LIGHTSPEED

Vajon ez minek a nemezise? Picardnak, az Enterprise-nak, a Star Treknek vagy a rajongóknak? Esetleg mindnek együttvéve? Az biztos, hogy ez a rész messze nem a legjobban sikerült darab. Talán csak az ötödik rész tudja alul múlni, ami már filmnek sem túl jó. Mert ez legalább mint szórakoztató mű, megfelelő, hiszen látványos, akció dús, néha humoros. Ámbátor anno többről szólt a Trek ennél.

Ez a film számomra ott van, ahol az Alien vs Predator is. Ha úgy szemlélem, hogy ez egy Star Trek folytatás, akkor gondolkodás nélkül bevarrom a karót. Amennyiben, mint szórakoztató műre tekintek, kaphatna egy erős négyest (az AVP-nek csak egy gyenge hármasra futja). Nézzük hát, miért is tartom ezt az elpuskázott lehetőségek Trekjének.

Spoiler következik!

A sztori szerint a jó öreg romulanok testvérfaja, a remanok vezetője, Shinzon (Tom Hardy) a romulan hadsereg és egy thalaron nevű betiltott vegyi fegyver segítségével lemészárolja a Szenátust és az egész Romulan Csillagbirodalom élére áll. Eztán tárgyalást kezdeményez a Bolygók Egyesül Föderációjával. Közben a USS Enterprise-on Riker (Jonathan Frakes) és Troi (Marina Sirtis) végre összeházasodnak. Ám útban Deanna szülőbolygójára, a Beta Zedre, pozitrónikus jeleket fognak egy, a Romulan Semleges Zónához közel eső bolygóról. Felderítés közben szépen összeszednek egy újabb Data androidot, azaz az elődjét, Before-t (Brent Spiner). Eztán Janeway admirális (Kate Mulgrew) elküldi a romulan űrbe az Enterprise-t, mert ők vannak a legközelebb. A „tárgyalások” folyamán kiderül, hogy Shnzon valójában ember, egyúttal Picard klónja, valamint a szupermodern szupernagy és szupererős Scimitar nevű harcimadár önmagában egy thalaron ágyú (azon túl képes magát úgy álcázni, hogy sehogy sem találják meg; teli van fegyverekkel, dupla rétegű pajzzsal, vadászok egész flottájával, és kétszer nagyobb az Enterprise-nál). Ráadásul Shinzonnak nem célja a béke, éppen ellenkezőleg, el akarja pusztítani a Földet, illetve meg akarja szerezni Picard vérét, mert csak azzal gyógyulhatna fel betegségéből, ami folyamatosan öregíti. Végül hajsza indul, melynek folyamán az Enterprise összecsap a Scimitarral, Picard megverekszik Shinzonnal. Deanna bosszút áll egy telepatikus erőszakért, akárcsak Riker, bár ő a reman alkirállyal (Ron Perlman) vív meg emiatt. Data (Brent Spiner) feláldozza magát, Worf (Michael Dorn) elkotyog néhány mondatot, Beverley (Gates McFadden) meg úgy alapból ott van a hajón és néha dokiskodik, illetve legalább ennyi szerepe jut a főgépészkedő Geordinak (LeVar Burton) is. A filmet aztán szépen lezárják, a romos Enterprise javítás alá kerül, Riker és Troi lelép, bár csak Rikernek adnak búcsújelenetet, Before-ba meg kezdenek felidéződni Data emlékei… aztán ennyi. Vége.

Először is, nézzük meg, miből is építkezik ez a film. A készítők nem titkoltan a második részt vették alapul. Van egy gonosz, aki ugyan úgy megszállottja Picardnak, mint Khan Kirknek. Ugyan úgy feláldozza magát az emberi babérokra törő, logikusan gondolkodó fapofa karakter a hajóért, de előtte az emlékeit azért még letétbe helyezi. Csak míg Spock a saját tudatát McCoyba implantálta, addig Data a nála kicsit fejletlenebb Before-ba. S persze, mindkét rész végén látványos űrcsata folyik egy csillagködben, melynek végén a gonosz hajója látványosan robban egyet, míg az Enterprise-t romokban kell hazavontatni.

Ezen felül az alkotók a hatodik részből is nyúltak. Ott a klingon-Föderáció, itt a romulan-Föderáció konfliktusra akartak megoldást találni, talán azért, mert a TNG-ben a borg mellett a romulanok voltak a másik fő gondokozó faj. Csak míg a hatodik filmnek bravúrosan összejött ez a dolog, addig a Nemesisben ez végtelenül mellékes száll lett. Azon túl mindkét részben elhagyják a hősök a hajót, bár most csak hárman (a film szerint ketten, Crusher távozását egy az egyben kivágták). Itt és ott is egy láthatatlan szuperhajó volt az ellenség gépezete, bár a hatban Chang ragadozómadara nem volt olyan túlkapás, mint a Scimitar. Ja, s ha már Chang szóba került, hozzá hasonlóan Shinzont is „nagy harcosnak” akarták beállítani, aki a saját hajója hídján ülve vezényli le az Enterprise elleni ostromot.

