Transformers

4 07 2007

Végre megtekinthettem eme filmet, melyre az első trailer óta igencsak kíváncsi voltam, révén gyerekkoromban én is sokat játszottam a transzformersz játékokkal, faltam a képregényeket és a rajzfilmeket. Mikor a teaser megjelent, egyetlen kérdés merült fel bennem: Hogyan lehet óriási robotokból, melyeknek az a hepje, hogy autókká, repülőkké, állatokká alakulnak és egymást nyirbálják, épkézláb filmet csinálni? Hát, Michael Bay megadta a választ.

A recept: vedd alapnak az eredeti történetet, ez jó lesz keretnek. Válogasd össze mind az Autobotok, mind az Álcák (Decepticon) közkedveltebb példányait, majd ereszd össze őket. Szórj közéjük maréknyi humanoidot, ezeket gondosan válogatva, hogy legyen dögös, férfifantáziát mozgató hölgy (rögvest kettő), idétlen főhős, idióta hatóság, okos politikus és persze elitkatona. Végül az egészet gyúrd össze ezernyi CGI effekttel, robbanások tömkelegével, dögös zenével és még dögösebb beállításokkal, aztán kész is a film. Ez hölgyeim és uraim, nem más, mint egy csihi-puhi-dirr-durr-bum-bam látványfilm. Minden ennek van alárendelve. Ha ezt elvennénk, a film története önmagában még egy 45 perces sorozat epizódjaként sem állná meg a helyét. De hát, elvárja valaki a Transformers névtől, hogy csavarokkal teli, Mariana-árok szintű mélységekkel teleszőtt sztorija legyen? Én nem vártam el, nem is csalódtam.

Innét minimális spoilerek lehetnek. Azért nagy csavarokat nem lövök le (nem, mintha lenne olyan benne :) ).

A történet príma kis felvezetéssel indul, melyben megtudhatjuk, miért is gyepálja egymást a két fél, illetve mindezt miért nem a saját bolygójukon, hanem a Földön teszik. Nos, egyszerű, addig irtották egymást az Autobotok és az Álcák, míg a bolygójuk, Cybertron eltűnt alóluk. Kínos. Emiatt szétszéledtek az űrben, hogy előkerítsék az Allsparkot (a magyar nevét nem tudtam megjegyezni), mely az élet utáni élet forrása, képes a gépeket átalakítani transformerekké és emiatt kell mindenkinek. Persze, eme kocka éppen a Földön van, így hát a gyepálás itt folytatódik. Egyik fél el akarja pusztítani, a másik megszerezni, hogy ezáltal hadsereget alkothassanak és uralhassák a Földet. Eme csatározás közepébe kerül bele Sam Witwicky (Shia LaBeouf), az ügyifogyi gimnazista, kinek új kocsija spec pont egy Autobot, ráadásul a sorsa már a kezdetek kezdetén összeforrt a robotokkal. Természetesen a hős mellé nő is kell. Mikaela Banes (Megan Fox), a suli legdögösebb leányzója behuppan Sam mellé a kocsiba, és hát így ő is a kalamajka közepébe kerül. Róla ráadásul még egyebek is kiderülnek. Közben néhány katona Afrikában, majd az USA-ban harcol az Álcák ellen. Az ő vezérük William Lennox százados (Josh Duhamel). A kalamajkából kiveszi még a részét egy másik szépség, Maggie Madsen (Rachael Taylor), aki a védelmi minisztérium egyik elemzője, illetve a haverja is, Glen Whitmann (Anthony Anderson), aki pötyikét idegesítő tud lenni. Ja, és persze maga a védelmi miniszter sem marad ki a mókából, John Keller (Jon Voight) képében egy (az átlag mozis politikusoknál) értelmes(ebb) politikust üdvözölhetünk. Azon túl még van egy idióta ügynökünk, Simmons (John Turturro) akit jobb lett volna, ha kihagynak.

