáról beszél. Hát nem egy tipikus vulcani felfogás. Külön kiemelném George Takei-t, aki úgy élvezhette a kapitányi szerepet, mint Sulu a posztot.

A látványra és az összetettségre sem lehet panasz. A trükkök, bár lassan húsz évesek, szerintem lazán megállnák a helyüket ma is. Megfelelően szolid, mégis ütős. Különösen mikor a film végén összecsap a három hajó, és egy torpedó átüti az Enterprise tányéregységét. De említhetném a film elejét is, ahol az Excelsior a Praxis robbanásából eredő lökéshullámba kerül. Összetettségében pedig talán ez a rész viszi a prímet. Itt nem csak az Enterprise plusz még egy hajó legénysége van terítéken, hanem kicsit betekintést nyújthatunk a Föderáció működésébe is (igaz, a Tanácsot már láttuk a III. filmben). Megismerhetjük az elnököt, a Csillagflotta Parancsnokság vezérkarát, ám elbarangolhatunk a Qo’noS bíróságára is, így némileg betekintést nyerhetünk a klingon társadalmi apparátusba. Rájöhetünk, hogy a klingonok között nem csak harcosok, de ügyvédek, bírók és politikusok is akadnak. Ugyan ez a helyzet az Enterprise-on. A statiszták már nem csak sétafikálnak a folyosókon, vagy nyomkodják a gombokat, hanem végre dolgoznak. Ezzel közelebb hozva hozzánk a Trek mindennapjait. Példának okáért ott a jelenet, amiben keresik a mágnes-csizmákat, és hőseink a konyhában beszélgetnek, ahol szakácsok, kukták dolgoznak eközben. Egyszerű, hétköznapi helyszín, mely életszerűvé teszi a világot. Az Enterprise már nem csak egy híd, néhány folyosó, kabin, torpedóterem, gépház és transzporterszoba. Van már étkezdéje, konyhája, mosodája, legénységi szállása, raktára, laborja, stb-je. Pazar. S még az előző részekre is van visszautalás. Pl.: Kirk fia, David a IV-V. filmekben mintha nem is létezett volna. Itt újra hallunk felőle, végül is ez adja Kirk ellenérzését a klingonok iránt.

A film hatalmas díszleteinek (két méretes csillaghajó híd, Qo’noS-i bíróság, Rura Penthe bányái, Kithomer tanácsterme, Föderációs tanácsterem, irodák, klingon hajók helyiségei, stb), látványos űrjeleneteinek és effektjeinek azonban megvolt az ára. Az Enterprise az előző részhez hasonlóan most is a TNG-ben szereplő Enterprise-D díszleteiből épült fel. Bár megértem a költséglefaragást – hiába, annyiból kell gazdálkodni, amennyit adnak -, de örültem volna, ha az Enterprise-A saját gépházzal, ebédlővel, transzporter teremmel és gyengélkedővel rendelkezik. Persze, a készítők szépen átalakították a szobákat, amit pedig nem (révén a TNG forgatása is zajlott, így nem biztos, hogy mindent átrendezhettek), ott a megvilágítással trükköztek, hogy elrejtsék a turpisságot.

Egyetlen egy személy van, akinek a teljesítményét még megkritizálnám. Ez pedig a Föderáció elnöke (Kurtwood Smith). Sokáig semmi bajom nem volt vele, mígnem Zed a blogjában nem említette, hogy vak. Ő? Megnézve a részt, külön figyelve rá, tényleg, mintha vakot akarna megszemélyesíteni. Láttam vagy százszor, ha nem többször ezt a filmet, de eddig mindig úgy voltam vele, hogy az elnök úr maximum rosszul lát, és azért hord tévézéshez, olvasáshoz szemüveget. S remélem, tényleg csak ennyi a baja, mert amíg nem olvastam, hogy vaknak kéne lennie, fel sem merült bennem szemproblémáinak ilyen mértékű súlyossága. Miért? Ennél rosszabbul már nem is játszhatná el a vakot. Ránéz az emberekre, és nem csak odafordítja a fejét, szemkontaktust teremt (jól látszik az irodájában zajló eseményekkor, főleg mikor az utolsóként távozó emberrel beszél). Egyedül a film végén érzem azt, hogy jól alakít. Kicsit olyan, mintha a forgatás felénél rászóltak volna, hogy „hé, tudtad, hogy a karaktered vak?”. Szóval nekem ez kicsit levont a színészi teljesítmény értékéből, pedig nagyon szimpatikus az elnök úr.

Ennek ellenére még így is egy remek sci-fi filmmel van dolgunk, mely méltó lezárása egy korszaknak. A TOS éra véget ért nem csak a karaktereknek, de a klingon-Föderációs viszálynak, ami eme korszak fő jellemzője volt. Ráadásul ezzel olyan magasra tette a lezáró filmek mércéjét, hogy a Nemesisnek a közelébe sem sikerült érnie.

Nehéz erről a részről úgy írnom, hogy ne biggyesszem rá azonnal a sza… rossz film jelzőt. Pedig ez a Star Trek rész borzalmas. Mint Trek movie, és mint film. Nem tudom, ki volt az az eszement, aki William Shatner kezébe adta a ceruzát és az ülepe alá nyomta a rendezői széket, de remélem a bemutató után minimum harakirit követett el.

Vegyük sorba a dolgokat, mi jó és mi rossz eme műben. Jó: humor, zene. Rossz: minden más. A zene persze, hogy jó, hiszen Jerry Goldsmith hamisítatlan taktusai szólnak, és hát a mester rossz napjain sem tudott volna ócska zenét komponálni. A humor meg azért jó, mert a legendás trió és legénység hamisítatlan Trek poénokat hozott magával. Bár ezen a fronton azért van némi hullámvölgy, de összességében jó.

Nem tudom, mi volt eme rész szent célja, de az biztos, hogy nem sikerült elérni. Szerintem megint össze akartak dobni egy vicces, de mondanivalóval rendelkező részt, csak hát ehhez egy rossz írót, és még rosszabb rendezőt találtak (ami furcsa, mivel mindkettő ugyan az…). Most jöjjön hát, miért is tartom ezt a részt kutyaguminak (se).

Spoiler következik!

Az előző részben hőseink megkapták az NCC-1701-A jelzésű USS Enterprise-t. Ki is vitték nagyon szépen (akkor még az NCC-1701 hídjával), erre fel ebben a részben a hajó romokban. Oké, mondja az ember, a próbaúton lefulladt, van ilyen. Teljesen logikus dolog, ha azt vesszük, hogy a Csillagflotta közel negyven éve gyárt Constitution osztályú csillaghajókat, és ebből is húsz évet a Refit alosztály (melynek pont az NCC-1701 USS Enterprise volt az első példánya) foglalt le. Ezek után persze, hogy becsúszik egy selejtes modell, és az persze, hogy az Enterprise. Oksa, lépjünk túl a hajó romosságának tényén. Illetve ne, maradjunk még kicsit itt. Ha az Enterprise ilyen csúcsrom, miért küldik őket egy ilyen kemény szitu megoldására? A Star Trek I idejében még tökéletesen beválhatott a könyv (illetve nekem Zed Zéró által) adott magyarázat. De azóta húsz év telt el. Az akkor friss akadémisták és új hajók eddigre apukák és kiöregedett vacakok lettek. Ráadásul ez a húsz év egy új flotta felfejlesztésére is elég, s mint láthattuk az elmúlt részekben, valószínűleg eme fejlesztések megtörténtek. Ráadásul, mikor bejelentik a szokásos indokot, hogy nincs más hajó, az szintén vicces momentum, mert csak két(!) Excelsiort és egy Oberthet számoltam az Enterprise mellett… rendben, fogjuk rá, hogy ők a sztárcsapat, igaz, már mindenki nagypapa, nagymama. Hess, elfogadott dolog, na. Beváltak már egyszer-kétszer. Miért ne?
Most ugorjunk át Sha Ka Ree problémájára (érdekesség: a Sha Ka Ree bolygó a nevét arról a színészről kapta, akit először kiszemeltek Syboknak, azaz Shean Connery-ről). Ez a Galaktikus Béke bolygója. Hát, szerintem Tatooine barátságosabb ennél. Igazán komolyan veheti a három nemzet ezt a galaktikus béke dolgot, ha egy ilyen helyre ilyen alakokat pakoltak. Egy részeges, kiöregedett, dagadt klingon tábornok (Korrd – Charles Cooper), egy folyton bagózó, borostás, minimum tüdőrákos ember (St. John Talbot – David Warner), meg egy dögös romulan (Caithlin Dar – Cynthia Gouw).