A film tehát alapjaiban két előző filmből építkezik. Saját elemet nem is nagyon mutat fel, kivétel talán a sivatagbolygón történő üldözést, illetve Before szálát, amelynek fontossága lényegében elhanyagolható. Pedig négy szerep is jutott neki. 1. Bemutatták Data prototípusát. Itt ráadásul hiba sincs, mert az egyik TNG részben említették, hogy Dr. Soong összesen hat androidot készített, és ezek közül Data volt a harmadik (sorrendben tehát Before, Lore, Data, Dr. Juliana Tainer + még két ismeretlen). 2. Vele csalták az Enterprise-t a Semleges Zóna közelébe, hogy a Föderáció mindenképpen Picardot küldje a Romulusra. 3. Betört az Enterprise adatbankjába és megszerezte a Föderációs csillaghajók útvonalterveit (ennek már nem volt sok szerepe, hiszen egyrészt felfedezték, másrészt minek kellenek ezek Shinzonnak, amikor a Scimitar észlelhetetlen). 4. Ő lett az új Data. Mégis, nem kapott elég nagy hangsúlyt, ráadásul együgyűsége kicsit bosszantó is.

Az alkotók ráadásul még kedveskedni is próbáltak a Trek rajongóknak. A film elejére így bekerült a régen látott Guinen (Whoopi Goldberg), a majdnem mindenki által utált Wesley Crusher (Wil Wheaton), és a már említett Kathryn Janeway, aki a Voyager kapitányából admirális lett… szép-szép, mondhatnám, ha nem találnék kivetnivalót. Ez a néhány cameo ugyanis nem feledtet el nyilvánvaló kérdéseket. Mit keres Worf parancsnokhelyettesi rangban az Enterprise taktikai pultjánál, mikor a Deep Space Nine utolsó részében ő lett a Föderáció klingon nagykövete? Míg a nyolcadik és kilencedik részben könnyedén kimagyarázták azt, hogy akkor éppen Worf hogyan került a DS9-ról az Enterprise-ra, addig itt kísérletet sem tesznek a magyarázkodásra (a könyvben, illetve valószínűleg egy kivágott jelenetben ez benne van, de azt a gyomrom valahogy nem vette be. Vagyis Worf otthagyta követi állását, mivel neki nem való a politika… na ja, hányszor is vállalt szerepet a klingon politikában?). Aztán, mit keres itt Wesley Csillagflottás egyenruhában és hadnagyi rangban? Ő nem ment el véletlen az Utazóval? Mondanom sem kell, erre már a könyvben sincs magyarázat. Aztán, akik hiányoznak a ceremóniáról: Riker apja, Deanna anyja, pedig ő aztán üvöltött a jelenlétéért. Shinzon hogy tett szert ekkora hatalomra a Tal Shiar tudta nélkül (oké, a szervezett csúnyán meggyengült a Domínium háború elején, de attól még megvolt). S honnan a csudából kerültek elő ezek a remanok? Elég rész szólt a romulanokról ahhoz, hogy szó essen a testvérfajukról. (Pozitívuma az Enterprise-nak, hogy e hiba orvoslására az egyik részben szerepeltet remanokat. Persze, ehhez az kell, hogy az ember fia valami csoda folytán kronológiai sorrendben nézzen végig minden Trek művet… és hát az ENT után a TOS és a TNG első fele… háááát, mondjuk úgy, hogy nem éreznék késztetést az ENT a TOS-hoz nyúlni. Talán a felújított részekhez…) S persze itt a legfőbb kérdés: hová lett Spock? Őt ott felejtették a TNG-ben a Romuluson. Vagy az alternatív Tasha Yar édes lánya, a félig ember, félig romulan Sela parancsnok? Igaz, róla már a DS9 óta nincs semmi hír.