Szóval ők a humanoidok, akik bátran szállnak szembe a több tonnás, állig felfegyverzett robotokkal. Nos, most lássuk őket, kik is keltek életre a komputereknek hála. Az Autobotok, azaz a jófiúk csapatának vezére Optimus Prime (Optimus Fővezér; hangja Peter Cullen), ő a képregényekkel ellentétben most csőrös kamionná tud átalakulni. Fegyvermestere (a kedvencem a filmben Optimus mellett) Ironhide (Acélfej; hangja Jess Harnell), ő valószínűleg az Internet átfésülése közben túl sok akciófilmet töltött le, de ennél fogva az egyik leghumorosabb Autobot, és a legjobban felfegyverzett is. Egy GMC pick-up kisteherautót másol le, a képregényekben kezdetben egy Nissan Onebox Cherry Vanette lakókocsi volt. Aztán itt van BumbleBee (Űrdongó; hangja Mark Ryan), hősünk hős autója, aki a többiekkel ellentétben nem tud normálisan beszélni egy ideig, de mégis ő van a legtöbbet a vásznon a jórobik közül. Kezdetben egy 1974-es Chevy Camaro az autó formája, majd később a 2008-as modell alakját veszi fel. A képregényekben régen egy VW bogárrá tudott átalakulni, erre van is egy poén. Aztán van még Jazz (hangja Darius McCrary), Optimus kompániájának legkisebb tagja, aki képregényben egy Porsche 935-ös alakját vette fel, a filmre viszont a Pontiac Solstice jobban bejön neki :D . A sorban pedig utolsó Ratchet (Racsni; hangja Robert Foxworth), a szanitéc. Ennek megfelelően régen mentőautó volt, a filmben ezt a formát lecserélték egy dögösebb kutató-mentő Hummer H2-esre.

Az Autobotokat nagyszerűen megismerhetjük a filmben, ellenben az Álcák tagjaival, akik nagyrészt csak tölteléknek vannak. Az ő vezérük Megatron (hangja Hugo Weaving), elég félelmetes jószág és egy cbyertroni repülővé tud átalakulni, mivel ő még az emberiség előtt jött a Földre, amikor nem voltak gépek errefelé. Barricade (Barrikád; hangja Jess Harnell) Ford Mustang rendőrautóvá tud átalakulni, a képregényekben pedig versenyautó volt. Elég agresszív jószág, de humoránál is van egyben. Starscream (Üstökös; hangja Charlie Adler) hajdanán F-15-össé tudott átszellemülni, ám mivel manapság az egy kicsit elavult szerkezet, így a kornak megfelelően filmbeli formája egy F-22-es Raptor. Az Álcák közi kedvencem Frenzy (Tomboló; hangja Reno Wilson), kissé idióta, de nagyon mókás, amúgy két formát is ölt, kezdetben CD-lejátszó, később mobiltelefon, míg a képregényben kazettás magnó (és autó is) volt. Az Álcák közül talán ő van a legtöbbet a vásznon, ráadásul még Barricade-el is képes összekapcsolódni. Blackout (Kisülés; hangja Noah Nelson) egy MH-53E Pave Low helikopterré tud átalakulni, szép méretes példány, legalább akkora mint Megatron. Scorponok (Skorponok) nem szólal meg a filmben, sőt, csak átalakult verzióját ismerhetjük meg, mely a képregényekhez hasonlóan egy mechanikus óriásskorpió. Ő képes kapcsolódni Blackouthoz. Bonecrusher (Csonttörő; hangja Jimmie Wood) egy Buffalo H Mine-Protected markolós teherautóvá tud átszellemülni, és ő is méretes darab, nem sokkal kisebb Optimusnál. A képregényekben buldózer formában akciózott. A sort végül Brawl (Huligán) zárja aki a Leopard 1 tank helyett egy erősen átalakított M1 Abrams formáját veszi fel.