Természetesen a galaktikus béke tárgyalóasztalának egy sztriptíz bár (ahol hárommellű macskanénik vonaglanak) raktárában kell lennie… Továbbá, ha már ilyen király, barátságos hely ez, hát minimum, hogy a nagyköveteket erősen felfegyverzett, marcona katonák seregei védik. Szám szerint 0. Nos, ezzel az egésszel úgy alapból nem lenne baj, ha a Stargate, a Farscape, az Andromeda vagy a Star Wars egyik részében látnám, ahol ismerve a kormányokat, egy ilyen helyet tényleg csak névleges dolognak tartanának. Még akkor is elfogadott lenne, ha csak a klingon és romulanok képviselnék magukat. Na de itt a Föderáció. Valahogy nem igazán tudom elképzelni róluk, hogy a nagy béke és kutatás szellemében olyan magasról csokiznák le a Galaktikus Békét, mint ahogy ebben a filmben teszik. Mindezt a III. film tükrében, ahol a klingon gonosz már emlegette a béketárgyalásokat, amit végül a VI. film bont ki. Szóval, az alapszitu helyszíne gázos. Pedig a rötyögő vulcani még adott volna lehetőséget valamire, bár azt nem igazán értem, miért nevet. Jó, mondjuk annak a kopasz ürgének a fején lehetett.

Terelődjünk kicsit tovább. Hőseink szabadságon. A navigátorok, Chekov (Walter Koenig) és Sulu (George Takei) laza lendülettel eltévednek a Földön, majd megpróbálják beadni Uhuranak (Nichelle Nichols), aki a modern érzékelőkkel felszerelt Enterprise fedélzetén ücsörög, hogy hóviharban vannak. Erőltetett poén, de félmosolyt megért. Kirk (William Shatner) hegymászó akciója szintén ezt érte el, bár az inkább a technikai megvalósítás miatt volt. Valahogy nem sikerült elhitetni velem, hogy az 50 éves, pocakos Kirk olyan kunsztokra képes, mint amit a kaszkadőr mutat be addig, amíg rá nem zummolnak a színész fejére. Mindegy, itt is van pár jó poén, amit főleg Bones doki (DeForest Kelley) produkál. Aztán hőseink vissza az Enterprise-ra, természetesen Uhura kompozik le értük (a transzporter a már jól megszokott módon nem működik… szvsz az Enterprise-on olyan rendszerességgel romlik el ez a kütyü, mint a Millennium Falconon a hiperhajtómű). A hajó kifut, miközben Scotty (James Doohan) hevesen ellenkezik ez ellen, aztán meg megy transzportert bütykölni. Na, kezdődik a túszmentő akció. Hát az csúcs. Mármint az egész ottani szakasz. Ugye, a már említett rötyögő vulcani, Sybok (Laurence Luckinbill) úr, elfogta a három követet, hajószerzés céljából. A Föderáció küldi az Enterprise-t mentés végett. A klingonok nem küldenek senkit, de egy éppen arra csámborgó műholdvadász ragadozómadár séróbáró kapitánya (Klaa – Todd Bryant) azért mégis csak oda siet. Persze, messze nem a nagykövetéért aggódik, sokkal inkább szeretné szétlőni az Enterprise-t vagyis inkább Kirk-öt. Okos. És a romulanok… nos, nekik van egy szexis konzuljuk, ennyivel be is érhetjük. A kisujjukat sem mozdítják az ügy érdekében. Tehát a helyzetben benne rejlő „összefogjuk a három hadban álló nemzetet” lehetőség kihúzva.

Nos, ott jártam, hogy túszmentés. Gondoltam, a szánalmat nem lehet már ennél jobban fokozni. Az élet viszont megint cáfolatát küldte. Hőseink – mivel a transzporter még mindig nem működik, és ez a film végéig így is marad – lekompoznak. Természetesen jóstehetségek, így tudják, hogy egyrészt a klingonok oda tartanak, másrészt az Enterprise-ra vadásznak és nem a nagykövetükkel foglalkoznak. Mindezek tetejében az érkezést is pontosan tudják, ennek ellenére naná, hogy olyan távol szállnak le a várostól, hogy gyalog még véletlen se érjenek oda időben. Mit ad isten (hm… ennek a résznek a tükrében ez találó szóhasználat), pont ott van egy ellenséges… őrjárat, vagy mifene. A semmi közepén. Hőseink gondolkodóba esnek, hogyan is kéne őket nyakon csípni? A „profi túszmentőknek kiképzett Csillagflottás biztonságiak bevetve taktikai és harci tudásukat seperc alatt elfoglalják a – jobb szó híján – helyőrséget” fedőnevű akció nem opció, imigyen fel sem merül. A logikus támadási taktika az, hogy pucérra vetkőztetik Uhurat, adnak neki két pálmafalevelet (amit nem tudom, honnét szültek a sivatag közepén), kiteszik egy dombra, ahol táncikálni, meg igéző hangon danolászni kezd. Igen, szerintem a SWAT-nak is így kéne eljárnia túszhelyzetekben. És a rosszarcúak beveszik. Kiéhezett vadkanként nyomulnak a dombra, eldobálva fegyvereiket. Egyiknek sincs esze arra, hogy elgondolkodjon, ugyan mit keres egy meztelen nő a sivatag közepén. Minden napos dolog. Fej fog, óra megnéz, ó, még csak fél órája megy a film. Jaj, tervezőm! Van még lejjebb? Van.

A túszmentő akció sikertelenül zárul – mert már nem Uhurát vetették be . Váratlan fordulat, hogy a túszok Sybok oldalára álltak a sok-sok rosszarcú mellett. Bár megjegyzem, valahogy az Alien3 kopaszai sokkal rosszarcúbbak voltak, mint ezek a gnómok. Szóval, hőseinkből túsz lesz a túszok által. Mókás jelenet, amint Kirk hadakozik a nyakában a macskanénivel, majd látványosan belehajítja az akváriumba, amitől az felfordul. Fejvakarás. Mindegy, szóval, a gazvezír az ex-túszok kíséretével visszavezényeli hőseinket az Enterprise-ra, csak hát a klingonok befutottak. Továbbra is aggódva konzuljuk testi épsége felőle, szét akarják lőni a kompot, amin rajta van. Természetesen nem sikerül, mert hát Kirk szintén ott van. Suluról ekkor kiderül, hogy soha az életben nem tett le még kompot űrhajón kézi vezérléssel – hehe, mesterpilóta, igaz, az előző részben lazán elvezetett egy helikoptert, amihez képest egy komp irányítása semmiség lehet. Össze is töri. Lehet tapsikolni, mivel az Enterprise éppen az utolsó tizedmásodpercben teret vált, elkerülve az amúgy sem halálos torpedót (fent volt a pajzsuk). Jól van, mondom, ez már majdnem jó jelenet volt. A fedélzeten egy roncs komp, az egészségügyi és szerellő teamek meg valószínűleg az alsó fedélzeten orgiázhatnak, vagy nagy tétekben kártyázhatnak, vagy valami, mivel a hangárba nem jelennek meg. Így hát Kirk-nek kell cselekedni, persze a vulcani Sybokot nehéz leverni. Spock végül megragadhatná az alkalmat a helyzet megoldására, de nem teszi, pedig Kirk majd összekakilja magát, úgy üvölti, hogy lője le. Hipsz-hopsz, Kirk, Spock és McCoy foglyok, Uhura és Sulu pedig elbeszélget Sybokkal. Aki bámulatosan tud agymosni. Mert ripsz-ropsz maga mellé állítja a főtiszti kart (kivétel persze hős triumvirátusunkat). Chekov is bekajálja a dolgot, az Enterprise máris Syboké. Nos, ez az a pont, ahol elszoktam gondolkodni a STOP gomb megnyomásán és az aktuális adathordozó (régen VHS, most DVD) rituális megsemmisítésén. Lucas anno bezúzatta a Holiday Special kópiáit. Valaki ezt is bezúzhatta volna. Syboké az Enterprise, mert agymosott három embert, akik bár főtisztek, de a parancsnoki lánc legalján csücsülnek. És az Enterprise legénységének maradék 393 tagja? Biztos ők is lementek orgiázni és kártyázni az alsó fedélzetre az orvosi és műszaki csapatokhoz. Senki még csak meg sem kérdőjelezi, hogy miért egy ismeretlen dirigál, vagy hová tűnt a kapitány, az első tiszt és a főorvos. A végső poén pedig Sybok embereinek létszáma. Nyüzsögnek egy páran, de honnan kerültek oda? A kompon nem jöhettek, hiszen csak Sybok, a kis kopasz, a nagykövetek, valamint az öt főhős volt (még a flottás kommanósok sem mentek vissza az Enterprise-ra). Amint megérkeztek, Chekov azonnal görbületre kapcsoltatta a hajót. A transzporter sem működik, de ha működne, akkor sem volt ott ideje senkinek sem felsugározni a rosszarcúak seregeit… szóval érthetetlen. Sybok biztos a zsebeiben csempészte fel őket, sutyiban.