A történet is elég defektes. Shinzonnak minek ez az egész hacacáré, ha egyszer a kezében van egy olyan hajó, melyet se szem, se szenzor nem talál meg? Oké, Picard vérére fáj a foga, de miért húzza azzal az értékes időt, hogy meginvitálja a Romulan Birodalomba? Tudta hol van, hiszen ő csalta a Semleges Zóna közelébe. Akkor miért nem várt ott rá a Scimitárral? Hogy az állandó bájolgásról ne is beszéljek. Ha én a halálomon lennék, nem húznám az időt üres fecsegéssel. Meg miért is akarja elpusztítani a Földert? Értelmes indoka erre nincs. Egyszerűen azért, mert ő a rosszfiú. Természetesen, ebben a Trek filmben jön át igazán az, hogy a Föld = Bolygók Egyesült Föderációja. S persze Shinzon tervéhez a romulanok még aszisztálnak is. Természetesen sután, bután, haszontalanul. Dina Meyer hiába riszálja csinos fenekét Donatra parancsnok szerepében, karakterének nincsen jelentőssége, ahogy az összes többi romulannak sem. Sőt, igazából, Data, Picard és Shinzon kivételével az összes szereplőt kivehetnénk. Itt van példának okáért Worf. A szülei a romulanok miatt haltak meg, most mégis csak egy „A romulanok dicsőn harcoltak.” mondatra futotta. Pedig ordít a karakterben lakozó lehetőség. Annyi érdem azért mégis van, hogy a Crusher-Picard viszonyt némileg előhalászták, mikor Beverly Picard fiatalkoráról beszélget a kapitányról (hiba viszont, hogy kadét korában Picard nem volt kopasz, mint a fényképen). Azt meg aztán már végkép nem tudom, hogy Geordi mi a búbánatos fenét csinál a hídon a csata kellős közepén. A főgépésznek ilyenkor nem a gépházban volna a helye?

Látvány terén ez a rész magasan a legjobb. Az űrcsata pazar, még ha nem is tudja azt a feszültséget hozni, mint a II-ben vagy VIII-ban. Természetesen itt is van mit kivetni, például Shinzon azon döntését, hogy tüzet nyittat a hídra. Picard véletlen nem élve kellett neki? Akkor talán pont a hidat nem kéne lövetni… pedig látványos jelenet. Na és persze, az Enterprise elindul feléjük, erre mit ad ki parancsba? „Forduló.” Nem ám hátra, emelkedj, süllyedj, nem, fordulj… anyád. Szóval Shinzon egy hisztis barom, ellenségként fél másodpercig sem lehet komolyan venni. Ja, és ha már látvány, itt van a rallyzás. Oké, tetszetős jelenetsor, de hogy azon a bolygón az elsődleges irányelvet, amiért az előző részben annyit szenvedtek, lazán megszegték, az is szent. Hány idegent öltek meg? Meg miért is nem a komppal mentek Before darabjaiért? Vagy még jobb, miért nem sugározták fel őket? Egyáltalán, mi a francért volt Before szétszórva? Ja persze, mert Shinzon egy idióta.

Data feláldozása meg már-már közröhej. Kérem szépen, egyrészt, a transzporter kifúj azzal, hogy szikrázik a konzol. Oké, egye fene. Na de nincsenek kompok? A főgépész nem érzi szükségét megjavítani? Nem, Datanak mindenképpen röpködnie kell. Meg alapból, miért nem sugároztak át több személyt Picarddal? Az meg aztán igazán túlzás, hogy a thalaron szuperfegyvert mindenféle védőburok meg hasonlók nélkül csak úgy bevágják a Scimitar hídja mögé. És persze leállítani csak úgy lehet, ha belelősz. Se Datanak, se Picardnak nem fordult meg a fejében a lekapcsolás? Picard ráadásul Shinzon faramuci kinyírása után még bambul is kicsit. Á…

Végül pedig az igazi szívfájdalmam, hogy ez a lezáró filmje a TNG-nek… MIÉRT? Miért ez? Ez olyan, mintha a TOS brigádtól az ötödik filmmel búcsúztak volna el… bár megjegyzem, annak záró képei még tetszettek is volna lezárásként. De ez nem. Először is, csak Riker kapott búcsút, pedig Troi (és Crusher) is lelépett a hajóról. Ő(k) nem érdemeltek volna meg ilyesmit? Crusher amúgy is felszívódott a borozgatás után. Worfnak is csak a hangját hallani, Geordi-t meg említik. Nekik nem járt volna ki búcsú? Nem, elégedjünk meg Picard tejbetöki vigyorával, meg a szanaszéjjel lőtt Enterprise látványával, az elég egy egész generáció lezárására. Ez csupán egyetlen rész vége, nem egy nemzedéké. Szánalmas.

Szóval, a film Star Treknek borzalmas, talán még az ötödik résznél is. Ott legalább a Trek humor vitte a prímet. Itt az akció és a látvány kapta ezt a feladatot, és végül is viszonylag rendben is van. DE. Ez így ebben a formában nem Trek. Csak egy egész jól összedobott sci-fi-akció film. Olyasmi, amit jó megnézni, ha az ember nem talál semmi értelmeset a TV-ben (már ha TV-zik), és a többi Trekhez, vagy bármi egyéb jobb filmhez nincs kedve. Akkor meg lehet ezt sasolni. Én meg titkon reménykedek még, hogy egyszer talán megkapom a TNG lezárásomat is.

