Menetrendszerűen megérkezett a jövő hónapban debütáló Aliens vs Predator című játék újabb trailere, melyben azt tekinthetjük meg, hányféle formában végezhetünk majd ellenfeleinkkel. A trailer ennek köszönhetően igen vére és brutális, szóval aki nem bírja, ne nézze 
Find more videos like this on SFport.net
Nem tudok mit hozzá fűzni, ez a film nagyon durva lesz, bár a trailer egy-egy részén azért olyan érzésem volt, mintha már láttam volna valahol némelyik jelenetet. 
Find more videos like this on SFport.net
Na milyen?
Már pár napja kinn van, de ha már a Marine és a Predator trailert is kitettem, hát az általam legjobbnak vélt alieneket nehogy kihagyjam. A trailer látván már akkor is későn érkezne meg a játék, ha tegnap óta kapható lenne :
Find more videos like this on SFport.net
Miután múltkor elolvastam az Aliens – Az őrjöngő halált, kedvem szottyant a folytatására is. Igen ám, de a Háború egyben az AVP: A Préda folytatása is (egy crossover crossover történet ), viszont a Prédát már olyan régen olvastam, hogy alig emlékeztem valamire. Így elsőként inkább azt vettem elő.
De mi is ez az Aliens vs Predator: A Préda? Nos kérem, ez az a képregény, amiben először tűnt fel egy időben és helyen az univerzum két bestiája, az alien és a predator. Ekkor 1989-et írtunk, és még egy évre volt a Predator 2, ahol feltűnt egy alien koponyája a predator űrhajóján. A képregénynek kezdetben csak az volt a címe, hogy Aliens vs Predator, és egy későbbi kiadáskor aggatták rá A Préda alcímet, mely végül egy trilógia bevezető története lett. És egyben a legjobb AVP sztori.
A történetet eredetileg Randy Stradley jegyzi, az ő képregényét ültette át könyv formába Steve és Stephani Perry, a két rutinos Aliens és AVP képregényeket adaptáló páros, itt-ott kicsit átírva a történetet, de nem túlságosan.
Annyi biztos, hogy a sztorinak köze van az Őrjöngő halálhoz, hiszen ez annak is az előzménye, bár e könyvben még nincs semmiféle kapcsolat. S ennek a kapcsolatnak köszönhetően jobban illeszkedik a négy filmhez, mint az Alien 4 trilógia (Idegenek a Földön-Lidérces utazás-Ripley háborúja) által megalkotott univerzumhoz.
A jövőben járunk, egy kietlen, két nappal rendelkező sivatagbolygón, melynek neve Tatoo… Ryushi. A Chigusa Társaság egy apró farmtelepet üzemeltet, ahol a kétszarvú rinocéroszokra emlékeztető ryntheket tenyésztik az űrcowboyok. Három év megfeszített munka látszik beérni, mikor a Dolarhyde (a képregényben és a következő részben Lector) megérkezik, hogy a Földre szállítsa a rynth csordákat. Ám egy másik hajó is leszáll a Ryushira, fedélzetén egy ragadozó klánnal. A predatorok azért érkeztek, hogy az általuk a bolygóra telepített kemény húsúakra, azaz az alienekre vadásszanak, és ezzel az ifjoncokból beavatottak lehessenek. Az események sodrában azonban hiba csúszik mindkét faj számításába. Az alienek ugyanis megszállják a Dolarhyde-ot, és valahonnét egy királynő is születik. A rynthek-ből herék kisebb hadserege fejlődik, akik sorra elfogják Prosperity Wells lakóit. Eközben Dachande, gúnynevén Törött Agyar, a ragadozó klán vezére súlyosan megsérül és az emberek kezére kerül. Beavatatlanokból álló, zabolázatlan klánja pedig Tichinde élén szabályos mészárlásba kezd az alienek és az emberek között. Ebben a káoszban a telep vezetője, Machiko Noguchi és Dachande kénytelenek összefogni, hogy túléljék a három faj közötti gyilkos játszmát és megmenthessék az embereket.
A könyv egyik legnagyobb erénye szerintem, hogy a képregénnyel ellentétben nevesítette a ragadozókat, így jobban bepillanthatunk a kultúrájukba. Az írópáros ezt úgy érte el, hogy kiemelte a történetből Kontyost (mondjuk a könyv végén ő szerepel), egy másik klánvezért, akivel az első füzetben Dachande megküzdött a Ryushiért (ő akart ott vadászni), és a helyére Tichinde-t állította, a forrófejű, ostoba ifjút. Apropó, a könyv vége valójában a Háború képregényhez készült kiegészítő történet, ugyanis A Préda képregény kicsit korábban ért véget, mint a könyv (és akkor még senki sem gondolta, hogy lesz folytatása, így a Háborúnál kellett az átvezető mini).