Csak nem nyomtam rá a STOP gombra. A történet döcög, vánszorog, hörög tovább. A főgonoszról kiderül, valójában ő nem gonosz, áldott jó lélek, csak istent keresi, és sokakkal ellentétben tudja, hol találja. A galaktika közepén, a nagy falon túl, amit még egyetlen hajónak sem sikerült áttörnie. Persze az Enterprise nem lenne Enterprise, ha ilyen csekélység az útjában állna. Biztos Sybok is látta az előző filmeket, meg a sorozatot, azért választotta ezt a hajót. Ám az még messze van. Először meg kell győzni a triumvirátust. Akik a dutyiban ülnek. Spock mélységes vulcani bánattal bevallja miért nem ölte meg a főgonoszt. Nagy levegő, dobpergés, mert a testvére. Nem teljes, csak fél testvére. Erre már Kirknek is le kellett ülnie. Neki könnyű, ő nem ezt a filmet nézte. Túltéve magukat eme váratlan fordulaton, jön az újabb fogolyszöktetés, ezúttal Scotty-tól. A főgépészek gyöngye nem bíbelődik trikoderekkel, kódokkal, gombokkal. Neeeem… hagyományos western stílusban kirobbantja a cella falát, hátha nem hallja meg senki, és talán a riasztók sem szólalnak meg. És milyen jól tudta. Tényleg nem hallotta meg senki, és a riasztók sem kezdtek szirénázni. Jó kis dutyi. Eztán hőseink kitalálják, hogy gyorsan segítséget kell hívni. A híd az ellenség kezén, de van más hely, ahonnan hívni lehet a flottát, hát oda mennek. Az egyik személyszállítás alól kivont turbólift aknát használják természetesen. Eme jelenetsor végén szoktam szünetet tartani. Kezdődik azzal, hogy Scotty látványosan megfejel egy gerendát, és kómába zuhan. ERRE megszólalnak a szirénák. A triumvirátus ezután nekikezd a létrázásnak. Spock újra Supermanizálta magát (mint a film elején a hegynél), míg Kirk és McCoy hősiesen létráznak. Ez a jelenet maximum a benne rejtekező humor miatt nem vérzik el (teljesen). Kezdjük az elején. Az akna teljesen függőleges, márpedig ismerve a hajó előrecsapott nyakát, ez képtelenség annyi emeleten át, ahányat hőseink megmásznak. Kirk alapból a 13-nál áll meg, s mivel a Constitution osztály tagjai 23 szintesek, így már több, mint a felét megtették, vagyis bőven a nyakban vannak. Aztán, Kirk és McCoy uccu, mászni kezdenek, Spock lelép. Szinteken át másznak, de egyiküknek sem tűnik fel, hogy eggyel kevesebben vannak. Mikor mégis, Spock belibeg (fő az időzítés). Aha, csakhogy felülről. Kérdem én, ha Spock a létra használata nélkül képes volt füléjük kerülni, miért nem mentek rögvest mind a hárman arra? Vicces fiú ez a Spock gyerek. Amúgy meg, Kirk és McCoy végig felfelé néznek, és azt sem veszik észre, hogy a haverjuk leereszkedik. Oké, most jön a java. Kirk és McCoy Spockra akaszkodik. Elméletileg Spock lábfején állnak, közben meg kapaszkodnak. Na ja, csak mikor a lábukat mutatják, hogy felemelkednek a gazok elől, mindenki lába lóg a levegőben. Mikor meg totálban mutatják őket, akkor meg Spockon állnak. Ráadásul az egész jelenetben nagyszerűen látszik, hogy senki sem fogja igazán a másikat (briliáns színészi munka). Ám ezzel még nincs vége. Spock rákapcsol, rakétahajtással pillanatok alatt leküzdik azt a pár szintet. Az utolsó emeletjelző viszont meglepő módon Deck 78-at mutat (emellett ráadásul kétszer is elrepülnek, akárcsak a Deck 52 tábla mellett). Jeeee, 78 szintes Enterprise, ebbe még a 42 szintes Galaxy osztályú Enterprise D (ami a legnagyobb a történelemben) is belesárgult volna. Amint ez a jelenet lecsengett a „Azt hiszem, eggyel túlmentem.” poénnal, kénytelen voltam rátenyerelni a PAUSE gombra.

Szúúúúúszáááááá… szúúúúúúszááááááá. Ennél a pontnál kezdtem sejteni, napjaink rendező fenoménjai, mint Uwe Boll és Paul W. S. Anderson kitől is tanulhatták ki a szakma fortélyait. Szusza. PLAY. Hőseink elérik a kilátófedélzetet, leadják a vészjelet. Azt természetesen nem a flotta, hanem a klingonok veszik. Milyen mázli, hogy azonos kódolt frekvencián sugároznak, meg a bögyös klingon első tiszt (Vixis - Spice Williams) pörfikt beszél angolul. Tehát, a veszélyforrások száma hatványozódik. Ráadásul Sybok rátalál Kirk-ékre és megkísérli az agymosást. McCoy-nál sikerül, Spocknál a franc se tudja, Kirk meg bele sem megy, emiatt McCoy agya is visszarázódik. Gyorsan megszületik egy alku, mely szerint, ha az Enterprise átjut a falon, Kirk Sybok mellé áll. Oké. Az átjutás nem kétséges, csak azt nem értem, ebbe miért rokkant bele annyi hajó. A galaktika középpontját rejtő felhő egyszerűen átveri a műszereket, aztán annyi. Semmi egyéb extra nincsen. Biztos nekem magasak az elvárásaim. S végre megtudjuk, mi van a galaktika középpontjában… dobpergés… egy furcsa felhővel körülvett kék bolygó. Ezen mindenki elcsodálkozik, a néző már szerintem kevésbé. Ennyi? Ezért a nagy felhajtás? Aztán ez még fokozódik, mikor Kirk-ék alászállnak. Mert az Éden, ahogy a nagykövetek szépen megnevezik a saját nyelvükön, valójában megint csak egy sivatagbolygó. Gondolhattuk volna, hogy isten a Tatooine-on lakik
S végre jön a katarzis, a tetőpont, hőseink találkoznak a teremtővel, ehhez pedig meg sem kellett halniuk… az istenit. Pont olyan, mint amilyennek elképzeli az ember. Egy bazi nagy, bozontos, kéken ragyogó fej, dörgő, visszhangzó hanggal. Teszem hozzá, az Enterprise itt már olyan mélységekben repül, hogy a hangyák is lehúzzák a fejüket, nehogy lekaszálja őket. Szóval, hőseink végül ráleltek istenre. Isten meg nem kér egyebet, csak a hajót (a kis Trek fan). Kirk ennél a pontnál merészel ellentmondani az úrnak, és megkérdi, a mindenhatónak minek kell űrhajó? Újabb váratlan fordulat. Ez nem isten, csak egy fegyenc. Ezt a blamázst. Sybok feláldozza magát, az Enterprise pedig torpedóval szitává lövi istent. Azaz, csak úgy tűnik, mert az urat nem győzhetik le holmi torpedókkal. A transzporter végre megjavul, legalábbis annyira, hogy McCoy és Spock felsugározhasson. Aztán megjönnek a klingonok, és újra tönkre teszik. Kirk pedig kénytelen menekülni a teremtő haragja, azaz villámló szemei elől. Az Enterprise pedig a klingonokkal csatázik, értsd áll egyhelyben, míg a vicces hajú díszhuszár megadásra szólítja fel őket. Spock, ha már egyszer a fedélzeten van egy legendás klingon tábornok – a hájas alkesz nagykövet -, tárgyalásokba bocsátkozik, és olyan érvekkel győzi meg az életunt vénséget, mint „A fenébe is uram, próbálja meg.”