Ők tehát a mikrobik, akik a világunkra törnek, illetve védelmezik azt. Ezt pedig a lehető leglátványosabban teszik. Az ökölharctól kezdve a lőfegyvereken át a minden lezúzó birkózásokig mindent bevetnek, melyek folyamán száj nem marad zárva. Ebből adódik mondjuk egy kis hátrány is. Míg Megan Foxnál a közelik igencsak… hát hogy is mondja, megmozgatja az ember fantáziáját, addig a robotharcoknál már néha zavaró. A transzformerek ugyanis nagyon részletesek, és mikor egymásba gabajodnak, a közeliken már nagyon nem tudni, mi mihez tartozik, pláne mikor még ide-oda gurulnak is. További negatívumként megemlíteném még a tipikus amcsi marhaságokat, melyek a humor jegyében születtek, de olyan abszurd, hogy az inkább kínos, mint humoros. Támadnak az álcák, a katona pedig egy mobiltelefonnal rohangászik és hitelkártyát keres, hogy eztán meghallgasson egy reklámot és persze végül kapcsolják a pentagont. Ennél nagyobb marhaságot már csak a Jurassic Park III-ban láttam… szerencsére ilyen csak egyszer van, a többi humoros jelent elég jól a helyén van, s az amcsi melldöngetést is mérsékelték a Függetlenség napjához vagy az Armageddonhoz képest. Az akciók pedig tényleg páratlanok. A szerelmi szál megfelelően klisés, a karakterek is, a történet előre kiszámítható, a végkifejlett pedig sikolt a folytatásért, melyet az IMDb már be is jegyzett 2009-re. Ja, és persze ne menjetek ki a moziból a cast-ról, mert ez sem a THE END-del végződik, hanem még a szereplők listája közt is van nem kevés poénos és a folytatás lehetséges kiindulópontját bemutató jelenetek. Ezen kívül a rajongók még kaphatnak néhány kedvességet, mint a más említett VW bogár poén, vagy aki ismeri Megatron és Starscream viszonyát, az is elmosolyodhat egy mondta hallatán, illetve az eredeti rajzfilmes átalakulási hang is felcsendül párszor. De természetesen a képregények és rajzfilmek ismerete nélkül is maximálisan élvezhető a film.

Végszónak, nem csalódtam a filmben. Nem vártam tőle többet, mint Michael Bay korábbi filmjeitől, és nem is kaptam többet. Látványos zúzás, sok humorral, jó nőkkel és a lényeg úgyis az óriásrobotokon van, azok pedig viszik a hátukon a filmet.


Actions

Informations

16 responses to “Transformers”

4 07 2007
Sayed (16:53:23) :

Yessss. Köszi! :)

4 07 2007
csutkakoma (21:58:33) :

Nagyon jó a kritika, bár nem olvastam végig. MAjd a film megnézése után nekiesek mégegyszer!

4 07 2007
ftoth (23:55:15) :

nos,

hello, dzsejt!

Érdekes, amit írtál, kissé szakmai ugyan, de élvezetes volt olvasni. (a bankkártyás rész valóban több mint kínos, jaj-jaj, ez már ostobaság, nemhogy amcsi!)

A film pedig pörgős.

A fiam alighanem a robotokat nézi majd, ha megengedem egyáltalán neki, hogy beüljön a filmre, én pedig Megan Fox miatt teszem majd alighanem, ha megnézem megint a jövő héten… :)

No, de komolyra fordítva, ez a filmet is összerakták becsülettel. Ám attól tartok, elsősorban nekünk, felnőtteknek készítették. Kíváncsi volnék, milyen felmérést készítenének a pszichológusok a moziból kijövő embereket megkérdezve…

sangel

5 07 2007
dzsejt (00:24:10) :

Kösz, mindenkinek.

ftoth: szakmai, na így sem illették még kritikámat. Pedig nem vagyok szakmabeli :)
Nem t’om, nekem nem volt olyan vészes, hogy felnőtt filmnek mondjam. Úgy értem, semmi durva halál, káromkodás vagy ilyesmi nem volt benne (eltekintve Megan Fox testének extraközeliéről…). Az példáúl különösen szemet szúrt, hogy miközben a mikrobik egymást gyepálják a városban, még véletlen sem esnének rá az emberekre, pedig nem is kevesen voltak körülöttük (és ha belegondolok, hogy a Godzillában meg tömeges eltaposások voltak… nagyon humánus robotok ezek). Ellenben az elején a tank lazán ráesett egy marék katonára… szóval szó-szó. Az biztos, hogy kisgyerekeknek még nem ajánlanám annyira, de pszichológiai felmérést sem ezen végeztetnék. Bár, ilyen tekintetben biztos jobb nem belőlem kiindulni, mert én hét évesen már Alienst, meg Hullajót és ilyeneket néztem, biztos attól is lettem ilyen “érdekes” :D

5 07 2007
Grimfrost (16:41:21) :

Üdv!

Szerintem ez egy igen faxásan összerakott kritika.
Nem elvakult. Korrekt!
Gratulálok hozzá!
EZ egy olyan embernek, mint nekem, aki még nem volt megnézni a filmet moziban, nagyon hasznos!