Ráadásul apa és lánya igen jól kezeli az embereket és a ragadozókat is, mindkét fajnak sikerült egyéniséggel rendelkező szereplőket írni, akik nem csak azért lődörögnek a történetben, hogy végül meghaljanak. Ellenben az alienek táján már nem ilyen kellemes a helyzet. Míg a képregényből egyértelműen kiderült, hogyan került a Ryushira egy királynő, addig a könyvben erre nincs különösebb magyarázat (lenne, ha az írók a mű vége felé nem dobtak volna be egy második lehetőséget). Ráadásul a dolgozókat buta lényeknek állítják be, holott mindegyik filmből kiderül, hogy nem azok.
Összességében a könyv nagyon jó, mely remekül kezeli mindhárom fajt (még az alieneket is, annak ellenére, hogy észsovány lényeknek tűnnek). Nincs túlkapás egyik irányba sem, egész reálisan ütköznek meg. És hát, mi sem bizonyítja jobban a könyv minőségét, minthogy az Alien vs Predator film ezt próbálta meg feldolgozni, bár kifejezetten béna módon. Machikoból Lex lett, Ryushiból Déli-sark, Törött Agyarból Sebhelyes (Scar), de a beavatás mindkettőben fontos tényező volt: vagyis a jelet a homlokukra csak akkor marathatták rá, ha megöltek egy alient. Mondjuk, ha Anderson jobban ragaszkodott volna a képregényhez/könyvhöz, akkor az AVP film is jó lett volna (mondjuk úgy még hülyébben hangzott volna, hogy ő írta a történetet…).
Szóval, ez egy jó könyv, szerintem a legjobb AVP sztori (leszámítva az AVP2 és Primal Hunt játékokat), és ráadásul ezúttal a képregény is pofás, szép rajzokkal van tele (bár félúton kicsit megváltozik a stílus, mert Phil Norwoodtól átvette Chris Warner a rajzceruzát).
A készülő AVP3 játék Predator trailere után tengerészgyalogos kampányát beharangozó trailer megérkezett. Nagyon ütős darab:
Find more videos like this on SFport.net
Bár nemrég új Aliens könyvvel örvendeztetett meg minket a Szukits kiadó, sajnos nem mostanában fogom tudni elolvasni. Mikor ez tudatosult bennem, kicsit elszontyolodtam, mert évek óta minden megjelent Aliens könyvet sikerült bezsebelnem a megjelenés hetében. Éppen ezért bánatomban lekaptam a polcról Az őrjöngő halált, ami a második film könyvadaptációja után a kedvencem a szériában. A könyv maga az 1995-ös azonos című képregény feldolgozása (mint az 1. sorozat könyveinek mindegyike), és merem állítani, hogy a legjobb független Aliens történet, és talán az egyetlen, ami hű a filmekhez.
A történet egyszerű, de nagyszerű. A kolóniákon elmérgesedett a xenomorph helyzet, és senki sem tudja hogyan, de egyre több helyen bukkannak fel az idegenek. Nem lehet mindenhová tengerészgyalogosokat küldeni, ráadásul nem is tűnnek igazán hatékonynak a gyilkos szörnyek ellen. Ezért a Weyland-Yutani Társaság speciális osztagokat állít fel a legelvetemültebb gyilkosokból. Ők a Berserkerek. Kis csapatokban, katonai hajókon járják az űrt, és ha teljesítenek egy bizonyos számú bevetést, szabaddá válhatnak. Egy hajó legénységét három elítélt, valamint egy pilóta, egy technikus, és egy kapitány alkotja. Legalábbis látszatra, mert van egy negyedik bűnöző is, a MAX egység kezelője, aki delíriumos álomban alszik az óriási harcigép fémbendőjében, míg fel nem ébreszti a technikus, és őrjöngő pusztításba nem kezd az idegenek között. A könyv története a Nemesis nevű űrhajó Berserker alakulatáról szól. A hajó a 949-es űrállomás felé veszi az irányt, ahonnét xenomorph aktivitásról érkezett jelentés. Egyszerű feladat lenne, ha a Társaság parancsa nem úgy szólna, hogy mindenáron óvják meg az állomást, melyen több ezer idegen fészkel. A 949-esen ugyanis szörnyű titkokat őrizget a Weyland-Yutani, melyek felfedése a Berserkerek életét követelheti.