1987. szeptember 28-án indult első útjára az NCC-1701-D USS Enterprise, fedélzetén Jean-Luc Picard kapitánnyal, William T. Riker parancsnokkal, az ellenségből lett barát, Worffal, az android Data-val, az empatikus Deanna Troijal, a vak Geordi Laforge-al, az özvegy Beverly Crusherrel és a fiával Wesley-vel, valamint a harcias Tasha Yarral. Sőt, még Miles Edward O’Brian is ennek a sorozatnak a legelején bukkant fel Hét évig járták az űrt, négyszer megjárták a mozivásznat. Hatásukra született meg a Deep Space Nine, a Voyager, majd később az előzmény Enterprise. Kitermeltek számtalan játékot, könyvet, egyebet. Egyszóval, valószínűleg eme sorozatnak köszönhetjük, hogy 31 évvel a Star Trek megszületése után még mindig beszélünk róla.

Na jó, ha már hajnali háromnegyed ötkor ki lettem rúgva az ágyból (mindezt úgy, hogy hajnali kettőig munkálkodtam), hát legalább legyen valami eredménye is ennek, azon túl, hogy egy kulcs hazatalált, így hát… Jean-Luc Picard kapitány (Patrick Stewart) és verhetetlen legénysége az NCC-1701-E USS Enterprise űrhajóval harmadszor is nekivágott a legvégső határnak. Ezúttal azonban a Föderáció alapjait, az Elsődleges Irányelvet kell megvédeniük.

Spoiler következik!

Az alapkoncepció kábé megint olyan bonyolult, mintha a TNG sorozat egyik része lenne. Van egy renegát admirálisunk, Dougherty (Anthony Zerbe), aki lepaktált a son’a nevű, enyhén zombi fajjal (kicsit szétesnek). Tervük nagyon galád, a Töviskoszorú nevezetű térség belsejében lévő ba’ku bolygó hatszáz fős lakosságát szeretnék áttelepíteni a beleegyezésük nélkül. Ehhez nem is kell más, mint egy álcázott holohajó, nagyteljesítményű transzporterekkel. Ebben rekonstruálták a ba’kuk faluját, így észrevétlen áttelepíthetik őket. És persze mindez miért? Hát mert a bolygó gyűrűjéből olyan sugárzás jön, ami örökéletűvé tesz. Persze van, akinek az Elsődleges Irányelv ilyetén mértékű sárba tiprása nem igazán tetszik, így elsőként Data (Brent Spiner) száll szembe a gonoszokkal kicsit ámokfutva, másodszor meg Picard és a legénysége kicsit lázadozva. Közben megint megy a hajsza az idővel, miközben kiderül, hogy az egész csupán egy családi konfliktus, végül pedig elhullnak a gonoszok leggonosszabjai, míg a kevésbé gonoszok megbocsátást nyernek és mindenki happy-n mehet haza. Persze mindehez nem kevés lövöldözés, minimális űrcsata és sok humor társul.

Szóval a sztori egyáltalán nem bonyolult, sőt. Végtelenül egyszerű. Valahogy mégis működik. Legalábbis számomra. Végre egy történet, ahol nem az emberiség, de még csak nem is a mindenható Föderáció (ami egyet jelent az emberiséggel, legalábbis néha nagyon azt érzem) sorsa a tét, hanem csak egy iciri-piciri bolygó iciri-piciri lakóinak iciri-piciri élete. Sehol sincs a világmegváltó őrültség. Hasonlóan a Nemzedékekhez, ám míg ott a megvédeni kívánt nép (Veridian akárhány lakosai) számunkra csupán egy lábjegyzet volt, itt valós karakterek lettek. Szóval már csak ezért is jobb ez a rész a hetediknél. Ezt az egyszerűséget ráadásul kicsit tovább erősíti bennem, hogy ez az egyetlen rész, amelyben a Föld abszolúte nem látható.