Hell!

15 09 2007
szani (20:27:48) :

Csáó!
Nekem baromi tetszett a kritikád, igaz csak most olvastam, de a filmet már pár hónapja láttam, szerencsére eredeti nyelven.
Maximálisan igazad van majdnem mindennel kapcsolatban, különösen a járművek és régi verziójuk típusának pontos meghatározása tetszett. Ezek a háttérinfók gyerekkori emlékek vagy csak utánanéztél a neten? Mindenestre objektív, őszinte, komplex kritákát írtál, minden elismerésem.
Én nem nagyon kritizálom a filmet, mert imádom a transformerst - főleg az első generációt, ami legnagyobb sorozat volt - és minden ágát : rajzfilmet, képregényt, játékokat és magát a filmet is, amelyben szerintem kiválóan adoptált a rendező egy 84-es alkotást a 21-edik századba.
Csak néhány apróság hibádzott:
- Sam eredeti neve Buster volt, bár ez lehet hülyén hangzana manapság
- a “bűvös kocka” a képregényben nem kimondottan az élet forrása volt, az a “Teremtő Mátrix” amit Optimus hordozott a mellkasában
- a tank neve nem Brawl (Huligán) volt - pedig az korrekt lett volna - , hanem Devastator (Pusztító), aki egy alcsoport kombinált óriásrobot formája volt eredetileg

De összeségében tuti volt, imádtam Optimusz karakterét : kiváló katona (hogy leszedte bonecrushert), bölcs, önfeláldozó vezér és tiszteli az életet. Pont amilyennek eredetileg megalkották a figuráját. Külön extra, hogy a filmes hangja ugyanaz a fazon, aki a rajzfilmben is volt. Ez óriásit dobott rajta, legalább is nekem.

Na ennyit mára, tényleg tetszett a kritikád, ha kell valami info képregényfilmekhez vagy vmi, szivesen e-maileznék veled. Nagy képregényes vagyok, meg a közgázos szakdogámat is a képregénypiacról írtam.
Üdv!

Szani

15 09 2007
dzsejt (20:39:56) :

Köszönöm :)
A típusok és nevek esetében csak Ratchetre és Bumblebeere emlékeztem, mert ők megvoltak külön átalakítható figurában. A többieknek utánna néztem.
Brawl neve érdekes, mert a filmben Devastatorként mutatkozik be, de a filmhez tartozó figurákban már Brawl-ként nevezik. Szóval meg volt az összhang a rendező és a marketing osztály között…
De nagyon már nem emlékszem a képregényekre/rajzfilmekre, sőt. A filmre úgy ültem be, hogy csak Optimus emléke élt bennem, de az is később lepett meg, hogy régen nem csőrös kamion volt :D
Képregények terén nem vagyok nagyon a toppon. Nagyjából ismerem a Star Warsokat, az Alieneket, az Aliens vs Predatorokat, meg a Predatorokat. Ja, és van egy X-Men 2 és egy Elveszett világ: Jurassic Park képregényem, ezzel ki is fújt. Képregények terén Zed Zero kolléga az, aki igazán képben van.

15 09 2007
szani (21:09:35) :

Azt írtad magadról, hogy faltad a képregényeket meg a rajzfilmeket régen. Mondjuk attól függ ki mit tart “falásnak”. azér úgy tűnt eléggé képben vagy te is. Nekem van annyi képregényem, lassan már nincs hova tenni.
Visszatérve a transformersre: mit tudsz még a második részről.
Örülök, hogy lesz, mert rengeteg potencia van benne: óriásrobotokká egyesülő alcsoportok, fegyverekké átalakuló mini robotok, szintetikus pancélok, bolygó méretű főgonosz, és persze mindenki kedvencei, a dinobotok, meg még vagy 300 eddig ismeretlen karakter.
Ja, ezt a Zed Zero-t hogy érem el?
Nem néztem még szét a blogodon.
Na megyek, mer már dudálnak a haverok a ház előtt.

Szani

15 09 2007
dzsejt (21:50:47) :

Faltam gyerekkoromban, aztán ebből valahogy kinőttem az évek során. Mára inkább a mozgókép és könyvek irányában mozgolódom, képregényekkel általában akkor foglalkozom, ha rajongásom témájába vág (ez az említett címek közül az SW, Alien és AVP).