Kirk eközben felmenekül egy hegy tetejére, ahonnét ugye nincsen tovább. Teljesen logikus. Isten be is éri, szúrósan néz, mikor a hegy alól felemelkedik a ragadozómadár és distruptorával szanaszéjjel lövi istenbácsit. Az egész jelenet teljes mértékben érthető. A klingon tábornok Spock ész érvei alapján meggyőzte a klingon hajkoronás kapitányt, hogy menjen le a bolygóra, lopakodjon oda csendben mélyrepülésben a hegy lábához, és sutyiban emelkedjen fel. Nehogy véletlen isten meglássa őket. Aztán a fotontorpedónál jóval gyengébb distruptor bevégezte a dolgát, a mindenható azt már nem bírta ki.
Végül átélhetünk még egy nagy összeborulást mindenki részéről, a fináléra pedig hős triónk dalolászik egyet a tábortűz körül. The End. Hála istennek!

A film igénytelenségét a történetbeli bakikon túl számtalan egyéb dolog mélyíti tovább. Itt vannak a trükkök. Építettek egy vadi új hidat, ez dicséretes. Csak úgy, mint a hangár, vagy a kilátófedélzet. Az már kevésbé, hogy a gépház, a folyosók és még néhány díszlet a TNG-ben szereplő Enterprise-D-ről való. Csak míg ezt a kölcsönzést megbocsátom a VI. filmnek, ahol az egyéb trükkök, a történet, a zene és a színészi játék viszi a prímet, addig itt ez is szembeszökő, és megbocsáthatatlan. Poén, hogy a jelenet, melyben az Enterprise az űrdokkban áll, egy az egyben az előző film végéről lett átvágva (na ezek után nekem senki se szidja a Transformerst, amiért jelenetet kölcsönzött a Pearl Harborból). Saját űrdokkra nem futotta, mert legközelebb már a Hold előtt láthatjuk a hajót. „Warp speed” egyszer van, az is a második részből lett kinyisszantva, a többi esetben csak a Windows képernyőkímélőnek is bevált mocorgó csillagokat láthatjuk (nem lennék meglepve, ha tényleg az említett képernyőkímélő futna). Az átszínezett torpedók és fézer ívek röhejesek, az egyéb effekteket pedig a tíz évvel korábban készült első rész is lealázza. Az akciójelenetek pedig szánni valóan alulkoreografáltak. Színészi játék hellyel-közzel van, a trió próbál valamit mímelni, mikor együtt lógnak, de máskor… huh. Shatner a csúcs, szerintem ennél a résznél elszaladt vele a paci. Jó, egyikük sem egy színészi fenomén, szóval nem várom el, hogy lekörözzék Marlon Brandot, Al Pacinot, Robert De Nirot, Johnny Deppet, vagy bármelyik másik színészóriást, de akkor is. Az előző részek teljesítményét hozhatnák. Erre pedig, ahogy elnéztem, csak Nimoy és Kelley képesek, a többiek lazán alulmúlják önmagukat. Főleg Shatner. És itt említeném meg a sminkesek nem létező munkáját is, mert mindegyik színész öregebbnek tűnik, mint a két évvel később készült hatodik filmben. De Shatner, Chekov és Scotty talán még a Generationban is jobb bőrben van, pedig az öt évvel ezután született.

Azt hiszem, mindebből leszűrhető, hogy minden idők legrosszabb Trek filmjének tartom a The Final Frontiert, mely tényleg átlépett egy határt, a borzalmakét. Logikai hibák a történetben, gyatra rendezés, borzalmas sztori vezetés, magukat alulmúló színészek, a TOS jobb pillanatait idéző trükk-felvételek, szánalmas megoldások szánalmas helyzetekben. Csoda, hogy a Trek történelem nem ért itt véget. Ahogy középiskolás történelem tanárom mondta feleletek után vagy dolgozatosztáskor: „Nagy büdös egyes!”

Elérkezett az a Star Trek rész, melynek sikerét látva a Paramount öltönyösei komolyan fontolóra vették egy új sorozat elkészítését. Nem is csoda, az addig elkészült négy rész közül szerintem ez a legjobb (a tíz közül meg a bronzérmes).

A negyedik rész sikerét azt hiszem, nem olyan egyszerű betájolni, mint mondjuk a The Wrath of Khan-ét. Ott azt mondtam, látványos, érdekes a cselekmény és remekek a szereplők. Nos, a szereplők itt is érdekesek, de a látvány és a cselekményben rejlő érdekességek már erősem minimalizálva vannak. És mégis működik, méghozzá olajozottan.

Spoiler következik!

Az NCC-1701 USS Enterprise ugye megsemmisült az előző részben. James T. Kirk admirális (William Shatner), Dr. Leonard McCoy (DeForest Kelley), Montgomery Scott parancsnok (James Doohan), Hikaru Sulu parancsnok (George Takei), Pavel Chekov parancsnok (Walter Koenig), és Uhura parancsnok (Nichelle Nichols) pedig iszonyú nagy bajban vannak, mivel hát csak Föderációs tulajdon ellopás és megsemmisítése (Enterprise), tiltott övezetbe hatolás (Genesis bolygó), Föderációs tulajdon szabotálása (Excelsior), Föderációs tisztek elleni erőszak (börtönőrök) és parancsmegtagadás a vád (bár ez csak Kirk-t sújtja). Mindezek tetejében még a Klingonok is morcosak rájuk, mivel csak-csak megöltek pár tucat harcost, és elloptak egy ragadozó madarat. Enyhítő körülmény talán csak ez lehet a Csillagflotta szemében, meg hogy sikeresen feltámasztották Spockot (Leonard Nimoy). Tehát, hőseink kihúzott derékkal, a fenekük alatt egy klingon hajóval elindulnak haza, hogy szembe nézzenek a hadbírósággal. Igen ám, de – a változatosság kedvéért – a Földet éppen megsemmisíteni készül egy olyan bolygóméretű szonda, amely minden technológiát gallyra vág, elforralja a vizeket, szétcincálja az időjárást. Hős legénységünk, révén még nem érték el a szonda hatósugarát, rájönnek, hogy ez a kütyü kommunikálni szeretne a bolygó egyik lakosával. Meglepő mód az nem az ember, hanem egy bálnafaj, méghozzá a hosszúszárnyú. A gond csak az, hogy már jóval az Enterprise E időutazásos manővere előtt kipusztítottuk őket. Természetesen, a halál sem akadály Kirk-nek és csapatának, megkerülve a napot visszautaznak a XX. század végére. Mit ád isten, San Franciscoban (ahol kétszáz évvel később a Csillagflotta Főparancsnokság és az Akadémia is állni fog) rögvest rálelnek egy párra egy tengerbiológiai kiállításon. Persze egyéb gondok is adódnak, sajnos a ragadozó madár aksija lemerülőben van, és ciki lenne, ha a város közepén hirtelen ledobná az álcáját, a hazaútról már nem is beszélve. Mindezeken felül a csomagtartót is medencévé kell alakítani, mivel a bálna hiába emlős, akkor is víziállat. Így hát hőseink szétszélednek egy olyan kor városában, ami távolabb ál tőlük, mint az emberi kultúrától a borg kultúra. Kirk és Spock elkalandozik bálnákért, ahol kedvenc vulcanink megbeszéli velük az utat, míg Kirk igyekszik meggyőzni Dr. Gillian Taylort (Catherine Hicks), hogy engedje már el a jövőbe a halacskáit. Eközben McCoy és Scotty feltaláltatják az átlátszó alumíniumot cserébe a bálnamedence elemeiért, Sulu megismerkedik a régi idők botkormányos röpcsieivel (nevezetesen egy Bell helikopterrel). Chekov és Uhura pedig betörnek a USS Enterprise nevű anyahajóra, hogy ellopják az atomreaktorból kiáramló részecskéket.

