D.O.A.: Dead or Alive – Élve vagy halva

26 10 2008

Ritkán írok olyan filmről, ami kifejezetten nem tetszett (eddig még soha :) ). De ez megéri a misét. Eme mű nem friss, 2006-ban látott napvilágot. Csoda, hogy adták moziban, bár szerintem nem sokban, és akkor is a moziműsorok lábjegyzeteiben szerepelhetett, mert szerintem, ha az alkotók nem is, a mozitulajok biztos szégyellték. A cím már baljós előjelekkel bír. Nem sok olyan filmet tudok mondani (kapásból egyet sem), aminek a nevében van rövidítés, és jó lenne. Az általában már előfutára a sza… akarom mondani, nem túl jó jelzőnek. A stáblistánál tovább nőtt az aggodalmam, mert a producerek között megint feltűnt Paul W.S. Anderson (és ekkor még nem láttam a Death Race-t), ráadásul a színészek nevei sem csengett túl ismerősen (arcról azért sikerült párat belőnöm). A haverom filmhez fűzött előzetesét már nem is kéne említenem, de így szólt: „A jó nők miatt megéri megnézni…” Na mondom, itt baj lesz. Nos, tömören, képzeljetek el egy filmet, ami után Meet the Spartans című 300 paródiát frenetikus alkotásként jelöltem meg (amúgy tényleg vicces), pedig egymás után láttam mindkettőt.

Bővebben. Pozitívumok: vannak benne jó nők bikiniben. Ennek azért mégis van egy negatívuma: van rajtuk bikini… pornófilmként eladhatóbb alkotás lett volna. Történet… megpróbálom összefoglalni (próbálom… megerőltető lesz :) ). Van a D.O.A. nevű hídehúdejó verekedős mérkőzés. Ez olyan, mint a Mortal Combat, csak nincs benne „a lelked az enyém” dolog, meg kevésbé halálos a jók számára. De ez is egy messzi szigeten van, világszinten elismert, törvénytelen, és mégis, mindenki idevágyik, aki valamilyen formában tud verekedni (szabadon választott a stílus). Újítás, hogy ide ejtőernyővel lehet eljutni, nem hajóval. No, eme idilli helyre hívják első körben a város falai közé zárt, eltűnt bratyó után induló Kasumi hercegnőt (Devon Aoki), akinek mellesleg nem szabadna meglépnie, de ezt mégis megteszi, átszalad a városőrségen (annyian vannak, mint az oroszok), majd leveti magát a mélybe (a város egy végtelen magasságú hegyen áll) és elrepül a sárkányrepülőjén, amit a kimonója alatt rejtegetett. Második körben a bögyös, szőke, izmos ex-pankrátor Tina Amstrong (Jaime Pressly) a soros, aki belépőként szintén ex-pankrátor apukájával veszekszik, miközben leveri a jachtjára felkúszó hatalmas, félelmetes, három főt számláló kalózsereget. Harmadikként pedig a mester tolvaj, a rendőröket monokiniben fogadó (nem, nem mutatnak semmit, szóval itt sem dobódott fel a film) Christie Allen (Holly Valance) kerül sorra. Hogy miért pont ehhez a három lúvnyához vágják hozzá a shurrikenbe épített digitális meghívót? Gőzöm sincs, biztos van egyéb érdemük is a dekoltázsuk méretén kívül (verekedni nem sokat látjuk őket, de lehet az az ok, hogy hármukba nem állt bele a meghívó). A lényeg, hogy ott vannak, okmukfuk barátok lesznek, segítik egymást, stb. Rajtuk kívül még négy fontos szereplőnk van, akiből kettő dekoratív jellegű. Az egyikük Ayane (Natassia Malthe), a lila hajú bérgyilkos csaj, akit a hencegnő levadászására küldtek, de végül ő is jó ember lesz, mert kiderül, hogy a hercegnő eltűnt testvérének a babája, s mikor megkerül az eltűnt (amúgy fokpiszkálókkal öldöklő) bratyó, máris elfelejti, miért is bérelték fel. A másik dekoráció Helena Douglas (Sarah Carter), aki szépen tud kevés ruhában görkorizni, és álma, hogy ő legyen a bajnok, de leverik, ezért beleszeret a szigetre toloncolt gyökér rendszergazdába, nem mellesleg az apukája álmodta meg a D.O.A-t, cserébe meg lett gyilkolva. A maradék két fontosabbnak titulálható szereplő az elveszett bratyó, Ryu Hayabusa (Kane Kosugi), aki valamikor a film folyamán feltűnik, a másik pedig a főgonosz, Donovan (Eric Roberts). No, ő még egy külön szóra érdemes pali, mert a terve nagyon galád. A fentebb említett Helena apukájával találták ki ezt az egész verekedősdit, majd ő ölte meg a papát, mert feltalálta a harci-szemüveget(!). Ez a kütyü úgy működik, hogy kiszívja a harcosokból (jelen esetünkben a három főbb csaj) a tudásukat, elemzi és megjövendöli az ellenség mozdulatait, így azok elkerülhetővé válnak. S, hogy ezt le tudja tesztelni, jó előre elrabolta a hercegnő bátyját, mert anno ő megnyerte a D.O.A.-t, ezért ő a Föld very ultimate power warriorja… mondanom sem kell, a szemüveg debütálásakor már a földön gurultunk a röhögéstől. A film erre nem volt tekintettel, kíméletlenül haladt tovább. Donovan harcinindzsái megtámadják a görkoris csajt, meg a számítógépmatyit, előbbi megvédi utóbbit, majd kiszabadítja a triót, és megmentik a bratyót. Ekkor jön lilahaj pálfordulása is, végül a girlpower leveri a szemüveges csákót, aki a szemüveg nélkül már nem is olyan nagy kópé. Közben meg felrobban a sziget, de hogy miért, arra már nem emlékszem, talán valami önmegsemmisítő volt a ludas, vagy csak lefagyott a Windows.