Zednek van itt az sfblogs-on blogja, ehune a cím: http://startales.sfblogs.net/
Nálam biztos jobban ért a képregényekhez, nézz körül a blogjában.

A Transformers 2-ről meg annyi biztos, hogy lesz. Michael Bay meg örül ennek, mert állítása szerint sok-sok ötlete van, amit nem tudott elsütni a filmben. Ennyi biztos infóm vam. Ja, meg lesz IMAX-os plusz 5 perccel hosszabb Transformers, melyben elméletileg benne lesz Barricade halála is, amit a filmből kivágtak.

16 09 2007
szani (00:59:12) :

Ja, hogy ő meghalt?
Én is agyaltam rajta, hogy mi lett vele.
Hát ezt jól kivágták.
Na, minden jót koma, kösz az infót!

Szani

16 09 2007
dzsejt (12:52:32) :

Elméletben, mikor Optimus megölte Burncrushert, Barricade rátámadt, akit aztán az oszlophoz vágott és ezzel megpurcantotta.

28 10 2007
ForgerON (23:26:10) :

Több kérdés is felmerül a jelenetekkel kapcsolatban is. Ahogy fentebb is olvasható Barricade eltűnt, mint az a bizonyos szamár, továbbá hogyan lehet az, hogy szegény (kedvencem) Jazz félbeszakadása a halálát okozza, míg a hasonló képpen járt Bumblebee meg vígan lövöldözik lábak nélkül, sőt még a nyelve is megered. Nagyon nagy lett a film, de ha valaki szeretné a kérdésekre a válaszokat, akkor olvassa el Alan Dean Foster két könyvét: Transformers - a múlt áranyai; Transformers - a mi világunk. az ő háborújuk.

30 06 2008
Béla (21:28:30) :

Barricade-ot Űrdongó öli meg, mikor a csajszit , meg a srácot kipenderíti az autóból. A filmben is mutatják, ahogy fekve szikrázik és Űrdongó meg jól végezve dolgát megy a gyermekekhez..
Nézzétek csak meg..
A gyerekeim ezt a filmet imádják, nem sokszor, kb 35X néztem meg.

1 07 2008
dzsejt (11:15:24) :

Nem-nem. Barricade jól láthatóan szerepel még a filmben jóval az után is, hogy Bumblebee elgyepálta. Mikor Frenzy megleli a Hoover-gát alatt az Alsparkot, minden Decepticon bejelentkezik. Barricade is (”Barricade en-route.” - mondja ezt az utcán száguldozva transformerszül :) ). Ráadásul ő vezeti a Decepticon autokonvojt. Végezetül Sam is mondja az autópályán, mikor meglátja, hogy “Jaj ne, megint ez a zsaru.”

1 07 2008
ForgerON (21:50:39) :

Pontosan, ahogy dzsejt mondja, az autópályán feltűnik még egy kis időre, hogy azután a homályba vesszen… Nem tudom, miért vágták ki ez a részt - lehet a film besorolási problémájakor történt- , de nagyon keveseknek tűnt fel ez a kis turpizság…
Béla nézd meg 36-odjára is, rádöbbensz a tényre. =) Megint csak ismételni tudom magam, aki jobban érteni akarja a történteket, az olvassa el a fentebb említett könyvet.

8 10 2009
LIGHTSPEED » Transformers – Revenge of the Fallen (19:53:33) :

[…] A Transformers és folytatása szó szerint követi ezt a sémát. Az első részben hőseink még rácsodálkoztak, mikor a Camaro két lábra állt, itt viszont már azon sem lepődnek meg, mikor egy háznyi gépezet végigzúz Sanghaj autópályáján, lerombolva mindent, ami az útjába kerül. És ez igazán királyságos egy magamfajta szegénylegénynek. Imádtam a Transformerst, bájosan együgyű, álleejtően látványos és brutálisan sokat rombolnak benne. De a TF2-t látva azt kell mondjam, Mission City szétzúzása lagymatag bemelegítés volt. Csak azt bánom, hogy nem nagyvásznon nézhettem meg, de ez mellékes. […]

Leave a comment

You can use these tags : <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.




Kiemelt oldalak: SFportal Sci Fi & Fantasy Magazin, SFblogs.net - Sci Fi blog, SFport.net - a Sci Fi közösség, Sci Fi hírek