Szóval, hőseink ezúttal a Föderációval kerültek szembe. Ennek súlyáról később. Először a karakterek. Valahogy ebben a részben tűnnek a leghétköznapibbnak. Ehhez talán az is nagyban hozzájárul, hogy itt elég hosszú idő telik el, mire elrendelik a vörös riadót. Mondhatni, a film közepe-vége felé mondja ki Riker (Jonathan Frakes) a bűvös szavakat. Addig végül is a legtöbbjük mindennapi teendőiket végzik. Egyszerűen nem érezni azt az állandó feszültséget, mint az összes többi részben (na, ez alól kivétel az ötödik rész, ahol hasonlóan építkeztek, kevesebb sikerrel, mert igazán csak a legendás triónál jött át). Worf (Michael Dorn) elalvása és ágylefejelő jelenete például teljes mértékben felesleges és céltalan, ha csak a Deep Space Nine felemlegetése nem cél. Ugyanígy az ezt követő jelenet, melyben Picard az elhangolt érzékelőkről beszél. Csak úgy vannak, mégis, szerintem ez teszi élővé őket. Néha az ember csak úgy elvan otthon, vagy melóban, vagy akárhol. De ugye Riker és Deanna (Marina Sirtis) összefésülését is itt kezdték meg, aminek lezárását a Nemesisben láthatjuk. Mondjuk ez esetben elkellett volna egy sorozat a 8-9-10. részek közé, melyben eme szál kifejtésre kerül, mert így csak kapcsolatuk három pillanatába láttunk betekintést. És itt van Geordi (LeVar Burton), kinek karaktere egyfajta beteljesülést ért el. A hetedik részben csak a VISOR-ral látott, a nyolcadikban már implantot használt, és ebben a részben végre meggyógyultak a szemei. Végül pedig hajlandó volt feláldozni mindezt (remek válasz ez Dougherty kérdésére, amit Picardnak szegez). Data karaktere is plusz pontot kap, hiszen fejlődését most nem egy beavatkozás segíti elő, mint a 7-8. filmekben, hanem egy gyermeki tanács. Szerintem ez valamivel jobb, mint az érzelemchip beszerelése. Jobban illik Data karakteréhez, egyúttal idézi a sorozatot (mint Riker szakállának eltüntetése ). Viszont két karakter sajnos újra megsínylette ezt a részt. Deanna empatikus készségei semmivé lettek, míg magéra a karakterre sincs semmi szükség, csupán Rikerrel való kapcsolatában került elő, illetve a film elején van konzuli feladata. Jelentéktelen, bár végig jelen van. Hasonlóan Dr. Crusherhez (Gates McFadden), akivel a készítők továbbra sem tudnak mit kezdeni. Szegény nő egyik filmben sem kapott kiemelt szerepet a doktorosdin kívül. Talán csak a Nemesisben volt jelentőssége, de ott sem túl fontos szereplő. Csupán lézeng, és egyetlen fontos pillanata a son’a és a ba’ku közötti viszony leleplezése, ami meg tart vagy tíz másodpercig. Pedig micsoda szerelmi háromszöget lehetett volna a történetben felépíteni Picard, Crusher és a ba’ku Anij (Donna Murphy) köré. Persze ehhez a Picard-Crusher viszonyt nem kellett volna két filmmel ezelőtt elfelejteni…

Gonoszok terén most nem olyan erős a felállás, mint az elődök javában, sőt, ez a rész az igazi gyengepontja a filmnek. Dougherty admirális karaktere kicsit olyan légből jött, hiszen elméletben a Föderáció támogatását élvezi, mégis retteg a lelepleződéstől. Ez végigvonul a filmen, így senki sem lepődik meg azon, hogy végül engedélyt ad az Enterprise szétlövetésére. A végső kifakadása pedig ennek fényében már-már szürreális, mivel kicsit olyanná teszi, mint aki addig nem is tudta, mit csinál. Oké, igaz, az alapkoncepció valószínűleg az volt, hogy az admirális alapból bizonytalan, és végig a jó szándék vezérli, de valahogy mégis olyan sután jött ki mindez a képernyőn. Dougherty ebben a formában nekem egy hisztis, kissé szenilis, könnyen átverhető öregembernek tűnik. Aztán itt van a leírhatatlan nevű Ad’har Ru’afo (F. Murray Abraham), aki a legfőbb főgonosz. Na, őt még egész jól eltalálták, bár szegény kicsit egysíkú, afféle jól sikerült pszichopata. Édes kis pajtása, Gallatin (Gregg Henry) már majdnem bonyolultabb, mivel ő a köpönyegforgató, aki a kritikus helyzetben átáll a jófiúk csapatába, ezzel megfordítva a küzdelem kimenetelét. Igaz, hogy ennek felvezetése kissé egyszerű, de legalább a film paraméterei között maradva működik. Ebben a sztoriban minden egyszerű Szóval, főgonoszok terén sem annyira megszokott a történet, pedig ennyit egy rakáson még nem láttunk. De így sem lettek annyira kiemelkedők, mint Khan, Kruge, Chang, Soran vagy a borg királynő. Pedig a színészek mindent megtettek, főleg Abraham. Na mindegy, attól még komázható karakterek, bár nem túl esztétikus a megjelenésük.