Azért szeretem ezt a történetet, mert az eredeti képregény írója, John Wagner, és a könyv írója, Stephani Perry teljes mértékben a filmekre alapoztak, és még csak utalás sincs a Mark Verheiden 1989-es képregényében megteremtett, majd ’96-ban az Alien3 miatt jelentősen átírt, és Volume One-ról Outbrake-re átkeresztelt „kibővített” Aliens világra (érdekesség, hogy az Outbrake-et e könyv írójának apja, Steve Perry adaptálta). Sehol a pempő, a Föld idegen megszállása, az idegenek főbolygója a szuperkirálynővel, vagy világuralomra törő Űrutassal. Bár ez a könyv is a ’92-’98-as 1. sorozathoz tartozik, ez az egyetlen, ami nem része az Idegenek a Földön-Lidérces utazás-Ripley háborúja trilógiának (vagy képregényes vonalon az Volume One-Volume Two-Earth War/Outbrake-Nightmare Asylum-Famale War). És ez jó, mert attól az Aliens világtól engem a hidegrázás kerülget.
Ebben a történetben rendes alinek vannak, akiknek célja csak és kizárólag az emberek elfogása inkubátornak, vagy éppenséggel tápláléknak. Az emberek feladata meg a dögök kiirtása, illetve mikor rosszra fordulnak a dolgok, a túlélés. Ráadásul Stephani Perry nem esett abba a csapdába, mint John Shirley az Acéltojás esetében, vagyis nem vonultatott fel kéttucatnyi szereplőt, akikkel aztán nem tudott mit kezdeni. Bár igaz, ami igaz, Perry-nek csak John Wagner története alapján kellett dolgoznia, szóval „készen” kapta a szereplőket, sőt mi több, a cselekményt. Mégis dicséret illeti a hölgyet, hiszen a képregény papírmasé figuráit sikerült igazi jelemmel felruháznia. Elég csak a csaliember, Tape belső vívódásaira gondolni, akinek feladata az, hogy hagyja magát elhurcoltatni az idegenekkel, hogy aztán a MAX az ő jeladóját követve eljuthasson a fészekbe. Perry hitelesen adja vissza egy olyan ember gondolatait, félelmeit, aki önként és dalolva kapatja el magát az idegenekkel, és vállalja azt a veszélyt, amitől még Ripley is retteget. És ez csak egy a hat szereplő közül, akikre az író rengeteg időt és energiát szán, így az Aliens könyvsorozatok legjobb szereplői lettek. Pulaski például biztosan ott van majdnem minden rajongó top3-as listáján.
Mindezek mellett nagyon jó a könyv atmoszférája. Perry-nek végig sikerül fenntartania az olvasó érdeklődését, a feszes tempó, a nyomasztó hangulat az utolsó lapokig, sőt, az utolsó sorig kitart. Ez egyáltalán nem egy vidám történet, melynél borítékolható a főszereplők számára a végső happy end, mivel annyira egyenlők a karakterek, hogy sokáig azt sem tudjuk, ki is a főszereplő.
Viszont van két pont, ahol az összkép azért megbicsaklik. Az egyik Wagner, a másik Perry hibája. Az eredeti képregényben – így az adaptációban is – az egyik szereplő végül elárulja a többieket, ám ezt nagyon faramuci, idétlen és illogikus módon teszi. Elhiszem, hogy valamennyire kötelezőnek érzik az alkotók az Aliens történetekben a nagy gonosz terveit szolgáló kétszínű alakot (bár nem lenne az, sőt, már baromi sablonos), de a megoldás itt (is) nagyon rossz. Az árulás előre látható, jól felvezetett, ám annak megvalósítása nem jó, sőt, egy ponton kifejezetten röhejes (ki áll le pezsgőzni egy dögökkel teli állomáson?). A másik bicsaklást pedig Perry követte el (bár részben az első is felróható neki, hiszen átírhatta volna), mert megváltoztatott egy fontos momentumot, amivel az idegenek szaporodását vette semmibe. Nevezetesen az egyik szereplőbe pár perc alatt belepetéznek, és a főszereplő ezért lelövi. A képregényben ez még úgy volt, hogy a MAX eltalálta az arctámadót, és a sav miatt halt meg az a bizonyos szereplő. Ezt nem tudom, miért kellett megváltoztatni, mert még csak drámaibb sem lett a cselekmény. Ugyanígy érdekes egy szakasz, amiben hőseink csoportos arctámadó támadásnak lettek kitéve (ez mind a könyvben, mind a képregényben szerepel). Nem nagy baj, de nem hiszem, hogy az arctámadók néhány ember kedvéért tömeges vándorlásba kezdenének (pláne nem lifteznének).