Mondanom sem kell, míg hőseink eljutnak A-ból B pontba C megoldáshoz, addig viccesebbnél viccesebb szituációkba kevernek bele és másznak ki néha magabiztosan, néha sután. Azt hiszem, ez ennek a résznek az igazi ereje. Mivel a XX. század végén játszódik nagyrészt, látványra annyira nem kellett menni. A cselekmény már az időutazásnál sántít (hát még a szondánál), mert ez napkerülésesdi legalább akkora baromságnak tűnik, mint mikor Superman visszafelé kezdte forgatni a Földet. De hát ez a rész végig a humorról szól igazán, miközben megpróbálja a tudtunkra adni, hogy csak nem kéne az állatvilágot lenullázni, mert mi szívjuk meg végül, ha nem is egy űrszonda képében. Humor pedig bőven van, hiszen a Trek univerzumából szabadult emberkéknek a mi világunk igencsak primitív, míg a mi világunk lakói a Trekben élőket flúgosnak tartják. Legjobbak azok a jelenetek, mikor összevetik a kettőt. Pl.: Chekov és Uhura a járókelőktől kérdezgetik, hol is van az alabamai haditengerészeti támaszpont, a rendőr meg totális döbbentséggel bambul rájuk. A jelenet igazi poénja mégis az, hogy a stáb mindezt rejtve vette fel, és Walter Koenig és Nichelle Nichols az utca embereit megállítva játszottak. Aztán mikor az a nő válaszra méltatta őket, a stáb loholt utána, hogy aláírassák vele a papírokat a szereplésről De hasonlóan poénos jelenet a kórház – bár az már megrendezett –, ahol McCoy nyilvánítja minden félének a mai orvostudományt, miközben egyetlen tablettával talpra ugraszt halálán lévő betegeket. De az abszolút kedvencem a norvég bálnavadászhajó felett megjelenő bird of prey (ragadozó madár). Azt hiszem, azok leszoktak a bálnavadászatról, de még a pecázásról is.

Szóval, hőseink végül természetesen sikerrel járnak. Nem csoda, ez nem a kiszámíthatatlanság filmje. Még a hadbíróságot is megússzák a Föld megmentése miatt (micsoda enyhítő körülmény ). Kivéve Kirk, akit parancsmegtagadása miatt elveszti admirálisi rangját, és be kell érnie a kapitányi jelzésekkel, meg egy hajó irányításával. Mondanom sem kell, Kirkből éppen csak nem tör elő, hogy „EZ AZ, KÖSZÖNÖM!!!!! JUHÉÉÉÉ!!!!!!!!” Az utolsó percben pedig még a USS Enterprise is felbukkan, igaz, már NCC-1701-A jelzéssel (itt mindig jóleső borzongás fog el). Szóval, happy end.

Hát ilyen ez a rész. Szolidan látványos, eléggé kiszámítható, nagyon-nagyon humoros, néhol kicsit bárgyú. De éppen ez az ereje. Könnyed, miközben azért van mondanivalója is. A színészi teljesítmény pedig remek, a szereplők élvezik a forgatókönyv nyújtotta lehetőségeket. Mintha csak szórakozni ugrottak volna össze. A régi nemzedék sorozatközepi trilógiája remekül zárult. Kár, hogy a folytatás nem tudta ezt a színvonalat tartani…

A Trek filmek harmadikja címéből is láthatóan csak azért született, hogy Spockot feltámassza, ha már oly botor módon meghalasztották az előző részben. Leonard Nimoy (Spock) a franchise-ba való visszatáncolását rögvest úgy kezdte, hogy besurrant a kamera mindkét vége mögé. Ügyes húzás, mivel alapból nem szerepelt sokat, így viszont sokkal többet vághatott zsebre. Ráadásul, remek munkát végzett rendezőként is.

Spoiler következik!

Spock keresését az előző rész összefoglalásával kezdik, ami érdekes húzás egy mozifilmnél. Éppen csak nem szólal meg a narrátor, hogy az „Előző részek tartalmából…”, na persze, Kirk (William Shatner) monológja éppen ezt hivatott prezentálni. Az összefoglalás után az Enterprise visszatér az űrdokkba. Míg hőseink megszemlélhetik a vadi új Excelsior osztályú hajó első példányát, mely már transztér (transwarp) sebességre képes (azaz olyan gyors, mint egy borg hajó, azok mászkálnak a transztérben), addig Kirk fia, David (Merritt Butrick) és Shaavik (aki két rész között arcot váltott, mivel most Rubin Curtis játsza Kirstie Alley helyett) a nemrégiben született a Reliantból, Khanból és a Mutara csillagködből. Persze, ellenség nélkül most sem maradunk, ezek pedig régi jó ismerőseink, a klingonok, akiknek egyre redősebb a feje. Ők azok, akik előrevetítik nekünk a hatodik film cselekményeit, mert már most béketárgyalásokról beszélnek. Bár Kruge parancsnok (Christopher Lloyd) és kompániája éppenséggel lazán átmasírozik a Föderációs űrbe, hogy megszerezze a Genesis tervet és azt fegyverként a Föderáció ellen használja. Puff neki béketárgyalások. Ennek következménye a USS Grisom szétlövése, David halála, és ami a legszívhezszólóbb, az NCC-1701 USS Enterprise felrobbanása. Igen, nem sokkal azután, hogy Kirk ellopja szeretett hajóját az Űrdokkból (és lealázzák az Excelsiort ), az admirális megsemmisíti a hajót a fedélzetén lévő klingon megszállókkal együtt. Így ér hát véget egy legenda. Persze vagy így, vagy a leszereléssel, amit az egyik admirális a film elején emleget. Ahogy mondja, az Enterprise már húsz éves, emiatt nem akarják kijavítani az előző részben szerzett sérüléseket. Igaza is van, főleg, hogy csak a refit változat húsz éves (bár ahogy mondták, teljesen újjáépítették a hajót, szóval semmi gond ezzel), mert ha a refit előtti életét is nézzük, akkor már negyven. Szép kor. Szvsz egy másik Enterprise sem élt meg ennyi időt.

Na mindegy, sok veszteség árán Spock feltámad, a McCoy agyában őrzött tudata visszakerül a helyére. A gonosz legyőzetik, a Genesis terv sorsa a bolygó pusztulásával eldől. Kirkék sorsa kérdéses (elvégre felsorolni is nehéz lenne, mennyi bűnt követtek el). Az admirális elvesztette fiát és hajóját, de ennek ellenére a film végén mégis mindenki örül És a rajongók is, mikor kiírják, hogy a „Kalandok folytatódnak…”. Tisztára, mint egy sorozat.

A színészi teljesítményt most nem részletezném, mint az előző részekben, itt is mindenki jól hozta a karakterét, a tőle elvárt szinten. Talán DeForest Kelley-t (Dr. McCoy) emelném ki, akinek nem csak saját karakterét kellett eljátszania, de azt is, hogy Spock tudata a fejében van. Ezt olyan jól csinálta, hogy egyszer (éppen nem mutatták a színészt, csak a hangját hallani) azt hittem, Spock beszél. Remekül elkapta Nimoy alakítását.

A film látványa tovább tökéletesedett, imigyen az Enterprise ki-be járkálhat egy nála tízszer nagyobb Űrdokkban, amiben még az Excelsior is elfér (a későbbi részekben meg aztán még több hajó fog állni ott). Az ide való beállás és kifutás mellesleg az egyik leglátványosabb jelenet. Aztán, itt csodálhatjuk meg először a Trek univerzum egyik legimpozánsabb hajóját, a klingon ragadozómadarat (bird of prey), és annak álcázó technikáját. Ez még olyan új, hogy többen lazán meglepődnek rajta (pedig már a TOS-ban is használtak ilyet, igaz, akkor még csak a romulanok).

A legmegindítóbb jelenet (legalábbis számomra), mikor Kirk, a fia halálát követően (amit Shatner nagyszerűen játszik el) beindítja az önmegsemmisítőt. A segítségére lévő Scotty és Chekov arcán is kiül a döbbenet, mint a nézőn, de mindenkiben tudatosul, az Enterprise fel fog robbanni. Ezt pedig olyan szépen megkomponálták, hogy az egy igazi requiem a hajóért.

A másik ilyen remekül összedobott jelenet, mikor Kirk és csapata meglovasítja az Enterprise-t. Ott végig izgalom és feszültség van jelen, ahogy az űrkapu felé közelednek, majd a tanácstalanság, hogyan fogják lehagyni a modernebb és jóval gyorsabb Excelsiort. Persze, Scotty mindkét akadályon seperc alatt felülkerekedik.

