LIGHTSPEED

Mikor megláttam ennek a filmnek az előzetesét, kicsit bizakodni kezdtem. Itt egy sci-fi, ami egyben horror, méghozzá az űrhajón játszódó fajtából, ahol a hősöknek idegen lények elől kell szaladniuk. Rég volt már szerencsém eme két műfaj keverékéhez, legutóbb talán 1997-ben, az Alien Resurrection idején. Azóta az idegenek (még az alienek is…) a Földre jönnek, a jelenben próbálják riogatni az embereket, de leginkább nem is idegenek, hanem gonosz kísérlet eredményei, vagy ilyesmi. Szóval a Pandorum igencsak csábítónak tűnt a trailer elején. A végén azonban hamar lelohadt a lelkesedésem, mert ott volt a retteget név: Paul W. S. Anderson… Brrr… Igaz, csak producer, de hát ott van a Resident Evil 2-3 című rémálom, meg a DOA: Dead or Alive című rettenet, szóval éppen elég illúzióromboló a neve még akkor is, ha „csak” producer. Szóval máris nem vártam sokat a Pandorumtól. Aztán megnéztem, és nagyon kellemesen csalódtam.

Spoiler riadó!

A Földet szétcsesztük (milyen érdekes, hogy mostanában egyre több sci-fi kiindulópontja ez: Moon, Avatar, Pandorum). Úgy elszaporodtunk rajta, mint a nyulak, s az eredmény körülbelül az is, amit a nyulak túlszaporodása jelenteni szokott. Kifogytunk a kajából, vízből, energiaforrásból. De mázlink van! 2153-ban rálelünk egy a Földre nagymértékben hasonlító bolygóra, a Tanisra. 2174-ben, mikor az élelemért és vízért folyó küzdelmek már mindennaposak, a Föld pusztulása előtt útjára indul az Elysium nevű gigantikus űrhajó, hogy 60000 telepest vigyen át a Tanisra. Az út 123 évig tart, ezért a fedélzeten lévőket hibernálva tartják. Az út alatt azonban nem árt, ha valaki figyel a hajóra, ezért a legénységéből három ember midig felébred egy két évig tartó műszak idejére. Jelenleg az ötödik csapatra vár a feladat, ám elődeik nem ébresztik őket. Bower tizedest (Ben Foster) végül a számítógép kelti életre, majd őt követi Payton hadnagy (Dennis Quaid) is. A műszak harmadik tagja, Cooper azonban eltűnt, ráadásul a szállásrészlegük mindkét ajtaja le van zárva. Az áram ingadozik, a gépek nem működnek, ráadásul, ha még ez nem lenne elég, semmire sem emlékeznek. A hosszan tartó hibernáció ugyanis ideiglenes amnéziával jár. Bower és Payton csak a részletekre emlékeznek, így nekilátnak, hogy rájöjjenek, hová lett társuk, miért nem ébresztette fel őket a negyedik műszak, miért vannak bezárva, s ha már így belelendültek, a hajót sem ártana rendbe hozni, mielőtt teljesen kipurcan. Bower kijut a szellőzőkön keresztül, ám az ajtón túl semmi barátságos nem fogadja. Szembe kell néznie a ténnyel: az Elysiumon hemzsegnek az emberevő idegenek. Az utasok javát már felfalták, akit pedig addig megúszta, az vagy még mindig hibernálva van, vagy szakadt, koszos magányos farkasként a túlélésért küzd. Szerencsére Bower három alak képében segítőkre lel: Nadia (Antje Traue) az Elysium kutatótisztjei közé tartozott; Manh (Cung Le), az egyszerű farmer egy szót sem tud angolul, de piszok jól harcol; Leland (Eddie Rouse) pedig régóta ébren van, így szinte mindent tud a hajó katasztrófájáról. A négyes összefog, hogy átverekedjék magukat a reaktorig, ahol Bower életet lehelhet a haldokló Elysiumba. Nem könnyű feladat, mert a rémek fészke is a reaktornál van. De Payton helyzete sem jobb. Miután megszakad az összeköttetése Bowerrel, a szellőzőben rálel Gallo tizedesre (Cam Gigandet) a második műszakból, aki állítólag lemészárolta a társait, mert azokon eluralkodott a Pandorum nevű pszichológiai betegség. A probléma az, hogy a Pandorum Boweren és Pytonon is jelentkezni látszik, és lassan már nem tudják, mi valóság, s mi a képzeletük szüleménye.

A Pandorum olyan híres művek nyomdokaiban próbál haladni, mint az Alien vagy az Event Horizon, és ami a meglepő, ezt sikeresen teszi, anélkül, hogy másolná azokat. Szó sincs itt űrszörnyekről, pokolból származó rémalakokról, mégis, a hajó, mint helyszín, valamint a szörnyek rejtélye ezt a két filmet idézi. De még hogy? Christian Alvart rendező a sok sötéttel és szűk folyosókkal sikeresen hozza az Alien vagy az Outland klausztrofóbiás helyszíneit, míg Michl Britsch zeneszerző megkoronázza a nyomasztó hangulatot.

Szerencsére a történetbe ágyazott rejtély végig is kitart, s nem leplezhető le olyan könnyen, mint a lentebb tárgyalt Moonban. Pedig utólag visszagondolva nagyon jó utalások vannak, ám mégis, a rendező elérte, hogy másra koncentrálva ezeket az utalásokat inkább véljük hibának, mintsem a rejtély megoldásához adott kulcsnak.

Mindehhez a szereplők remekül asszisztálnak. A jobb napokat is megélt Dennis Quaid a G. I. Joe fiaskó után újra elemében van, így a Kedves ellenségem és a Vérbeli hajsza után öröm újra egy remek sci-fiben látni. Ben Foster és különösen Antje Traue a nagyvilág számára még viszonylag ismeretlen színészek, de remélhetőleg azért még feltűnnek itt-ott nagyobb szerepekben, mert kifejezetten szimpatikus alakítást nyújtottak (ráadásul Traue baromi dögös a Ripley 8 ruhában).

Bár a film költségvetése (csak úgy, mint a Moon vagy a District 9 esetében) rendkívül alacsony volt, egy szavunk sem lehet, mind a díszletek, mind az idegenek, mind a CG pillanatok remekül festenek, vagyis itt egy újabb fricska a hollywoodi rudik orra alá, hogy nem kell 150-300 millió egy normális sci-fi elkészítéséhez (sőt, a kevesebb pénz jobb, mert kreativitásra kényszeríti a jóembert). Persze, akárcsak a Moon, ez a film se lett anyagi siker, szóval azok a bizonyos rudik valószínűleg az Avatart látva ezután sem fogják úgy látni, hogy a fenti ténymegállapítás igaz lenne, de hát mióta is van összefüggés egy film minősége és az anyagi sikere között? Ja, sose volt.

Szóval, a Pandorum méltó örököse az Alien által indított, majd a Pitch Black, az Event Horizon, legutóbb pedig a Dead Space című PC játék által tovább vitt műfajnak. Nem egy világklasszis, de tökéletesen szórakoztató, nyomasztó, és a kevésbé edzett idegekkel rendelkezőknek (értsd: nem hét éves korod óta nézel horror filmeket) még félelmetes is.