Nos, azt kell mondjam, hogy a könyv szerintem eme hibákkal együtt is a legjobb Aliens történet, legalábbis írott formában és az önálló művek közül. Perry sikeresen hozza a filmek zsánerét, és nem tömködte teli irritálóan erőltetett és/vagy fantáziátlan marhaságokkal. Kevés szereplője van, de azokat remekül kidolgozták, és a hangulat is ott van a toppon. Ha javasolnom kéne, én azt mondanám, mindenképpen a könyvet olvassuk el előbb, mert – műfajából fakadóan – jobban kibontja a dolgokat, plusz nincsenek benne a szerintem kifejezetten ronda képek, amik számomra a képregényt harmadrangúvá alacsonyította (bár igaz, ami igaz, Aliens vonalon már láttam sokkal rondábban megrajzolt képregényeket is).
No comment, szép kis felhozatal van az E3 Game Expon. A The Old Republic pofás trailere után egy dögös Aliens vs Predator 3 trailer köszöntött ránk:
Find more videos like this on SFport.net
1979. május 25-én, kereken 30 évvel ezelőtt derült ki, hogy az űrben senki sem hallja a sikolyunkat, azaz ezen a napon mutatták be az Alien, magyarul A nyolcadik utas: a halál című filmet. Ridley Scott, a film rendezője, és Hans R. Giger, a lény teremtője, és Sigourney Weaver színásznő, a alias Ellen Ripley megteremtette a sci-fi-horror műfaját, és a film azóta is etalon a hasonló jellegű filmek között. Az Alien azóta igazi franchise lett, megélt három hasonló sikereket elért folytatást, és két gyenge spin off filmet, amelyekben kedvenc savasvérű rémségeink a csillagközi vadászokkal, a Predator faj tagjaival csaptak össze. Sőt, nemrég kiderült, hogy a filmeket forgalmazó 20th Century Fox boszorkánykonyhájában már tervezik az ötödik részt, melyre újra Ridley Scottot szeretnék felkérni rendezőnek, és, ha minden igaz, a történet az Alien előtt játszódna, amiből megtudhatnánk, hogyan került az űrutas hajója az LV-426-ra. Hogy ebből lesz-e valami, az még kérdéses, az viszon tény, hogy az Alien az elmúlt harminc év alatt klaszikussá nőtte ki magát, és műfajában csak nagyon kevés film tudott felnőni hozzá. Szóval, boldog születésnapot kedvenc xenomorphjainknak.
A születésnapnak viszont talán egy ember mégsem örül: Kane
A klip ugyan nem erre az alkalomra készült, hanem évekkel ezelőtt csináltam, de pont ide illik. Az Aliens vs Predator - Requiemet leszámítva (akkor az a film még csak tervezőasztalon volt) alienes film benne van.
Find more videos like this on SFport.net
Igen, a mai nap hivatalossá vált, amiről már hónapok óta pletykálnak. A Fox remakeli az 1987-es Predator filmet. Ahelyett, hogy összehoznának végre egy Alien 5-öt, vagy ne adj isten egyetlen normális, minden szempontból kielégítő Aliens vs Predator filmet, újra feldolgozzák azt, aminek semmi ilyesmire nincs szüksége. A Predator úgy jó, ahogy van, és a maga egyszerűségének, coolságának köszönhetően nagyszerűen időtálló. Egy újabb fergetegesen hülye lépés a 20th Century Foxtól. Komolyan, ennek a stúdiónak az igazgatóit a fejükre ejtették? Már előre félek a következő lépésüktől, ami tuti, hogy egy Alien remake, vagy még rosszabb, reboot lesz (márpedig a Terminator Salvation és a Star Trek várható sikere után biztosra veszem, hogy legkésőbb jövőre a Foximaxi újra hozzányúl kedvenc savasvérű szörnyedvényeinkhez). Mindegy, mivel valószínűleg Robert Rodriguez (Desperado, Terror Bolygó) fogja rendezni, így talán majd megér egy misét a DVD-ben. Többet nem, mert egyrészt a Predatorért amúgy sem vagyok nagyon oda, másrészt, azt az érzést, amelyet az a film nyújtott, egy mai rendező, mégha egy Rodriguezről is van szó (aki azért ért annak a korszaknak a felidézéshez, lásd Terror Bolygó, akkor sem.