Összességében, ha nem is a legjobb rész, de mindenképpen jó rész lett ez is. A klingon parancsnok nekem kicsit túlságosan irracionális, ráadásul Spock feltámadása is igencsak hebehurgyára sikerült. Viszont látványos, poénos és olykor elszontyolító.

Zutty, eljött a második rész is. Sokak szerint ez az egyik legjobb Star Trek film, hát én nem osztom ezt a véleményt, de az biztos, hogy nagyon jó film lett ez. Az előző részhez képest mérföldekkel jobban bejön.

Spoiler következik!
Három év telt el az előző film óta, az univerzumon belül pedig tizennégy év. Az agyonsztárolt USS Enterprise már csak iskolahajó. Kirk aktatologató tanárrá lépett elő, akinek legfőbb elfoglaltsága kadétok besorolása. Spock immár kapitány, az Enterprise parancsnoka, és hasonlóan Kirk-höz, ő is oktatással tölti az idejét. Akárcsak az egész csapat. McCoy, Scotty, Uhura és Sulu. Egyedül Chekov hiányzik, aki tudományos tisztként immár a USS Reliantot szolgálja. A cselekményt eme hajó indítja el, mert míg hőseink kadétokat okítanak, addig ez a kis Miranda osztályú vacak élettelen bolygók után kutat, ahol végre lehetne hajtani a Genesis tervet, melynek célja halott planétából élőt teremteni. A kutatások során kiszemelik maguknak a Seti Alpha VI-ot, melyen azonban találnak valamit. Túl későn jönnek rá, hogy eggyel elszámolták magukat, és ez valójában az a Seti Alpha V, amelyen anno, még a TOS-ban kitették a XX. századból elmenekült, genetikusan szuperemberré fejlesztett Khant és kompániáját. Mondanom sem kell, Khan kicsit morcos Kirk-re, amiért az oly csúful elbánt velük, és ha már ott van Chekov, hát felhasználva őt és a Reliantot megkezdi sajátos kis bosszúhadjáratát Kirk ellen, miközben még a Genesisre is rászeretné tenni a mancsát. Imigyen Kirk és az újoncokkal megtömött Enterprise szép kis kalamajkába kerül, melynek legvégén admirálisunk rálel régen látott fiára, és elveszíti legjobb barátját.

Az új rész története tehát eléggé tele lett tűzdelve csavarokkal, melynek hála fordulatosabb is lett az előzőnél. A trükkök, hála az eltelt éveknek, kiforrottabbak, az Enterprise és a Reliant remekül siklik az űrben. Látványban sem marad el, és mégis képes hozni azt a monumentalitást, amit az elődben tíz perces jelenetekkel értek el. A mozgalmasság mellett mégis szemügyre vehetünk minden űrobjektumot a két Föderációs hajótól kezdve, a Regula állomáson át a Mutara nebuláig. Látványbeli fejlődés, hogy új egyenruhát vezettek be, mely a régi tengerészeket idézi. Szerintem ezeknél a ruháknál már csak a Kapcsolatfelvételben bevezetett egyengöncök a jobbak.

Itt végre a látvány mellé a szereplők is betársultak a filmbe, és nem csak úgy vannak, néha kicsit túljátszva szerepüket. Kirk karakterét igyekeznek tovább árnyalni, hiszen mostanra kiégett, öreg admirális, akinek hiába van fia, még sincs családja és még a hivatását is elvesztette. Erre kis híján rá is megy a hajója. Spock alakja is új adalékot kapott Saavikkal, aki pedig egy új, érdekes karakter. Feltételezem ő lett volna Nimoy örököse, ha netalántán véglegesen halott marad. Kár, hogy a feltámadásával egyszerűen eltűnik. A díjnyertes alakítás viszont kétségtelenül Khané. Ricardo Montalban nagyszerűen adja vissza a bosszúvágytól elvakult, magát istennek tartó főgonoszt, aki még akkor is győzelméről papol, mikor mellette a Genesis bomba ketyeg. Nem hiába akarták anno Shinzont hozzá hasonlítani, de hát arról megfeledkeztek, hogy Khan sikerében a színész is közre játszott.
A filmnek számtalan kiemelkedő pillanata van. Az Enterprise kiállása a dokkból (ezt mindig imádom, akármelyik Enterprise áll ki akármilyen dokkból). A Relianttal való első összecsapás. A számtalan Kirkféle átvágás (pajzs irányítás átvétele, az „órák napokká vállnak”), de számomra a legjobb a végső összecsapás a csillagködben. Ahogy azt nézem, azt kell mondjam, hogy régen tudtak űrcsatát csinálni. Nem arról van szó, hogy manapság ez nem megy, de a feszültség, a csaták súlya kiveszett. Elég csak összehasonlítani ezt a Nemesisbeli összecsapással. Ugyan úgy két hajó egy csillagködbe. Látványban max csak annyiból marad el a Trek 2, hogy a hajók lassabbak és nem manővereznek, meg hát a fézerek kicsit gagyik. De nem is a látvány a lényeg. Hanem az, hogy itt érezhető a csata súlya. Ahogy a két hajó csendben kerülgeti egymást, keresi egyik a másikat, miközben egyik sem lát szinte semmit. Tudjuk, hogy nincs pajzs, közben maga a csillagköd sem csak háttérdísz, hanem fenyegetően körülveszi a hajókat. Tétje van az egésznek. Érezhető, hogy aki előbb veszi észre a másikat, az nyert. Vagy a másik lehetőség, hogy összeütköznek. Ez nincs benne a Nemesisben, hiába 10-szer erősebb a Scimitar az Enterprise-nál, a látványos tűzpárbaj mellett elsikkad a tét, és hiába lesz egyre több kár a hajón, akkor is tudjuk, hogy végül az Enterprise nyer. Pedig látványos, és imádom azt a csatát is… de mégis ez az igazi, a Reliant elleni ütközet.
Egy kérdés erejéig térjünk ki Spock halálára. Érdekes, mert úgy volt, hogy Nimoy ezzel végleg kilép a Trekből. De akárcsak Data esetében, itt is átadta az emlékeit másnak, nevezetesen McCoy-nak. Na most, vajon már a forgatás közben felmerült Spock visszatérése? Mert akkor Nimoy szándékai a távozást illetően megfelelően stabil alapokon állhattak. Vagy ezzel más terveik voltak?
Végezetül, most először láttam ezt a részt az Enterprise megnézése óta. Imigyen – akárcsak a Star Wars esetében – az előzmény itt is érdekes pluszt adott a történetnek. Óhatatlanul is felmerült bennem Dr. Soong (Data dédi papája, nem a papája ), illetve az ottani eugenikusok. Persze ez korántsem olyan nagy plussz, mint az SW esetében, de mégis csak ad némi varázst hozzá.

Most, hogy sikerült DVD-n megszereznem az összes Star Trek részt, elkezdtem újra nézni őket. Ahogy számon vetettem a dolgokat, rá kellett jönnöm, hogy amióta leszoktam a VHS-ről, nem láttam Trek filmet, annak pedig már van pár éve. Pedig annak idején átlagban fél évente újranéztem őket. Na mindegy, DVD-n, remek képminőségben (VHS-hez képest), ékes angol hanggal (most láttam a filmeket először így), kibővített formában (legalábbis az első hat film) csodálhattam meg eme nem túl rövid filmsorozatot. Mai témánk ennél fogva az első rész, aztán majd jön a többi is.

Szóval, a mozifilm. Először valamikor réges-régen láttam egy messzi-messzi… ja nem, az másik Star szóval jó régen láttam. Talán még a M1-en adták, de az is lehet, hogy valójában PRO7 vagy valamelyik másik németül hablatyoló csatorna közvetítette felém Kő kapitány kalandjait. Utána sok évig nem volt hozzá szerencsém, a filmből annyi maradt meg csupán, hogy szépen megmutatták benne az Enterprise-t, meg a transzporterbaleset. Eztán jött a TV3, ahol újra adták, hozzácsapva a Csillagösvény címet (nem tudom, hogy ez a cím valójában mikor lett a filmhez szőve, de nem rémlik, hogy azelőtt hallottam volna). Addigra persze már tudtam, hogy Kő kapitány valójában Kirk, utódja meg Jean-Luc Picard, aki addigra már a borgokat is elkente és a vulcaniakkal is felvette a kapcsolatot. Szóval sokkal jobban képben voltam, mint hét évesen.