Azt hiszem, a sztori összefoglalása (ami szerintem hosszabb lett, mint maga a forgatókönyv volt) minden elárul a műről. Garantált szórakozás egysejtűeknek, szellemileg visszamaradottaknak, meg azoknak, akik túl okosnak érzik magukat, és ezért pár pontot veszíteni akarnak az IQ-jukból, mert ez jobban pusztítja az agysejteteket, mint az alkohol (bár arra még mindig a Mónika Show a legjobb, abból öt perc garantáltan agyhalált okoz). A végére azért beteszek pár képet.

 

Gril power

 

Harci nindzsák akcióban. Természetesen kard van, vér nincs, és egyszerre csak egy nindzsa támadja a csajt.

 

Miss Purple és Miss Princes, mögöttük meg Royal Guard. És ezen a tömegen futott át Miss Princes, és eme ruha alatt hordja a sárkányrepülőt.

 

Ja, tényleg, volt benne Terminator alkat is, akit le lehetett mindig rúgni és valami algonosz volt, ha jól rémlik.

 

Jééé… tényleg, volt valami orvosi vizsgálatos jelenet is, bár arra már nem emlékszem, mi célból.

 

D.O.A. szakadó eső, és a haj már most sem tart.

 

Napsütés, és a haj még mindig tart (az egérkurzor nem az enyém, az gyári képhiba :D ).

 

Állcsúcson rúgás… a nyak már nem tart.

 

Vajon mit látnak?

 

Majdnem megfeletkeztem a film egyetlen valamire való jelenetéről. Strandröplabda!

 

Feszült pillanatok.

 

És végül egy közeli Miss Purple-ről. Olyan félelmetes ez a bérgyilkoscsaj. Ki szaladna el előle?


Actions

Informations

3 responses to “D.O.A.: Dead or Alive – Élve vagy halva”

26 10 2008
Heni (14:28:26) :

Nekem naggyon tetszik.És a képek is jók.Tényleg a lila kis csaj amivel ott harcol,én tényleg fogpiszkálóra hasonlít.Amit egyszemű óriásoknak találtak fel.Amúgy tényleg jó.Egy új 2csillag születik” ill. született.(A kettő nem ugyanaz)

26 10 2008
DarkEvilPiccolo (17:43:13) :

A DOA bunyós játékokat imádom, örök favoritok, de ez a film egy rakás trágya.

10 01 2010
LIGHTSPEED » Pandorum (14:02:45) :

[…] Mikor megláttam ennek a filmnek a trailerét, kicsit bizakodni kezdtem. Itt egy sci-fi, ami egyben horror, méghozzá az űrhajón játszódó fajtából, ahol a hősöknek idegen lények elől kell szaladniuk. Rég volt már szerencsém eme két műfaj keverékéhez, legutóbb talán 1997-ben, az Alien Resurrection idején. Azóta az idegenek (még az alienek is…) a Földre jönnek, a jelenben próbálják riogatni az embereket, de leginkább nem is idegenek, hanem gonosz kísérlet eredményei, vagy ilyesmi. Szóval a Pandorum igencsak csábítónak tűnt a trailer elején. A végén azonban hamar lelohadt a lelkesedésem, mert ott volt a retteget név: Paul W. S. Anderson… Brrr… Igaz, csak producer, de hát ott van a Resident Evil 2-3 című rémálom, meg a DOA: Dead or Alive című rettenet, szóval éppen elég illúzióromboló a neve még akkor is, ha „csak” producer. Szóval máris nem vártam sokat a Pandorumtól. Aztán megnéztem, és nagyon kellemesen csalódtam. […]

Leave a comment

You can use these tags : <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.




Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi k�z�ss�g, Sci Fi hírek