Kukacos Transformerek
17 09 2008
Kukacoskodás, szőrszálhasogatás, kákán csomó keresés. Akárhogy nevezzük, akik ismernek, azok tudják, hogy eme ténykedésben kifejezetten jó vagyok. A jóban is meglátom a rosszat, a rosszban a még rosszabbat. Éppen ezért, egy beszélgetés alkalmával, mikor belekötöttem a Transformers filmbe, kipattant a szikra, hogy miért ne lehetne ez az egyik állandó témája a blogomnak. Persze szigorúan a humor fényében, nem becsmérlés címén. Szóval, ahogy a jó worm mondta egy kultikus játékban ékes magyar szavakkal a cuki hangján: “Ezt megkaptad!”
Első körben jöjjön a már említett Transformers, ha már ez a film adta az ötletet.
- Az Alspark (Örök szikra, szép ferdítés) egy bazi nagy kocka. Minek is ilyen nagy? Jó, klafa a jelenet, mikor összehajtogatják ember által is szállíthatónak, de akkor is. Miért ilyen nagy, ha aztán kicsiként is képes trafókat teremteni.
- Ha már kocka, elég válogatós ez a ketyere. Az üdítő automatából és az Xbox-ból komplett-hamlett transformers csinált (hogy a finn harcitelefonról már ne is beszéljek). Ellenben a dilis spiné kocsijánál már csak a kormány lett agresszív. És miért is lesz minden utógyártott mikrobi ilyen morcos? A kormánykereket még megértem, mert a csaj engem is irritálna, de a többiek? Mert ebben a formában megkérdőjeleződik, hogyan is alakultak ki az autobotok.
- A városban, mikor Starscream támadott, Epps úgy jött rá, hogy nem baráti F-22-es, hogy berepült a házak közé. Valami ilyesmit mondott a századosnak:
“Az F-22-esek nem jönnek be a házak közé. Ez idegen, és nem a barátságos.”
Pár jelenettel később, mikor megtámadták az F-22-esek Blackoutot, majd utána Megatront, egész falkában zúgtak be a házak közé… így kell ellentmondani önmagunknak.
- Mikor elindul a légiriadó, hogy szálljanak fel az F-22-esek, az első snittben frankón bemutatnak két F16-ost.
- USA-n kívül csak Alaszkában vannak még F-22-esek. Qatar környékén az USAF F-15-öket használ. Ennek ellenére a film elején két F-22-es csatlakozott Blackout mellé, és F-15-öst egy dekát sem láthattunk. Persze, sokkal szebb gép a Raptor, meg futurisztikusabb, meg amúgy is újabban az a filmekben a favorit (csodálom, hogy a Stargate Continuumban nem azok voltak).
- Az AC-130-as másodpercek alatt ért oda Scorponok bulijára, de az A-10-esek sem repültek túl sokáig. Ha ilyen közel volt a bázis, minek telefonálgattak, mehettek volna máris oda. Ha mégis távol volt, hogy a fenébe tartott ki annyi ideig a lőszerük a katonáknak és mit szarakodott Scorponok? És hol volt Blackout?
- Nincsen DEFCON DELTA készültségi állapot. Egy filmben, melyben katonák is segédkeztek, ezt nem ártana tudni. DEFCON 1 a legmagasabb készültségi fok.
- Honnan van a transzformerszek lőszere? Beépített minigyáruk van?
- Mi a bánatért rakták tele úgy a katonák a gépfegyvereiket, mintha karácsonyfák lettek volna?
- Optimus hátán egyetlen pillanat erejéig van egy puska, amíg használja, de már akkor sincs a kezében, mikor Megatron eltrafálja és belerepül egy házba. Ez biztos megint a minigyár.
- A kockát elrejteni vitték a városba. Okos húzás, amennyiben szükséges Amerika lakosságának csökkentés, valamint a biztosító társaságok csődbe vitele (bár nem tudom, hogy a házak, autók és emberek biztosítva voltak-e űrrobot támadás ellen). De ha elrejteni vitték a városba, miért rendeltek oda két helikoptert, hogy kivigyék a kockát? A koptereket rögvest lehetett volna a gáthoz hívni. Ott sem lettek volna kevésbé támadás alatt. Azon kívül, melyik idióta gondolta úgy, hogy majd pont a Black Hawkok lógnak meg az űrrobotok elől. És még csak az sem lehet, hogy nem tudták, hogy van repülő verzió, mert a katonák szemtanúi voltak Blackout randalírozásának, plusz a gátat éppen egy begerjesztett ál-F-22-es ostromolta, és hát Megatron sem volt éppen földhöz ragadt vezér.