Forrás: AVPUniverzum
Miért jó, ha az ember nem tud aludni? Mert olvashat, és ha befejezte az olvasást, írhat arról, amiről olvasott. Úgyhogy most megint összedobtam egy ilyen rövid könyves szösszenetet.
No, tavaly szegény Jesszuskánk volt, így voltaképpen nem is kaptam sok ajándékot (és nem is adtam), csak filmes gyűjteményem bővült kicsit. Az egyik egy újabb Star Wars lego volt, ezúttal a The Clone Warsból (nesze neked 23 életév, aki azzal mer vádolni, hogy felnőtt ember vagyok, leharapom az orrát ), meg egy Aliens könyvel, az Acéltojással.
John Shirley 2007-ben követte el eme művet, azt a célt kitűzve, hogy megmagyarázza, mi a frászkarikát keresett a Nostromo teherűrhajó az LV-426-on. Mert neki van egy olyan sanda gyanúja, hogy a Társaság már tudott a dögökről, és azért küldte oda. Így születik meg egy könyv úgy, hogy a „nagy rajongó” nézi, de nem látja a filmet. Végül is, éppen csak benne van az Alienben, az Aliensben, az Alien3-ban, az azokból készült könyvek meg még részletezik is. Spongyát rá, két AVP film, meg egy hazánkban Alien 4 trilógia néven elhíresült (amúgy a 4-es szám csak a magyar kiadó reklámfogása volt, és az újrakiadásokon már nincs is rajta) széria után mit számít, hogy már megint megmagyaráznak valamit, amit nem kell (csak ezúttal azért nem, mert már ismert tény).
Szóval, a könyv arról szól, hogy 2058-ban (64 évvel az Alien cselekménye előtt) az Egyesült Nemzetek Bolygóközi Társasága kiküldi a Hornblower nevű hajót a Szaturnusz egyik holdjához, nevezetesen a Japetushoz, ami mellett egy anomália, mint hamar kiderül, egy bazi nagy tojás alakú űrhajó lebeg. Hőseink átszállnak, és a nagy tojásban sok kis tojást találnak, melyekből gézengúz arcra tapadó pókicák ugrálnak ki. No, innentől elszabadul a pokol, mert ugye lesznek dolgozó alienek, meg királynő alien, meg befut a rivális nemzet, a kommunista Kínai/Ázsiai Nemzetek Együttműködése, akik meg nagyon gonoszok (mit is várhatnánk el Ázsia lakóitól), és akár a Hornblower legénységének kinyírásának árán is rátennék a kezüket az acéltojásra. Pechjükre, az ENBT hajójának legénységét addigra a potyautasok már javában tizedelik, és ezek az aranymaszat xenomorphok nem nézik, hogy milyen nemzetiségű a koszt és/vagy az inkubátornak való.
A történet végül is nem lenne rossz, ha el tudnám felejteni, mennyire erőltetett. Az alapvető felállás, hogy megmagyaráz valamit, ami benne van a filmekben, nevetséges. Komolyan, hogyan jött ez össze? Oké, nem olvasta el a könyveket, egye-fene, bár ha érdekelte ez a kérdés (az előszóban taglaltak szerint, érdekelte), tán nem ártott volna utána járni. De nem tette, kihagyta a könyveket. Rendicsek, nehezen, de beveszi a gyomrom. És a filmeket miért nem nézte meg? Az Alienben a különleges utasításban szépen le van írva, hogy:
KUTASSA FEL A LÉTFORMÁT. GYŰJTSÖN PÉLDÁNYOKAT.
ELSŐDLEGES PRIORITÁS
BIZTOSÍTANI AZ ORGANIZMUS HAZASZÁLLÍTÁSÁT
ANALÍZIS CÉLJÁBÓL.
