LIGHTSPEED

Vártam ezt a filmet. Az első trailer után még nem is annyira, gondoltam, egy újabb sci-fi, ami a jelenben játszódik a Földön. Egyetlen pozitívum az volt, hogy ebben végre idegen idegenek voltak, illetve a megközelítés felkeltette a figyelmem annyira, hogy DVD-n már meg akarjam nézni. Aztán jöttek a képek, újabb trailerek, pozitívabbnál pozitívabb kritikák, és úgy döntöttem, ha már jó pár filmet, amit moziban akartam megnézni idén, ki kellett hagynom, ezt most nem fogom. Az élet mondjuk majdnem szabotált, mert Veszprémben nem adják (egyelőre azt mondják, hogy még, de tuti ez is a Star Trek sorsára fog jutni… csodálatos ez a város ilyen szempontból). Szóval összekapartam a buszjegyre valót és elutaztam Fehérvárra, hogy ott nézzem meg. Nem bántam meg.

Garnéla-spoilerek érkeztek bolygónkra.

Ez a film az a fajta, ami képes a szórakoztatás mellett elgondolkodtatni. Az emberiség történelmét és jelenlegi állását elnézve, ha idegenek jönnének a Földre, nem úgy köszöntenénk őket, mint a Star Trek Kapcsolatfelvételben (ha csak nem a tüköruniverzumos verziót nézzük). Legalábbis kicsi lenne az esélye annak, hogy jó szemmel nézzünk az idegen kultúrára, amikor még egy másik ország kultúrájára is ferde szemmel pillantunk. A film pedig ezt használja fel alapkoncepciónak: az idegenek megjelentek, mi meg jól gettóba zártuk őket.

Szegény űrlények több mint egy millióan vannak, s egy piszkosul nagy hajóval érkeztek. De a Függetlenség napjában látott „faszagyerekekkel” ellentétben ők nem akarnak inváziót, sőt, még csak ide sem akartak jönni, egyszerűen történt valami a hajójukkal, ami miatt az itt „zuhant le”. Ráadásul – meglepő módon – nem az USA területén jelent meg az UFO, sőt, még csak nem is Európa felett. Nem, nem, Afrika egén, egész pontosan Johannesburg fölött lebeg. Ez máris két dolog, amiben a District 9 eltér a megszokott „idegenjönniföldre” filmek sablonjaitól.

Nos, a történet úgy áll, hogy az idegenek 1982-ben érkeztek meg a kék bolygóra. Nem tudni miért, valószínűleg kifogyott az üzemanyag a hajóból, de ezt nem árulták el. Sőt, először fel sem akarták velünk venni a kapcsolatot, így kénytelenek voltunk betörni a hajóba. Ez három hónapba telt, addigra az idegenek már haldokoltak. Kihoztuk őket, majd bezártuk az egész bagázst a District 9 névre keresztelt gettóba. A johannesburgiak természetesen tiltakoztak, több zavargás is kitört, pláne azután, hogy az anyahajóról levált egy kisebb jármű, majd földet érés után felszívódott. Ez még nem is lett volna nagy baj, de a District 9-ben hirtelen rengeteg idegen fegyver került elő, amit pedig csak a garnélarákok (így nevezik az emberek a földönkívülieket) tudnak használni. A történet körülbelül itt veszi kezdetét. A nép nyomásának engedve a kormány úgy dönt, hogy egy multinacionális cég, az MNU segítségével átköltözteti az idegeneket a District 10-be, mely 250 kilométerre van Johannesburgtól és elvben jobb, mint az elődje.

Itt most álljunk meg egy kicsit. Mindez, amit fent vázoltam, benne van a filmben, ez kvázi a bevezető. Nagyon jól eltalált, áldokumentarista jelleggel forgatott képsorok ezek, amik akár a Discovery-n is mehetnének. Megszólalnak szakértők, dolgozók, egyszerű polgárok. Az emberek szavaiból kiderül, hogy sokan iszonyodnak a garnélarákoktól (már maga a megnevezés is megvetést sugall), meghallgathatunk néhány vad teóriát is. Sokan, akik az idegenekkel foglalkoznak, közönyösséget mutatnak, szóval semmi együttérzés, éppen ellenkezőleg. Közben megismerkedhetünk a jövevényekkel is, akikről az embernek először nem a „de cuki” kifejezés ugrik be. Mocskosak, rondák, a District 9-et egy hatalmas szemétteleppé alakították, ahol kedvükre guberálhatnak. Ráadásul itt még túl sok intelligenciát sem mutatnak, vadnak és ösztönösnek tűnnek. Egyszóval van is oka az embernek arra, hogy undorodjon tőlük.