- Miért is kellett Samet felküldeni a ház tetejére? Egy olyan ház tetejére, ahová egyetlen helikopter sem tud landolni? A helikopterek le tudtak volna szállni az utcára is. Balckout egy Sea Staliont másolt le, ami vagy másfélszer nagyobb, mint egy Black Hawk, és lazán ott tepert az utcán, hogy Starscreamről ne is beszéljek, aki F-22-es képében jött-ment. Mindezek mellett, ha már egyszer a pilótáknak mondták, hová megy Sam, miért nem vártak ott rá? Miért várt a tetőszint alatt, gondolom én, függve?
- A harci helikoptereket nem akarták bevetni teszem azt a helikopterek védelmére? Vadászgéppel bajosabb védelmezni olyan gépeket, amelyek a házak között kóricálnak. Egy pár Cobra vagy Apache igazán jól jött volna.
- A Hoover-gát Nevadában van. Ott viszont nincs olyan támaszpont, ami rendelkezne F-22-esekkel (bár a Nelisen voltak a tesztrepülések). Azok az F-22-esek mégis baromi gyorsan ott teremtek.
- Egy szemüvegbe véste Megatron a koordinátáit a kockának. Gigalol! Miért nem pisilte bele mindjárt a hóba, az sem lett volna viccesebb. Eleve, Sam-dédi úgy kapcsolta be Megát, hogy megérintette az ujja hegyét. Nem semmi, egy húsz méteres robot ON-OFF gombja az ujjbegyén van. Praktikus. És ha mégis képes aktiválnia magát, akkor mi a fenét szórakozott évezredekig? Igaz, lustaság fél egészség. Olyan hidegben én sem kelnék fel.
- Optimusék honnét a túróból tudták meg, hogy a szemüvegen vannak a koordináták? Megjöttek, és máris tudták, pedig még Bumblebee-vel sem dumcsiztak, mivel addigra szegény megnémult.
- Frenzzy-ék honnét a túróból tudták meg, hogy a szemüvegen vannak a koordináták? Kategorikusan átnézték az internetet? Így már érthető, mi tartott tízezer évig.
- Az autobotok hívhatók az égre vetített Autobot jellel. Batman után szabadon, de a perköltségeket Bruce Weyne-nek kell állnia.
- Húsz méteres robotok grasszálnak a kertben, ugrálnak, rombolnak, de a szomszédság – és a tulajok – semmit sem vesz észre, és még a szupertitkos titkos ügynökök elől is észrevétlen elosonnak, mire ők odaérnek.
- A városban mindenki menekül, javarészt a rossz robotok irányába, és mindig tömve vannak az utcák. Ja, és mondtam már, hogy a hadsereg miért is lakott területre vitte a kockát?
- Még jó, hogy a Pentagon elérhető egy mobiltelefonnal a sivatag kellős közepén, és nem kell más, csak egy hitelkártya, aztán máris kérhetek légicsapásmérést. Mindehhez csak őrmesternek kell lenni. Ráadásul a Pentagonban koordinálnak egy a bolygó másik részén zajló akciót.
- Az MQ-1 Predator UAV nem sugárhajtású.
- Az USA elnöke és a vezérkar mint olyan, már nem is létezik? A hadügyminiszter lett az egyedül kizárólagos döntéshozó?
- A Hetes ügyosztálynál előírás a 7-es mintás trikó és az elmehibbantság (bár a trikóhoz nyílván hibbantnak kell lenni)? De az olyan szinten, hogy még azt sem tudja, hogy a rádióhoz mikrofon is kell.
- Számítógépből és rádió kombinálásából morse-gép hozható létre, természetesen a gép lendületből megfejti a rádiójeleken beérkező morse kódot, és a billentyű nyomkodásával azonnal vissza is fordítja a kívánt szöveget és tovább küldi rádiójelek formájában. Tényleg tudott valamit az a néger csávó. No megyek, megpróbálom kombinálni a számítógépem a hűtőszekrénnyel, hátha ételreplikátort kapok.