Ez nagyon jól kifejezi (sőt, angolul még jobban), hogy a Társaság tudta, mi vár a Nostromo legénységére az LV-426-on. Az Aliensben Ripley mondja el, hogy a Társaság utasítására ténykedtek arrafelé. Az Alien3-ban szintén eme nőszemély ecseteli ezt a raboknak. Ráadásul az Alien könyvből az is kiderül, hogy a Társaság emberei nem csak tudták, még azzal is tisztában voltak, mi fog történni. Pontosan ismerték az idegenek életciklusát, mert a figyelmeztető jelben az Űrutasok „leírták” az egészet, s mivel a Társaság szondái már kb. tíz évvel korábban észlelték a jelet, bőven volt idejük megfejteni, és meg is fejtették (ez pedig az Alien Legacy nevezetű DVD kiadás extra anyagából derül ki, illetve, a VHS kiadás hátoldalán szintén olvasható). Szóval, ami már az AVP-ben és AVPR-ben is erőltetett volt, az itt aztán végképp az. Pláne, hogy bár előzményeket ír, abszolúte nincs kapcsolat az acéltojás és az LV-426-ra lezuhant idegen hajó között, szóval annyira mégsem magyarázat.
Viszont, ezúttal egész jól sikerült elcsípni az alienek fejlődési ciklusának ritmusát. Nem kelnek ki hip-hop módon, viszont nem is húzzák túl sokáig. Végig egyenletes, logikus, ahogy azt az Alienben kitalálták. A gyors növekedésre is magyarázatot szolgáltat, bár az számomra mindig evidens volt, hogy a hipergyors anyagcsere és a táplálkozás állhat a háttérben (szintén a könyv miatt, ahol a lángszórós-szellőzős hadműveletet az előzte meg, hogy ráleltek az alienre a Nostromo egyik élelmiszerraktárában, ahol mindent felzabált). Viszont, kicsit túlerősítették a dögöket, hiszen szinte sebezhetetlenek. Pedig, bár a dögök nagyon kemény jószágok, szerintem már a mai nagyobb kaliberű fegyverek is lazán kinyírnák őket, ha nem is tépnék úgy szét, mint egy M41A az Aliensben. Ráadásul a könyvben már a gyarmatügyi tengerészgyalogság fegyvereinek elődjeit, ugyanúgy impulzuskarabélyokat használnak. Tehát lazán ki kellett volna nyírniuk a dögöket. Szintén fegyverekhez köthető baromság, hogy a KÁNE erők rakétavetőkkel nyomultak. Kérdem én, melyik barom használna rakétavetőt egy űrhajón? (Eleve, milyen idióta használna gyalogsági fegyvernek rakétavetőt?) Kalapos marhaság. S még egy nem tetsző dolog az alienekkel kapcsolatban: az író túlságosan sűrűn célzott arra, hogy kedvenceink agyvelőn élnek. Szintén hülyeség.
Még nagy gondom a könyvvel, hogy az író túl sok karakterrel pakolta tele, akiket viszont nem ismertet meg és képtelen kezelni. Bár jobb a helyzet, mint az Eredendő Bűnben, ahol a semmiből jönnek, és oda is mennek, de rengetegszer volt olyan érzésem, hogy nem tud mit kezdeni egy-egy szereplővel, és csak azért vannak ilyen sokan, mert kellenek a gyalogáldozatok. Ezt az érzést főleg a KÁNE embereinek megjelenése erősítette. Nem beszélve arról, hogy két karakter is megőrül, de azok pillanatok alatt, ráadásul hihetetlen dolgokat művelnek. Olyanokat, ami még egy őrülttől is őrültség. Abszolúte pocsék a karakterek kezelése és ábrázolása, ráadásul iszonyú sablonosak.
Végül még annyit, hogy a cselekmény nagyon vontatottan indul be. Szerencsére a dögök megjelenésével felpörög, de addig kínszenvedés volt eljutnom.
Összességében „egynek elmegy” jelzőt osztanék a műre, de leginkább azt kell mondanom, az új Aliens könyvszériából ez a rosszabbak közül való. Sok baromság van benne, megmagyarázna olyasmit, ami már a filmekből világos (de ha onnét nem, akkor az azokból készült könyvekből egyértelműen), túlmisztifikálta az alieneket, a karakterekből pedig túl sok van, emiatt jelentős részük felesleges gyalogáldozat, ráadásul sablonosak és borzalmas az ábrázolásuk. A legnagyobb pozitívum, ami viszont nagyon bejött, az az új idegen életforma szerepeltetése, ami végre nem volt erőltetett, mint az Űrutasok eddigi két eljövetele (az Alien 4 trilógiában és az Eredendő bűnben is felbukkantak, más-más jellemzőkkel, de mindenképpen az emberekre ártalmas módon).
Utolsó kommentek