Gratulálok, Te lettél az év embere!

És Te is, meg Te is, meg Te is. Sőt, mi, az SFblogs.net elindítói is azok vagyunk. :)

A Time Magazine hagyományosan minden évben megválaszt valakit az év emberének - idén Téged, engem, minket választott: ugyanis az internetezőknek adta most ezt a címet.

A világ története néhány ember életrajza - mondta Thomas Carlyle skót filozófus - a Time Magazine szerint megdőlt ez az elmélet, és erre a világ internetezői adják a legjobb példát. Mert bár történtek szomorú dolgok idén is, amik javarészt néhány ember döntéséhez köthetőek (az elhúzódó iraki háború egyre véresebb eseményei, az izraeli-libanoni konfliktus, az észak-koreai atomkísérletek, valamint hogy a Sony nem gyártott elegendő PS3-at), mégis, a szerkesztők szerint az Internet közössége az, ami a legjelentősebb dolgokat tette le idén az asztalra.

“De nézd meg a 2006-os évet egy másik lencsén keresztül, és egy teljesen más történetet kapsz” írják. “Ez a közösség és az együttműködés története olyan nagy méretekben, melyre még nem volt példa”. Példának hozzák a Wikipediát, ahol a tudásukat osztják meg egymással az internetezők - vagy az elmúlt év sikersztorija, a YouTube, amely lassanként a tévétársaságokkal összehasonlítható befolyással rendelkezik. Vagy épp a MySpace, a világméretű közösségi háló. Nyugodtan idesorolhatjuk akár az SFblogs.net-hez hasonló blogrendszereket is.

Web 2.0 - sokan hivatkoznak így az internet jelenlegi arcára. Hiszen a mai internet gyökeresen megváltozott a kezdeti időszakhoz képest, amikor még tudósok osztották meg a kutatási eredményeiket egymás között; más, mint a 90-es évek dotcom-boom időszaka. A mostani web arról szól, hogy bárki szabadon ki tudja magát fejezni - akár szövegben (lásd blogok), akár videóban (mint a YouTube-on). Az online közösségekről szól, aminek a tagjai egymást segítik.

Az új Web már nem elsősorban technikai kérdés, a Web nem összekapcsolt számítógépek hatalmas hálózata - a Web 2.0 már a mostani társadalmunk része, egy világméretű közösség, ahol a fentiekhez hasonló szolgáltatásoknak köszönhetően valóban megszűntek a határok. Egy-egy YouTube videóból vagy néhány blogbejegyzésből olykor többet megtudhatunk egy-egy nemzet kultúrájáról, mint száz filmből.

Sokkal jobb táptalajt nyújt a megértéshez, mint bármi más korábban - nem a politikusok, nem a “nagy emberek” szintjén, hanem az átlagemberek között.

Igen, a Time Magazine indoklását olvasva elfog a “megvalósult sci-fi” érzése - gondoljunk csak bele, például a Star Trekben (csak hogy egy, az emberiség kultúráját jelentősen befolyásoló példát vegyünk) sem a csillaghajók, az űrcsaták a lényegesek, hanem Gene Roddenberry utopisztikus álma egy békés, közösen munkálkodó emberiségről. A Web 2.0 valóban közelebb vihet ehhez az álomhoz.

Ha hozzájutsz a Time Magazine aktuális számához, a címlapon a Te arcodat fogod látni (egy tükröződő felületnek köszönhetően). Megérdemled - Te is hozzájárultál ehhez az álomhoz.

Klikk ide a Time Magazine cikkéhez

3 hozzászólás

  1. […] Manapság a blogok, a social networkök, és a videómegosztók az internetes slágerek - nem hiába az internetezőket választotta meg a Time Magazine az év emberének. (Amúgy, amellett, hogy minden netezőnek hízhat a mája, hogy ő most az év embere lett, ez is egy remek marketingfogás volt a magazin részéről is.) […]

  2. merras 2006, december 18

    Jó ez a trackback-funkció :)

  3. norris 2006, december 18

    Erre mondják, hogy a “kellemest a hasznossal”. A magazinnak remek reklámfogás, de ugyanakkor tényleg van benne filozófiai mondanivaló, és ha csak az internetezők 1%-nak megmarad ez a gondolat a fejében, és a továbbiakban eként gondol a netre és eként cselekszik, akkor már megérte! A Roddenberry-s gondolattársítás nagyon jó volt, csak kellene már egy “Phoenix” és még egy vulkáni látogatással is kiegyeznék! :)

Hozzászólok

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture.
Hogy bizonyítsd, nem spamrobot vagy, kérlek, írd be a képen található szót.

Anti-Spam Image


SEO, Friss hírek, információk, AdSense, Sci-fi & fantasy news, Expats Budapest, női magazin, Halász Katalin
Joomla Toplista SG.hu