- Az Air Force One-on senkinek sem tűnik fel egy elhagyott, dizájnos rádió, mely tipikus szériaeleme lehet ennek a repülőnek. Még a légierő tisztjei és a titkos ügynökök sem rökönyödnek meg, ha az egyik liftben, vagy a gép műszaki szintjén van ilyesmi. És még az Air Force One hihetetlen film…
- Ha a Hoover-gátat a kocka miatt építették, hogyan fedezhették fel a kockát, mikor az még a gát nélkül javában víz alatt lehetett.
- Megatron mi a túrót csinált az Északi-sark fölött, ha a kocka a nevadai sivatagban volt? Még az sem lehet magyarázat, hogy az északi pólus megzavarta a navigációs rendszerét (ahogy a filmben mondták), mivel a kettő nem esik egy irányba, már csak szemmértékre sem.
- A szupertitkos titkos ügynök elmondja a monológot, hogy semmiféle jel nem juthat ki a barlangból. A következő jelenetben Frenzzy minden Decepticonnak szól, hol a kocka. Végül is, egy hatalmas kocka különlegesen erős jele nem juthat ki, de egy Yodánál alig egy fejjel magasabb kergegép jele a Föld másik végébe is elküldhető.
- Frenzzy hívására a Decepticonok bejelentkeznek. Blackout még mindig a qatari sivatag fölött röpköd. Tíz perccel később már Nevadában dorbézol. Ügyes.
- Barricade bátor trafó. Az első mérkőzésben Bömbi elgyepálja. Szikrázik, haldoklik, úgy hagyjuk ott, hogy ennek game over. Aztán újra megjelenik, sértetlenül. Aztán végérvényesen kámforrá válik az autópályán. Kíváncsi vagyok, hogy magyarázza ki ezt a következő részben, bár ha engem is elgyepálna egy olyan robot, mint Bumblebee, hát én sem akarnék kikezdeni a nála nagyobbakkal. Mondjuk, a helyében nekimentem volna Jezz-nek.
- Az Air Force One-ból lazán kiszállhat, a bázis kifutóján a katonákat kerülgetve (hozzájuk érve) könnyedén végigtrappolhat egy robot és beugorhat egy rendőrautóba (mi a túrót keres ott egy rendőrautó, mikor az elnök különgépét titkos ügynökök és tengerészgyalogosok szokták biztosítani?), felmutatja a középsőujját az ablakon majdhogynem kilógva, és senki még csak észre sem veszi.
- Sam szüleinek már a léte is debilség. Pláne az utolsó jelenetük. Az a debilség csúcsa. Hatalmas robotok tették a földdel egyenlővé az egyik várost, de ők azzal jönnek, hogy Amerika szabad ország, és itt szólnának, ha lennének marsimarslakók. Hát mi ez, ha nem erőltetett szöveg. És hol van még a maszturbálásról folytatott eszmecsere, mert hát ha nincs villany, és az egyetlen gyermekünk szobájából mégis olyan fényár tör elő, mintha refflektorral világítanának, máris ez az első dolog, amire a gyermek anyja gondol, hogy nyílván önkielégítést végez (arról nem beszélve, hogy áramszünet esetén a fiúnkat baseballütővel kell meglátogatni).
- “A bűnűzők dögösek”, azt hiszem, ez ringbe szállhatna “a legszánalmasabb mondat, amelyet egy szereplő szájába adtak” címért, az esélyesek között.
- A bevadult németjuhászok nem szedik le Samat egy sámlinál nem nagyobb valamiről… szerintem futnia sem kellett volna eme blökik elől (megjegyzem, a valóságban a színésznek baromira szaladnia kellett, mert a kutyák nem álltak meg, mikor a „felvétel vége” szöveg elhangzott, és az idomár szólt nekik…).
- A zsaruk is debilek ebben az univerzumban. Zsarukám kifejezetten elmebetegnek tűnik, és még valami rejtélyes szándékból bíztatja is Samat, hogy próbálja meg elvenni a fegyverét.
No, így mára ennyi, ami a filmet végiggondolva beugrott.
Categories : Transformers, Kukacoskodó






Utolsó kommentek