Most pedig már… nos, fogjuk rá, hogy most már még jobban képben vagyok. Imigyen ki merem jelenteni: szerintem ez a második legrosszabb Trek film. Ugyanazért rossz film, amiért az új King Kong film is. Elfelejtettek vágót kérni a stábba. Vagy volt, csak kicsorbult az ollója. Akárhogy is, ezt a filmet kerek fél órával vágták hosszabbra a kelleténél. Nem tudom, hogy a DVD sajátossága-e, vagy szerves része a Directors Editionnak, de eleve a cím előtt fut egy Windows képernyő-pihentető négyszer megismételve ugyan azt az egy zeneszámot. Nem mondom, a zene pazar, de a film miatt raktam be a korongot, a zene miatt a soundtrack CD-t raktam volna be. Na mindegy, csak nem nyúltam a chapter váltó felé (pedig a film alatt többször is ingerem támadt rá), az órám buzgó nézegetése mellett majdnem öt perc után végre elkezdődött a film (tiszta mozis hangulat ).

Spoiler következik!

A látványorgiáról már az első percekben megbizonyosodhatunk, ahogy V’Ger felhője összecsap a klingon birodalom három D-7-esével. A The Old Series-hez képest a klingonok feje beredőződött (bár még itt is messze áll a későbbi filmekhez, illetve a The Next Generation érához képest látott homlokhoz képest). Képzelem, milyen meglepettek lehettek a rajongók annó a moziban. Szerencsére, az én fejembe már így vonultak be, redőzött homlokkal (engem a DS9 Tribblis részében lepett meg, hogy nem voltak mindig ilyenek). Azóta persze már azt is tudjuk, miért van ez (illetve, akkoriban megkérdezték Rodenberry-t is, miért ilyen a fejük, ő pedig azt válaszolta: „Mindig is ilyen volt.” Csak a TOS költségvetése nem tette lehetővé a maszkokat – ez utóbbi már saját kiegészítésem, de szvsz ez lehetett a fő ok). Szóval, látvány, zene, klingonok, az első képkockákon még minden oké. Vulcan, a mozihoz képest azt hiszem, itt az egyik változás (mivel régen láttam a mozis változatot, csak sejtem, mi az új jelenet, illetve hol cserélgették az effekteket). Látványos hely, ráadásul a vulcaniak nyelvét is halljuk. Hála a DVD csodájának, feliratozva van, így végre értem is, mit mond a banya Spocknak, aki elég furán fest hosszú hajjal. Eztán befut Kirk, nagyon impozánsan. Az első ingerenciám a fejezetváltásra ezután jött. Kirk megszemléli az Enterprise-t. Már akkor rájöttem, miért ez a rész maradt meg bennem kiskoromból, mikor még a TV3 adta. Iszonyú hosszú és unalmas rész. Mi szükség volt a hajó több, mint 5 percen át történő mutogatására? Gondolom meg akarták mutatni, mi változott a hajón a sorozathoz képest (a jellegzetes formát leszámítva minden), na de erre ott volt a film teljes terjedelmében. Nem kellett volna erre öt hosszú, gyötrelmes percet áldozni. Persze, techdemonak is remek. Az egyetlen, ami megmenti a jelenetet a teljes és totális unalomba fulladástól, az a zene. Eztán az események pörögnek tovább. Itt jött egy, szerintem megalomán jelenet, melyben túlméretezték az Enterprise-t. Nevezetesen az eligazítás, mikor az egész legénységet egy akkora terembe zsúfolták, mint a 100 évvel későbbi Enterprise-E gépháza. A terem feleslegességén túl (pihenő, de ilyen méretű teljes mértékben szükségtelen, a teljes legénység úgy sem pihen egyszerre, különben ki vezeti a hajót?) abszolút logikátlan is, hiszen egy 300 méteres hajóba beletettek egy széltében-hosszában legalább 100-150 méteres csarnokot. Mert kb. ennyi, vagy ennél is nagyobb terület kell, hogy kényelmesen elférjen 430 fő, ami a hajó legénységének a létszáma (Kirk meg ugye mindenkit odarendelt, ami megint furcsa, de hát még az űrdokkban voltak, így elfogadható). Mondjuk, a filmeket, különösen az első rosszabb részeket alapból jellemzi egyfajta megalománia, amikor az Enterprise-t nagyobbnak akarják beállítani valódi méreteinél (különösen szembetűnő ez az ötödik részben). A történet visz minket tovább, minden esetre. Az Enterprise kifut, ez tökéletes, bár kicsit lassú. De egye fene, a 70-es években még az X-Wingek sem cikáztak. A féregjáratos jelenet megint az elnyújtás netovábbja, ráadásul kellemesen érződik rajta, hogy csak azért van a filmben, mert valamivel ki kell tölteni a két órát. A történet ugyanis erre nem képes. Hogyan is lenne, hiszen egy legfeljebb 90 perces bevezetőfilmnek szánták a TOS Phase Two-hoz, ami a második sorozat lett volna. Ez érződik is a filmen, mivel úgy is épül fel, mint egy átlagos TOS rész. A főhősök jönnek, megoldják a megoldhatatlant, végül levonják az erkölcsi tanulságot. Csak mivel ez nem volt elég, hát beletettek egy ilyen féregjáratot, ami lendületből tönkreteszi a térhajtóművet. Jön a tötymörgés, technoblabla, szóval, ami ilyenkor jönni szokott, közben befut Spock is, ennyi haszna legalább van a jelenetnek. Az ő érkeztével vége is a dekkolásnak (mondjuk kíváncsi vagyok, hogy lehet Scotty csodagépész, ha Spock nélkül egy térhajtóművet sem tud megjavítani; biztos elcsaklizza a hegyesfülü érdemeit, ő úgysem sértődik meg ). V’Ger érkezésekkor újabb megalomán jelenet, mert ugye a méreteit, ami minden eddigi sci-fis dolgot túlszárnyal, legalább tíz percben kell mutogatni, miközben komoly erkölcsi diskurzusok és technoblablának lehetünk fültanúi. A poén, a Star Wars két évvel korábban 30 másodperc alatt el tudta mindenkivel hitetni, hogy a csillagromboló „kurva nagy”, és Wedge szavai nélkül is tudtuk, hogy a Halálcsillag nem zsebállomás. Itt ugyan úgy lerendezhető lett volna max két percben, de még az is hosszabb lett volna a kelleténél. Legalább látványos. Innentől ugyan ez megy végig, Spock besurranásakor V’Gerbe, az Enterprise behatolásakor, a végső megmérettetéskor. Minden jelenet hosszabb a kelleténél. Nem mondom, ez még lehetne is jó. Ott van a z Alien, ami ugyan ebben az évben ugyan ilyen hosszú, kimért jelenetekkel operált. Ám míg ott a hangulatot teremtették meg ezzel (révén horrofilm, amihez illett ez a lassúság), addig itt pont azt rombolták. Nem tudom, miért, talán a Paramounttól megkapták az ukázt, hogy két óránál rövidebb nem lehet, vagy a beleölt pénz miatt techdemónak is szánták egyben, mutatván, ők is tudnak olyat, mint a FOX, de akármi is az indok, a film kárára várt.