A bevezető szakasz emellett még megismerkedtet minket az MNU-val, amiről később kiderül, hogy a vezetőséget leginkább az idegenek technológiája foglalkoztatja, és ezek megszerzéséért bármire hajlandóak. Ugyanitt találkozhatunk a főszereplővel, Wikus van de Merwe-vel (Sharlto Copley), akit 2010-ben kineveznek, hogy felügyelje az áttelepítést. Első dolga: aláíratni egy papírt az idegenekkel, amiben beleegyeznek az áttelepítésbe. Persze ez baromira nem önkéntes, Wikus egy kisebb hadsereg segedelmével irattatja alá a papírt minden egyes garnélarákkal.

No, a bevezető után a történet, még mindig az áldokumentarista módszert követve bemutatja, hogy Wikus és kompániája mit művel a District 9-ben. Itt megtudhatjuk, hogy hősünk egy igazi seggfej, aki nem túl eszes, élvezettel adja ki a parancsot az idegenek tojásainak elpusztítására (persze előtte még az őt követő operatőrnek megmutatja, hogyan lehet lassú módszerekkel kinyírni az utódokat), és előszeretettel hatalmaskodik az űrlényekkel. Közben szép lassan elkezdenek beszivárogni a nem dokumentarista felvételek is, amik a garnélarákok oldaláról mutatják meg a helyzetet. Ekkor ismerhetjük meg a másik főszereplőt, Christopher Johnsont, aki a nevével ellentétben idegen, csak az MNU így keresztelte el. Ő azon munkálkodik, hogy összegyűjtsön annyi üzemanyagot, amennyivel a gyermekével együtt haza tudna repülni. Nem kell sok anyag, csak úgy fél liter, de húsz évébe telik, mire a Földön ehhez a mennyiséghez hozzájut. Ráadásul az ő háza alatt van elrejtve az a hajó, ami a bevezetőben levált a nagy masináról.

És itt kezdődik a gond, mert Wikus hozzá is eljut, illetve egy haverjához, akinél az anyagot létrehozták. Mivel az idegenek macskakajáért cserébe (imádják) előszeretettel adnak el fegyvereket a District 9-be betelepült alvilági nigériaiaknak (és vica verza), ezért törvénytelen technológiák után kutatva Wikus átnézi Christopher haverjának házát, és itt megtalálja az üzemanyagot tároló kapszulát. Az idétlen állatja kinyitja, s a tartalma az arcába spriccel.

Innentől szép lassan kikopik a filmből az áldokumentarista jelleg, s bár a kamerakezelés továbbra is kézi marad, maga a jelenetek már egy rendes film vonalán mennek tovább. Wikus munka közben megsérül Christopher haverja miatt, ám orvosi ellátást nem kér. Sőt, meg sem vizsgáltatja magát, annak ellenére, hogy maga mondja: a tartályban lévő anyag, ami ráfröccsent, veszélyes az emberekre. No comment, igazi balfék.

És itt jön képbe a film egy újabb zseniális húzása. Wikus bármennyire is unszimpatikus kezdetben, legalább annyira fogjuk sajnálni a végén. Ugyanis az anyag miatt elkezd átalakulni. Nem is akármivé, garnélarákká. És ennek rá nézve szörnyű következményei lesznek, ugyanis megtapasztalja, milyen a másik oldalon állni. A benne lévő idegen DNS-sel képes használni az idegen fegyvereket, amit az apósa, Piet Smit (Louis Minnaar), aki egyben az MNU igazgatója is, igen hasznosnak talál. Szóval, mit érdekelvén őt, hogy a lánya férje az áldozat, egyszerűen teszteknek veti alá, majd fel akarja boncoltatni. A lányának meg persze hazudik egy sort, főleg, miután Wikus meglép a laborból. Ezután hősünktől a családja elfordul, miután az MNU megvádolja idegenekkel történő szexuális visszaélésekkel, és emiatti fertőzöttséggel, aminek hatására az emberek is kirekesztik. Aztán persze az idegenek között sem leli a helyét, hiszen félig még ember. Nem beszélve arról, hogy magát sem képes elfogadni ebben az állapotban. Szóval két part között vergődik, miközben a nyomában van az MNU és a bérencei, akiket egy szadista ezredes, Koobus Venter (David James) vezet. Végül az öncsonkításig jut, majd miután az nem válik be (illetve mersze sincs a legdrasztikusabb lépéshez), elmegy Christopherhez.