A látványra ebben a részben sem lehet panasz . A történet eleve egy űrjelenség közepében folyik. A Töviskoszorú nevezetű nemistudommicsoda (csillagköd talán?) véleményem szerint fantasztikus hátteret ad az űrjeleneteknek. A napfény hiányában pedig feketének tűnő Enterprise pedig igazán cool jelenség (amúgy ugyanúgy szürkésfehér a színe, mint elődeinek). Bár most nem kerül sor akkora összecsapásra, mint a Kapcsolatfelvételben, azért itt is láthatunk egy kisebb párviadalt az Enterprise és két son’a hajó között. Maga a hajó bővült egy új funkcióval, igaz, értelme nem sok van ebben a formában. Nevezetesen a kézi vezérléssel semmi olyat nem csinálnak, ami a gombnyomogatásos módszerrel kivitelezhetetlen lenne.

A filmnek mindezek tetejében van egy csipetnyi öniróniája is. Az első, mikor Picard megjegyzi, hogy „Valaha felfedezők voltunk.” Hát igen, a TNG sorozatban még egy főként kutatóhajót vezetett eme szándékkal, most meg hadihajón vezényel egy háború előestéjén vagy alatt (nem igazán tisztázott, mikor is játszódik a film). Aztán itt a Ru’afo által kigúnyolásra került Föderáció, melyben felsorolják, hogy az elmúlt filmekben és sorozatokban mit eresztettek rá az egykor felfedezőkből álló szervezetre. Mintha csak kikacsintás lenne a producerek felé, hogy manapság már nem eladható – legalábbis szerintük – a békés jövőkép. Aztán még ott van Crusher és Deanna mellproblémája, melyben boncolgatják eme testrészének minőségének fontosságát (ej de szabatosan fogalmazok ). Mindezt egy olyan sorozatban, melyben enyhén szólva is pénzügyi megfontolásból került bele Jerry Ryan vagy Jolene Blalock, akiknek ugye a mellei… szembetűnők

A film fő mondanivalóját meg anno Spock már összefoglalta: „A többség igénye fontosabb a kevesekénél, vagy egyetlen emberénél.” Ezt boncolgatja az Insurrection (ki nevezte el ezt Űrlázadásnak?) több-kevesebb sikerrel. Sajnos, a hálás témát kicsit hálátlanul szolgálták ki. A fenyegetésnek megint nincs igazi súlya, s ez a film már említett egyszerűségéből fakad. Sok szükséges háttér információ tisztázatlan maradt. Elméletben Dougherty a Föderációs Tanács támogatását élvezi, mégis az a gonoszok fő problémája, hogy az Enterprise nehogy figyelmeztetni tudja őket. Persze, egy könyv szerint az admirális inkább a 31-es Szekció sorait erősítette, ami még helyt is áll, tekintve az elvek sárba tiprását. Szóval az okés, hogy itt az Elsődleges Irányelv megvédése lett volna a cél, mégis, éppen azokat nem tették igazán előtérbe, akiket köt ez a szabály. Hiába van egy másik hajó (amivel Data röpködött a film elején), másik legénység, ha ők csupán díszletelemek. Példának okáért a Tanács szerepeltetése, vagy egy másik Csillagflottás hajó szerepeltetése jót tett volna ennek a kérdésnek. Egyetlen labilis admirális nekem kicsit kevés ehhez az űrlázadáshoz.

Végső soron tetszik a film. Főleg a könnyedsége miatt. Egyszerűségében semmi nagyzolás nincsen, csak úgy elvan. Valószínűleg ezért sem szerepel a sikerlisták élén, sőt, meglátásom szerint még a Trekkerek sem tartják olyan nagyon jónak. Dacára, úgy érzem, ebben a filmben sikerült a TNG team-et igazán vászonra vinni. Humorosak, kalandosak és az univerzum megtérítése helyett most csak szimplán kalandoznak.

Na, közeledvén a végéhez elérkeztünk a TNG stáb legjobb filmjéhez. Ebben a moziban hős legénységünk szembeszáll a Star Trek univerzum leggonoszabb ellenségével, a borg kollektívával.

Spoiler következik!