Pedig a látvány pazar. Komolyan, ’79-es film, és max csak annyit róhatok fel neki, hogy a hajók néhol iszonyú lassúak. Ám még ezt sem igazán, mivel máskor meg fürge az Enterprise. Ez azonban el is várható egy olyan filmtől, amely a bemutatásakor az év egyik legdrágább filmje volt. 35 milla, érdekességként, a másik ’79-es sci-fi siker, az Alien csak 11 millióba került. Igaz, abban csak egy bolygó és két űrhajó van, itt meg űrállomások, Csillagflotta parancsnokság, túlzott méretű pihenő, csillaghajók, szóval, érthető, hová ment a lé. Látványban egyedül az egyenruhák zavarnak. Ilyen gagyit talán az előtt és azóta sem láttam. Sokszor mondogatják, hogy pizsamára emlékeztetnek a Trek egyenruhák, hát itt én is úgy érzem. Nagyon röhejes, pláne mikor Decker kapitány kihívóan szembeáll Kirkkel, és a férfiassága enyhén szólva is átüt a ruházatán… khm… a női rajongók ezt biztos díjazták. Igaz, a robotizált Ilia ruházatát meg a férfi kollégák díjazhatták. Én biztos. Bergmanék példát vehettek volna erről a filmről, mikor felöltöztették Hetest és T’Polt, mert az a két hölgy bizony túlöltözött Iliahoz képest

Szóval, a film nem jó, pedig a történet alapjai a helyükön vannak. Nem mondom, hogy rajonganék az ilyen „élet értelme”, „új életforma születik” dolgokért, de a Trek alapjait képezik, így nem is kritizálom. Üde színfolt az is, hogy ebben a filmben az Enterprise csak egy aszteroidára lő rá, tehát komoly tűzharcokra senki se számítson (mondjuk vicces, mert a fotontorpedó kék, ami meg ugye a quantumtorpedó színe ). Fézert a filmben nem is látni. Ja, és persze van még egy alapvető Trekes hibája ennek a résznek. Miért csak az Enterprise? Ez viszont majdnem mindegyik filmben benne van. Nincs más hajó a Csillagflottában? Az admiralitás góréi (élükön Kirkkel) nagy okosan olyan hajót küldenek a Földet fenyegető jelenség ellen, melyet ki sem próbáltak. Oké, a Constitution osztály a legnagyobb akkoriban, ráadásul éppen most újították fel, így valószínűleg az Enterprise a legmodernebb is, de még sincs semmilye sem tesztelve. De a flotta akkor is kiküldi, mert nincs más hajó a Föld közelében. Igaz, napi rendszerességgel éri fenyegetés, de hajót nem tartanának a közelben, csak az általában lerobbant Enterprise-t (ez már csak az ötödik részben viccesebb, mikor a „nincs más hajó a közelben” kijelentést alátámasztja az Enterprise mellett álló Excelsior és egy Oberth osztályú masina).

Viszont, mindezek tetejében ez a legTOSosabb TOS rész. Talán ez is a hibája. TOS résznek írták meg, nem mozifilmnek. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a következő részek már sokkal jobbak, leszámítva két mellékvágányt. Az azonban két másik történet.

A film vége azonban a hatodik rész vége után a legjobb. Kirk leül, Sulu az útirányt kéri, és az admirális kiadja az ukázt egy laza legyintéssel: „Arrafelé!” Számomra ez a kijelentés adja a Star Trek igazi lényegét.

A végére néhány összegyűjtött érdekesség a filmről. A legtöbb olvasható a neten és egyéb kiadványokban, de hátha találtok valami újat is:

A film eredeti mozis verziójában a Vulcannak két holddal rendelkezik. A bibicsek ott van, hogy a The Man Trap című epizódban Spock azt mondta, hogy a Vulcannak nincsen holdja. Ezt a rendezői változatra kijavították. Érdekesség, hogy míg nem létezett rendezői változat, a Diane Duane által írt Spock’s World című novella megpróbálta ezt az ellentmondást azzal magyarázni, hogy a Vulcannak van egy ikertestvére, amit nem tartanak holdnak (hasonlóan, mint a Plútó esetében a Charon, bár mi azt holdnak mondjuk).

A filmben azt mondják, hogy a V’Gert körülvevő felhő 82 csillagászati egység méretű. A Föld és a Nap közötti távolság számít 1 csillagászati egységnek, így leszűrhető, hogy a csillagködnek az egész Naprendszert el kellett volna nyelnie. S bár a felhő elenyészni látszott, mikor a szonda az orbitálisra ért, ez eléggé ellentmondás. Ezért a rendezői változatban az átmérőjét 2 csillagászati egységre módosították, ami még így is hatalmas, ráadásul betettek egy plusz jelenetet, melyben V’Ger körül eloszlik a köd, mikor eléri a Földet.

Az Enterprise teret vált, ám különböző hibák miatt magukkal rántanak egy aszteroidát a szubtérbe, amit Kirk a fézerekkel akar megsemmisíteni. Azonban Decker kapitány felülbírálja, és a fotontorpedókat használják. Később Decker azzal magyarázza a tettét, hogy a fézerek a térhajtóműből nyerik az energiát, így a hiba bekövetkeztekor azok kikapcsoltak. Magyarázatnak elfogadható, ám a TOS produkciós jegyzetei szerint a fézerek olyan eszközök, amelyek szubtérben sohasem használhatóak. Végül a TNG, a DS9, a Voyager és az Enterprise is a film elvét vitte tovább, vagyis a fézerek használhatók szubtér-sebességnél is.

A film nyitózenéjét később a TNG nyitózenéjeként használták fel.

Az eredeti traileren a narrátor Orson Welles.

Az 1980-as években felreppent egy olyan téves pletyka, mely szerint a film könyvverzióját nem Gene Rodenberry, hanem Alan Dean Foster írta valójában.

A filmben az Enterprise legénységi tagjai között felbukkan az író, David Gerrold, Robert Wise felesége, Millicent, valamint Rodenberry két segédje, Susan Sackett és Bjo Trimble.

A filmben debütált a Blaster Beam nevű elektronikus zeneeszköz, mellyel Goldsmith V’Ger jellegzetes dallamát hozta létre. Az eszközt Craig Huxley zenész fejlesztette ki, aki gyerekszínészként a TOS két részében is felbukkant.

Az inflációt is figyelembe véve, ez a Trek film volt mindegyik közül a legdrágább. Ez nem csoda, hiszen ez a ’75-ben tervasztalon maradt Phase II, azaz a Trek második színrelépésének részét képezte, ám sorozat helyett inkább mozifilm lett.

Andrew Probert művész javasolta, hogy legyen egy jelenet, melyben az Enterprise-t megtámadják a klingonok, akiket V’Ger a film elején materializált, majd az Enterprise érkeztekor rájuk szabadítja őket. Ez a jelent aztán nem került megvalósításra. Ahogy az a terv sem, melyben az Enterprise tányéregysége elválik a hajtómű szekciótól. Ezt később a Galaxy osztálynál használták fel (illetve elméletben az Ambassador osztály óta mindegyik csillaghajó képes a szétválásra).

A Star Trek Meal volt az első Happy Meal menü, amely egy film promóciós céljából készült.

A Paramount Stage 9 nevezetű részlege ’78 óta csak trek űrhajók díszletével volt ellátva. Ezek a díszletek állandóan álltak, elkerítették és összekapcsolták őket. Minden film vagy sorozat idején átépítették vagy bővítették a díszleteket a TNG-től a Voyagerig. A Voyager 2001-es befejezésével azonban szétszedték a Stage 9-et.

Csupán egyetlen íves folyosót használtak az egész film alatt, s a különböző szintek megjelenítését azzal oldották meg, hogy más-más színűre festették a fali-paneleket. Ezzel spóroltak is, mivel nem kellett mindig új folyosót építeni, plusz több jelenetet is gyorsan felvehettek ugyan azon díszletek között.

James Doohan (1920-2005), Montgomery “Scotty” Scott kapitány legendás megformálóját április 28-án helyezték örök nyugalomra a „legvégső határon”. A 27-én Új-Mexikóban tartott szertartáson a két özvegy, Suzan Cooper és Wende Doohan, valamint 200 ismerős és rajongó vett részt.

A hamvakat a Spaceloft XL szállította és helyezte végső nyughelyére. Így a gépészek csodadoktora a Star Trek Univerzum megteremtője mellett méltó helyre került. Nyugodjék békében!

Az NCC-1701 USS Enterprise-t anno öt éves küldetésre küldte a Csillagflotta Kirk kapitány vezetése alatt, ebből mi láthattunk hármat, aztán egy másik univerzum, nevezetesen a Paramount lefújta az egészet. Ám most, nem egészen negyven évvel a sorozat befejezése után az Enterprise folytatja útját a papírlapokon. Júliusban indul útjára a Star Trek Year Four (Negyedik év) az IDW Publishing és a CBS Consumer Product jóvoltából. Az írója David Tischman, aki a TNG The Space Between-et követte el, a rajzokról pedig Steve Conley gondoskodik. A sorozat minden füzete egy résznek felel majd meg, a füzetek pedig egyenként harminckét oldalasak lesznek. Mindez egy hatkötetes minisorozat részét képezi majd. Kicsit bővebben a TrekWeben olvashattok.