Természetesen összefognak, és, hogy visszaszerezzék az üzemanyagot, idegen fegyverekkel felvértezve betörnek az MNU épületébe. Itt Wikusról kiderül, hogy gondolkodás nélkül képes ölni, szegény Chris pedig szembesül az emberek rémtetteivel: szörnyű kísérletekkel, amiket fajtársain végeztek.

Sajnos szegény embert az ág is húzza, így Wikus ezúttal azzal kénytelen szembesülni, hogy a garnélarákok is szószegők. Chris, látván azt, mit tettek az emberek a társaival, az összes folyadékot felhasználva nagy sebességgel akar hazamenni, hogy segítséget hozhasson. Így viszont Wikust csak a visszatérése, azaz három év múlva alakíthatja vissza. Hősünknek több sem kell, leüti Christ és megfújja a kishajót. Persze nem jut vele messzire, a légvédelem leszedi, az MNU elfogja. Majd befutnak a nigériaiak, akiket egy őrült tolószékes hadúr (Eugene Khumbanyiwa) vezet. Ennek a muksónak az az elképzelése, hogyha megeszi a garnélarákok testrészeit, akkor átveszi az erejüket. Mivel Wikus félig ember, félig idegen, őt tartja a legtökéletesebb fogásnak. Szóval elrabolják az MNU-tól, ám Chris kicsi fiacskája segít neki. Wikus meg rajtuk. Kis huzavona után végül a garnélarákok oldalára áll, egy csatalépegetőbe bújva letarolja az ezredes csapatát. Chris és gyerkőce elindulnak haza, Wikus pedig immár teljesen garnélarákká alakulva magányosan tengődik a szemétdombon, régi életén merengve, és várva a napot, mikor Christopher visszatérésével megszabadulhat az átkától.

A film végére újra visszatér az áldokumentarista jelleg, és kiderül, hogy az MNU ellen tárgyalások indultak, Wikust meg mondhatni hőssé nyilvánították, de senki sem tudja, mi lett vele. Az utolsó percekben megtudhatjuk azt is, hogy a District 9-et lerombolták, helyét átvette a District 10, mely 2,5 millió idegent képes ellátni. Ám, ahogy Wikus a filmben mondta, valószínűleg az sem lett jobb hely, mint amilyen a District 9 volt.

Ez hát a film. Az elején áldokumentarista, a közepe egyfajta mix, a vége egyszerű kézikamerás módszerrel felvett látványos és kifejezetten véres akciófilm (úgy durrannak szét benne az emberek, mint a lufik). Az átmenet viszont nem zavaró, sőt, érthető, ráadásul a mű végig megőrzi a felcserélt szerepek jellegéből fakadó kritikus felhangot. Itt nem az ember az áldozat, és nem az idegenek az agresszorok. Mi vagyunk a rosszak, a District 9 pedig nem is finomkodik, minden emberi ocsmányságot felvonultat, miközben igyekszik mellőzni a jellemző sablonokat.

Nem tökéletes, mert vannak benne kizökkentő hibák. Személy szerint azon akadtam fenn, hogy Wikus össze-vissza telefonálgat, de az MNU-nak csak egy nappal később jut eszébe bemérni. Az is érdekes kérdés, hogy hogyan ásták el az idegenek pillanatok alatt a kis hajót. Vagy furcsa, hogy másodszorra már nem lő a légvédelem a menekülő hajóra. De ezek lényegtelen apróságok. Összességében a film remek, és mindenkinek csak ajánlani tudom. Már csak azért is, mert manapság sajnos kevés az olyan sci-fi, ami egyszerre tud szórakoztató, újszerű és elgondolkodtató lenni, márpedig a District 9 mindhárom vádpontban bűnös.