Jean-Luc Picard (Patrick Stewart) és legénysége egy éve járja az űrt vadi új hajójukon, a Sovereign osztályú NCC-1701-E USS Enterprise-on. Ekkor hívás érkezik a Flottától, hogy a borg, a TNG és Voyager sorozat egyik főgonosz faja már megint útban van a Föld felé. És, láss csodát, nem az Enterprise az egyetlen hajó, amit bevethetnek ellene. Sőt! Az admiralitás egyenesen azt parancsolja Picardnak, hogy maradjon távol a hadszíntértől. Micsoda mesés újítás. Természetesen ez a csata sem alakul fényesen, akárcsak a Wolf 359 mellett vívott. Hiába a a Föderációs hajók garmadája, az egy szem kocka még mindig megállíthatatlan (és ezért röhejes, hogy a Voyagerben már-már kilószámra lövik szét őket). Picard azonban parancsmegtagadva rohan a csatatérre, és ha már beesik, meg is nyeri az ütközetet. Elvégre, valaha ő is borg volt, így tudja, hová kell lőni. Azonban a kocka a megsemmisülése előtt szabadjára ereszt egy gömböt, melyet az Enterprise üldözőbe vesz. A gömbőc erre visszarohan az időben, hőseink meg utána. A borg célja megakadályozni a kapcsolatfelvételt, melyben az emberek először találkoznának idegenekkel, hogy aztán megkezdődjék a kirajzás az űrbe. Aminek egyenes ági következménye a Bolygók Egyesül Föderációja. Szóval a borg szét óhajtja lőni a Phoenix-et, mely az első térhajtóműves (warp) űrhajója az emberiségnek, és aminek első repülése a Földre csalogatja az idegeneket. Picardék csapata a múltban három dologgal szembesülnek. 1. A borgok a gömbjük szétrobbantása után kinézik az Enterprise-t maguknak, és igyekeznek asszimilálni. Picard, Data (Brent Spiner), Dr. Crusher (Gates McFadden) és Worf (Michael Dorn), valamint egy földi nő, Lily (Alfre Woodard) igyekeznek ezt megakadályozni, ha lehet, bármi áron. 2. A Phoenix megsérült a borg bombázása közben, így Rikerre (Jonathan Frakes), Deanna-ra (Marina Sirtis) és Geordi-ra (LeVar Burton) vár a feladat, hogy a rakéta tervezőjével, Dr. Zefram Cochrane-nel (James Cromwell) karöltve kijavítsák és megreptessék. 3. A hős, legendás, ifjú mérnökök garmadájának példaképe, Dr. Zefram Cochrane nem igazán az a figura, akiről a történelemkönyvek írtak. Szóval megy a hajsza az idővel, szó szerint, mert ha elkésnek, lekésik a jövőt. Egyrészt a Phoenix-nek időre fel kell szállnia, másrészt, a borg is egyre inkább uralma alá hajtja az Enterprise-t, amivel lazán szétlőheti minden Trek hajó ősatyját. Végül persze minden jól alakul, a borgot is kirugdossák a fedélzetről, és az idegenek is leszállnak. Boldog vég.

Meg kell mondjam, ez a rész a hatodikkal karöltve szoktak versengeni az első helyért. Egyrészt, imádom a borgokat. Ritka jó ellenfelek lettek, elég félelmetesek, és alapból érdekesek. Ráadásul ebben a filmben még bővíteni is sikerült „kultúrájukat” egy királynővel, aki egyénként szól a kollektív tudatban. Hozzáteszem, ennek sikeréhez nagyban hozzájárul Alice Krige, aki remekül játssza szerepét. Másrészt, ez az egyik leglátványosabb rész, főleg a film elején látható űrcsatával, mely majdnem olyan jó, mint a DS9 összecsapásai. Itt ráadásul még a rajongóknak is kedveskedtek, mivel a USS Defiant Worf vezetése alatt pont az említett Deep Space Nine állomásról jött. Kíváncsi vagyok, Sisko mit szólt ahhoz, hogy a stratégiai tisztje ilyen ramaty állapotban vitte vissza a hajóját

Essék szó az Enterprise E-ről is, hiszen ez az első hajó, amelyik korábban nem szerepelt sorozatban, és nem is hasonlít elődjére vagy egy másik ismert hajóra. A Sovereign osztály második példánya az E immár csatahajó címen született, jó lehet, mindennel fel van szerelve, amivel a D volt. Kisebb balsorsú elődjénél, de sokkal karcsúbb, nőiesebb. Bennem mindig olyan benyomást kelt, mint egy kobra, mely egyszerre szép és veszélyes. Szóval ez az Enterprise eléggé ellentétben áll testvérei szellemével, mivel azok mindegyike kutatóhajó volt, melyet olykor hadi célokra is felhasználtak. Ezt viszont alapból a borg ellen fejlesztették, szó szerint repülő erőddé. Nem csoda, hogy taktikai szarvashiba volt a kockától távol tartani mindkét létező Sovereign-et (de még a Galaxy-kat is). Viszont mikor megérkezik a csatatérre, az hatalmas jelenet. Egyrészt Worf miatt, aki a DS9-ben kijelentette, hogy ha épül új Enterprise, az már nem az ő Enterprise-sa lesz (újabb kedveskedés a rajongóknak az, ahogy Worf a bejelentésre reagál). Másrészt, baromi jó látvány, ahogy a hatalmas hadihajó elzúg a Föderáció másik háborúra épített hajója, az apró Defiant felett. Szóval az biztos, hogy az E koncepciója nem megszokott az eddig Trekes viszonyokban. Szerintem mégis működik. Jól tudjuk, hogy a Trek Univerzum sötét kora ekkortájt jön, azaz a Domínium háborúja, oda pedig ilyen masinák kellenek (sajnálatosan, pont a DS9-ban egyet sem látni, csak a Defiantot, illetve később a Valiantot). Ráadásul, újításként ebben a részben már a fekete-szürke egyenruhákat viselik, ami szerintem az egyik legjobb Csillagflotta uniformis. Szóval eme film ezzel a sötétebb tónusú, nyomasztó, harcias képpel kicsit kilóg az eddigi részek közül.

Ráadásul a Nemesisig ez volt a legakciódúsabb. Kezdődik egy űrcsatával, van benne bombázás, kommandózás az Enterprise-on, űrséta és még bunyó is kerekedik. Viszont közbe azért valamiről szól is a film. Data és a borg királynő eszmecseréje a köztük lévő alapvető különbségekről nagyon jó. Sokkal jobb, mint Picard és Shinzon bájolgása. Illetve, ami nagyon tetszik, az a történelmi figura szembeállítása a valós alakkal. Vajon hány meg hány ilyen fickó lehet, akit ma a fene tudja milyen magasságokba magasztalunk, aztán közbe iszákos, nőfaló, káromkodó, bunkó, meg ki tudja még mi volt (elég csak körülnézni a magyar irodalomban). Ráadásul, mindezt Cochrane a háta közepére sem kívánja, amit nem csodálok. A jövőből érkezett díszes rajongótábora nem kicsit idegesítő. Végül mégis felvállalja a történelmi figura szerepét, és kezet fog az idegenekkel. Mondanom sem kell, a jelenet is teljesen Cochrane-es, sehol a „Kis lépés az embernek…” megnyilvánulás, lerendezi egy szóval: „Kösz.”. Nem lehet minden történelmi pillanatot nagy szavakkal leírni.

Harmadik cselekményszálunk pedig nem más, mint Picard lassan vakságba fulladó bosszúvágya. Zokszó nélkül megöli a már asszimilált embereket, holott ő az élő példa arra, hogy visszaalakíthatók (illetve, ha ismerik a történelmet, akkor Phlox a másik). Eme gyűlölete pedig odáig fajul, hogy akár a teljes legénységet feláldozná. Persze, kompenzálóként és észhez térítőként van a fedélzeten Lily, aki végül ráébreszti a kapitányt vakságának tényére.

Az előző résszel ellentétben a poénok is működnek. Itt már tudtak mit kezdeni a karakterekkel és olyan helyzetbe állították őket, ahol hasznuk van, és nem csak vannak, mint Crusher és Worf az előző részben. Oké, a dokinéni itt sem tölt be jelentős szerepet, de mégis sokkal többet van képben, mint előtte, és valahogy nem érezzük azt, hogy minek foglalja a helyet. Szóval, jól kezelték a karaktereket, az előddel ellentétben.

Aztán, itt vannak a Trekkereknek történő kedveskedés. Először is, ugye a már említett Defiant kamerója. Aztán a TNG-ből még mindig jelen van Crusher főnővére, Alyssa (Patti Yasutake). A legjobb mégis a szintén TNG-s, majd Voyageres mellékszereplő Reginald Barclay (Dwight Schultz) és a USS Voyager főorvosának, Doktornak, azaz itt csak simán OSH-nak (Robert Picardo) a felbukkanása. Apró nüánsz még a Deep Space Five emlegetése, mivel a DS9-en kívül így ez lett az egyetlen DS állomás, ami még ismert. Illetve Picard kedvenc holoprogramja is visszaköszön a TNG sorozatból.

Most jöjjenek a negatívumok. Egyrészt, nem igazán tetszik, hogy a kapcsolatfelvételnek pont Amerikában kellett bekövetkeznie. Persze nem igazán dúskálhatunk (hála istennek) az atomhatalmakkal, de azért egy európai földön történő kapcsolatfelvételnek jobban örültem volna. Másrészt, bár egész jól bemesélik a borgot, igazán mégis akkor érthetjük meg például Picard történetét, ha láttuk a TNG adott részeit. Mivel a Wolf 359-es csatáról szó sincs, így közel sem kapunk átfogó képet Picard borgságáról. A harmadik pedig, hogy ha a borg nem egy, hanem kettő, három, vagy száz kockát küldene, akkor a Földet már a jelenben is asszimilálhatnák az egész kvadránssal együtt, nem kéne idő-utazni. Viszont ha ebbe belemegyünk, már az sem teljesen világos, hogy a borg miért ment el a Földig? Nem lett volna jobb még a Delta kvadránsban átutazni a múltba? Akkor senki sem követi.

Na mindegy, a film számomra ettől még működik, és az egyik legjobb Trek filmnek tartom. Másabb elődeinél, de még így is remek.